2005-05

Tamás (11 éves, Nagykónyi)


Tamás és szülei nagy örömmel vették át május 19-én csütörtökön a várva-várt számítógépet. Bár sajnos Tamás nem volt teljesen jól, így nem tudott felhőtlenül örülni az ajándéknak, nagyon reméljük, hogy mihamarabb jobban lesz, és sok örömét leli majd a PC-ben, melyet egy kedves felajánlás jóvoltából tudtunk eljuttatni neki.

Lovas Edit és Lovas László kívánságkoordinátorok
2005. május 19.


Milán István (9 éves, Ajka)


Milán kívánsága ma teljesült segítőnk, a T-Mobile budafoki úti székházában.

Az épület előtt találkoztunk a gyermekkel és édesapjával. Kérdésünkre, hogy tudja-e miért kellett ma Ajkáról Budapestre vonatoznia válaszolta, hogy egy újságíró néni szeretne vele beszélni.

De nagy volt az öröm, amikor a cég munkatársa átadta neki a kívánság tárgyát, egy mobiltelefont. Ilyen őszinte gyerekkacajt még életemben nem hallottam! Az első mondat, ami elhagyta a száját: Látom! Ez azért fontos, mert Milán szeme beteg, gyengén lát.

Az ajándékot átadó ügyintéző hölgy összeszerelte a telefont, utána pedig Milán édesapja bebillentyűzte az édesanyja a telefonszámát és átadta a készüléket a fiúcskának. Boldogan köszönt bele a gyermek a telefonba és már el is újságolta, hogy kapott egy telefont.

Az alapítványtól kapott marcipán telefonnal a kezében, az új mobiltelefonnal a zsebében, mosollyal az arcán indult hazafelé apukájával a boldog gyerek, aki búcsúzóul úgy köszönt el, hogy küld majd rajzot az alapítványnak. Várjuk!

Sulija Anikó
2005. május 25.

 

 


Nem kellett sokat várnunk, az ígért rajzok megérkeztek. Íme!


János (12 éves, Gomba, Pest megye)


Beszámoló helyett:

Kedves Csodatévők!

Köszönöm a Csodalámpa Alapítványnak és különösen a Cseke Rt-nek, hogy valóra vált egy régóta dédelgetett álmom.

Januárban, amikor a transzplantációra vártam, anyuval képzeletbeli túrákra mentünk egy képzeletbeli biciklivel. Sajnos igazán jó bringám még sohasem volt, pedig nagyon szeretek felfedező utakra menni.

Most már jobban érzem magam és az erőm is kezd a régi lenni, de amikor az intenzív osztályon az életemért küzdöttek, még csak álmodtam arról, hogy ez bekövetkezik.

Tegnap már ki is próbáltam a csodálatos új "pöpec bringát" és mondhatom nagyon szuper!

Hálásan köszönöm,
János

Mielőbbi gyógyulást, és a tekeréshez erőt kíván:

Dudás Péter koordinátor
2005. május 19.


Eszter (17 éves, Pécs)


Eszter azzal a kívánsággal kereste meg az alapítványt, hogy mivel restaurátor akar lenni, nagyon szeretne egy régi tulipános ládát, amit aztán ő restaurálhatna. Mint kiderült Eszter egyáltalán nem csak álmodozik a restaurátor szakmáról, hanem gyakorolja is azt, hiszen megérkezésünkkor sok tárgyat mutatott, amit már ő restaurált, pl. babát, macit, tükrös szekrényt, de egy harmóniumot is.

Eszter nagyon örült a várva-várt tulipános ládának, és azonnal elkezdte tervezgetni hogyan hozza majd rendbe, hiszen természetesen minél előbb szeretné elkezdeni a munkát.

Jó munkát, és jó egészséget kívánunk Eszternek, aki a búcsúzáskor megígérte, amint régi állapotában pompázik majd a láda, megkeres minket, és megmutatja kitartó munkájának eredményét.

Lovas Edit és Lovas László kívánságkoordinátorok
2005. május 19.


Attila (9 éves, Komádi)


Mivel Attila hat testvérével a Komádi gyermekotthonban él, a
kívánság teljesítése alkalmával ezúttal nem egy, hanem sok-sok
izgatott gyereknek okoztunk meglepetést, akik Attilával együtt nem
tudtak az érkezésünkről, így nagy meglepetéssel kérdeztek bennünket
és Attilát is, hogy honnan lehet ilyen gyönyörű biciklit kapni.
Attila boldog izgalommal ült rá a járgányra, és mivel még nem tud
biciklizni, egyből felajánlották neki társai, hogy megtanítják rá.
Attila nővére külön is megköszönte, hogy teljesítettük öccse
kívánságát, mi pedig még egy ideig beszélgettünk a gyerekekkel és
tanárnőikkel, aztán egy nagyon szép emlékkel gazdagodva távoztunk
Komádiból.

Lovas Edit és Lovas László kívánságkoordinátorok
2005. április 30.


Cintia (8 éves, Solt)


Cintiával a Tűzoltó utcai klinikán találkoztam. Már nagyon várt engem, és csillogó szemekkel bontotta ki ajándékát, egy digitális fényképezőgépet. Közösen megismerkedtünk a gép használatával és el is készültek az első képek Cintiáról és az Édesanyjáról.

Cintia kedvenc hobbija a kirándulás, nagyon szereti az állatokat és a növényeket is. A Csodalámpától kapott digitális fényképezőgépével gyönyörű képeket szeretne majd csinálni, ha a családdal legközelebb kirándulni mennek.

Dudás Péter
2005. május 5.


Zsófia (8 éves)


Zsófi szeptembertől iskolás lesz! Nagyon várja már, hogy végre tanulhasson, okosodhasson,- s tőlünk, Csodalámpásoktól is ilyen ajándékot kért: világatlaszt, amit majd tud használni az iskolában is, és minden ország benne van.

Mivel már csak 3 havonta kell Pestre kontrollra feljárniuk, és egyébként Erdélyben laknak, a jókora könyvet csak a mostani, májusi látogatásukkor tudtuk átadni. Azt hiszem Zsófi arcán a kedves mosoly azt mutatja, ezt nem bánta, s örült az ajándéknak!

Márkus Mónika
2005. május 10.


Fanni (6 éves, Siófok)


Fanni félálomban szendergett már, amikor megérkezett a csodalámpás ajándék: egy hatalmas, rózsaszín, nagyon lányos barbi hintó, lovacskákkal. Igy akkor igazából csak anyu tudott örülni, aki nagyon szerette volna, hogy amikor Fanni majd felébred, ott lesz már a várva várt ajándék.

S így is történt. Másnap egy vidám gyerekhang jelentkezett a telefon túlsó végéről:" Nagyon köszönöm az ajándékot, nagyon szép és nagyon tetszik!"

Ennek mi is örülünk, neked meg Fanni, és anyukádnak is minden jót kívánunk!!

Márkus Mónika
2005. április 30.


Nelli (12 éves, Cegléd)


Koordinátori beszámoló helyett álljon itt Nelli levele, amit nekünk küldött:

From:Kitti002@***.hu
Sent:Sun, 8 May 2005 20:06:58 +0200
To:info@csodalampa.hu
Subject:Köszönet

Kedves Kívánságteljesítő Csodalámpa!

Nagyon köszönöm a bútort, az ágyat és az íróasztalt. Nagyon meglepődtem, mikor megláttam a szobámban apáékat a bútorokat szerelve.

El sem tudtam eldönteni az ágyamról, hogy hogyan is fog kinézni. Amikor apa összerakta, régi álmom vált valóra szemem előtt. Minden királykisasszonyos filmben, mesében ilyet láttam és most nekem is itt van a szobámban! A szekrényeimben még most is pakolok, mert nem tudom eldönteni mit hová tegyek.

Tudom, hogy anya megígérte, hogy rajzolok. Igen, fogok rajzolni, ahogy készen vagyok a bútorom elrendezésével. Az első éjszakám az ágyban nagyon jó volt, reggel fel sem akartam kelni.

Még egyszer nagyon köszi mindent.

Millió puszi: Nelli.

A kívánság teljesítésében segítségünkre volt az Inner Wheel Klub és a BUFA Kft.


Gyula (16 éves, Nyírcsaholy)


Gyula és édesanyja nagy izgalommal várt minket a Debreceni Klinikán, hiszen kérésével, hogy számítógépet szeretne, még februárban kereste meg az Alapítványt. Egy kedves felajánlás jóvoltából április 30-án, szombaton végre eljött a nagy nap, teljesült Gyula álma, egy PC büszke tulajdonosa lett. Kicsit sajnálta ugyan, hogy nem próbálhatta ki azonnal a gépet, de vele együtt reméljük, hogy erre minél előbb sor kerül.

2005. április 30.
Lovas Edit és Lovas László kívánságkoordinátorok

Dóri (11 éves, Osztopán)


Dóri nem is sejette, hogy milyen öröm éri majd vasárnap délután a Kaposvári Kórházban. Boldogan vette át a várva-várt számítógépet, és ha lehet még jobban várta a hazatérést, hiszen szülei megígérték neki, ha meglesz a gép, internet elérhetőséget is kap majd. Reméljük Dóri azóta már hazatért, és otthon örül a gépének.

Kissné Horváth Anita, Kiss Viktor
2005-05-01



Belépés