Mirella (16 éves, Szigetvár)





Egy igazi fiatal hölgy előtt már nagyon nehéz titkot tartani, annak ellenére is, hogy édesapa kérésünkre megpróbálta. Mindez azonban nem vont le semmit abból az örömből, ami akkor érte, amikor a támogató úrral elé álltunk a Kardiológia Intézet aulájában és megkapta a régen óhajtott laptopját.

Mirella egy félreeső padra húzódott a támogató úrral és együtt, közös erővel elkezdték feléleszteni a gépet jelszavakkal. A kitűnő tanuló lánynak nagy segítséget fog nyújtani az elkövetkezendő időszakba, hogy pótolni tudja a betegség miatt kimaradt hónapokat a tanulásban.

Azért reméljük szórakozásra is lesz idő, egy jó film, vagy egy jó cd egy ideig elfeledtetheti számára a hosszú és néha fájdalmas kórházi kezeléseket.

Mirella, kívánjuk, hogy gyógyulj meg minél hamarabb, erősödj meg, hiszen várnak a lovak is, és tölts kellemes és hasznos időt az új laptopoddal!




Köszönjük magántámogatónk és családja segítségét, hogy ismét

hozzájárultak egy gyermek öröméhez!




Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013/8/2

Archívum


Belépés