2005-02

Valentin (10 éves, Fehérgyarmat)


Lakatos Valentin nem is sejtette, hogy névnapján milyen nagy meglepetés éri majd. A Debreceni Klinikára kellett mennie kontrollvizsgálatra, de induláskor édesanyja táskájában már ott lapult a fényképezőgép, mert ő már tudta: nagy eseményt fog ma megörökíteni.

Érkezésünkkor éppen egy másik épületben tartózkodtak, de mobiltelefonon szóltunk az anyukájának, hogy sétáljanak át a Hematológia elé, ahol Valentin átvehette a hőn áhított számítógépet.

Nem sokkal később megcsörrent a mobiltelefonja, és nagymamája, - aki a kívánságot bejelentette a CSODALÁMPÁ-nak - érdeklődött, sikerült-e a meglepetés.

Valentinnal nemcsak a családja, hanem kezelőorvosa Dr. Szegedi István, és a kórház pedagógusa, Rita is együtt örült, és abban is segítettek, hogy Valentin számítógépét az őt szállító mentőautóval haza tudja vinni, így minél előbb játszhasson rajta öccsével együtt.

Kissné Horváth Anita, Fodor Zsuzsa koordinátorok


Dávid (12 éves, Fertőd)


Dávid Győr-Moson-Sopron megyében, Fertődön lakik szüleivel és testvérével. Alapítványunktól egy hifitornyot kért, melyet 2004. december 27-én adtunk át részére. Boldogan vette birtokba a "zenedobozt", amit az ágya fölé helyezett el. Nagyot derültünk a viszonylag kis méretű hangfalak szomszédriogató teljesítményén. Reméljük, hogy hasonlóan Dávidhoz, ők is zenebarát emberek.

Vicai Zsolt kívánságkoordinátor


Viktória (11 éves, Mátranovák)


Viki nem hitt a szemének, amikor szüleivel megérkezett a Bókay utcai kórházba, és a kapuban összetalálkozott a Csodalámpa alapítvány munkatársaival. Nem sok idő jutott a beszélgetésre, mert az anyukájával be kellett sietnie a kórházba, de míg mi az apukájával beszélgettünk, kétszer-háromszor kiszaladt hozzánk, és minden alkalommal újra belenézett az autóba, hogy meggyőződjön róla, tényleg ott van a számítógép, ami már az övé.

Alig várta, hogy hazaérjenek, és végre kipróbálhassa a számítógépet, és az anyukája elmondása szerint azóta is sokat és örömmel játszik rajta.

Köszönjük magántámogatóink segítségét!

Lovas Edit és László
2005. február 8.


Anita (16 éves, Budapest)


Anitának kívánsága egy videókamera volt. A meglepetést otthonába vittük; Budapesten, Pesterzsébeten lakik édesanyjával, húgával és a nagyszülőkkel egy családi házban.

Éppen egy kezelés után volt, mikor megérkezett a meglepetés ajándék. Az öröm elmondhatatlan volt és nekünk is jó volt látni a szemében a sok kezelés fájdalma után, hogy valóban ez volt a vágya.

Anitának hobbyja a videozás, feényképezés, főleg családi eseményeket szeretne megörökiteni. Reméljük, sok öröme lesz az ajándékban és sok filmet fog készíteni.

Fodor Zsuzsa
2005. január 24.

A kívánság teljesítésében segítségünkre volt az Inner Wheel Klub.


Fanni (11éves, Kaposvár)


Hosszú hónapokat kellett várni a napra, de február elején végre teljesülhetett Fanni álma: találkozhatott a Crystal együttessel, pontosabban Lajtai Katival az együttes egy tagjával...- de megérte várni, hisz a találkozó nagyon jól sikerült.  

Fanni sokáig faggatta az énekesnőt, ő pedig nagyon kedvesen, nyitottan válaszolt, mesélt. Fanni még egy dedikált CD boldog tulajdonosa is lett.Reméljük mihamarabb élőben, egy Crystal koncerten is hallgathatja kedvenc zenekarának zenéjét.  

Márkus Mónika
2005. február 8.


Andrea (10 éves, Budapest)


Anrea PC-t kért alapítványunktól. Andrea nagyon hálás volt Anyukájával együtt, ill. Nagyapja  is  velük örült. Andrea anyukája,  Zita a munkahelyén is használ gépet, így Andrea minden bizonnyal gyorsan el fogja tudni sajátítani anyukájától az alapműveleteket.

Hálásan köszönjük a gépet ajándékozó cég, R + R Periféria Kft.  gyors segítségét.

Benkő Vilmos
2005. február 13.


Anna (4 éves, Győr)


Annához a Bókay u-i Klinikára mentünk  kivánságát teljesiteni. Amikor meglátta a Barbie barátját és a hatalmas Mini Morris autót, ami mellett még egy másik baba is mosolygott egy babakocsiban, fülig ért Anna szája.

Egyből kipattant az ágyból, bontogatta a nagyon precizen becsomagolt ajándékokat, és beszélt és beszélt és nevetett.

Aznap készültek haza, elmesélte ott várja majd a herceget egy lány baba, szerelmesek lesznek. A hatalmas autót kinyitotta, becsukta,  teteje kinyitható, ott beültette a babákat, egyszóval rögtön birtokba vette az uj játékokat.

Közben elmesélte betegsége történetét - korát meghazudtolva - s azt, hogy ő feltatláló lesz majd, hogy majd a beteg gyerekeknek csak "szirupos gyógyszert" kelljen bevenniük, azt jobb lenyelni az ize miatt, és csacsogott beszélt, mesélt és önfeledten játszott az új kincsekkel.

Köszönjük magántámogatóink segítségét!

Sára (5 éves, Gyál)


Sára 5 éves, nem messze lakik Budapesttől. Nagyon szeret babázni. Minden vágya egy olyan baba volt, amelyik tud pisilni, lehet etetni és pelenkázni. Mivel öten vannak testvérek, ebben már van is egy kis gyakorlata, így a BabyBorn "ellátása" nem okozhat gondot...

Köszönjük magántámogatóink segítségét!

Ujfalusi Ildikó
2005. január 31.


Tamás (11 éves, Kápolnásnyék)


A kívánság utóélete

A 11 éves Tamás legnagyobb kívánsága az volt, hogy hosszú korházi kezelései és az ágyhoz kötött gyógyulásai alatt tudjon játszani, rajzolni és kommunikálni a külvilággal egy Lap-top segítségével.

Tamás nagyon örült a meglepetésnek, azonnal bekapcsolta és profikat meghazudtoló módon igazodott el a levelezőprogram, a rajzolóprogram és a játékok között. Tamás édesapja megígérte, hogy előkeresi a régi, lemezen lévő, játékaikat és felinstallálja Tamás új gépére.

Tamás 2 hete esett át 24. műtétjén és szülei elmondása alapján az elmúlt évben már teljesebb értékű életet tudott élni, iskolába is jár és nyáron már a lakhelyéhez közeli Velencei tóban is megfürödhetett. Reméljük, hogy az ajándék Lap-top is hozzá fog járulni, hogy Tamás elfelejtse gondjait és mihamarabb még jobban legyen. Szinte el sem lehetett mozdítani az ajándéka mellől, annyira belebújt.

Ezennel szeretnék köszönetet mondani a számítógépet rendelkezésünkre bocsátónak Mike Le Beau-nak és a gépet előkészítőknek is.

Dudás Péter
2005-1-27

A kívánság utóélete


Tamás és a koordinátor Dudás Péter azóta is levelezésben állnak. Így jutottak el hozzánk Tamás képei, amelyeket a tőlünk kapott számítógéppel készített. Ugye milyen ügyes?

Piramid:

Mars:

Csoda:

2005-2-19


Mónika (13 éves, Budapest)


Mónika iker hugaival (Mária és Anna) örült a Csodalámpa által ajándékozott számítógépnek. Nagyon kedvesen fogadták, határozott meglepetést okoztunk a géppel és ha nem is sokáig, de átmeneti óázist jelentünk a kemóterápiás kezelések tengerében.

Köszönjük magántámogatóink segítségét!

Benkő Vilmos koordinátor
2005. január 31.


Adrienn (13 éves, Ráckeresztúr)


Adrienn szenvedélyes gyöngyfűző, gyöngyből gyönyörű láncokat, karkötőket és állatfigurákat tud fűzni, ezeket nekem is megmutatta. Kívánsága egy profi gyöngykészlet volt, mindenféle színű és méretű gyöngyökkel.

Ráckeresztúri házukban érte Adriennt a meglepetés, épp szánkózni indult volna nővérével amikor a Csodalámpa meghozta az ajándékot. Nagy volt az öröm. Adrienn édesapja elmondta, hogy Adrienn már pici gyerek kora óta folyamatosan kézműves ajándékokat készít mindenkinek karácsonyra, születésnap alkalmából, ezzel szerezve örömöt.

Reméljük, hogy nekünk ezzel a szép készlettel sikerült Adriennek és a családjának néhány szép órát szereznünk.

Dudás Péter



Belépés