2009-06
Bernadett (13 éves, Ózd)
A 13 éves Betti nagy álma volt, hogy legyen egy saját magyar tarka fejős tehénkéje. A történet pár évre visszamenőleg kezdődött, mikor is Bettiék gazdaságát valaki felgyújtotta, és az állatok, lovak, szarvasmarhák mind bent égtek az istállóban, s ezt a kislány végignézte. Azóta Betti állatorvos szeretne lenni, hogy minden beteg állaton segíteni tudjon.
Házuk táján most is rengeteg állat van: Kutyák, macskák, nyuszik, lovak, bent a házban papagáj, teknősbéka. Betti imádja mindegyiket.
A nem mindennapi kérést sok-sok munka, s telefonálgatás követte, és csakhamar egy cég felajánlott Bettinek egy magyar tarka fejőstehenet. Már csak a szállítás időpontját kellett egyeztetni a céggel és a családdal.
A szülőket megkértem, tartsák titokban, ne mondják el Bettinek, hogy ma megkapja a régen áhított tehénkéjét.
Viszontagságos út után csodalámpás önkéntes csapatunk megérkezett Bettiék házához.
A kislány örömmel fogadott, s mi elmondtuk neki, hogy éppen erre jártunk, s gondoltuk meglátogatjuk.
Beszélgettünk, Bettike megmutatta a szobáját, az állatait, s ekkora megérkezett egy nagy teherautó, amiben ott állt egy magyar tarka tehén. A kislánynak örömében még a szava is elállt!
Nem volt könnyű dolog kitessékelni a tehénkét a teherautóból. Szegény állat láthatóan nagyon meg volt rémülve. Jó hogy fel volt készülve Betti apukája az eseményekre, és sok erős szomszéd is besegített a manőverezésbe, míg a tehenet be tudták kötni az istállóba. Ez így leírva talán nem annyira izgalmas, de mi, akik ott voltunk és átéltük az eseményeket, mondhatom, nagy élmény volt mindannyiunk számára!
Drága Bettike!
Mindnyájan azt kívánjuk, hogy a testvéreiddel együtt igyatok sok friss, finom házitejet, s reméljük a gyógyulásodat is elősegíti majd az, hogy bio tejtermékeket fogsz fogyasztani és a tejet a te saját tehénkéd adja majd.
Betti nevében is köszönjük a HUNLAND TRADE KFT-nek a kívánság teljesítését!!
régióvezető
SugarasTünde
kívánságkoordinátor
2009. június 24.
/ 4
Zsanett (12 éves, Budapest)
Zsanett -aki egyébként gyönyörűen rajzol-, gondolkodás nélkül, azonnal felelt a kérdésre, hogy mi lenne a kívánsága: 8GB Nokia mobiltelefon. Bár akkor a hangképzésével problémák voltak, azt suttogta: lesz hangom!! Megható volt a kérés határozottsága. Izgatottan várta a nagy napot. És amikor átadtuk az áhított készüléket…. Zsanett nagy szemei „beszéltek” a hangszálak helyett is! Nagyon nagy örömmel, csodás mosollyal, meghatottan bontogatta a csomagot. Mivel ágyhoz kötve telnek napjai a kórházban, nagyszerű lehetősége nyílt a szupermobil által a kapcsolattartásra szeretteivel, barátaival.
kívánságkoordinátor
Budapest, 2009. május 27.
Mercédesz (6 éves, Esztergom)
Mercédesz, a 6 éves esztergomi kislány családjával szakadó esőben érkezett a budapesti fedett lovardába, ahol meglepetésként régi álma valósult meg azzal, hogy egy gyönyörű hófehér pónilovon lovagolhatott. Nagyon tetszett neki az oktatás, a határozott, kedves Miklós bácsi volt az edző, és Mercédesz igazán ügyesen hajtotta végre a feladatokat. Le sem akart szállni a lóról, amikor mégis, lelkesen kijelentette, hogy ő pedig lovashuszár lesz. Az összes lovat név szerint végiglátogattuk, millió kérdése volt mindennel kapcsolatban. Egy közös ebéd keretében további meglepetésként lovas-bérletet kapott az egyik közeli lovasiskolába, ezt persze azonnal el akarta kezdeni a tanulást. De az igazán váratlan meglepetést a pincér okozta, aki tudván, hogy „Mercédesz-örömünnep” van, ajándék desszerttel kedveskedett.
„Jó napom van ma, igaz Anya?” ezzel búcsúztunk. Az esőt észre sem vettük.
kívánságkoordinátor
Budapest,2009. június 22.
A kívánságot a Szabó és Sáli Pónilovas Iskola és a Junior Lovasbolt segítségével teljesítettük. Mercédesz nevében is köszönjük!
/ 4
Márk (4 éves, Kéked)
Márkó most jött ki a steril boxból, s egy szép új szoba várta otthon, amibe nagyon szeretett volna egy új ágyikót, ami nem olyan szokványos, mint a régi ágya volt. Sokat nézegették az édesanyjával a neten, milyen is lenne jó, s akkor rábukkantak egy csodaszép kamion formájú ágyra.
Ezt látta meg Dávid is, és rögtön neki is megtetszett az olyan ágy, és kitalálták, hogy mindketten ilyet kérnek a Csodalámpától.
És egy szép verőfényes délután egy teherautó állt meg a két gyerek otthona előtt, s kiderült, hogy a gyerekeknek hozták meg az ágyakat.
Volt nagy öröm Márkó és Dávid családjában. Természetesen azonnal össze kellett állítani az ágyakat és jöhetett a fényképezgetés!
Mindkét fiú azonnal birtokba vette az ágyat, ami világít, villog, és még íróasztal is van benne, és igazán csodaszép.
Az anyukák elmondása szerint amióta meg van az új ágy mindkét gyerkőc egyedül alszik a saját szobájában, az új ágyban.
régióvezető
Miskolc, 2009.június 22.
Mariann (17 éves, Nyíregyháza)
Mariann egy nevelőotthonban él Nyíregyházán, a NOX énekese Szilvi pedig Budapesten dolgozott hosszú hónapokon keresztül egy stúdióban, így a találkozóra bizony várni kellett egy darabig. De ez a nap is lejött...
Színpad, lágy fények, elegáns ruha, ismert dallamok - ez fogadta Mariannt
Péter Szabó Szilvia önálló estjén Debrecenben. Kis "csodalámpásunk" végig énekelte és táncolta a koncertet, áradozott egész este a NOX énekesnőjéről. A műsor végén pedig végre személyesen is megismerhette!
Mariann ajándékkal lepte meg Szilvit, aki kedvesen beszélgetett és fotózkodott vele.
Szeretnénk köszönetet mondani a nyíregyházi Magdaléneum Református Gyermekotthonnak, hogy segített a szállításban és külön hálásak vagyunk Szilvi menedzserének, Sípos Tibornak, aki lehetővé tette a találkozót.
kívánságkoordinátorok
Debrecen,2009.05.23.
/ 4
Dávid Jenő (5 éves, Miskolc)
Márk most jött ki a steril boxból, s egy szép új szoba várta otthon, amibe nagyon szeretett volna egy új ágyikót, ami nem olyan szokványos, mint a régi ágya volt. Sokat nézegették az édesanyjával a neten, milyen is lenne jó, s akkor rábukkantak egy csodaszép kamion formájú ágyra.
Ezt látta meg Dávid is, és rögtön neki is megtetszett az olyan ágy, és kitalálták, hogy mindketten ilyet kérnek a Csodalámpától.
Egy szép verőfényes délután teherautó állt meg a két gyerek otthona előtt, s kiderült, hogy a gyerekeknek hozták meg az ágyakat.
Volt nagy öröm Márk és Dávid családjában. Természetesen azonnal össze kellett állítani az ágyakat és jöhetett a fényképezgetés!
Mindkét fiú azonnal birtokba vette az ágyat, ami világít, villog, és még íróasztal is van benne, és igazán csodaszép.
Az anyukák elmondása szerint amióta meg van az új ágy mindkét gyerkőc egyedül alszik a saját szobájában, az új ágyban.
Kedves Márk és Dávid!
Álmodjatok nagyon szépeket ezekben a különleges és gyönyörű ágyakban!
régióvezető
Miskolc,2009.június 22.
Kimondhatatlan öröm és boldogság ragyog a szemében minden nap, amikor felkel és lefekszik az ágyába. Remélem a mosolyával mindent elárul, ami belülről jön.
Köszönöm szépen a Csodalámpa Alapítványnak
és mindenkinek aki segített megkapni ezt a szép ágyat.
Dávid Jenő
Dávid Jenő (5 éves, Miskolc)
Márkó most jött ki a steril boxból, s egy szép új szoba várta otthon, amibe nagyon szeretett volna egy új ágyikót, ami nem olyan szokványos, mint a régi ágya volt. Sokat nézegették az édesanyjával a neten, milyen is lenne jó, s akkor rábukkantak egy csodaszép kamion formájú ágyra.
Ezt látta meg Dávid is, és rögtön neki is megtetszett az olyan ágy, és kitalálták, hogy mindketten ilyet kérnek a Csodalámpától.
És egy szép verőfényes délután egy teherautó állt meg a két gyerek otthona előtt, s kiderült, hogy a gyerekeknek hozták meg az ágyakat.
Volt nagy öröm Márkó és Dávid családjában. Természetesen azonnal össze kellett állítani az ágyakat és jöhetett a fényképezgetés!
Mindkét fiú azonnal birtokba vette az ágyat, ami világít, villog, és még íróasztal is van benne, és igazán csodaszép.
Az anyukák elmondása szerint amióta megvan az új ágy, mindkét gyerkőc egyedül alszik a saját szobájában, az új ágyban.
régióvezető
Miskolc, 2009.június 22.
Kimondhatatlan öröm és boldogság ragyog a szemében minden nap, amikor felkel és lefekszik az ágyába.
Remélem a mosolyával mindent elárul, ami belülről jön.
Köszönöm szépen a Csodalámpa Alapítványnak és mindenkinek, aki segített megkapni ezt a szép ágyat!
:::::::::::::::Dávid Jenő
Vivien (7 éves, Encs)
Vivien egy nagyon talpraesett, mosolygós kislány. Akinek arcára minden gondolata, érzése kirajzolódik amikor vele beszélgetünk!
Így volt akkor is, amikor egyik nap munkába menet reggel találkoztam velük a buszon- ők vizsgálatra érkeztek éppen a kórházba- nagy meglepetésemre, mert éppen terveztem az aznapi teendőimet, közte, hogy felhívjam Mónikát az anyukát, hogy mikor tudunk találkozni!! Így nem kellett telefonálnom, de nem tudtam titokba tartani, hogy miről is akarok velük beszélni.
Nem is tudtunk titokzatosak lenni, mert Vivien rögtön megkérdezte: Ugye megvan a TV??!! És már a következő mondata az volt, hogy úgyis most rendezzük be az új szobámat!! Szuper!! Már lesz is TV-m!!- hát így az öröm már a buszon elkezdődött!!
Az átadás napján nagyon meleg volt. Mondta is az anyuka, hogy nagyon elfáradt a kislány, de olyan izgatott volt, hogy csak fecsegett-fecsegett egész úton!
Remélem, a fényképeken látszik a tényleges öröm Vivien arcán, a doboz kibontásától kezdve addig, amíg meg nem tudta azt, hogy ez a TV olyan amit számítógépe monitora- ként is tud majd használni.
Köszönjük az Alapítványnak, hogy ismét egy Csoda részesei lehettünk!
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2009.06.19.
Richard (7 éves, Mélykút)
Ricsi, amióta kívánt a Csodalámpától, szinte minden héten megkérdezte, mint Shrek szamara:
-Megkaptam már?
-Mikor kapom meg a kvadot?
És akkor, amikor legkevésbé sem számított rá, a kezelés utáni héten hazaérve ott várta udvarukon a piros kvad.
Nagyon örült neki és mindenkit megölelgetett örömében. Örült, de önzetlenül kis tesójának is átadta a játékot, aki szintén ment pár kört vele az udvaron.
Kívánságkoordinátor
2009.06.15.
/ 3
Zoltán (15 éves, Kiskőrös)
Zoli jól meggondolta a csodalámpás kívánságát. Csak a kezelés vége felé árulta el, mi is az a dolog, amit nagyon szeretne . A kívánság valóra váltásához nem kellett sok idő. Zoli csak ellenőrzésekre jár már vissza, így ki kellett várni a megfelelő alkalmat, amikor meglephettük. Az egyik ambuláns ellenőrzés alkalmával, a Tanárnő kezében a sztetoszkóp mellett ott lapult a hőn áhított ajándék is
.
A váratlan eseményt ez a komoly nagyfiú egy mosollyal díjazta.
Kívánságkoordinátorok
Szeged,2009.06.02.
Norbert (4 éves, Szigetszentmiklós)
Norbert nagy rajongója a Mercedes autóknak és az autóversenyeknek, ezért a Csodalámpától egy saját versenyautót kért.
Norbi szüleivel és kistestvérével érkezett és rögtön megkérdezte: "hol a meglepetésem?"
/ 5
Persze nem várattuk sokáig és ha már a színpad sima volt és beleülhetett az autóba, rögtön fel és alá gurult a szűk helyen gyönyörű új járművével.
Jobbulást és gyógyulást kívánunk Norbinak a Csodalámpások és az AXA munaktársai nevében is.
kívánság-koordinátor
Budapest 2009.06.20.
Norbi kívánságát az AXA Családi Napján, az AXA Csoport Magyarország támogatásával teljesítettük.
László (15 éves, Budapest)
Laci három éve gitározik és egyszer már tanára elektromos gitárját is kipróbálhatta. Szülei elmesélték, hogy a legkeményebb kemoterápiás kezelések alatt is meg tudta őrizni humorát - a befejező kezelést alig pár napja kapta. Gondolta - talán tréfából? - elektromos gitárt és erősítőt kér a Csodalámpától.
A Csodalámpa azonban nem ismer tréfát, ha kívánságról van szó...
Amikor családjával megérkeztek az AXA Csoport Magyarország 2009-es családi napjára, nem is sejtette, hogy miféle meglepetés várja.
Azután egyik pillanatról a másikra máris a szinpadon állt és kézbevehette élete első elektromos gitárját egy Fender Squire Stratocaster-t.
Majd olyasmi történt amire végképp nem számított: szorgos kezek bekapcsolták az erősítőt, és Laci mindenkinek bebizonyította, hogy nem csak képen látott eddig gitárt.
/ 4
Lacinak gyors és teljes gyógyulást kívánunk és reméljük, hogy ehhez a csillogó hangú gitár és a zene varázslata is hozzájárul egy picit.
kívánság-koordinátor
Budapest 2009.06.20.
A kívánságot az AXA Csoport Magyarország támogatásával teljesítettük. László nevében is köszönjük!
Szeretném megköszönni a gitárt és az erősítőt, amit a Csodalámpától és az AXA-tól kaptam! Pár napja még el sem tudtam képzelni, hogy lesz egy ilyen jó gitárom! Azóta le sem tudtam tenni! Köszönöm, hogy ez által is vidámabbá tették a napjaimat.
Laci
Benedek (10 éves, Budapest)
Külön köszönjük Mészáros Editnek, az Orient Expressz budapesti képviselőjének, hogy időt és energiát nem kímélve segített ennek az álomnak a megvalósulásában, valamint köszönetünk a MÁV munkatársainak, hogy az állomáson segítették a teljesítést.
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2009.június 13.
Amplasztikus anemiám volt. Ez egy vérképzési betegség (vérszegénység).És így nyílt lehetőségem arra, hogy a csodalámpa fenséges fényét felfedezhessem. Öcsém ovistársának anyukája a Csodalámpa kívánság koordinátora. Rajta keresztül jutottam lehetőséghez, hogy kívánhassak valamit. De először is köszönetet kell mondanom, hogy enyém az 1000. kívánság. Az én kívánságom az volt, hogy az Orient-Expressen utazhassak Bécsbe. Hosszú munka és fáradozás előzte meg ezt a Csodalámpa részéről. Az ügyemet Londonban megbeszélték és hosszú megbeszélések sora után igen mondtak. Ezután várakozás következett. Hosszú várakozás. Majd eljött az indulás napja, 2009 június 13. szombat. Reggel fél kilencre érkeztünk a Nyugati-pályaudvarhoz. Ott Felkai Márta, Blikk fényképésze és a kívánság koordinátorunk, Móni várt. Lenyűgözött a Királyi váró, azon belül az aranyozott burkolatok. A vonat végül befutott 15 perces késéssel. Ott találkoztunk először Wolfganggal, aki egész úton kísért minket. Bár szerény angoltudásommal is jó beszélgetésbe tudtunk merülni . Ezután számomra kissé unalmas hosszú fotózkodás következett. Az utaskísérők végül kiadták a beszállási engedélyt. A kabinunk nagyon szép volt, először is volt benne egy gardrób formájú szekrény, amit ha kinyitottál mosdó tál volt benne! A kabin felszereléséhez hozzá tartozik egy kinyitható kanapé, melyet ággyá lehetett alakítani. Nekünk két kabint nyitottak egybe Wolfgang jóvoltából. Minden vagonnak külön fűtése van. A vagon végén és elején kis kazán található. Wolfgang egy megnagyobbított homokozó lapáthoz hasonló kisméretű ásóval rakodta a szenet. Az Orient-Expresszen három étkezőkocsi van. Mindegyik oldalán fölfestett / fölvésett (felrakott) képek vannak. Az első étkező kocsiban egy virágcsokor van felfestve a vagon falára. A következőben savmaratott technikával készült üvegképek vannak beépítve a falba. A harmadikban távol-keleti mintákkal festett a falra.Az ételt francia séfek főzik (nekem jobban ízlik a sült krumpli). Az Orient-Expressztől kaptam egy kis csomagocskát, ami a kanapén várt rám, benne egy baseball sapka, egy igazi mogyorófából készített kalauz síp és egy könyv, ami az Orient-Expresszről szól (sajnos angolul). Ilyen volt az utam az Orient-Epresszel. A Csodalámpának mindent köszönök,és örülök hogy megérkeztünk Bécsbe , és még egyszer mindenért köszönet.
/ 7
Orsolya (3 éves, Debrecen)
Orsika még csak 3 éves, de már van kedvenc énekesnője. Halász Juditért rajong, az ő lemezeit hallgatja és nagyon szeretett volna a művésznővel találkozni. De hogyan lehetne ezt az álmot valóra váltani? Erre való a Csodalámpa! Megdörzsöltük és a dzsinn ismét segített.
Egy kislány álma vált valóra Debrecenben a Kölcsey Központban. Találkozott Halász Judittal, volt dedikálás és közös fotózás és a fergeteges koncerten együtt énekelhetett, tapsolhatott a több száz gyermekkel.
Pityergés is volt egy kicsi a koncert végén (Máris vége? Már menni kell haza?), de aztán boldogan, elégedetten indult haza Orsika a szüleivel, kezében szorongatva a dedikált CD-t.
kívánságkoordinátor
Debrecen, 2009.05.30.
/ 3
Gergő (10 éves, Harsány)
Gergőnél 10 évesen derült ki, hogy nagy a baj és sokáig fog tartani a gyógyulás. Mint a legtöbb fiú, nehezen fogadta el a kezeléssel járó következményeket.
Vele és az édesanyjával való sok-sok beszélgetés után derült ki, hogy milyen nagy örömet jelentene számára egy számítógép. A hetekig, hónapokig tartó ágyban fekvés közben így tudna játszani, filmeket nézni és tanulni.
Szinte rá sem lehetett ismerni, amikor megkapta a laptopot!
A Csodalámpa ezáltal bearanyozta minden napját.
kívánságkoordinátor
2009.03.28.
Gergely (7 éves, Tárnok)
Gergő egy kerékpárt szeretett volna ! Végül kezelőorvosa is beleegyezett abba, hogy a kisfiú tavasszal nyeregbe pattanjon, próbálkozzon az egyensúlyozás „ művészetével”.
Egy vasárnap délután érkeztünk meg az ajándékkal, Gergő érdeklődését nagyon felkeltette ez a kék színű, lámpával, kosárral felszerelt bicikli, a csengő hangját pedig nem tudta megunni a fiúcska.
A torta, mert egyébként Gergő születésnapját is ünnepelte a család, nem vetekedhetett a fő ajándékkal, a kerékpár mellől nem tudtuk kimozdítani az ünnepeltet.
Gergő, kívánjuk, tanulj meg gyorsan biciklizni, és használd sokat ezt a masinát!
Köszönjük kedves magánadományozónk felajánlását, nagy örömet szereztünk.
Kívánság koordinátor
Tárnok,2009.05.02.
Zoltán (14 éves, Debrecen)
Zoli kívánsága egy golfkészlet volt, valamint az, hogy szeretne megtanulni golfozni.
Nagy szervezéseket követően a kívánság teljesítésére egy péntek délután kerülhetett sor, ugyanis a golfkészletet a GOLF USA részéről Csányi László úr, támogatónk személyesen szállította Zolinak Budapestről.
Természetesen egy golfkészlet átadása hol máshol történhetne, mint egy golf klubban. Az átadáshoz a helyszínt a Boya Eagles Golf & Country Club biztosította Vámospércsen.
Péntek délután Zoli elindult családjával Debrecenből, mit sem sejtve a kívánságteljesítésről.
Amikor megérkezett, nagyon meglepődött, hiszen nem számított ilyen nagy meglepetésre.
Csányi úr átadta a várva-várt 17 darabos golfkészletet, melyet gyorsan be is mutatott Zolinak.
A golfkészlet mellé még járt oktató könyv, golflabda, valamint baseball sapka is, hiszen egy igazi golfosnak mindig van sapkája.
Ezt követően a Boya Eagles Golf & Country Club oklevéllel ajándékozta meg Zolit, így Ő lett a Club első junior golfozója.
Ám itt még mindig nem ért véget a meglepetések sorozata, ugyanis a GOLF USA és Club segítségének köszönhetően Zoli ezután órákat fog kapni Tóbiás Zsolt úrtól a Clubban.
/ 8
Azért, hogy ne kelljen olyan sokat várni az első órákig, így Zoli azonnal kapott Csányi úrtól egy gyors oktatást és kezében az új golfütőkkel már ütötte is a labdákat lelkesen.
Ezt követően a Club területét is körbekocsikázhattuk és megcsodálhattuk, milyen izgalmas, kihívásokkal teli pályák találhatóak ott.
Azt hiszem ez a délután mindannyiunk számára nagyon nagy élmény volt.
Kívánjuk Neked Zoli, hogy tanulj és golfozz sokat a csodaszép golfütőiddel.
régióvezető
Debrecen, 2009. június 12.
Köszönjük a GOLF USA-nek, továbbá a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanárainak és diákjainak és a Boya Eagles Golf & Country Clubnak, hogy támogatták Zoltán kívánságának teljesítését.
Dávid (14 éves, Debrecen)
Dávid (14 éves, Debrecen)
Dávid kívánsága egy Gepida Karaton kerékpár volt, nem is akármilyen színben: egy igazi terepjáró színű kerékpárt választott magának.
Igaz egy kicsit sok időbe került, míg a kiválasztott mintázatú kerékpár megérkezett Debrecenbe, de szerencsére mégis elkészült.
Csütörtökön délután találkoztunk a debreceni Pótkerék kerékpár szaküzlet előtt Dáviddal.
Dávid még akkor nem tudta, hogy miért és hová is indult el vele az anyukája, így aztán még nagyobb volt az öröm és a meglepetés, amikor az üzletben átvehette a várva-várt kerékpárt. Természetesen azonnal ki is próbálta az új „járgányt” és gyorsan ment vele pár kört.
Kívánunk Neked nagyon jó egészséget ahhoz, hogy ezután tudd a hatalmas köröket róni a kerékpárral.
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2009. június 11.
A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Dávid nevében is köszönjük.
Tóbiás (10 éves, Meggyaszó)
Nagy nap volt a mai a GYEK haematológiai osztályán.
a Csodalámpa ismét teljesítette mégpedig egyszerre 4 gyermeknek a kívánságát. Ilyen még nem volt, hogy egyszerre 4 kívánság is teljesült egy napon! Tóbiás és Viktor számítógépet kaptak, Józsi PSP-t, Petike egy csúszdás, galériás ágyat mégpegig a 6. szülinapjára. Egyik gyermek sem tudta, hogy a mai napon kapja meg a nagyon várt kívánságot.
Tóbi úgy tudta azért kell visszajönnie a kórházba, hogy a doktor néni megvizsgálja. Viktor már nem is remélte hogy valamikor is boldog tulajdonosa lehet egy számítógépnek, méghozzá LCD monitorral, Józsi már nagyon várta, és titkon minden nap reménykedett abban, hogy talán "a mai napon, vagy holnap, teljesíti a csodalámpa kérését." Petike sem hitte el , hogy a szülinapján már az új csúszdás, galériás ágyikójában fog aludni.
Kedves Tóbi, Viktor, Józsi és Petike!
Kívánjuk, hogy sok örömötök legyen abban, amiket kértetek.
régióvezető
Miskolc, 2009.05.21
Tóbiás (10 éves, Meggyaszó)
Nagy nap volt a mai a GYEK haematológiai osztályán.
a Csodalámpa ismét teljesítette mégpedig egyszerre 4 gyermeknek a kívánságát. Ilyen még nem volt, hogy egyszerre 4 kívánság is teljesült egy napon! Tóbiás és Viktor számítógépet kaptak, Józsi PSP-t, Petike egy csúszdás, galériás ágyat mégpegig a 6. szülinapjára. Egyik gyermek sem tudta, hogy a mai napon kapja meg a nagyon várt kívánságot.
Tóbi úgy tudta azért kell visszajönnie a kórházba, hogy a doktor néni megvizsgálja. Viktor már nem is remélte hogy valamikor is boldog tulajdonosa lehet egy számítógépnek, méghozzá LCD monitorral, Józsi már nagyon várta, és titkon minden nap reménykedett abban, hogy talán "a mai napon, vagy holnap, teljesíti a csodalámpa kérését." Petike sem hitte el , hogy a szülinapján már az új csúszdás, galériás ágyikójában fog aludni.
Kedves Tóbi, Viktor, Józsi és Petike!
Kívánjuk, hogy sok örömötök legyen abban, amiket kértetek.
régióvezető
Miskolc, 2009.05.21
Péter Milán (3 éves, Sopron)
Már nem is olyan hosszú az út Sopronból a Madarász kórházba!
A Csodalámpa gondoskodott arról, hogy Peti kellemesen töltse el az időt: mesét néz, zenét hallgat az autóban!
Köszönjük!
Kívánságkoordinátor
2009.05.18.
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Péter nevében is köszönjük!
Nikolett (9 éves, Csobád)
Nikivel és édesanyjával még tavaly találkoztam a kórházban. A többi kis betegtől és a nővérkéktől hallottak a Csodalámpáról.
A kislánynak még nem volt igazi elképzelése, mit is szeretne, az édesanyjával beszélték meg a dolgot.
Aztán a tavasszal, amikor Niki már otthon volt, telefonon kérdeztem rá, mit is szeretne valójában.
Hosszas beszélgetés után kiderült, hogy a szobájába, amit megoszt a lánytestvéreivel nincs író, illetve számítógép asztal, amihez meg jó lenne egy odaillő forgószék is. Aztán elkezdődött a keresgélés. Nem volt könnyű olyan asztalt találni, ami be is fér a kis szobába, meg szép is, lányos is. Olyat kerestünk, amelyikre rá tudja tenni Niki az LCD monitort, és a füzeteit, könyveit is el tudja pakolni. Sikerült rátalálni egy valóban kislánynak való asztalra és a boltban ott kérette magát az asztalka mellett egy szép, piros, kutyusmintás forgószék.
Tündi önkéntesünk azonnal beleszeretett az asztalba és a hozzáillő székbe, s így ez lett Niki ajándéka.
Otthonába vittük el Nikinek a kívánságát.
Örömét nehezen tudta kimutatni a csendes, halk szavú kislány, de eljövetelkor adott egy puszit, és megköszönte a szép ajándékot.
régióvezető és
Sugaras Tünde
kívánságkoordinátor
Miskolc,2009. 06.
/ 3
Lilla (8 éves, Márokpapi)
Lillának eredetileg csak egy vérképkontrollra kellett visszajönni a Klinikára, de sajnos az alacsony trombocita-szám miatt mégis bent kellett maradni.
Nagyon elkeseredett szegényke, így éppen kapóra jött a csodaszép csodalámpás ajándék. Sikerült mosolyt csalni a gyönyörű kislány arcára . Ezekért a mosolyokért érdemes a sok nehézség ellenére is a gyermek haemato-onkológián dolgozni.
Használd egészséggel drága Lillám!
Kívánságkoordinátor
2009.05.22.
József (13 éves, Miskolc)
Nagy nap volt a mai a GYEK haematológiai osztályán.
a Csodalámpa ismét teljesítette mégpedig egyszerre 4 gyermeknek a kívánságát. Ilyen még nem volt, hogy egyszerre 4 kívánság is teljesült egy napon! Tóbiás és Viktor számítógépet kaptak, Józsi PSP-t, Petike egy csúszdás, galériás ágyat mégpegig a 6. szülinapjára. Egyik gyermek sem tudta, hogy a mai napon kapja meg a nagyon várt kívánságot.
Tóbi úgy tudta azért kell visszajönnie a kórházba, hogy a doktor néni megvizsgálja. Viktor már nem is remélte hogy valamikor is boldog tulajdonosa lehet egy számítógépnek, méghozzá LCD monitorral, Józsi már nagyon várta, és titkon minden nap reménykedett abban, hogy talán "a mai napon, vagy holnap, teljesíti a csodalámpa kérését." Petike sem hitte el , hogy a szülinapján már az új csúszdás, galériás ágyikójában fog aludni.
Kedves Tóbi, Viktor, Józsi és Petike!
Kívánjuk, hogy sok örömötök legyen abban, amiket kértetek.
régióvezető
Miskolc,2009.05.21
József (16 éves, Budapest)
Józsival a Bethesda Kórház Ilka utcai épületben találkoztunk, ahol rehabilitáción vett részt. Látogatásunkkor fogalmazta meg kérését egy MP 4-es lejátszót. Az átadás időpontjának egyeztetésekor megtudtuk, hogy otthonában fog sor kerülni az ajándékozásra, és kiderült a hívásom napján töltötte be 17. életévét.
A már majdnem felnőtt legény verbális kommunikációja nem mindig érthető, de a nonverbális bármelyik szépkiejtés versenyt nyert emberénél tisztább.
Az egész házat betöltő, kézzelfogható szeretet áradt az összes jelenlévő családtagból(édesanya, 1.5 éves Bence nevű testvér és Józsi)! Ez az, ami felébresztette Józsit a két év kómából, és megtanította beszélni annak ellenére, hogy az orvosok az életében sem bíztak már.
Vendégszeretetből, simogatásból, ölelésből, örömmel teli mosolyból mi is kaptunk bőven, ezért nehéz mérlegre tenni, hogy ezzel az ajándékozással melyikünk kapott többet!!
Ünnepeltünk eddigi életének utolsó évei csodának tekinthetők.
Kívánjuk, hogy Józsi cáfoljon még rá sokszor az orvostudomány mai állására, és gyógyuljon meg!!!
Kívánság-koordinátorok
2009.05.15.
Kedves Csodalámpa Alapítvány!
Madridba anya és apa is elkísért. Mivel még nem utaztam repülőn, ezért nagyon izgultam, de a repülőút kellemesen telt. Péntek este érkeztünk Madridba, ahol a repülőtéren már várt Teschler Mónika, aki segítette a háromnapos kirándulásunkat.
Másnap, szombaton bejártuk az egész várost, bementünk a Prado-ba, és a Királyi Palotába, mindkettő gyönyörű volt belülről.
A következő nap a mérkőzés napja volt, amit a legjobban vártam. Már kora délután a stadion körül gyülekeztek az árusok,
ahol Real Madrid-os mezt, sálakat és egyéb ajándékokat lehetett vásárolni. Kaptam sok dolgot (tollakat, sálat). Este 21:00-kor
kezdődött a meccs, de már 20:00-kor be lehetett menni, megkerestük a kaput, és bementünk. Csodálatos látvány volt. A meccs is jó hangulatú volt, habár a blancók kikaptak 3-1-re.
Az utolsó napon (hétfőn) a Santiago Bernabeu stadiont látogattuk meg. Az is csodálatos volt, megtekintettük a múzeumot, rengeteg
kép, plakát volt Puskásról is. Az összes eddig nyert kupát megnéztük, és az arcképcsarnokot is. Utána megtekintettük a VIP páholyt és lementünk a kispadhoz is. Végül a játékos lejárón keresztül az öltözőbe jutottunk. Utána a sajtószobában fotóztunk, és végül utolsó állomásként a háromszintes Real Madrid áruházba érkeztünk, ahol kaptam egy eredeti Real Madrid mezt! Sajnos eljött
a visszaút ideje, hazafelé is kellemes volt a repülőút, nagyon jól éreztük magunkat.
Köszönöm szépen a Csodalámpa Alapítványnak, hogy létrejöhetett ez az utazás, és köszönjük Teschler Mónikának is önzetlen segítségét.
Budapest, 2009.05.25.
/ 7
Viktória (6 éves, Felsőnyárád)
Viki első osztályba készül, igaz, hogy csak magántanuló lesz, de alig várja már, hogy tanulhasson. Édesanyja olyan iskolába íratja be, ahol zenét is fog tanulni. Vikinek mindene a zongora, illetve a szintetizátor. Ezt kért a csodalámpától egy szintetizátort s már előtanulmányokat is tett azért, hogy ha megkapja, tudjon játszani rajta valamit. Nagy volt az öröm és a meglepetés, amikor a csodalámpás önkéntes csapat belépett Viki kórházi szobájába.
A kislány a meglepetéstől megszólalni sem tudott!! Kis segítséggel kibontotta a hatalmas csomagot és a szeme elé tárult az ezüstszínű Yamaha szintetizátor. A szobában mindnyájunknak könny szökött a szemünkbe annak láttán, hogy Viki mennyire örül az ajándékának.
Később bejött Viki szobájába az osztályon dolgozó egyik főorvos, aki jól játszik szintetizátoron, és sok szép dalt játszott el. Azóta is sokszor hangzik fel egy- egy dal Viki szobája felől. valaki, aki tud szintetizátorozni, mindig bemegy Vikihez, és játszik valami szép dalt. Szóval, jókedv uralkodik a gyerekosztályon!!:))
Kedves Viki!
Kívánjuk, hogy nagy örömöd legyen a zenélésben, és ebben a csodálatos hangszerben!
régióvezető
Bodnárné Kati és Kucsmáné Kriszti
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2009. március. 26
/ 4
Tamás (7 éves, Tordas)
Tamás régen vágyott erre a masinára!
Egyik vasárnap délután meglepetésként érkeztem, csak a család tudott a látogatásról.
Tomi tágra nyílt szemmel nyitotta ki a dobozt, édesapja segítségével gyorsan összeszerelték, a TV-hez csatlakoztatták ezt a gyönyörű , legújabb típusú PlayStationt.
A kisfiúnak a csodálkozástól még a szava is elakadt, nem is tudtam szóra bírni még a találkozás végéig sem, de a szeme örömöt /és huncutságot!/ sugárzott.
kívánság-koordinátor
2009.04.26.
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Tamás nevében is köszönjük!
Tamás (9 éves, Létavértes)
Egy csodaszép májusi vasárnapot sikerült kiválasztani az Állatkert felderítésére, amit Tomi annyira szeretett volna látni.
Bebarangoltuk a kertet, részt vettünk fóka etetésen, ráják etetésén, kisállat bemutatón, beültünk a 3D-s moziba, Tomi valamennyi kedvenc állatát megetette, köztük a zebrát is, pompás fagylaltkelyhet ettünk, és kipróbáltuk az új "módit", a jégkása fagyit is.
Utunk kezdetekor Tomi Pókember arcfestést kért, és kapott, és az egész napot Pókemberként töltötte velünk (még a pólóján is Pókember díszelgett).
A nagy kedvencek, a gorillák etetésén is részt tudtunk venni - mondanom sem kell, az idő hatalmas léptekkel szaladt, és egyszerre csak azt vettük észre, hogy délután lett, és indulni kellett haza, mert a hazaút bizony több órát vett még igénybe.
Ezúton is köszönjük a Fővárosi Állat- és Növénykert segítségét a kívánságteljesítésnél.
Gyönyörű napot tölthettünk együtt, köszönjük!
Flandera Tünde
Kívánságkoordinátorok
Budapest, 2009.05.10.
/ 4
Mercédesz (12 éves, Miskolc)
Mercédesz kontroll vizsgálatra jött vissza a kórházunkba, és akkor kapta meg a szép új számítógépet az LCD monitorral.
Nem is akart hinni a szemének, amikor meglátta a dobozokat!
Szeme csillogott az örömtől és a meglepetéstől. De ugyanígy éreztünk mi is, Merci szülei, testvére és jómagam is.
Kedves Mercédesz! Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen a számítógép használatában!
Régióvezető
Miskolc, 2009.05.27.
Martin (4 éves, Szeged)
Martin Szegeden él és szeretett volna egy kiránduláson részt venni. Korábban már jártak ebben a hotelben, ezért esett a választásuk az Alsópáhokon lévő Kolping Hotelre.
Vasárnap érkeztek meg a szállodába és egy kis pihenő után a nyári melegben indultak is medencékhez, ahol Martin nagyon jól érezte magát, szinte alig lehetett lefényképezni, mert mindig a csúszdán szeretett volna lecsúszni.
Végül „Bobo-ország” képviselőjével- Boboval- és Dorkával (testvérével) is sikerült lencsevégre kapni.
Remélhetőleg a folytatás is nagyszerűen sikerült és sokáig emlékezni fognak e három napra.
Köszönjük a Kolping Hotel vezetőségének, valamint a GE Genpact kollektívájának e kívánság teljesítéséhez nyújtott támogatást!
Régióvezető.
2009.05.17.
Dóra (17 éves,Kocs)
A tavaszi nap ezer ággal sütött azon a májusi napon. Nagy meglepetés készült Dóra részére. Édesanyjával közösen szerveztük a „csapdát”, mellyel egy igazán felejthetetlen napot szerettük volna szerezni neki.
Kívánsága egy hastáncos ruha volt, melynek ötletét hároméves tánctanulása adta, és amely - a későbbiekben ki is derült, - nem múlt el haszontalanul.
A Shiraz perzsa étterem tulajdonosa és vezetője ajánlotta fel segítségét, hogy az étterem egy külön kis szobájában, igazi keleti kényelem, pompás ételek és italok között a gyönyörű bordó ruha végre tulajdonosához kerülhessen.
A Miss Hastánc Hungary 2008 győztese által előadott fantasztikus műsor nagy tetszést aratott a közönség körében.
A ruha igazi hastáncos hölgyet varázsolt az amúgy is szép lányból, aki méltóképpen felavatva és több tánccal is meglepte nemcsak büszke családját, hanem az étterem kíváncsi személyzetét is.
Boldog és büszke volt abban a kis szobában mindenki, aki részese lehetett ennek a néhány csodás délutáni órának.
Még sok önfeledt és boldog órát kívánunk Dórának!
kívánság-koordinátor
Budapest 2009.05.11.
/ 4
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Dóra nevében is köszönjük!
Ezúton szeretném megköszönni azt a felejthetetlen élményt, melyet a hastáncruhával szereztek nekem. Nagyon tetszett az étterem is a hastánc bemutatóval, igazi meglepetés volt. Életem egyik legjobb napja volt az a hétfői nap. Azóta büszkén viselem a ruhát az órákon és a fellépéseken. Köszönöm, hogy segítettek elfelejtetni velem a betegség miatti rossz élményeket. További eredményes munkát kívánok!
Dóra
Dóra (10 éves, Körmend)
Dóri álma egy saját laptop volt.
A kislányt 3 hete transzplantálták, így azóta teljesen steril szobában fekszik. Kati nővér a gépet egy speciális csomagolási eljárással, és fertőtlenítéssel sterilizálta. Mivel a délelőttök nagy része tanulással telik, így a laptop átadása matematika és angol óra között történt. A meglepetés olyan jól sikerült, hogy Dóri szóhoz sem jutott. A "boxon kívüliek" mosolyogva tapsolták meg a meglepett kislányt.
Dóri szorgalmasan tanul a kórházban is, hiszen jövőre a saját osztálytársaival szeretné folytatni az 5. osztályt. Osztályfőnöke és barátai is megtesznek mindent azért, hogy a bent töltött idejét hasznosan töltse. Napi telefonkapcsolatban vannak, a tananyagban napra készek vagyunk.
A laptopon keresztül könnyebbé, olcsóbbá válik a kommunikáció mind a barátokkal, mind pedig a családtagokkal.
A steril boxban töltött hosszú, unalmas heteket érdekesebbé, izgalmasabbá tehetjük még a tanulásban is.
Dóri, mielőbbi gyógyulást és hasznos időtöltést kívánunk!
kívánságkoordinátor
2009.04.16.
Szeretném megköszönni azt a csodálatos ajándékot, amit küldtek nekem. Nagyon meglepődtem, mikor Erika néni és Kati néni átadták nekem ezt a gyönyörű laptopot. Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen hamar teljesítették kívánságomat. Azóta gyorsabban telnek napjaim a kórházban. Kapcsolatot tudok tartani barátaimmal és családtagjaimmal. Sok-sok játékot is felfedeztem már,mióta megkaptam a laptopot, nincs időm unatkozni. Még egyszer nagyon köszönöm, soha nem fogom elfelejteni, amit értem tettek.
Dóra
Dávid Bendegúz (7 éves, Budapest)
Juhász Gyula: Meseváros
Járatlan úton, fényen, árnyon át,
Keresem én a mesék városát,
Hol régen éltem, szépen, boldogan,
A várost, amely az álmokba van.
Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
Erről a helyről annyi jót regél,
Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?
De ha gyermekszemekbe nézhetek,
Melyek reményt és békét fénylenek,
Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
Megvan az út, mely oda vezet el...
Évek óta tudok az Alapítvány tevékenységéről, de eddig csak rendezvényeken segítőként vettem részt a munkájában. Idén tavasszal telefonon kaptam a felkérést, hogy segítsek egy kívánságot teljesíteni. A számomra szokatlan szereptől kicsit lámpalázasan hívtam fel Bendzsi anyukáját, hogy kipuhatoljam a gyerek vágyának részleteit. Két-három nekifutással sikerült az összes fontos részletben megállapodni. Ezután már kicsit felbátorodva álltam neki a kívánság teljesítésének. Összeszedve a baráti véleményeket és saját tapasztalataimat, az interneten kerestem a megálmodott kerékpárt. Találtam támogatókat a gyerek-álom megvalósításához! A Berguson Kft. üzletvezetője, Nagy András rendkívüli segítőkészséggel állt a kívánság teljesítése mellé.
A kerékpár megérkezése után következett talán a legnehezebb feladat, az átadás.
A helyszín és az időpont egyeztetése után elég lámpalázasan indultam el a megbeszélt találkozóra. A támogatóval nagyon hamar észrevettük egymást, és könnyen megtaláltuk a játszótérnél Bendzsit és anyukáját is. Szerencsénkre az időjárás sem gátolta a kívánság teljesítését. A számomra új helyzetben kissé feszengve teltek az első percek, de miután beállítottuk a bringát, jó volt látni, hogy a kezdeti bizonytalan méterek után milyen hamar térnek vissza és válnak ösztönössé a kisfiú mozdulatai. Míg anyukájával beszélgettünk, Bendzsi és pajtásai felváltva rótták a köröket a játszótér körül az új kerékpáron.
/ 3
Kívánságkoordinátor
Budapest, 2009.05.21.
Dávid nevében is köszönjük a CE Bróker Zrt. vezetőinek és munkatársainak e kívánság teljesítéséhez nyújtott támogatásukat és személyes közreműködésüket.
Balázs (10 éves, Dunavarsány)
Balázs amióta az eszét tudja, rendőr szeretne lenni és vigyázni az emberek biztonságára. Betegsége miatt azonban egyelőre még közösségbe sem nagyon mehet, magántanuló, saját diplomás testvére a tanítója. Éppen ezért igazán nagy öröm volt számára, hogy elmentünk érte Dunavarsányba és átvittük Ráckevére a kapitányságra. Azt kérte ugyanis a Csodalámpától, szeretne egy igazi szirénázó rendőrautóban utazni.
Amikor megérkeztünk az őrsre, rendőrök, nyomozók vettek minket körül, de nem ijedtünk meg, hiszen most Balázs volt a főszereplő. Megmutatták neki, hogyan vesznek ujjlenyomatot, hogyan lehet a láthatatlan kéznyomot láthatóvá tenni. Az elméletet konkrét gyakorlat követte, Balázs kezére bilincs került – persze csak bemutató jelleggel -, majd megnézhettük, hova kerül az, aki valamilyen bűntényt követett el, igazán nem volt túl biztató hely.
Amikor a rendőri munkának már minden részletét megnézhettük, következett a csúcspont.
Beülhettünk egy vadonatúj rendőrautóba – Balázs betegsége miatt nagyon ügyeltek a rendőrök arra, nehogy valamilyen fertőzést elkapjon - ezt a figyelmességet külön köszönjük a csapatnak.
S következett a kívánság valóra váltása: szirénázva végighajtottunk Ráckeve utcáin, a határig és vissza. Balázs szinte el sem akarta hinni, hogy ez vele történik. Boldog volt, mosolygott, de a végére igencsak elfáradt.
.
Kívánjuk neked Balázs, hogy tanulj sokat és erősödj, győzd le a betegséget és légy nagyon jó védője a rendnek! .
Szeretnénk köszönetet mondani a Ráckevei és a Pest megyei Rendőrkapitányág parancsnokának és munkatársainak szívességükért és az igazán körültekintő segítségért.
kívánságkoordinátor
Ráckeve, 2009. május 8.
/ 3
2009-06-10 Attila
== Attila (10 éves, Kőszeg) ==
Attiláék Békés megyében éltek, úgy másfél évvel ezelőtt költözött a család Kőszegre. A nagyszülők, unokatestvérek, ismerősök mind Békésben maradtak.
Attila nagyon szeretett volna egy számítógépet webkamerával, hogy tudjon a családtagokkal, barátokkal beszélgetni.
Május 23-án, szombaton tudtuk átadni a számítógépet, annyira titokban, hogy csak a Masát főorvos úr tudott róla, hogy délelőtt bemegyünk a kórházba.
Volt nagy öröm mikor meglátott bennünk Attila „hát megérkezett, megérkezett” csak ezt mondta, elérzékenyülve.
Kívánság koordinátor
2009.05.23.
Viktória (8 éves, Monor)
Vikinek elromlott a számítógépe, helyette vágyott egy másikra…
Április 23-án anya és lánya elindult Budapestre, Viki számára csak jó idő múlva derült ki, hogy ők bizony a Csodalámpához igyekeznek, ahonnan a szomszéd bácsi segítségével hazaszállíthatnak egy számítógépet.
Viki öröme határtalan volt!!
Jó egészséggel használd még sokat ezt a masinát!
kívánság-koordinátor
2009.04.23.
Ádám György (4 éves, Budapest)
Ádám egy komoly és céltudatos fiatalember, aki pontosan le tudta írni, hogy ő egy „vagány, fiú bicajt” szeretne, kitámasztóval együtt.
Köszönhetően a támogató GE Healthcare munkatársainak, olyan járművet sikerült beszerezni, amely teljesen megfelelt a kisfiú elképzelésének.
Az átadásra otthon került sor, mivel éppen egy kis utazás előtt állt a család, de a kívánságteljesítés kedvéért egy nappal elhalasztották a pihenést, így Ádám még egy kicsit élvezhette az új bicaj adta élmény örömét.
Boldogsága olyan nagy volt, hogy számára a lakás adta szűk tér sem volt akadály ahhoz, hogy rögtön nyeregbe pattanhasson és kerekezzen egy kicsit a nappaliban. Természetesen a támasztónak is nagy szerepe volt, melyet állandó mozgásban tartott a kisfiú a leállításoknál.
Kívánjuk neki, hogy még nagyon sok biciklit használjon el!
/ 3
kívánság-koordinátor
Budapest, 2009.05.04.
Evelin (15 éves, Monor)
A dolog úgy kezdődött, hogy Evelin korcsolyázás közben elesett. Nagyon nagyot... Mentő, kórház, és most már egy ideje rehabilitáció.
A balesete előtt Evelin sokat lovagolt és azt kérte a Csodalámpától, hogy a - természetesen újra elkezdett - lovagláshoz különféle felszereléseket kapjon. Pl. nyerget, lábszárvédőt...
A kívánság teljesítésére, Budapesten a Kollár Kornél Lovardában, a II. kerületi Hídász utcában került sor. Nagy Zsolt, a Junior Lovasbolt tulajdonosa sietett segítségünkre, elvégre egy dzsinn sem érthet mindenhez...
Evelint szülei hozták egy kezelésről, és titoktartásuknak hála semmit sem sejtett.
/ 8
Amikor meglátta, hogy egy lovardába jöttek, elmosolyodott. Amikor azután édesanyja elmondta, hogy a Csodalámpa hívására jöttek, hiszen kívánt valamit az alapítványtól, felragyogott Evelin szeme.
A boltban nyeregválasztás, lábszárvédő és cipőpróba következett, ahol Zsolt szakmai felvilágosításaival segített a választásban.
Végül, bár ez nem is volt a kívánság része, Zsolt jóvoltából Evelin megtehetett néhány kört Legény hátán a Kollár Kornél Lovarda fedett lovardájában. A felszállás kicsit nehezen ment, mert Evelin jobb kezét és lábát még nem tudja teljes értékűen használni, de sikerült.
Erőt és kitartást, gyors és teljes gyógyulást kívánunk Evelinnek.
Közönjük a Kollár Kornél Lovarda munkatársainak, továbbá és Szabó Miklósnak és Nagy Zsoltnak a kívánságteljesítéshez nyújtott segítségüket.
Budapest, 2009.06.06.
Köszönjük a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanárainak és diákjainak, hogy támogatták Evelin kívánságának teljesítését.
Szeretném megköszönni az ajándékotokat melyre már régóta vágytam. Az első héten mikor a kórházból kikerültem ki is próbáltam. Nagy meglepetést okoztatok nekem nem is sejtettem mikor a lovarda előtt találkoztunk. Tudtam, hogy valami meglepi készül, de szüleim se árulták el. Köszönöm még azoknak a gyerekeknek is akik szavazata alapján az idén egyik voltam a sok közül kinek örömet okoztatok. Köszönet még Zsoltnak is aki az üzletben segített és utána lehetővé tette, hogy egy kicsit lovagolhassak is. Kedves Csodalámpa mégegyszer köszönöm, hogy kívánságomat teljesítettétek és megkaptam a számomra oly régóta áhított lovas felszerelést. Kedvenc lovamon csak akkor tudom kipróbálni mikor teljesen felépültem, de addig is minden lovasterápiára magammal viszem és csak ezt vagyok hajlandó használni! Köszönet még Margit néninek is aki a Betesda kórházban dolgozik és rajta keresztül tudtátok meg mi a régóta áhított kívánságom.
Evelin aki imádja a lovakat és rajongásig szeret lovagolni!
Ui: Ja és ha teljesen felépülök még hallotok rólam remélhetőleg lovaskörökben, versenyeken!!
Ákos (8 éves, Kesztölc)
Ákos kívánsága egy hordozható DVD lejátszó volt, hiszen a gyógyításával eltöltött kórházi napok alatt megtapasztalta, hogy milyen segítséget jelenthet számára ez a kikapcsolódás.
Nagyon várta már a lejátszót és nagyon örült, amikor április 28-án megkapta azt egy Pókember DVD-vel együtt.
Használd örömmel az új DVD lejátszód, kedves Ákos!
kívánság-koordinátor
2009.04.28.
Ezúton szeretném megköszönni Önöknek, hogy teljesítették kisfiam kívánságát és megkaphatta a várva várt hordozható DVD lejátszót.
Bárcsak minél kevesebb gyereknek lenne szüksége az Önök segítségére!
Az Alapítvány további működéséhez egyre több lelkes támogatót és közreműködőt kívánok.
- Üdvözlettel: ******* Hajnalka - Ákos anyukája
Cintia ( 6 éves, Tápióbicske )
Cintia gyanakodva nézett rám, hogy vajon ki lehetek, és mit keresek a kórházban.
Először nagyon meg volt illetődve, mikor elővarázsoltam a régen áhított pisilő és síró baby born babát. Aztán együtt bontottuk ki a csomagot, és néztük meg, hogy milyen kincsek vannak még a dobozban.
Délután Cintia már a babával a kezében utazott haza. Remélem az esti fürdetés is jól sikerült.
2009 március 17.
Máté (6 éves, Kecskemét)
Máté levelet küldött az Alapítványnak, miszerint egy nagy akváriumot szeretne kapni.
Többszöri telefonos egyeztetés, majd később személyes találkozásunk alatt nyilvánvalóvá vált, hogy egy jókora, 200 literes akvárium tetszik neki, amelyet teljes felszereléssel, különböző színű halakkal szeretne.
Egy szegedi céggel sikerült megállapodni az akvárium árát, felszerelését és szállítását illetően, így 2009. május 27-én átadhattuk Máténak az ajándékot.
A szállítást ingyen vállaló cég vezetője személyesen adott felvilágosítást, jó tanácsokat az akvárium célszerű használatát illetően. Több kiskönyvet, prospektust is adtak, amelyek segítenek Máténak a berendezés, a tisztántartás, növénygondozás, haletetés terén. A halakat a kisfiú maga választhatta ki, saját tetszése szerint.
Az ajándék átadásáról és Máté öröméről videofelvételt készítettünk, a család ezúton is őszinte háláját fejezi ki, amiért valóra válhatott a kisfiú álma.
Kecskemét, 2009. június 02.
Köszönjük a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanárainak és diákjainak, hogy támogatták Máté kívánságának teljesítését.
Ádám (18 éves, Szatmárnémeti)
Ádám arra vágyott, hogy kedvenc debreceni kezelőorvosának megmutathassa, hogyan üli meg egy magyar srác a motorját – az ő ügyességével egyébként a hátrafelé nyilazás sem lenne nagy probléma. Mindezt a Hungaroring pályáján képzelte el úgy, hogy az orvosa, Dr. Szegedi István is vele motorozhasson.
A kívánság teljesítését Bulcsu Rezső a BR Organisation Kft vezetője tette lehetővé a május 13-i nyílt motoros nap déli szünetében. Kizárólag Ádám és orvosa mehetett jó néhány kört a ringen egy felvezető motoros kíséretében. Ahogy egyre jobban érezték a pályát, annál hamarabb láttuk őket újra felbukkanni a célegyenesben.
A pályamotorozás végén folytatódott az élmények sora. A kis csapat beléphetett a Race Control szentélyébe, ahol Karassantes Arisztotelész vezényelte a pályabírókat egy monitorfal előtt ülve. Az sem esett nehezére, hogy kimerítő válaszokat adjon kérdéseinkre, miközben mellékesen olyan események felett intézkedett, mint egy kanyarban történt bukás, ahol gondoskodni kellett a többi motoros kivezetéséről, a mentőkről és a roncs elszállításáról is pergő egymásutánban; aztán páran el-elhagyták néha a kijelölt pályát, és rövidtávú időjárásjelentést is adott az embereinek.
Ezután következhetett a hungaroringes kívánságteljesítések koronája, hiszen Ádám is felléphetett annak a dobogónak a legfelső fokára, ahol nagy versenyzők szokták győzelmüket ünnepelni. Ádám nemes gesztussal megosztotta a helyet Szegedi doktorral, mi pedig elgondolkodtunk: a pályán kívüli küzdelemben is együtt harcoltak, hogy ez a srác itt állhasson.
Ezek után megcsodáltuk a pályára induló amatőr és profi motorosok készülődő gépeit, és nagy meglepetésünkre összefutottunk Talmácsi Gáborral, aki korábbi csodalámpás kívánságteljesítőként nagyon szívesen adott autogramot Ádámnak és Szegedi doktornak is.
A nap végére Ádám is tartogatott nekünk – de legfőképpen orvosának ajánlva – egy meglepetést. Egy kevésbé forgalmas területen megmutatta, hogy nem csak gyorsan tud száguldani egy motorral, hanem akrobata mutatványokra is képes profi szinten. Az egy keréken fél kézzel való haladás, vagy a szabályos körökben való gumiégetés nem jelentett neki gondot. Gyakorlottan mutatta be számos trükkjét, amire a helyi motoros közönség is felfigyelt.
A nap száguldó motorosként telt el, de az élmények biztosan örökre megmaradnak a győztesekben.
kívánság-koordinátorok
2009.05.13.
Korábbi bejegyzések
- Máté (14 éves, Dombrád)
- Hanna (15 éves, Tát)
- Gyula Kristóf (9 éves, Jánosháza)
- Ákos (14 éves, Bögöt)
- Hanna Barbara (12, Százhalombatta)
- Vanessza (17 éves, Dunaújváros)
- Kevin (13 éves, Bodroghalom)
- Dénes (12 éves, Budapest)
- Dávid (17 éves, Gyöngyös)
- András Brájen (10 éves, Nagyhalász)
- Ábel Barnabás (18 éves, Pécs)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
Korábbi bejegyzések
- Máté (14 éves, Dombrád)
- Hanna (15 éves, Tát)
- Gyula Kristóf (9 éves, Jánosháza)
- Ákos (14 éves, Bögöt)
- Hanna Barbara (12, Százhalombatta)
- Vanessza (17 éves, Dunaújváros)
- Kevin (13 éves, Bodroghalom)
- Dénes (12 éves, Budapest)
- Dávid (17 éves, Gyöngyös)
- András Brájen (10 éves, Nagyhalász)
- Ábel Barnabás (18 éves, Pécs)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004