2006-03

László (14 éves, Zalaapáti)


Az örökmozgó 14 éves Laci betegsége ellenére nagyon szeret focizni, és egy igazi focilabdára fájt a foga. A kívánság még januárban érkezett, de meg kellett várnunk a jó időt, hiszen Laci kívánsága mellé más meglepetést is szerveztünk.
Végül szombaton minden összejött: szép idő, focilabda, rangadó Hévízen...
Ebéd után Laci és öccse a szülőkkel kimentek a focipályára, ahol Lacira igazi meglepetés várt. A meccs kezdete előtt őt és öccsét lekísérték a zöld gyepre. A két csapat játékosai már felsorakoztak, s a hangosbemondó most Lacit köszöntötte. A megihletődött kisfiúnak Vértes Árpád, Hévíz polgármestere adta át a játékosok által dedikált igazi focilabdát (no meg a csapatzászlót és egy focis emlékplakettet). A labdaátadás után a polgármester úr beállt az egyik kapuba, Laci pedig - hogy kipróbálja a labdát - egy nagy gólt rúgott a hálóba. Ez a gól, sajnos, nem számított a Hévíz - Győr rangadó eredményébe.

A jó hangulatú, kellemes délutánért és a sok meglepetésért köszönetet mondunk Vértes Árpád polgármester úrnak, a sportkör vezetésének és mindenkinek, aki hozzájárult Laci kívánságának teljesítéséhez.

Újfalusi Ildikó és Joó Gabriella
kívánság koordinátorok
2006.03.25.


Kriszti (12 éves, Cserszegtomaj)


2006. március 21. A tavasz első napja.
Két kislányt, két barátnőt hoztak fel szülei a budapesti Millenáris Parkba, hogy a Csodalámpa dzsinnje teljesítse kívánságukat. Mindketten Halász Judit koncertjére voltak kíváncsiak, no meg a személyes találkozásban is reménykedtek... A zsúfolásig megtelt Fogadóban Kriszti és Andi izgatottan várta az előadás kezdetét. Aztán bejött a színpadra a zenekar és Halász Judit, s máris elkezdődött a Hívd a Nagymamát! című lemez élő bemutatója.
Kriszti boldogan dúdolta a jól ismert számokat, Andi is lelkesen tapsolt minden nóta végén. Az előadás után ők voltak az elsők, akiket fogadott Halász Judit. A személyes találkozás rövid volt ugyan, de maradandó emlék lett mindkét kislány számára.
Köszönjük Halász Juditnak és a Millenáris Kht. vezetőinek és munkatársainak hogy e sikeres találkozás létrejöhetett!

Joó Gabriella
kívánságkoordinátor
2006.03.23.

Köszönjük..., hogy segítettek!


Gábor (14 éves, Keszthely)


Gábor (14) nagyon szereti a természetről szóló filmeket, de az otthon lévőket már mind "kívülről fújja", ezért újabbakat szeretne. Szombat délelőtt már nagyon várta érkezésünket, hiszen tudta, hogy valami meglepetés lesz számára.
Aztán kibontotta a csomagot, és boldogan mutatta édesanyjának meg a bátyjának az új DVD-ket és videokazettát. A Mikrokozmoszt mindjárt be is tette a családi számítógépbe, és boldogan invitált minket is egy kis házi mozizásra...

Újfalusi Ildikó és Joó Gabriella
kívánságkoordinátorok
2006.03.25.


Virág (13 éves, Solymár)


Virág kívánsága 2006. március 29-én teljesült. A Provident jóvoltából ő is egy számítógépet kapott, hogy "a kemoterápiát követő immundeprimált időszakokban interneten tudjon kapcsolatot tartani a világgal". Virág éppen lázas volt, de nagyon örült a jöttünknek és a számítógépnek. Elmondta, hogy a tanulásban is nagy segítségére lesz majd a gép. Ahogy a képen is látszik, a lányka már rutinos felhasználó. Jobbulást kívánunk Virág és jó szörfözést, tanulást!

Sulija Anikó
Piacsek István
koordinátorok
2006-3-29


Emilia Laura (6 éves, Páty)


Emília Laura nehéz napra ébredt. Megviselték a hosszú kezelések, alig várja már hazamehessen, de ez a hír még várat magára. Egy ilyen nehéz nap délutánján érkeztünk hozzá vendégek társaságában. A kislány kedvenc sorozata a "Vadmacska", amelyből rajong az egyik szereplőért. Már öt hónapja várja, hogy alapítványunk segítségével találkozhasson vele. Sajnos a színész Kubában él és hiába próbáltunk legalább egy dedikált fényképet kérni Emíliának, sajnos nem sikerült.

Így azt a kompromisszumos megoldást találtuk ki közösen, hogy a "kettes számú" kívánságát teljesítjük: egy számítógépet ajándékozunk neki. Az meglepetés maradt, hogy a gép átadására meghívtuk a színész sorozatbeli szinkronhangját. A szinkron színész Juhász György első hívó szóra vállalta a felkérést.

Mivel a sorozatot a VIASAT3 csatornán adták, így a tévétársaság képviseletében Varró Balázs is hozott ajándékot a kislánynak. Együtt bontották ki a játékot és rövid szabályismertetést tartottak.

A számítógépet adományozó Provident Pénzügyi Rt. motoros futárral küldött játékprogramot is a számítógéphez, hogy Emilia mielőbb megismerkedhessen a számítógép rejtelmeivel.

Köszönet a VIASAT3-nak és Varró Balázsnak, köszönet Juhász Györgynek és Provident Pénzügyi Rt-nek a támogatásért, közreműködésért!

Sulija Anikó
Piacsek István
koordinátorok
2006-3-29



Andrea (18 éves, Vonyarcvashegy)


2006. március 21. A tavasz első napja.
Két kislányt, két barátnőt hoztak fel szülei a budapesti Millenáris Parkba, hogy a Csodalámpa dzsinnje teljesítse kívánságukat. Mindketten Halász Judit koncertjére voltak kíváncsiak, no meg a személyes találkozásban is reménykedtek... A zsúfolásig megtelt Fogadóban Kriszti és Andi izgatottan várta az előadás kezdetét. Aztán bejött a színpadra a zenekar és Halász Judit, s máris elkezdődött a Hívd a Nagymamát! című lemez élő bemutatója.
Kriszti boldogan dúdolta a jól ismert számokat, Andi is lelkesen tapsolt minden nóta végén. Az előadás után ők voltak az elsők, akiket fogadott Halász Judit. A személyes találkozás rövid volt ugyan, de maradandó emlék lett mindkét kislány számára.
Köszönjük Halász Juditnak és a Millenáris Kht. vezetőinek és munkatársainak hogy e sikeres találkozás létrejöhetett!

Joó Gabriella
kívánságkoordinátor
2006.03.23.

Köszönjük..., hogy segítettek!


Zsófi (9 éves, Pilisszentiván)


Zsófi (9) nagyon szeret énekelni, régi, nagy álma volt, hogy találkozhasson egyszer szeretett művésznőjével: Halász Judittal.

Mivel folyamatosan kezeléseken kell résztvennie a Tűzoltó utcai kórházban, a művésznő vállalta, hogy Zsófit a kórteremben látogatja meg. Nagy, titkos szervezkedés indult, és végre-valahára eljött a nagy nap: kedden délben a művésznő meglátogatta Zsófit a betegágyánál.

Zsófi csillogó szemmel nézett a művésznőre, amikor belépett a szobába, és leült ágya mellé.

Temérdek kincset hozott magával - CD lejátszót, amivel a kórházban is hallgathat zenét - és hozzá rengeteg CD is előkerült hirtelen - nem győztük végignézni a kínálatot, amit Halász Judit magával hozott. Mivel Zsófi nagyon szereti a Halász Judit dalait, már nagyon sok ismerős volt,de azért, természetesen akadtak olyanok is, amit még Zsófi sem ismert... Nosza, gyorsan ki is próbálta a CD lejátszót, ami most már minden bizonnyal új tulajdonosának elengedhetetlen kedvence lesz.

A művésznő megajándékozta Zsófit egyik kedvenc könyvével (Janikovszki Éva egyik művével) amit bármikor elolvashat, ha egy kis vidámságra vágyik.

A csodazsákból csak úgy bújtak elő az ajándékok... Plútó kutya, marcipánból, a művésznő előadásában a Biblia két könyve (Márk és Máté). Zsófi csak ámult, bámult, szinte itta Halász Judit szavait, és láthatóan nem győzött betelni azzal, hogy kedvence ott ül az ágya mellett, és minden figyelmét neki szenteli.

Csodálatos időt töltöttünk együtt, hála a művésznő egyedi bájának, közvetlenségének, és kedvességének, amit ezúton is szívből köszönünk neki.

Szerencsére az aznapi kezelést is csak akkor kellett elkezdeni, amikor a művésznő már épp búcsúzkodni kezdett. (Látogatása alatt a "doktornénik" is egy pillanatra besurrantak a kórterembe, hogy láthassák mindannyiunk kedvenc Halász Judit-ját..)

Nagyon szép, felejthetetlen élmény volt ez az együtt töltött idő, boldogság volt látni Zsófi mosolygó kis arcát, azt a meghatott örömet, ami egész idő alatt ott csillogott a szemében.

Még egyszer nagyon szépen köszönjük ezt a felejthetetlen találkozást a művésznőnek.

Flandera Tünde
kívánságkoordinátor
2006.03.28.


Zsolt (7 éves, Tápiószecső)


Zsoltnak 2006. március 22-e az időről, az óráról szólt. Édesanyja reggel csak annyit árult el neki, hogy Zsoltit délután 2 és 4 óra között nagy meglepetés fogja érni. Állítólag egész nap az órát nézte, kérdezte, hogy mikor lesz már délután. 4 óra előtt 10 perccel, már nagyon izgatott volt, már arra gondolt, hogy elmarad a meglepetés.

Aztán 4 óra magasságában, amikor az asztalra került a számítógép, akkor mondták neki, hogy kint várja valami. Sikerült meglepni a fiút, nagyon megilletődött. Félve közelítette meg a gépet. De az első megilletődöttséget már fel is váltotta a lázas izgalom, hogy miket rejt a gép. (006,009,010 kép) Lehet játszani, tanulni. Használd egészséggel Zsolti!

Sulija Anikó
Piacsek István
koordinátorok
2006-3-22


Laura (13 éves, Budapest)


Laura kívánsága 2006.03.22-én teljesült. Szeptember óta van kórházban, a tartós kezelések, betegségek ellenére vidáman várt minket, és nagyon örült a számítógépnek. Nagy segítséget jelent majd neki a gép, hiszen az iskolában is nagy a lemaradása a tartós betegeskedés következtében. Laura úgy döntött, hogy otthon a szobájában kerüljön a gépe beszerelésre, így a kórházból testvére és édesapja még szerdán délután hazavitték a gépet. Mint másnap reggel megtudtuk Laura már boldogan újságolta a kórház dolgozóinak, hogy este a testvére már be is üzemelte a gépet.

Sulija Anikó
Piacsek IStván
koordinátorok
2006-3-22


Tamás (3 éves, Rákóczibánya)


Tamáska már jó ideje kezelés alatt áll a Tűzoltó utcai kórházban, hogy egy kicsit vidámabb legyen a bent töltött idő, egy pedálos kisautót szeretett volna. Amikor a kórterembe beléptünk a halványkék - igazi fiús! - kisautóval, elkerekedett szemmel nézett ránk, "Mi ez?" kérdezte, mint aki nem hiszi el, amit lát. Csak egy pillanat telt el, és már benne ült a kocsiban, és hajtotta vidáman, anyukája az infúziós álvánnyal bizony futhatott utána, hogy lépést tartson a jövendő Forma1-es pilótával.
Tomi büszkén feszített a "járgányban" és mindenkit hangos "sziával" köszöntött a folyosón, aki arra járt, hogy minél többen megcsodálhassák az autóját.
Lett is nézőserege egy pillanat alatt. Tamáska öröme az egész osztályt felvillanyozta.
Közben az egyik nővérke elárulta: a gyerekek a hátunk mögött csak úgy emlegetnek minket: a tündér-nénik.
Azt hisszük, hogy ez életünk eddigi legnagyobb bókja,
köszönjük, Csodalámpa!

Flandera Tünde és Titkos Rita
kívánságkoordinátorok
2006.03.14.


Ruszlána (10 éves, Visk, Ukrajna)


Ruszlána Kárpátalján lakik, de itthon, Debrecenben műtötték tavaly, és azóta is folyamatosan járnak fel Budapestre kontrollvizsgálatokra. Minden vágya egy számítógép volt, ezt kérte a Csodalámpától.
Mamájától megtudtuk, hogy március 15-16-án lesznek ismét Budapesten, és folyt a szervezés, hogy ezalatt a két nap alatt a számítógépet sikerüljön átadnunk neki.
Ruszlána mit sem tudott erről, 15-én délelőtt, amikor megjelentünk a szállón, ahol megszálltak erre a néhány napra, papája már a kapuban várt. Ruszlána elkerekedett szemmel nézett ránk, és láthatóan nem értette, mi történik körülötte.
Amikor a kocsiból kiemeltük a gépet, nagyon izgatott lett. Tekintettel az ideiglenes körülményekre a számítógépet nem tudtuk kipróbálni, de az öröm így is nagy volt.
Elmondták, hogy nekik nem állt volna módjukban megvásárolni egy ilyen gépet, de a kislánynak az iskolában egyre nagyobb szüksége lenne rá, az unokatestvéreihez szokott átmenni , ha szüksége van a számítógépre. Nagy öröm, hogy most már saját gépe is lehet.
Nagyon köszönik a Csodalámpa segítségét!

Rita és Tünde
kívánságkoordinátorok
2006.03.15.


Nóra (14 éves, Tatabánya)


"Kedvenc színésznőm Farkasházy Réka. Nagyon szeretnék vele személyesen is találkozni és egy kicsit elbeszélgetni... A közelgő szülinapomra szép meglepetés lenne ez a találkozás" - írta a 14 éves Nóri a Csodalámpának. Kérése - sajnos, csak egy héttel a születésnapja után - március 16-án teljesült.
A találkozóra a Művészetek Palotájában került sor. Nóri számára már ez is meglepetés volt, hiszen - egy kerekesszékes munkatárs vezetésével és Várkonyi Attila, az ismert Dj. Dominique kalauzolásával és, természetesen, Réka kíséretében - megismerhette az épület minden zeg-zugát, még a Fesztivál Színház színpadára is bekukkantottak, ahol az Elizabeth próbájába nézhettek bele. Mire befejezték a ház megtekintését, Nóri is feloldódott, és a kávézóban - habos kakaó és sütemény mellett - sor került az annyira várt beszélgetésre.
Mivel ez kettőjük között történt, az én beszámolómnak itt már vége van. Annyit még elárulhatok, hogy Várkonyi Attilától mindketten meghívást kaptak egy Megasztár koncertre - s akkor majd sor kerül egy újabb találkozóra Réka és Nóri között.
Nórinak mindenesetre lesz miről mesélni az osztálytársainak, barátainak...

Köszönjük az Ypsylon Média (Földesi Judit) és Várkonyi Attila segítségét!

Joó Gabriella
kívánság koordinátor
2006.03.17.


Gergő (14 éves, Miskolc)


Gergő kívánsága egy playstation II volt. Névnapja után pár nappal abban az örömben lehetett része, hogy kívánsága teljesült.

Giákné Bobaly Judit
kívánságkoordinátor
Miskolc, 2006.03.17.


Dalma (16 éves, Kiskunhalas)


Dalma egy számítógépet kért az alapítványtól és egyéves internet hozzáférési lehetőséget.
A számítógép átadására 2006.02.11-én került sor Kiskunhalason. Dalma nagyon örült az ajándéknak, és reméli, hogy mielőbb tud levelezni az interneten barátaival, osztálytársaival.
Sajnos a kívánság teljesítésének ez a része még folyamatban van, de bízunk benne, hogy hamarosan újra találkozunk Dalmával, amikor átadjuk az internet előfizetési szerződést is.

Nagy Bettina
kívánságkoordinátor
2006.03.13.


Tamás (11 éves, Ceglédbercel)


Tamás (11) egy Playstationt kért a Csodalámpától. Nem csoda, hiszen kemény küzdelmet folytat betegségével, és a küzdelem része sajnos az is, hogy nemigen mehet gyerekek közé.
A kérést megjelentettük honlapunkon és talán egy héttel később csak jelentkezett egy fiatalember, V.Gy. hogy hát ő szeretné ezt a PS2-t megvennni és ajándékba adni Tamásnak... Nem, nem ő nem akarja átadni, azt intézzük csak mi... Ezek után már "csak" azt kellett megszervezni, hogy Tamás és a PS egy időben egy helyen legyenek. Ez egy gyors felülvizsgálatnak "hála" (?) az SE II. gyermekklinikáján sikerült is, Tamást ugyanis ott gyógyítják.

Mikor megkérdeztem: - Tudod, mi van a csomagban? csendes mosollyal mondta: egy playstation...
Sok vidám és izgalmas játékot, de még inkább mielőbbi gyógyulást kívánunk Tamásnak.

Patzauer Gábor
2005.09.05.

A kívánság utóélete:


Virág (9 éves, Balatonlelle)


Virág 2006. március 7-én - egy "fránya" vérvétel után - találkozhatott a "Csacska angyal" szinkronhangjával, Mezei Kittyvel. (3. kép) Tekintettel arra, hogy Virág nővére, Dóri is nagy rajongója a sorozatnak, és neki is kell kezelésekre járni az intézetbe, így mindkettőjüket sikerült boldoggá tenni. Kitty nagyon készült a lányokkal való találkozásra (lásd 4. kép, 7. kép), csodálatos ajándékokkal lepte meg a gyerekeket.

Virág és Dóri egyébként az utcájukban élő gyerekekből alakult "Csacska angyal fun club" tagjai. Amint a szülők elmondásából kiderült, az egész birodalmuk erről a tényről árulkodik: képek, poszterek a gyerekszoba falán.

Nem is feledkeztek meg a club otthon maradt tagjairól, autogramot gyűjtöttek Kittytől mindenkinek. (25. kép) Tekintettel arra, hogy - meglepetés révén - az előre "meggyártott" kérdések otthon maradtak, így szülői segítséggel ugyan, de kifaggatták Kittyt a szinkronstúdió és a sorozat életéről. (12. kép) A beszélgetés közepette pedig Kitty felajánlotta az egész családnak, hogy látogassanak el a szinkronstúdióba, hogy megnézhessék, hogyan is dolgoznak ők. Erre a kirándulásra az alapítvány is elkíséri majd a lányokat. A találkozó végén a két gyerek megköszönte Kittynek, hogy meglátogatta őket a kezelés után. Virág egy csodálatos saját versikével, Dóri pedig egy általa fűzött karkötővel lepte meg Kittyt. (20. kép, 21. kép)

Tehát lesz még folytatás!
Köszönjük mi is Kitty! (17. kép)

Sulija Anikó
Piacsek István
kívánságkoordinátorok
2006.03.07.

4. kép:7. kép:
25. kép:12. kép:
20. kép:21. kép:
17. kép:

Blanka (5 éves, Budapest)



A kívánság utóélete

Blanka az óvodában rendszeresen járt balettozni. Nagyon élvezte, szívesen csinálta. A betegsége következtében nem csak a kezelések miatt kellett abbahagynia, hanem még sokáig nem mehet közösségbe, így balettórákra sem. Így kívánsága az volt, hogy ebben segítsünk neki.

Blanka kívánsága 2006. március 9-én teljesült először. Kováts Tibor táncművész segítségével szerveztünk neki "házi" balett órákat. A mesternő Balogh Orsi csodálatos órát tartott Blankának.

Kezdjük az elején, az alapoknál a foglalkozást! Legyünk törpék, ...
tegyünk egy almát a fejünkre, ...
spicc-pipa, ...
kacsacsőr és így tovább.
Blanka nagyon ügyesen végigcsinálta az összes gyakorlatot, megérdemelte az óra végén a mesternőtől a matricákat.

Köszönjük mi is Orsi, további jó munkát Nektek!
Orsi vállalta, hogy nemcsak egy alkalommal létogatja meg Blankáékat, így a balettórák folytatódhatnak. Az órák végén pedig beszámolunk arról, hogy mennyit fejlődött Blanka.

Köszönet Balogh Orsinak és Kováts Tibor táncművésznek!

Sulija Anikó
Piacsek István
koordinátorok
2006.03.09.


A kívánság utóélete


Blanka és Orsi tovább dolgoznak együtt csütörtökönként, amennyire Blanka kezelései és Orsi más pedagógusi és táncos elfoglaltságai engedik. Blanka balett-tudása szépen fejlődik a rendszeres óráknak köszönhetően. A kislány még egy balett-padot is kapott Orsitól. További jó munkát kívánunk Nektek!

Sulija Anikó
koordinátor
2006.05.16.

Újságcikk

Újságíró kereste fel Blankát és Orsit 2006. június 6-án. Erről szól a Vasárnap Reggel című újságban megjelent cikk: Ha meggyógyul, primadonna lesz


Balázs (11 éves, Nyírpazony)


Andrea (13) és Balázs (11) kívánsága az volt, hogy a NOX együttes tagjaival találkozhassanak. A Publika Jegyiroda és Sipos Tibor úr (a NOX menedzsere), no meg a NOX együttes tagjai - Szilvia és Tomi - jóvoltából a március 7-i koncert előtt a találkozó sikeresen létrejött. Hihetetlen, mennyi jóindulat tud áradni az emberekből, amikor beteg gyerekek kívánságáról van szó...
A gyerekek felkészültsége pedig - kérdések, ajándékok az együttes tagjainak - bizonyították, hogy igazi rajongókról van szó.
Az előadás előtti próba végén Szilvi és Tomi a színpadon fogadta a gyerekeket, testvéreikkel együtt és majd' tíz percnyi beszélgetés (zenéről, táncról, az együttesről, stb.) és közös fényképezkedés után azzal búcsúztak, hogy koncert után még lesz egy második találkozó is... a gyerekek öröme és büszkesége leírhatatlan volt... A koncert pedig (Ragyogás) a beszámolóik szerint egyenesen szuper volt!

Boér Tamás
kívánságkoordinátor
2006.03.07.


Andrea (13 éves, Göd)


Andrea (13) és Balázs (11) kívánsága az volt, hogy a NOX együttes tagjaival találkozhassanak. A Publika Jegyiroda és Sipos Tibor úr (a NOX menedzsere), no meg a NOX együttes tagjai - Szilvia és Tomi - jóvoltából a március 7-i koncert előtt a találkozó sikeresen létrejött. Hihetetlen, mennyi jóindulat tud áradni az emberekből, amikor beteg gyerekek kívánságáról van szó...
A gyerekek felkészültsége pedig - kérdések, ajándékok az együttes tagjainak - bizonyították, hogy igazi rajongókról van szó.
Az előadás előtti próba végén Szilvi és Tomi a színpadon fogadta a gyerekeket, testvéreikkel együtt és majd' tíz percnyi beszélgetés (zenéről, táncról, az együttesről, stb.) és közös fényképezkedés után azzal búcsúztak, hogy koncert után még lesz egy második találkozó is... a gyerekek öröme és büszkesége leírhatatlan volt... A koncert pedig (Ragyogás) a beszámolóik szerint egyenesen szuper volt!

Boér Tamás
kívánságkoordinátor
2006.03.07.


György (4 éves, Hajdúdorog)


Gyorsan és jól sikerült összehozni Gyuri kívánságteljesítését: hétfő koradélután beszéltünk először anyukával telefonon, s kiderült, hogy már nemsokára indulnak haza, amit 2 hét kórházban tartózkodás után nagyon vártak. Mivel a kért ajándék,a Playstation már a kocsinkban volt, csak az adminisztrációt kellett megszervezni, amiben a nővérek és Gyuri anyukája is segített. Másfél órán belül már láthattuk Gyuri arcán a mosolyt, amikor rájött, hogy a doboz a várva várt játékot tartalmazza!!
Kedves Gyuri! Gyógyulást és jó játszást kívánunk! A testvéreid is kipróbálhatják a Play-stationt azért otthon, ugye?

Márkus Mónika
2005.02.27.


Balázs (3 éves, Tatabánya)


Balázs már régóta vágyott egy olyan hintalóra, ami nagy és szőre is van.
Mikor meglátta a régóta vágyott hintalovat, felpattant rá és már "száguldott" is vele.
Mikor aztán tornára kellett mennie, alig lehetett elvenni tőle.
A hintaló valószínűleg azóta is üget a lovasával.

Újfalusi Ildikó
2006.02.06.


Tibor (5 éves, Budapest)


Az ötéves Tibi több mint egy évet töltött kórházban; itt ismerkedett meg a számítógéppel, amit a "nagyok" használtak: játszottak, leveleztek, mindenféle érdekes dolgokat olvastak rajta. Ő leginkább csak sóvárogva nézhette a nagyobbakat, de néha-néha neki is jutott hely a gépnél. Így - a nagyoktól ellesve - hamar megtanulta a számítógép használatát. Aztán - végre! - hazamehetett... de a számítógép nagyon hiányzott.
Az édesanya, aki már hallott a Csodalámpa kívánságteljesítéseiről, az Alapítványhoz fordult Tibi kérésével. A Csodalámpa dzsinnje pedig valóra váltotta a kisfiú álmát. Február utolsó hétfőjén Tibi (és a 8 és 7 éves nővérkéi) nagy örömmel vették birtokba a Provident Pénzügyi Rt. által adományozott komplett számítógépet.

Joó Gabriella
önkéntes segítő
2006. március 1.

Köszönjük a Provident segítségét!


Míra (6 éves, Pécs)


Míra vágya egy saját televizió volt. Éppen lejárt a kezelése a klinikán, már csak ellenőrzésre kell visszajárnia, igy aztán kétszeres volt az öröme, amikor becsengettünk hozzájuk egy péntek délelőtt. Arcocskája felderült, szeme csillogott amikor meglátta a dobozt, rögtön kitalálta mit rejt. Elekné Kiss Barbara segítségével varázsolta a Csodalámpa Míra szobájába a készüléket. Reméljük sok-sok szép mesét, rajzfilmet láthat majd és segítségükkel egy-kettőre elfelejti a hoszzú és fájdalmas kezeléseket.
Kívánuk Mírának mielőbbi teljes gyógyulást és sok örömet!

Kőszegi Judit és Koller Viktor
2006.02.03.


Feri (7 éves, Fadd)


Ferike régi vágya teljesült amikor megkapta a számítógépet. Szeme csillogott, megszólalni sem tudott a nagy meglepetéstől. Ő csak kontrollra jött vissza a klinikára és a mentő már az ajándék PC-vel viszi haza.
Kívánjuk legyen sok öröme benne!

Kőszegi Judit és Koller Viktor
2006.02.23.


Adrienn (14 éves, Aranyosapáti)


Ez a nap is úgy kezdődött Adrienn életében, mint a többi:
"De jó lenne ha lenne egy számítógépem, s nem maradnék le a tanulásban az osztálytársaimtól!"
- gondolta. Óhajára, sóhajára, álmos szemeinek megdörzsölésére, már ott is termett
egy kívánságteljesítő a Csodalámpától, s Adri megkapta a várva várt gépet.
...S Ti még ezek után sem hisztek a mesében? :-)

Csinádi Rita
kívánságkoordinátor
2006.02.28.



Belépés