2020-07
Zsombor Bálint (3, Szentendre)
A kisfiú még kórházban volt, amikor kertjükben felépült az áhított kis faházikó. Így pár nappal később, amikor hazaérkezett, hatalmas meglepetés várt rá.
Zsombi öröme határtalan volt: kívül-belül többször körbejárta a házikót, kíváncsian kukucskált ki az ablakon. Nagyon tetszett neki a Kuckófalva által kifejezetten számára készített kisautós ablak.
Azt kérte szüleitől, fessék zöldre a faházat, a tetejét pedig pirosra, hogy igazi mesebeli kisháza legyen.
kívánság-koordinátor
Szentendre, 2020.06.24.
Virág Zoé (17, Egercsehi)
Zoé kívánsága rendhagyó volt. Lassan két éve már, hogy eldöntötte mit szeretne kérni az alapítványtól, viszont kikötötte, hogy csak a kezelések után teljesítjük neki. Így is történt volna, ha nem jön közben ez év tavaszán a karantén, így még tolódott a várva várt fotózás, ami a kívánsága volt.
A nagylány művészeti iskolába jár, ahol ő is gyakran veszi kezében a fényképezőgépet, azonban leginkább barátait fényképezi, ő (eddig) még nem tapasztalta meg, milyen a gép másik oldalán állni. Ezért volt ez a kérése, hogy egy fényképsorozatot szeretne készíttetni magáról. Az első sorozat előtt volt ugyan egy kis idegenkedés az ajánlott stílus iránt, azonban hamar belátta, hogy a felépített „romantikus környezet” egyáltalán nem áll tőle olyan távol, mint ahogy gondolta magáról. A következő sorozatokban már kifejezetten jól érezte magát, és a végén megmutathatta ország-világnak a vagány csajos énjét is.
A közel kétórás modell munka, jó tapasztalatot nyújtott Zoénak avval kapcsolatban, hogy a jövőben hogyan instruálja a saját modelljeit. És azért ne felejtsük el azt sem, hogy egy nagyon kellemes délelőttöt tölthettünk el vele együtt.
Kedves Zoé, reméljük jól érezted magad a fotózás alatt, és jó emlékeket vittél magaddal erről a júliusi délelőttről.
/ 5
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.07.14.
És néhány sor Zoétól
Mindig is érdekelt, hogy vajon milyen lehet egy igazi fotózás. Korábban még sosem vettem részt ilyesmiben, ezért nagyon örülök, hogy lehetőséget kaphattam egy ilyen különleges élmény beteljesüléséhez. Nagyon szép sminket és ruhákat kaptam. Amikor megláttam a fotókat, alig akartam elhinni, hogy én vagyok a képeken. Én magam is nagyon szeretek fotózni, így az még egy plusz élményt adott, hogy sikerült néhány tippet és trükköt is ellesnem, amiket később tudok hasznosítani majd. Egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb, nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy segítettek megmutatni nekem, hogy igenis készülhetnek rólam csodálatos fotók!
RÓBERT (16, SZOLNOK)
Robi kívánsága egy PlayStation volt, mellyel sokkal élvezetesebben játszhat kedvenc játékaival, mint telefonján. Nagyon várta az ajándékot, hiszen régóta vágyott erre a játékkonzolra. Az időzítés sem lehetett volna jobb, a nagyfiú álma néhány nappal 16. születésnapja előtt teljesült.
Izgatottan bontotta ki Robi a csomagot: örömteli arca, csillogó tekintete igazi boldogságról árulkodott, valamint arról, hogy alig várja, végre beüzemelhesse a készüléket, és belemerüljön a játék örömébe.
kívánság-koordinátor
Szolnok, 2020.07.08.
MIKLÓS (16, NAGYSZOKOLY)
Amikor a nagyfiú tudomást szerzett arról, hogy kívánhat valamit a Csodalámpától, felcsillant a szeme, és rögtön tudta, mit fog kérni. Kívánsága egy mobiltelefon volt, hogy a kórházi kezelések, majd az otthoni lábadozás ideje alatt is tudja tartani a kapcsolatot családjával, barátaival.
Miklós nagyon örült, amikor átadtuk neki az ajándékot, azt mondta, már régóta vágyott egy ilyen szép telefonra.
kívánság-koordinátor
Pécs, 2020. 06.19.
Zselyke Dóra (3 éves, Tura)
Zselyke az elmúlt időszakban hosszú heteket töltött kórházban, nagyon hiányzott neki a friss levegő, a mozgás. Imád hintázni, csúszdázni, de betegsége miatt mostanában sajnos nem mehet játszótérre gyerekek közé.
A kislány nagy álma valósult meg, amikor birtokba vehette a kertjükben felállított játszóteret. Boldogságtól sugárzó arccal próbálta ki saját hintáját, csúszdáját, mászókáját.
Anyukájától pedig az alábbi e-mail-t kaptuk:
„Szeretnénk megköszönni az Alapítványnak, hogy megadatott kislányomnak a játszótér lehetősége saját környezetben.
Hálásan köszönjük! Nagyon nagy örömet tudtak szerezni neki!”
Zselyke, kívánjuk, hogy használd egészséggel és örömmel saját játszóteredet!
kívánság-koordinátor
Tura, 2020.07.15.
Valentina Anna (5 éves, Budapest)
Valentinát a kora délutáni kezelést követően leptük meg otthonában. A betegségéből adódóan a pici kislány igen nehezen mozog, így nagy segítség lesz neki a babakocsi, amire azért vágyott, hogy anyukájával együtt kicsit hosszabb sétákat is tudjanak tenni.
Valentina nagyon szeret kint lenni a szabadban, nézelődni az utcán, figyelni a körülötte zajló világot. Az új kocsiban üldögélve mindezt kényelmesen megteheti majd.
Kívánjuk, hogy ajándékunkat használja örömmel!
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2020.07.13.
Tamás (6 éves, Tiszasüly)
Tomika egy aktív kisfiú, aki imád biciklizni és trambulinozni. Kívánsága egy olyan trambulin volt, melyet közösen használhatnak kisöccsével együtt.
Nagy volt az öröm, amikor megérkezett házukhoz a Csodalámpa Alapítvány ajándéka. Nem kellett sokat várni, már állt is az udvaron a szép zöld trambulin, melyet büszkén és boldogságtól ragyogó arccal vett birtokba Tomika. És megkezdődött a véget nem érő, önfeledt ugrándozás!
kívánság-koordinátor
Tiszasüly, 2020.07.20.
Kevin Balázs (14 éves, Balatonfüred)
Kevinnel a Tűzoltó utcai Klinikán találkoztam, ahol örömmel vette át várva-várt ajándékát. A nagyfiút az informatika érdekli leginkább, de emellett szeret zenét hallgatni és számítógépes játékokat játszani is.
A Csodalámpától kapott szép, új laptoppal mindezt megteheti, így biztos vagyok benne, hogy élvezettel fogja használni.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.07.08.
Botond Ervin (15 éves, Budapest)
Botond sokat gondolkozott, mit is kérhetne a Csodalámpa Alapítványtól.
Több kívánság is felmerült benne, végül egy okostelefon mellett döntött, mivel úgy gondolta, ennek veszi legnagyobb hasznát a kórházi kezelések és az otthoni lábadozás ideje alatti elszigeteltség során. Szuper lesz ezen keresztül tartani a kapcsolatot a barátokkal, családtagokkal!
A nagyfiúval a Tűzoltó utcai Klinikán találkoztam, ahol vidáman, örömtől sugárzó arccal vette át ajándékát.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.07.13.
Blanka (6 éves, Écs)
A barátságos, vidám kislány szereti, ha egy-egy kis barátnőjét meghívhatja magához és rendezhetnek egy „csajos” délutánt. Milyen jó lenne, ha ezek a bulik pizsama partival érhetnének véget, és a kis barátnő ott is aludhatna – gondolta Blanka, és kívánt egy ehhez illő, Jégvarázsos emeletes ágyat a Csodalámpa Dzsinnjétől.
A varázslat megtörtént, az áhított ágy már Blanka szobájában várja a „bulikat”. A kislány nagyon boldog, és jobban is alszik az új ágyában, mint a régiben –üzente anyukája által.
kívánság-koordinátor
Écs, 2020. 07.16.
Barbara (14 éves, Bakonybánk)
A nagylány már régóta vágyott egy laptopra, ami segítségével tanulhat, barátaival chatelhet, és persze elfoglalhatja magát a gyakori kórházban való tartózkodása során.
Barbit kissé meglepte az ajándéka, amikor bent a kórházban átadásra került, de annál nagyobb volt az öröm, meghatódva vette át szép, új laptopját.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.07.08.
Tímea (5 éves, Kazincbarcika)
A 6 éves örökmozgó kislánynak az oviban lévő trambulin a mindene. Nagyon szerette volna, ha otthon is van saját ugrálója. Ezért a Csodalámpa Dzsinnje úgy döntött, hogy megajándékozza a kicsi lányt egy trambulinnal.
Timi nagypapája és apukája egész délelőtt azon igyekezett, hogy délutánra össze legyen állítva az ajándék. Persze erről a kislány semmit sem tudott. Igazi meglepetés várta Timit, mert azon a helyen, ahol eddig csak egy nagy füves terület volt, ott meredezett a magas falú, gyönyörű trambulin. A pici lány nagyon meglepődött, amikor meglátta a nagy építményt, amire létrán lehetett bemászni.
„Még szebb, mint az oviban!” - jegyezte meg meglepődéstől halk hangon, miközben bemászott a trambulin belsejébe, hogy puszikat dobálva elkezdjen ugrándozni, úgy, mint aki sosem akarja abbahagyni.
Szülei és nagyszülei örömkönnyektől csillogó szemmel nézték, milyen boldog az ő szemük fénye.
kívánság-koordinátorok
Kazincbarcika, 2020. július 10.
Tamás (10 éves, Mátészalka)
Tamás egy nagyon kedves és okos fiú! Szeretett volna külföldre eljutni a Juventus mérkőzésére, de sajnos a vírus közbe szólt.
Mikor kiderült, hogy eredeti nagy álma nem válhat valóra, nagyon megfontoltan gondolta végig, mi is tudná pótolni a nagy utazást. Nem hamarkodta el. Kitalálta, ha nem is élőben a helyszínen, de bármikor láthatja kedvenc csapatát játszani. Csak egy jó kis tab kell hozzá, amin elérhető a YouTube.
Így teljesült Tamás másik kívánsága egy S6 Tab. Ezúton is kívánunk neked minden jót így a kezelésed befejeztével!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2020. június 30.
Enikő (8 éves, Budapest)
Enikő 8 éves, imádja az állatokat. Van három cicájuk, de nagyon szeretne egy saját kis állatkát a szobájába.
/ 5
Enikő mögött hosszú kórházi kezelés és nehéz hónap van. Ez az időszak nagyon megviselte. Mikor megtudta, hogy a Csodalámpa az ő kívánságát is teljesíti, nagyon lelkes lett. Boldogan tervezgette az álmát. Megfontoltan lerajzolta, körültekintően megfogalmazta és megkérte az Anyukáját, hogy tolmácsolja felénk a kívánságát. „Nagyon szeretnék egy törpe sünt házikóval, fontos lenne a macskatámadás-biztos bútor Tüsinek, mert a cicák nagy vadászok.”
Így bővült a család egy fővel és érkezett Enikőhöz egy új barát, saját lakosztállyal. Enikő végre boldog, figyelmesen hallgatta a tanácsokat, hogyan kell foglalkozni és gondozni az új védencét. Örültünk, hogy Tüsi gondos szerető gazdira lelt, de annak még jobban, hogy láttuk Enikőt csillogó szemmel mosolyogni. Köszönjük Neked ezt a találkozást.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. július 09.
Anna (17 éves, Pécs)
Anna Gimnáziumába jár Pécsen. 10 éve tanul fuvolázni, szívesen csinálja. Szeret olvasni és zenét hallgatni. Saját elmondása szerint, „társasági ember, akit nagyon nehezen lehet otthon tartani, és aki nem tud nyugton maradni, folyton csak menne.
Anna szeret a szabadban lenni, azt mondja, ha tehetné, biztosan sokat sportolna. Egyik kedvenc időtöltése a biciklizés, ami egyre nehezebb és megerőltetőbb számára. Nagyon hamar elfárad. Ezért azzal a kéréssel fordult a Csodalámpához, hogy segítséget kaphasson egy elektromos kerékpár vásárlásához. Így lett Annának a családja és az Alapítvány közös erejéből egy speciális bringája.
Érthető a nagy boldogság és óriási öröm, hiszen így már nincs akadálya annak, hogy sokat találkozhasson a barátaival, és még több időt töltsön a szabadban. Nem kell már nyugton ülnie, hiszen saját bevallása szerint erre nem igazán képes.
kívánság-koordinátorok
Pécs, 2020. június 30.
SZABOLCS (14 ÉVES, NYÍREGYHÁZA)
Szabolcs egy nagyon kedves, szerény, csöndes, fiú. Telefonján szeret játszani, kommunikálni, zenét hallgatni.
Szabit nagyon zavarja, ha mások is hallják, amikor a barátokkal beszélget, vagy épp zenét hallgat. Ezért már régóta a szíve vágya volt egy vezeték nélküli fülhallgató.
Amikor apukájával a következő kontroll vizsgálatra érkeztek a kórházba, pont akkorra sikerült időzíteni a Csodalámpás kívánság teljesítését.
A kamasz fiú először el sem hitte, hogy az ő kívánsága van a kis fehér dobozban, amit átadtam neki. Nem tétovázott, hamar kicsomagolta az ajándékát. Huawei FreeBuds Bluetooth Fülhallgató láttán, boldogan mosolygott.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2020. június 25.
Máté (17 éves, Szászvár)
Máté sokat gondolkozott azon, mit is kívánjon a Csodalámpától, hiszen annyi terve van. Gyakran jár pecázni, ezért jól jönne kiegészítő a horgászfelszereléséhez, szeretné a jogosítványt is megszerezni, és szüksége lenne egy laptopra is a tanuláshoz. Végül a laptop mellett döntött, mivel szeptembertől visszaköltözik a kollégiumba, így annak tudja most a legnagyobb hasznát venni. A nagyfiút az otthonában leptük meg az ajándékkal, ahol nagy szeretettel fogadott szüleivel együtt. A mindig mosolygó kamasz örömmel bontotta ki a laptopot. Máté mesélt a terveiről, a táncról, amit kiskora óta tanul, az elmúlt hónapok nehézségeiről és, hogy a pozitív gondolkodása milyen sokat segített neki a kezelések alatt.
Kívánjuk, hogy továbbra is őrizd meg optimizmusodat, és minden álmod olyan gyorsan váljon valóra, mint ahogy mi teljesítettük a kívánságodat!
kívánság-koordinátor
Szászvár, 2020. július 4.
PÉTER (8 ÉVES, FERTŐRÁKOS)
Peti a Tűzoltó utcai klinikára érkezett kontrollra, ahol sor került ajándékának átadására. Már napok óta izgatott volt, hiszen tudta, hogy ez alkalommal a szokásos vizsgálatok mellett valami igazán örömteli esemény is vár rá.
Betegségéből adódóan a kisfiú szórakozási lehetőségei sajnos korlátozottak, de a Csodalámpától kért laptop segítségével kinyílhat előtte a világ. Számtalan érdekes játékot játszhat majd rajta, filmet nézhet, és persze a tanulásban is nagy segítségére lesz.
Peti, használd egészséggel az új laptopot!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. 06.26.
FRUZSINA (13, HAJDÚBAGOS)
Fruzsi nagyon kedves csendes lány.
Betegségébe sajnos visszaesett, így még nagy út van előtte. Miskolcon, és Debrecenben is kapja újból a kezeléseket. Nagy kitartásra van szüksége, barátaival is kevesebbet tud majd találkozni...
Ezért is gondolt arra, hogy egy tablet most segítségére lehet az idő hasznos eltöltésében. Persze így a családdal és a barátaival is jobban tudja tartani a kapcsolatot, míg a kezelések tartanak.
Fruzsi nagyon szeretett volna egy állvánnyá alakítható tokot is kapni a tablet-hez, amivel kényelmesebb a használata az asztalon vagy akár az ágyban.
Azt hiszem sikerült Fruzsi kedvében járni és meglepni őt egy igazán szép csajos tablet-el, természetesen állítható tokkal együtt.
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2020. július 02.
Nimród (10 éves, Nyíregyháza)
Egy hétköznap délután találkoztunk Nimróddal és édesanyjával egy nyíregyházi üzletközpontban.
Az ajándék átadására hosszú egyeztetés után kerülhetett sor, de a kisfiú annál nagyobb örömmel, és várakozással fogadta az ajándékot. Türelmetlenül, csillogó szemekkel bontotta ki a dobozt, melyben a várt laptop volt. Nimród iskolába jár, de a betegsége miatt sokszor szorul kórházi kezelésre. A laptop segítségére lesz a tanulásban.
Kívánjuk, hogy sok öröme teljen a gép használatában!
kívánság-koordinátorok
Nyíregyháza, 2020. február 06.
Natasa Léna (4 éves, Gödöllő)
Natasa kívánsága egy kerti medence volt, amelyben otthon is élvezheti a pancsolást a meleg nyári napokon.
Kívánságát egy esős vasárnap délután teljesítettük. Szerencsére azonban akkorra szülei már összeállították és feltöltötték a medencét, Natasa pedig birtokba is vehette, boldogan lubickolva a legújabb kedvencével, az óriási sárga felfújható polippal.
Kedves Natasa! Alapítványunk minden munkatársa nevében kívánunk neked sok-sok örömöt és boldogságot , na és persze ami a legfontosabb: jó egészséget!
Édesanyjától kaptuk az alábbi köszönőlevelet:
„Natasa Léna 4 éves és nagyon szereti a vizet, imád pancsolni.
Betegsége tavaly nyár elején derült ki és akkor egy medencét kért a "jótündértől".
Nagyon köszönjük, hogy teljesítették a kívánságát, nagy volt az öröm, mikor megérkezett.”
kívánság-koordinátorok
Gödöllő, 2020.06.14.
Kitti (16 éves, Budapest)
A 16 éves nagylány már régóta vágyott egy okostelefonra, amikor megkereste alapítványunkat. Többször beszéltünk, egyeztettünk, milyen készüléket szeretne. Azt mondta, bármilyennek örülne, de az álom telefon számára kék színű.
Kitti tudta, mikor érkezik ajándékunk, de azt nem árultuk el neki, hogy a telefon természetesen kék színű lesz! Így meglepetést és nagy-nagy örömet sikerült szereznünk.
Kitti elmondta nekünk, hogy a szép új telefon, amire vágyott, és maga a tény, hogy kívánsága teljesült, számára azt az üzenetet hordozza, hogy igenis vannak még csodák, és ez hihetetlen erőt ad neki a további gyógyuláshoz.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.05.23.
Bence (6 éves, Debrecen)
Bence, aki imád magasban lenni, mászni és csodálni a csillagokat, nagy tervvel fordult a Csodalámpához.
Hideg tél volt még, de nem telt el nap, álmodozás nélkül egy nagyon magas lábon álló házról. Amire létrán lehet felmászni, és a teraszára ki lehet feküdni egy jó kis csillag lesre. Lejönni csúszdán kell, és amikor csak akar, hajthatja magát a saját hintáján, olyan magasra repülve, ahogy csak szeretné. Bence lombházat kért a Csodalámpától. Nagyon sok nap eltelt, jött a jó idő, de még mindig nem történt semmi.
Ki gondolta volna, hogy egy szombat, amikor kezelésre kell menni, lehet gyönyörű és vidám, boldog és emlékezetes, hát a Csodalámpa. Így lett Bence egy ilyen nap végén boldog lombház tulajdonos. Már mi magunk se tudjuk mi a magasabb a kislegény öröme, vagy a házikó csúcsa.
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2020. június 20.
Attila (15 éves, Eger)
Attila épp egy beavatkozásra várt, amikor a Csodalámpa ajándékával bekopogtattam kórházi szobájának ajtaján.
A kis csomag a legjobb időben érkezett, mert így a műtétre váró hosszú idő nagyon gyorsan elrepült. Attila széles mosollyal az arcán bontogatta a dobozt. Akkor már sejtette, hogy kedvelt márkájának egyik típusa lesz benne. Nagyon boldog volt, olyan régen szeretett volna ilyen elegáns Samsung piros telefont.
Jó volt látni, hogy mennyire boldoggá tud tenni egy kamasz fiút egy meglepetésként érkező ajándék. Kedves Attila, a Csodalámpa Alapítvány összes munkatársa nevében kívánjuk Neked, hogy legyen sok örömöd ajándékodban, gyógyulj meg minél hamarabb!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2020. június 17.
Korábbi bejegyzések
- Máté (14 éves, Dombrád)
- Hanna (15 éves, Tát)
- Gyula Kristóf (9 éves, Jánosháza)
- Ákos (14 éves, Bögöt)
- Hanna Barbara (12, Százhalombatta)
- Vanessza (17 éves, Dunaújváros)
- Kevin (13 éves, Bodroghalom)
- Dénes (12 éves, Budapest)
- Dávid (17 éves, Gyöngyös)
- András Brájen (10 éves, Nagyhalász)
- Ábel Barnabás (18 éves, Pécs)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
Korábbi bejegyzések
- Máté (14 éves, Dombrád)
- Hanna (15 éves, Tát)
- Gyula Kristóf (9 éves, Jánosháza)
- Ákos (14 éves, Bögöt)
- Hanna Barbara (12, Százhalombatta)
- Vanessza (17 éves, Dunaújváros)
- Kevin (13 éves, Bodroghalom)
- Dénes (12 éves, Budapest)
- Dávid (17 éves, Gyöngyös)
- András Brájen (10 éves, Nagyhalász)
- Ábel Barnabás (18 éves, Pécs)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004