PÉTER (8 ÉVES, FERTŐRÁKOS)

Peti a Tűzoltó utcai klinikára érkezett kontrollra, ahol sor került ajándékának átadására. Már napok óta izgatott volt, hiszen tudta, hogy ez alkalommal a szokásos vizsgálatok mellett valami igazán örömteli esemény is vár rá.

Betegségéből adódóan a kisfiú szórakozási lehetőségei sajnos korlátozottak, de a Csodalámpától kért laptop segítségével kinyílhat előtte a világ. Számtalan érdekes játékot játszhat majd rajta, filmet nézhet, és persze a tanulásban is nagy segítségére lesz.

Peti, használd egészséggel az új laptopot!


Köszönjük a Batschka Stiftung ismételt támogatását, mely segítségével valóra válthattuk egy kedves kisfiú álmát!


Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. 06.26.

Archívum


Belépés