2024-10

Márk (9 éves, Baja)


Márk pénteken érkezett kezelésre a kórházba. Mindig fél, amikor ide kell jönnie az osztályra. Ez a péntek azonban kivételes alkalom volt, ami oldotta a szorongását. Amikor megérkezett, még nem is sejtette, hogy ajándék várja.

Kicsit meglepődött, majd széles mosollyal bontotta a Csodalámpától kapott Lego dobozokat. Szinte el is felejtette a kezelések miatt érzett félelmét, sőt azt mondta "Most hetekig nem fogok félni, ha jönni kell! "


Köszönjük magántámogatóinknak a CEE munkavállalói kezdeményezést és adománygyűjtést az UEFA EURO 2024 során,
mely által ismét mosolyt varázsolhattunk egy beteg gyermek arcára!


Russay Ildikó
kívánság-koordinátor
Pécs, szeptember 27.

Mátyás (6 éves, Győr)


Matyi szeret focizni, de sakkozni és pókerezni is szokott a nővérével.
A Csodalámpától egy Xboxhoz való kormányszett volt a kívánsága, hogy a kedvenc autóversenyes játékaival tudjon játszani. Természetesen az ikertestvérének is megengedi majd, hogy játsszon a gépen.

Jó szórakozást kívánunk Matyi!


Köszönjük magántámogatóinknak, közöttük az Európa 2000 Gimnázium diákjainak, tanárainak és szülői munkaközösségének, hogy segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánsága teljesülhetett!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.10.07.

Márkó (9 éves, Taktaharkány)

Márkó nagyon szereti az autókat és a motorokat.
Sok időt kell mostanában kórházban töltenie, ezért egy tablet volt a kívánsága a Csodalámpától, hogy ezen megnézhesse kedvenc rajzfilmjét, a Hupikék Törpikéket és játszhasson autóversenyes játékokkal.

Jó szórakozást kívánunk Márkó!

Köszönjük a Hunfalvy János Közgazdasági Technikum diákjainak, tanárainak és szülői munkaközösségének, valamint magántámogatóinknak a segítséget, akiknek összefogásával teljesülhetett Márkó kívánsága!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.10.07.

Máté (14 éves, Dombrád)



Mi más is lehetne a kívánsága egy olyan fiatalnak, aki informatika-programozó szakon szeretne továbbtanulni, mint egy laptop?

Máté boldogan vette át a Csodalámpa ajándékát, és alig várta, hogy otthon nekiláthasson új eszközének installálásához.


Köszönjük a Lenovo Technology B.V. ismételt támogatását, segítségükkel nagy örömet szereztünk Máténak.


Sütő Beatrix
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2024.08.15.

Hanna (15 éves, Tát)



Hanna kívánsága a Csodalámpától egy iPad volt, mert a divattervező tanulmányaihoz nagy segítség lesz. A nagylány kedvenc színében, rózsaszínben is találtunk számára iPad-et.

Hanna nagy örömmel vette át várva várt kívánságát, Használatához sok örömöt és egészséget kívánunk!


Köszönjük a Batthyány Lajos Alapítvány támogatását, mellyel teljesíthettük Hanna kívánságát!


Szerencsés Tamás
kívánság-koordinátor
Esztergom, 2024.09.25.

Gyula Kristóf (9 éves, Jánosháza)



Gyuszi aktív, mozgékony kisfiú. Szeret focizni és kosárlabdázni. Kívánsága a Csodalámpától egy mobiltelefon volt, hogy a kórházban is tartani tudja a kapcsolatot a testvéreivel és a barátaival.

Picit megszeppenve vette át az új telefonját, de nagyon örült, hogy ezentúl cseveghet és játszhat is a saját készülékén.


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesíthettük Gyuszi kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.09.27.

Ákos (14 éves, Bögöt)


Ákos hobbija a természet, szereti az állatokat. Volt egy nagy álma: delfint simogatni, együtt úszni vele. El sem akarta hinni, hogy vágya hamarosan valóra válik. Pedig így történt. Egy szép szeptemberi napon a Wizz Air elröpített minket egy csodálatos szigetre, Máltára, ahol a fiú kívánsága maradéktalanul teljesült. Már a repülőút is nagy élményt jelentett Ákosnak, hiszen a kedves, mosolygós személyzettől ajándékot kapott, sőt, még a pilótafülkébe is látogatást tehetett.

Máltán az elegáns Corinthia Hotelben folytatódtak a csodák, ahol csokitortával és lufikkal várták őt, és ott tartózkodásunk alatt folyamatosan kitüntetett figyelemmel lesték kis vendégük minden kívánságát. Érkezésünket követő napra terveztük a találkozást a delfinnel, azonban teljesen váratlanul szakadni kezdett az eső, így ez a program átcsúszott a következő napra. Megvártuk, amíg eláll az ilyenkor errefelé nagyon is szokatlan eső, majd kirándultunk egy gyönyörű helyre, sőt a nap vége felé megmártóztunk a tengerben is.

Egy nappal később, de eljutottunk a Delfináriumba, ahol rengeteg érdekesség várt ránk, melyek közül Ákosnak legjobban a delfin show és a papagáj show tetszett, de a kis papagájokat is élvezettel etette tenyeréből. A nap csúcspontja természetesen a delfinnel való úszás volt, melyre a kisfiú annyira vágyott, és amely minden bizonnyal életre szóló élményt jelentett számára.

Utolsó napra beiktattunk még egy rövid strandolást, majd visszaindultunk Budapestre, magunkkal hozva a felejthetetlen élményeket.


/ 7





Köszönjük támogatóinknak, a Wizz Air Hungary Ltd.-nek, a Corinthia Budapest-nek, a Hotel Corinthia St George's Bay -nek, Harsányi Leventének és a TV2 Média Csoport Zrt.-nek, valamint magántámogatóinknak, hogy valóra válthattuk Ákos álmát.


Ludvig Mátyás
kívánság-koordinátor
Málta, 2024.szeptember 19-22.

Archívum

Archívum


Belépés