2013-05

Vajk (5 éves, Bátonyterenye)




Vajk aranyos, mosolygós kisfiú, aki játékra alkalmas tabletet kért a Csodalámpától. Kívánságára felfigyelt a HINORA Marketing Group, jelentkeztek, hogy örömmel teljesítik Vajk vágyát.

Május 13-án Kovács Viktória, Lipták Judit és Tongori Szilvia a Tűzoltó utcai Klinikán felkeresték a kisfiút, és a meglepett Vajknak átadták cégük ajándékát, egy tabletet.

Vajk először szólni sem tudott a meglepetéstől, majd mosolyogva bontotta ki a dobozt, mely a hőn áhított tabletet rejtette.

Kívánjuk a boldog kisfiúnak, hogy jó egészséggel használja és felejtse el azt, hogy létezik betegség.




Az adományozó Hinora Marketig Groupnak köszönjük a támogatást!






dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2013. május 13.

Gergő (13 éves, Rábapordány)





Szeretnénk köszönetet mondani az Audi Hungária Kft. vezetőségének és munkatársainak, Lőre Péter kommunikációs igazgatónak, Juhászné Schaffer Máriának és Takács Enikőnek, valamint a segítő kollégáknak, hogy Gergő álma teljesülhetett: elutazhatott a németországi Neckarsulmba, és ott megnézhette, hogyan is készül az új A8-as csodaautó. Külön köszönjük, hogy a programot teljes egészében megszervezték és finanszírozták, hogy a szervezés közben gondoltak arra is, hogy Gergő kényelmesen utazhasson és pihenhessen a kinti szállodában.


Az alábbiakban a kísérő önkéntesünk úti beszámolója és az édesapa köszönete olvasható.



== Látogatás az AUDi R8 szülőhelyén. ==
2013.05.16-án kora reggel elindult egy kis csapat, hogy valóra váljon az álom.

Gergővel és szüleivel alkottuk a csapatot, akik az AUDI gyárba indultunk Neckarsulmba, mivel mással, mint egy Audival. Egy Audi Q7 belsejében faltuk a kilométereket. A kellemes utazás után kora délután meg is érkeztünk a részünkre foglalt szálláshelyre.

Ringhotel, Heilbronn.
Ez volt a célhoz legközelebbi szálloda, amely megfelelt, hiszen akadálymentesített volt. Elfoglaltuk a szobákat, és pihentünk egy kicsit. Délután felkerekedtünk, és nyakunkba vettük a belvárost. Megnéztünk nagyon sok dolgot, ami érdekesnek ígérkezett: belváros, sétálóutcák, terek, szökőkutak, parkok. Este korán nyugovóra tértünk, mert másnap reggel randink volt, Gergő vágyai tárgyával.

Reggel 9:00 kor volt a találkozónk, az Audi Forum nevű helyen, ahol rengeteg szebbnél szebb kocsit tekinthetnek meg a látogatók. Mivel előbb érkeztünk, Gergő az itt kiállított R8 tüzetesebb megismerésével töltötte az időt. Beült, és mint egy igazi profi, azonnal birtokba vette a csodálatos autót. A korábban már megbeszélt időpontban megérkezett a kinti kapcsolattartónk, Domokos Krisztián, aki a következő gyárlátogatáson szakszerű tájékoztatás, bemutatás fordításával könnyítette meg a rengeteg élmény, információ feldolgozását.

A túrán az R8 teljes gyártási folyamatát nézhettük meg. Így nyomon követhettük a gyárba érkező anyagokból, milyen folyamatokkal, és hogyan keletkezik ez a mesés autó. Megtudtuk, hogy mennyi idő alatt készül el egy-egy autó, és mennyit kell várni a megrendeléstől, az autó átvételéig. Itt minden igazi kézimunkával készül, ezért is egyediek ezek a csodák. Mindent bemutattak: az alváz hegesztésétől kezdve, a karosszériaelemek felhelyezésén át, a motorral való egyesítést, a festést, a végső minőségellenőrzést, és a próbákat is. Mivel a legutolsó próba a tesztvezetés, így ebben is részünk volt. Gergő már azt hitte, vége a gyárlátogatásnak, s fülig ért a szája, amikor megtudta: „vár rá még egy meglepetés”…

A gyár területén elhelyezkedő tesztpályára vitték, egy tűzpiros R8 Kabrióban, és megtapasztalhatta, mit tud az autó, amivel nem is egy, hanem két kört is mentek. Amikor kiszállt a kocsiból, reszkető hangon mondta, hogy” ez nagyon szuper volt!””

Gyárlátogatásunk végén egy kicsit pihentünk még a bemutató épületben, és levezetésként, az ott található interaktív eszközök használatával egy autót teljesen kifestettünk. Elbúcsúztunk az Audi Forumtól, és visszamentünk szálláshelyünkre, majd ebéd után a szállodába, ahol kicsit lecsendesedve feldolgozta az élményeket. Késő délután ismét sétáltunk a városban, és egy közösen elfogyasztott vacsora után este nyugovóra tértünk, hiszen másnap indultunk haza.

Köszönjük! Egy igazi felejthetetlen élmény volt, még felnőtt fejjel is, hát még egy a típusba szerelmes fiúnak. Gergő, kívánom, hogy ebből az élményből tudj bármikor feltöltődni, ha éppen arra van szükséged!!




/ 6







Nyilas József
kívánság-koordinátor
Neckarsulm, 2013. május 16-19.




Sent: Friday, May 24, 2013 5:31 PM
To: Felkai Márta - Csodalámpa
Subject: Neckarsulmi gyárlátogatás



Kedves Márta!


E pár sorral szeretném megköszönni, a Neckarsulmi utazásunk megszervezését. Nagy boldogság van a szívünkbe, hogy kijuthattunk a Neckarsulmi Audi gyárba. Teljesült Gergő álma, élőben láthatta, hogy hogyan készül a kedvenc gépkocsi márkája. És ami még fontosabb volt a számára, mehettek egy tiszteletkört is az Audi R8-al.

Biztosíthatom, hogy az élmény egy életre szóló volt és soha nem feledjük el! Az utazásunk során nem volt semmilyen probléma. A szállásunk is rendbe volt. A kísérőnk személyében egy remek embert ismerhettünk meg, aki maximálisan teljesítette a reá bízott feladatot! Örök hála ezért a három napért!! Nagyon, nagyon köszönjük!

Küldök pár fotót, melyet bátran felhasználhatnak az alapítványnál, propagandaként is!



Maradunk tisztelettel: Laci, Julika és Gergő

Csaba (5 éves, Tatabánya)




A 6 éves Csaba szereti a technikai játékokat, ezért a Csodalámpától egy NINTENDO Wii-t kért. Támogatóként a HINORA Marketing Group jelentkezett, így a Tűzoltó utcai Klinikán kerülhetett sor az átadásra május 13-án.

Az adományozó képviseletében Kovács Viktória, Lipták Judit és Tongori Szilvia jöttek el az átadásra. Csaba szüleitől titoktartást kértünk a jövetelünk okát illetően, így a kisfiú nagyon meglepődött, amikor megjelentünk a nagy csomaggal.

A megilletődöttség nem tartott sokáig, Csabi gyors csomagbontás után széles mosollyal és az adományozó képviselőinek adott puszi kíséretében köszönt el tőlünk!!

Kívánunk Csabának gyors gyógyulást!




Az adományozó Hinora Marketig Groupnak köszönjük a támogatást!







dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2013. május 13.

Bence (5 éves, Budapest)




Bence nem tudhatta, hogy mire készülnek szülei és nagyszülei, de biztosra vehette, hogy vendégek jönnek, mert sok finomságot, ételt, italt készítettek elő.

Amikor kiderült számára, hogy a vendégek őt keresik, őhozzá jöttek, kicsit megszeppent, de amikor a kezébe vehette a hőn áhított tabletet, megoldódott a nyelve és egyből rendezkedett, hogy ki mivel segítse őt a játékában. Hiszen ezért kérte ezt a „csodamasinát”!!




Külön köszönjük az adományozóknak, hogy személyesen adták át Bencének ajándékát!








Sulija Anikó és Piacsek István
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2013. 03.26.

Noel (12 éves, Székesfehérvár)


Noel igazi „könyvmoly”. Nagyon sokat olvas és igen gyorsan, ezért sem volt meglepő, hogy könyveket kért tőlünk.
Nem is akármilyet, a teljes Agatha Christie sorozatot. Szerencsére édesanyja megsúgta nekünk, hogy az írónő műveiből eddig ötöt olvasott a nagyfiú, így ennyivel könnyebb dolgunk volt.

Szerda délelőtt Noellel a budapesti Allee bevásárlóközpont LIBRI könyvesboltjában találkoztunk, ahol a cég képviselői mosolyogva fogadták őt. Sokat beszélgettünk: elmesélte milyen krimiket szeret, mikor szokta kitalálni, ki is a gyilkos, mennyire és miért, kiért izgul.
Még ekkor sem sejtette, hogy a találkozó nem azért jött létre, hogy pontosítsuk a kívánságát, hanem, hogy valóra váltsuk azt.
A finom tea és sütemény elfogyasztása közben még azt is elmesélte, hogy írni is szokott, igazi csemegével készül, szeretné, hogyha a könyv 5 évad terjedelmű lenne ...persze a téma nyomozás lesz.

Viccelődtünk is vele, mi lenne, ha nyomozó lenne és persze író. Noel ezt is komolyan megfontolta, mondta, hogy lehet róla szó.

Miután hosszan elemeztük, mitől is jó egy krimi, két óriási "szatyor" könyvet vehetett át, a teljes Agatha Christie sorozatot.
Hirtelen nem is tudta, komolyan gondoljuk-e, hogy ez mind az övé, nem is tudta, melyiket vegye először kézbe...

/ 4



Reméljük, hogy a sok könyv egész nyáron kitart és Noel örömmel forgatja majd a lapokat.

Kérésünkre még azt is „bevállalta”, hogy a könyvek zömét rövid kis írásokkal véleményezi, ezeket elküldi a LIBRI vezetőinek, hogy lássák, hogyan (és hogy komolyan) készül az írói pályára.
Búcsúzóul még azt is megígérte, hogy nyár végén ismét találkozunk, amint végez a könyvrengeteggel és persze ír nekünk is.

Számunkra igazán nagy élmény volt ennek az igazán érdekes kívánságnak a teljesítése, kívánjuk, hogy mielőbb meggyógyulj, Noel.



A kívánság teljesítéséhez nyújtott segítséget Noel nevében is köszönjük a Libri Könyvkereskedelmi Kft. vezetőinek.





Patzauer Éva>
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. május 22.


Norbert (5 éves, Kecskemét)




Norbika betegsége óta különösen szeret tévézni, mert közben pihenni is tud. Így a Csodalámpától egy falra szerelhető, kevés helyet foglaló készüléket szeretett volna.

A dzsinn akcióba lépett, május 1-jén megérkezett az ajándék, aminek Norbi és az egész családja nagyon örült.

A kisfiú vidám arccal bontogatta csomagot, reméljük, hamarosan sikerült beüzemelni a készüléket.




Köszönjük magántámogatónk felajánlását!!





Zsombori Erzsébet
kívánság-koordinátor
Kecskemét, 2013.05.01.

Lajos (16 éves, Kaba)




Lajos 16 éves nagyfiú. Többször is beszélgettem vele, mire elárulta, hogy mit szeretne kérni tőlünk. Egy komoly számítógépre vágyott, amin közösen játszhat a barátaival, mert sajnos nemrég tönkrement a számítógépe egy villámcsapás következtében. Édesanyjával többször beszéltünk telefonon és megszerveztük az ajándék átadását.

Egy kontrollvizsgálat után - ahol szerencsére mindent rendben találtak - vittem el Lajosnak a csodamasinát. Az egész család nagyon örült neki, még a legkisebb, pár hónapos kistestvére is kíváncsian figyelte az eseményeket. Miután Lajos elkezdte bontogatni a dobozokat, már nem is érdekelte más a számítógépen kívül. Azért néhány fotót sikerült készítenem!!




Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. támogatását!









Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Kaba, 2013.03.13.

Gábor (13 éves, Dunakeszi)



Bár a tavasz még várat magára, mégis megelégedett mosolyt csalt a várva várt ajándék Gábor arcára, aki egy 13 éves fiú és betegsége miatt a Budai Gyermekkórház Mozgás rehabilitációs Osztályának lakója.

A Csodalámpa ajándékát a KPMG Magyarország cég jóvoltából a cég képviselőjétől, Kraft Anikótól vehette át.

Ez az ajándék egy fantasztikus laptop, amelyet láthatóan nagy szakértelemmel birtokba is vett a kisfiú. Örömének a kórházi osztály főorvos asszonya dr. Medveczky Erika is tanúja lehetett.


Köszönjük a KPMG Hungary ismételt támogatását!



Víz Krisztina
kívánság-koordinátor
2013. március 21.

Dominik (5 éves, Rád)




Dominik már nagyon várta, hogy megérkezzen a Csodalámpa képviselője. Az ajándékot már korábban kiszállították hozzájuk, amíg ő kezelésen a kórházban volt.

A szülei pedig elmondták neki, hogy ha a “Csodalámpás Bácsival” megtisztítja Aladin lámpáját, akkor teljesül a kívánsága. És hamarosan tényleg ott is termett a kerti kisházban a várva várt trambulin.

A szerelésből persze Dominik és testvére is kivették a részüket, és egy óra múlva már az udvar közepén felállított trambulinon játszottak a gyerekek.




Köszönjük a Bunge Növényolajipari Zrt. támogatását!




Dobó Gábor
kívánság-koordinátor
Rád, 2013.05.03.

Bálint (9 éves, Csősz)




Bálint 10 éves kisfiú. Két éve ismerem, mert betegsége miatt évente többször is meglátogatják a Budai Gyermekkórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályát rehabilitáció céljából. Mindig sokat beszélgetünk és tanulunk együtt, hogy ne maradjon le az otthon maradt társaitól.

Ez a nap azonban nagy meglepetéssel szolgált, mert a Csodalámpa Alapítvány régi vágyát teljesítette, egy laptopot kapott Kraft Anikótól, aki a KPMG Magyarország cég képviselője, és aki ennek az óhajnak a megvalósításában segített.




Köszönjük a KPMG Hungary ismételt támogatását!




Víz Krisztina
kívánság-koordinátor
2013. március 21.

Ákos (7 éves, Alsónémedi)




A nyolc éves Ákos egy tabletet kért a Csodalámpa dzsinnjétől. Ákos imád számítógépes játékokat játszani és filmeket nézni, amit tabletjén megtehet végre akkor is, amikor a kórházban van kezeléseken, ami sajnos elég gyakran fordul elő. Mi is a kórházban látogattuk meg Ákost.

Meglepetésszerűen toppantunk be a Tűzoltó utcai kórház egyik első emeleti kórtermébe egy szép tavaszi délelőttön. Ákos nem sejtett semmit, nem is értette először, hogy miért jöttünk. Annál nagyobb volt az öröme, mikor elővettük a tabletet és átnyújtottuk neki.

Percek alatt felfedezte, hogy milyen alkalmazások vannak rajta, és azonnal elmerült az egyik kedvenc játékában. Ákos szinte észre sem vette, hogy távoztunk, de ez így is van jól, hiszen ennél semmi sem mutathatta volna jobban, hogy mekkora örömöt szereztünk neki!

A fényképek mindent elárulnak!!




Köszönjük az Adamovszky család támogatását!!







Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.04.04.

Adrienn (6 éves, Bögöte)




A 6 éves tündéri Adrienn nagyon szereti a lovakat. Szinte mindent tud róluk. Schleich lovak, lószerszámok, istálló volt a szíve vágya. Ez a kívánsága húsvét előtt pénteken teljesült.

Amint meglátta az ajándékokat, azonnal hozzálátott az istálló megépítésének. Ebben örömmel segített neki a testvére. A kész építményekbe már az elnevezett lovak kerültek. Mindegyik négylábúnak csodaszép nevet adott a boldog kislány.

Számomra is nagy öröm volt, hogy ott lehettem az ajándékozásnál.




Köszönjük Markó Lászlónak a támogatását, aki a fél országon átautózva önzetlenül teljesítette Adrienn kívánságát!




/ 2




Véghné Vincze Vera
kívánság-koordinátor
Bögöte, 2013. március 29.

Tamás (15 éves, Budapest)




Néhány kívánság szervezése olykor igazi nehézségekbe ütközik, nem véletlenül várt két évet Tamás arra, hogy Michelisz Norberttel együtt száguldjon egy szélvész gyorsaságú autóban a Hungaroringen. Autó, versenyző, pálya, mindennek egy időben, egy helyen kellett lennie.

Tamás álma egy támogatónk – Gáll Szabolcs - közbenjárására a WTCC túraautó vb előtti napon válhatott valóra. A verseny sajtótájékoztatóján már személyesen megismerkedhetett a magyar pilótával, Michelisz Norberttel és a szervezőkkel, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával Gyulay Zsolttal és Gerstl Péterrel, a Hungaroring nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökével, akik meghívták Tamást másnapra a pályára.

A gimnazista fiú türelmesen, de nagyon-nagyon várta már a péntek délutánt, amikor Thür Zsuzsa vezetésével beléphetünk a versenyek színhelyére. De még mielőtt a pálya közelébe értünk, meglepetésünkre a WTCC összes, versenyre váró pilótája kézfogással, öleléssel fogadta Tamást, ezután egyenként egy közös plakátot írtak alá, majd a pilótasapkájukat adták ajándékba. Nagyon megható volt látni, ahogy a világ legjobbjai köszöntötték a csepeli fiút.

Egyik döbbenetből a másikba estünk, amikor megnézhettük a Hungaroring irányító termét, majd Tamás felállhatott és fényképezkedhetett a győztesek falánál. Szinte mellettünk suhantak el és parkoltak a versenyparipa-csodák, egy szuper BMW fel is vette Tamást és elvitte egy körre, de az igazi szenzáció ezután következett: végre beülhetett Michelisz Norbert mellé a Hondába és hatalmas sebességgel száguldozhatott a Hungaroringen az igazi pilóták pályáján. Hogy a két fiatalember miről beszélgetett a házi futam alatt, az legyen az ő titkuk. Nehéz leírni azt az örömet, amit Tamás arcán láttunk, csak mosolygott, mosolygott és igazán jó ideig szóhoz sem jutott, majd ezt mondta nekünk: most már biztosan meggyógyulok!

Az élmény dús péntek után a Zengő Motorsport jóvoltából Tamásék megnézhették a vasárnapi futamot is és akkor már ismerősként sétáltak végig a versenyzők és a versenyparipák között.




Szeretnénk köszönetet mondani Michelisz Norbertnek, hogy türelmesen többször is végighallgatta a kérésünket,

Gyulai Zsoltnak, hogy engedélyt adott a Hungaroringen a kívánság teljesítésére,

Péter Gerstlnek a szervezésért, Thür Zsuzsannának a kíséretért, Gáll Szabolcsnak, hogy összehozta a részvevőket,

Zengő Zoltán vezetésével pedig a Zengő Motorsport csapatának a segítséget és a jegyeket.












/ 1




Photo:

http://www.facebook.com/Nebulonphotography





Felkai Márta
Budapest-Mogyoród 2013. május 3-4.

Tamara (6 éves Berekböszörmény)




Tamara 6 éves kis csajszi, régóta benn fekszik az osztályon, szomorú hogy nem mehet haza.

Egy szép délutáni napon gondoltam meglepem, megjelentem az osztályon egy rózsaszín színű biciklivel és egy bukósisakkal. Anyukájával épp kinn volt a folyosón és beszélgetett, amikor meglátott, mosoly ült az arcára, rég láttam már ilyen boldognak. Rögtön ki is próbálta a járgányt.

Tamara remélem sok örömöd lesz benne, kitartást neked, hisz Te erősebb vagy mindenkinél!!!




Köszönjük az Ecometalex Kft. ismételt segítségét!


Bobkó Stella
kívánság koordinátor
Debrecen, 2113/4/25

Dominik (3 éves, Nyíregyháza)



Dominik 3 éves kisemberke, aki szeretett volna egy piros biciklit. Egy szép napsütéses délután bementem az osztályra kezembe egy piros biciklivel és egy bukósisakkal a fejemen.

Domi meglátta, de meg sem szólalt, mert nagyon sokan voltunk körülötte, ezért bementünk a szobájába anyukájával, és így egy kis idő múlva feloldódott. Imádni valóan mosolygott, Ő volt az igazi Dominik. Felpróbálta a sisakot és útnak is indultunk bringázni.

Remélem nagyon sok örömöd lesz benne, és mindig mosolyogni fogsz.


Köszönjük az Ecometalex Kft. ismételt támogatását!





Bobkó Stella
kívánság koordinátor
Debrecen, 2113/4/25



Attila (15 éves, Nyíregyháza)




Örömömre szolgált, hogy én lehettem ott a 16 éves Attila kívánságának teljesítésénél, ahová elkísért a támogató Provident Zrt. régióvezetője, Tar János, és két kedves kolléganője, Borsi Anita és Farkas Zoltánné. Attila egy tabletet szeretett volna.

A Gyermekklinikán tudtunk vele és édesanyjával találkozni, ahová kontrollra érkeztek. A modern számítógépet tanulásra és játékra szeretné használni, mert betegsége miatt magántanuló lett. Az amúgy informatikusnak készülő fiú nagyon boldog volt, mikor átvette az ajándékát, támogatóinkkal is kedvesen elbeszélgetett.

Pozitív hozzáállása, ereje és mosolya bízom benne, hogy segítségére lesz a gyógyulásban!




Köszönjük a Provident Pénzügyi Zrt.felajánlását!!!






Harkányi Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2013.05.02.

Zsuzsanna Tünde (6 éves, Gyugy)




Második alkalommal látogattam Gugyra, ahol már ismerősként, szeretettel fogadtak a Komáromi család tagjai, a legkisebbek ajándékkal, egy százszorszépekből készített lánccal és egy csigaházzal is kedveskedtek.

Decemberben ismerkedtünk meg, a kis Heni kívánságának teljesítésekor, aki emeletes ágyat álmodott magának és ikertestvérének, most pedig a testvérke, Zsuzsi vágya valósulhatott meg a Csodalámpa dzsinnje, Varga Ákos önkéntes társam és az FGSZ Földgázszállító Zrt. segítségével: egy csodaszép szekrénysor is került a szobába.

A bútorszállítók szűk negyed óra alatt a helyére vitték és összeállították az új szekrényt, amit a lányok rögtön le is teszteltek néhány plüssállatkával, majd pillanatok alatt beosztották, melyik polcon kinek a ruhái lesznek elhelyezve.

Kedves Zsuzsi, örülök, hogy ismét találkozhattunk, használjátok egészséggel a szép, új szekrénysort!




Zsuzsi nevében is köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását!









Lakatos Edina
kívánság koordinátor
Gyugy, 2013. 04.12.

Zalán (4 éves, Berettyóújfalu)




Zalán egy trambulint kért a Dzsinntől. Sajnos a márciusi tél megtréfált minket, és hiába állította fel az udvarukon az édesapja a hatalmas trambulint, a hóesés miatt el kellett halasztanunk a birtokbavételt.

Sebaj, egyeztettünk új időpontot, és ekkor már a viharos szél sem tántoríthatott el, meglátogattam a tündéri kisfiút Berettyóújfaluban. A trambulin ott állt az udvaron és Zalánka már azt tervezgette, hogy melyik barátját fogja meghívni egy kiadós ugrándozásra, ha végre beköszönt a várva-várt tavasz.

Jó játékot és sok nevetést kívánok kicsi Zalán!




Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. támogatását!









Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Berettyóújfalu, 2013.03.22.

Luca Eszter (4 éves, Gomba)






Az aprócska Luca már nagyon jól ismeri a Kaláka együttest, hiszen édesapjával együtt jár a koncertekre, most azt kérte a Csodalámpától, látogassanak el a zenészek a gombai óvodába és a csoportban énekeljenek neki néhány dalt.

Az időegyeztetés miatt elsőre szinte lehetetlennek bizonyult a szervezés, így ezt a kérést csak úgy tudtuk teljesíteni, hogy az együttes a szomszédos városban koncertezett, így előtte Becze Gábor, Gryllus Dániel és Radványi Balázs meglátogatta a gombai óvodásokat.

Nagy volt az öröm, amikor a három zenész a hangszerekkel beköltözött a nagycsoportosok birodalmába, s amint elkezdték az ismert dalokat, a gyerekek pedig szinte mindegyiket ismerve velük együtt énekeltek és tapsoltak. A kis rögtönzött koncert zárásaként Luca a zenészek közé ült és a kedvenc dalát együtt énekelhette a Kaláka-együttessel




Photo:

http://www.facebook.com/Nebulonphotography





Köszönjük Fodor Áginak a segítséget kapcsolatfelvételben, Gryllus Dánielnek pedig, hogy barátaival vállalta a kis koncertet.





Felkai Márta
Gomba, 2013. május 3.

Eszter (4 éves, Budapest)


A találkozás Eszterrel csodálatos élmény volt mindenki számára.

Ugyanis május 11-ére kívánságsétát szerveztünk a Budapesti Német Iskola diákjai, szüleik és a tanárok részvételével a Normafánál és a starthoz odajött Eszter is a családjával.

A fák mögül elővettünk két nagy dobozt, amelyekben az annyira óhajtott játékkonyha volt. Eszter ragyogott, amikor meglátta, hogy mit rejt a csomagolás.
Kérdésünkre, hogy ki szerelje össze a konyhát azt válaszolta, hogy mi, diákok menjünk el hozzájuk és még aznap délután, a közös sétánk után tegyük meg.

Így történt, hogy szerelőcsapatunk még egyszer átélhette Eszter örömét, amikor végre teljes egészében birtokba vehette konyháját és elindult a sütés-főzés.










Szabó-Jilek Nóra (önkéntes) és Sophie Klein
a Budapesti Német Iskola diák-képviselői
Budapest, 2013.május 11.


Csilla (15 éves, Hódmezővásárhely)




Csilla évek óta színésznőnek készül, már nagyon sok iskolai darabban szerepelt, példaképének Hernádi Judit művésznőt tarja, rajong érte. Ezért szeretett volna vele találkozni, és megnézni játék közben egy darabban, méghozzá Budapesten. A Játékszín Titkársága segített a szervezésben, és Hernádi Judit művésznő is azonnal igent mondott a találkozóra.

Csillát a szegedi kórházban kezelik, de a doktornő megengedte, hogy erre az eseményre, Budapestre utazzon. Így Csilla mamájával szombat délután megérkezett a fővárosba, s a Hilton Budapest WestEnd vezetőségének felajánlásával megszállhatott a gyönyörű szállodában. Még egy budapesti rokon is a segített, és gyorsan kisminkelte Csillát, hiszen egy kamasz lány csakis csinosan érkezhet a színházba.

A Játékszínben Kékesi Miklós titkár fogadott bennünket és nemsokára beülhettünk a nézőtérre megnézni Neil Simon, Az utolsó hősszerelmes című darab előadását, amiben a művésznő fergetegesen játszott. A szünetben lettünk igazán izgatottak, hiszen az öltözőben személyesen is találkozhattunk Hernádi Judittal, aki nagyon kedvesen fogadta Csillát, és mindent elmesélt neki a pályájáról, a kedvelt szerepeiről, a külföldi fellépésekről, s élet nagy igazságairól. A művésznő egy falikép nagyságú dedikált képét ajándékozta a nagylánynak, aki szintén nem jött üres kézzel, Csilla egy saját maga készített kis emléktárgyat hozott.

A beszélgetés végén Hernádi Judit meghívta a családot az augusztusi előadására is, így valószínűleg ez az ismerkedés tovább folytatódik.
A művésznő ajándéka azóta felkerült Csilla szobája falára, ami - ahogy üzente nekünk -, erőt ad neki a továbbiakhoz.

Köszönjük Czobor Margitnak, a Vígszínház titkárának a segítségét a kapcsolatfelvételben, Németh Kristófnak, a Játékszín igazgatójának és Kékesi Miklós titkárnak, hogy lehetőséget adtak a találkozóra és az előadás megtekintésére.

Külön köszönetünk a Hilton Budapest WestEnd vezetőségének, hogy Csilla a mamájával egy éjszakát teljes ellátással a pompás szállodában tölthetett.







Felkai Márta
Budapest, 2013. május 4.

Róbert (17 éves, Kistarcsa)



Robi 17 éves nagyfiú, sokat kell kórházban tartózkodnia, műtétek és kezelések töltik ki az ideje nagy részét. Kívánsága egy laptop volt, azt mesélte, hogy szeretné annak segítségével tartani a kapcsolatot iskolatársaival és barátaival. A kívánság beérkezése után ismét egy kedves adományozó jelentkezett, hogy teljesíti Robi kívánságát.

Április 29-én a Bókay utcai Klinikán adtuk át Robinak az ERSTE Bank ajándékát, aki egy kicsit bágyadt volt a kezelések miatt, de a laptopot látva egy mosollyal köszönte meg az adományt.

Robi, jobbulást kívánunk és mielőbb jó egészséget Neked!!



Köszönjük az Erste Bank Hungary Zrt. támogatását!






Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2013. április 29.

Magdolna (11 éves, Tiszavasvári)



A 11 éves Magdika vágya egy laptop volt. A kislány betegségéből kifolyólag sok időt tölt kórházban, és a kezelések alatt ágyban kell feküdnie.

A laptop segítségével tud rajzfilmeket nézni, játszani, így gyorsabban és kevésbé unalmasan telik a kórházban töltött idő. Magdika szája fülig ért, amikor meglátott a kórházi szobája ajtajában a laptoppal.

Segítettem neki kibontani, beüzemelni, és azonnal hozzálátott mesefilmet nézni.

Legyen sok örömöd ebben a masinában, Magdika!


Köszönjük az Ernst and Young Tanácsadó Kft. támogatását.







Miholecz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2013.05.01.

Kevin (9 éves, Somogyzsitfa)




Kevin a Csodalámpa dzsinnjétől egy laptopot kért, hogy ismerőseivel tudja tartani a kapcsolatot a hosszú kezelések alatt.

A 9 éves kisfiú kívánságát támogatónk jóvoltából gyorsan teljesíteni tudtuk, így április 29-én Kevin boldogan ölelte magához saját laptopját.

Kívánunk a kis betegnek mielőbbi gyógyulást és sok örömet a laptop használatához.




Köszönjük a KPMG Hungary ismételt támogatását!




Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013 április 29.

Bence (10 éves, Abony)


Az "ADHAT-vonal" segítségével teljesült Bence álma!

Még most is a fülembe cseng a kisfiú boldog kacaja, amint a BoboCarral "száguldozik" az utcán.

Száguldozz még sokáig Bence, legyen sok örömöd a járműveddel!


Czakóné Bálint Judit
kívánság-koordinátor



Ezúton is köszönjük a 13600-35-ös ADHAT-vonalat felhívó támogatóinknak, Facebook-os ismerőseinknek, hogy hívásaikkal hozzásegítettek bennünket Bence álmának teljesítéséhez.


Bálint (5 éves, Győr)




Bálint ötévesen nagyon kedveli a vonatokat, az igazit és a játékvonatot is. Kívánsága egy csodálatos tehervonat volt!

Az ajándékot a Tűzoltó utcai Klinikán tudtam átadni a kisfiúnak, aki nagyon visszahúzódóan fogadta a nagy csomagot.

De otthon természetesen feloldódott, s azonnal legózni kezdett, mint a képek is mutatják.




Köszönjük a LEGO Manufacturing Kft. támogatását!







Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.05.10.




Kedves Csodalámpa!


Bálint nevében szeretnénk megköszönni a LEGO vonatot.


Már az is nagyszerű volt, hogy a sugárkezelés előtti nehéz napokban azzal lepték meg, hogy lehet egy kívánsága. Izgatottan választotta ki az ajándékát, de talán már meg is feledkezett róla.

Most, hogy a kezelés megviselte nagyon jól jött a meglepetésként érkezett LEGO készlet. Vidámmá tették ezt a problémákkal terhes időszakot. Köszönjük!

Üdvözlettel: Bálint családja


Vivien (11 éves, Ráckeve)


Viviennel úgy találkoztunk, hogy éppen megkezdődtek a kezelései a kórházban. Így pont jókor érkeztek a „littlest petshop” állatok, amelyekre annyira vágyott.
Az állatkáknak köszönhetően azonnal jókedvre derült és a kezeléseket és a kellemetlenségeket is sikerült egy kicsit elfelejtenie.

Kívánjuk, hogy mindig jókedvű legyen és mihamarabb meggyógyuljon.


Vivien nevében is köszönjük a Budapesti Német Iskola diákjainak a támogatást.

Szabó-Jilek Nóra (önkéntes) és Sophie Klein
a Budapesti Német Iskola diákképviselői
Budapest, 2013.május 5.


Nikita (8 éves, Debrecen)


Nikita 8 éves nagyfiú, szakrendelésre érkezett messzi földről, Ukrajnából.

Anyukájával egyeztetve elindultunk együtt megvenni azt a telefont, amit Nikita régóta szeretett volna…

Láttam a szeme sarkából az örömöt, a várakozást, hogy hamarosan az Övé lesz a telcsi!

Az ügyintézés után azonnal át is adtam neki a fekete Samsung Galaxy ACE-t, arcát boldogság töltötte el.

Remélem nagyon sok örömöd lesz benne!




Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. támogatását!



Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2013. 04.23.

Emília (6 éves, Hajdúnánás)




Emília 6 éves kislány, aki szeretett volna egy XBOX játékot, amivel jól eltöltheti az idejét. A Csodalámpa dzsinnje fülébe jutott a kérés és egy kedves támogatónk gyorsan megvásárolta az ajándékot, szerette volna Húsvét előtt teljesíteni a kívánságot.

Ám a húsvéti nyuszi idén más meglepetést tartogatott a kicsi lánynak, hirtelen transzplantálták őt!! Így a mi ajándékozásunk kicsit csúszott, de ezt senki sem bánta…

Emília semmit sem sejtett, amikor megjelentem náluk, szóhoz sem jutott, csak mosolygott. Átadtam neki a várva várt játékot, aminek nagyon örült.

Legyen sok örömöd benne Emília! Jó egészséget kívánunk!




Köszönjük dr. Parti Tamás támogatását!




Sobkó Stella
kívánság-koordinátor
Hajdúnánás, 2013.04.12.

Ákos (6 éves, Szigetmonostor)






Ákos minden álma egy tablet volt, pont olyan, amit a kórházban látott egy kisfiú kezében. Teljesen elvarázsolta a sok-sok játék, amikkel néha tudott játszani, amikor kölcsönkapta.

Nem is volt kérdés, hogy amikor a Csodalámpa önkéntese Zsuzsa néni megkérdezte mit szeretne, egyértelmű volt a válasz „tabletet”. Még a tél folyamán sikerült is ezt a kérést teljesíteni a Fundamenta Lakáskassza egyik SZEB-es csoportja segítségével, akiknek összefogásával február egyik havas délelőttjén hirtelen valóra vált Ákos álma.

Ahogyan a mellékelt fénykép is mutatja, ha nem is örökre, de egy ideig biztosan barátságot kötött Ákos és a kis gép.




Köszönjük Diós Timeának, Muhari Tamásnak és munkatársaiknak, hogy

hozzájárultak Ákos kívánságának megvalósulásához!







Diós Tímea és Mocsonoky Andrea
kívánság koordinátorok
Szigetmonostor, 2012.02.12.

Fanni Zsófia (12 éves, Budapest)


Április 19-én délután, a Liszt Ferenc repülőtéren állva sem tűnt úgy, hogy Fanni és Ákos pontosan felfogta volna, hogy álmuk teljesülni fog. Kézzel fogható volt a feszültség és minden várakozással töltött pillanat hosszú percnek tűnt.

Késő este landoltunk Barcelonában, és a taxi ablakából kifelé leskelődve lehetett érzékelni, hogy kezdenek hinni a szemüknek, kezdenek hinni a csodában, az álmuk megvalósulásában: egy Barcelona meccsre eljutni a "szentélybe", a Camp Nou-ba, azaz a Barcelona stadionjába.

Szombat délutánra volt meghirdetve a meccs, de már szombaton reggel átmentünk a stadionhoz, szemügyre venni az esti program helyszínét. Annyira szerencsés pillanatban érkeztünk, hogy még az edzésre érkező játékosokat is volt szerencsénk látni, amint autójukkal a mélygarázsba lehajtottak. Itt már az eufória jelei érezhetőek voltak, még ha a sokszor sötétített üvegen keresztül csakis a helybéli szurkoló csapat név bekiáltásaira tudtunk hagyatkozni.

Amikor eljött az este és a meccsre való indulás pillanata, nos ott már én is, nem foci rajongó létemre, elkezdtem átvenni a Fanniból és Ákosból sugárzó izgatottságot. Ákos esetében, aki kisgyerek kora óta mai napig is focizik, nem volt kérdés a rajongása a csapatért. Gyakorlatilag ő "idegenvezetett" nekünk is sok focis, történelmi és aktuális kérdés kapcsán.

Fanni esetében nagy várakozással voltam jó magam is, hogy miért pont a foci, és miért pont a Barcelona. Nos, mikor a meccs kezdete előtt Fanni állva énekelte végig a Barca indulót, nos akkor mindent megértettem. Ez a kislány egy igazi, megszállott Barca-, és azon belül is Messi rajongó. Meccset követő napon jutott idő egy kis városnézésre, az Ócenárium meglátogatására és természetesen sok mókára és kacagásra is!

Fanni, Ákos, szeretném nektek megköszönni az élményt, mely nekem is egy életre szólt, és kívánom, hogy nektek is kitartson hosszú életetek során, és minden kihívással teli pillanatban tudjatok töltődni belőle, újra és újra!

Lusztig Noémi
kívánság-koordinátor
Barcelona, 2013.04.20.

Fanni Csodalámpának írt levelét itt olvashatják.

Köszönjük a WORLD FOOTBALL Tickets, Szövérfi János és Bartos Zoltán urak, valamint az E.ON Hungária Kft. továbbá a KPMG és Ságodi Attila úr támogatását!






Ákos (18 éves, Békéscsaba)


Április 19-én délután, a Liszt Ferenc repülőtéren állva sem tűnt úgy, hogy Fanni és Ákos pontosan felfogta volna, hogy álmuk teljesülni fog. Kézzel fogható volt a feszültség és minden várakozással töltött pillanat hosszú percnek tűnt.

Késő este landoltunk Barcelonában, és a taxi ablakából kifelé leskelődve lehetett érzékelni, hogy kezdenek hinni a szemüknek, kezdenek hinni a csodában, az álmuk megvalósulásában: egy Barcelona meccsre eljutni a "szentélybe", a Camp Nou-ba, azaz a Barcelona stadionjába.

Szombat délutánra volt meghirdetve a meccs, de már szombaton reggel átmentünk a stadionhoz, szemügyre venni az esti program helyszínét. Annyira szerencsés pillanatban érkeztünk, hogy még az edzésre érkező játékosokat is volt szerencsénk látni, amint autójukkal a mélygarázsba lehajtottak. Itt már az eufória jelei érezhetőek voltak, még ha a sokszor sötétített üvegen keresztül csakis a helybéli szurkoló csapat név bekiáltásaira tudtunk hagyatkozni.

Amikor eljött az este és a meccsre való indulás pillanata, nos ott már én is, nem foci rajongó létemre, elkezdtem átvenni a Fanniból és Ákosból sugárzó izgatottságot. Ákos esetében, aki kisgyerek kora óta mai napig is focizik, nem volt kérdés a rajongása a csapatért. Gyakorlatilag ő "idegenvezetett" nekünk is sok focis, történelmi és aktuális kérdés kapcsán.

Fanni esetében nagy várakozással voltam jó magam is, hogy miért pont a foci, és miért pont a Barcelona. Nos, mikor a meccs kezdete előtt Fanni állva énekelte végig a Barca indulót, nos akkor mindent megértettem. Ez a kislány egy igazi, megszállott Barca-, és azon belül is Messi rajongó. Meccset követő napon jutott idő egy kis városnézésre, az Ócenárium meglátogatására és természetesen sok mókára és kacagásra is!


Fanni, Ákos, szeretném nektek megköszönni az élményt, mely nekem is egy életre szólt, és kívánom, hogy nektek is kitartson hosszú életetek során, és minden kihívással teli pillanatban tudjatok töltődni belőle, újra és újra!

Lusztig Noémi
kívánság-koordinátor
Barcelona, 2013.04.20.

Köszönjük a WORLD FOOTBALL Tickets, Szövérfi János és Bartos Zoltán urak, valamint az E.ON Hungária Kft. továbbá a KPMG és Ságodi Attila úr támogatását!







Belépés