Lélek - Hang - Játék

2024. június elején indítottuk el "Lélek - Hang - Játék" programunkat, a Morgan Stanley támogatásával, mely három fő elemből áll.

Lélek

  • A nagybeteg gyerekek álmainak valóra váltása mellett, a betegség miatt drámaian megváltozott élethelyzetben a szülőknek, gondviselőknek is igyekszünk térítésmentesen lelki segítséget adni Számíthatsz ránk pszichológiai tanácsadó programunkkal és közreműködö pszichológusokkal. Ez egy telefonon elindított problémafelvetéssel indul, szakemberektől kaphat a problémához illeszkedő választ a gondviselő vagy a "csodalámpás" gyermek.
    A pszichológiai segítségnyújtás kiegészülhet szintén ingyenes pénzügyi, vagy akár jogi tanácsadással is.
    A pszichológiai tanácsadásban a beteg gyermek egészséges testvérei is részesülhetnek, hiszen ők gyakran úgy érzik, testvérük betegsége miatt a háttérbe szorulnak...


Hang

  • Segíteni szeretnénk abban is, hogy a súlyos és általában hosszú betegség után az iskolába visszatérő gyereket minél könnyebben fogadja vissza a közösség.
    Előfordul, hogy társai nem tudják, hogyan segítsék őt, mihez kezdjenek a betegség látható következményeivel, vagy éppen az ebéd előtt szükségszerűen beadandó inzulin injekcióval. Rosszabb esetben akár csúfolhatják is a visszatérő osztálytársat, hiszen valószínűleg lemaradt társaihoz képest a tanulásban a sok kórházban töltött idő alatt. Ezt megelőzendő az ÚjPedagógia segítségével az érdeklődő középiskoláknak, elsősorban az osztályfőnököknek és a diákoknak is képzéseket tartunk, hogy meghallják, megtanulják azt, hogyan tudják az ilyen nem mindennapi eseteket jól kezelni, hozzájárulva ezzel a gyógyult vagy gyógyulófélben lévő gyerek lelki gyógyuláshoz is.


Játék
  • Segíteni szeretnénk továbbá a gyermekklinikáknak, hogy a kis betegek még jobb körülmények között nyerjék vissza egészségüket: ú.n. szenzoros szobát, játszószobát, kisebb játszóteret alakítunk ki, ahol a fejlesztő gyógytornászok a betegségtől, kezelésektől eltompult érzékszerveket tudják "felébreszteni", különböző tanfolyamokat tartunk, közös játékkal tesszük kellemesebbé a kórházi tartózkodást, mindezt önkénteseink segítségével.

A programot 2024-ben már 3 gyermekklinikán indítottuk el, és több évre tervezzük, amennyiben forrásaink ezt lehetővé teszik.

Megvalósult programjaink

  • Június 24-én adtuk át az első szenzoros szobát, a Számíthatsz ránk program call centere már hívható, és az első két érzékenytő tanfolyamot is sikeresen megtartottuk.
  • Lélek-Hang-Játék projektünk részeként megszépült egy játszótér a SE II. sz. Gyermekklinikáján. A Morgan Stanley önkéntesei újra segítségünkre voltak és szívvel-lélekkel segítették a munkát. Takarítottak, gereblyéztek, virágot ültettek. A beteg gyerekek új – fejlesztő és szórakoztató- , játékokat is kaptak az alapítványtól, így egy teljesen megújult játszóteret vehettek birtokba. Kis lépés, mégis hatalmas segítség. 😊

/ 4




„Nagyon köszönjük nektek, hogy a tegnapi nap megvalósulhatott. Köszönjük minden önkéntesnek, aki részt vett és hihetetlen kitartóan, lelkesen dolgozott azon, hogy a Klinika játszótere és közvetlen környezete megszépüljön, illetve, hogy a bejárat előtti rész is rendezettebb legyen. Nagyon szuper lett a végeredmény. 😊 Külön köszönjük még egyszer a gyerekek nevében is a nagyszerű játékokat.” - Armai Danila, klinikai projekt koordinátor

  • 2025 január 28-án adtunk át a Lélek-Hang-Játék programunk keretében a Budai Gyermekkórház Gyermek rehabilitációs osztálya részére egy tolókocsiba kényszerült gyerekek által is használható játszóteret és egy ún. szenzoros szobát. Mindkét "objektum" új lehetőségeket teremt a terapeuták számára, hogy segítség a kis betegek gyógyulását, rehabilitációját. Az átadásról beszámolt a Nők Lapja Café és a Hegyvidék TV is, a riportokat ide kattintva nézhetik meg.
  • Játszótér a gyógyulásért - Lélek-Hang-Játék projektünk keretein belül újabb különleges fejlesztő parkot adtuk át Miskolcon. A speciális tanpálya kialakítását alapítványunk támogatta, azonban a munkálatokhoz több helyi vállalkozás is csatlakozott, így közös segítséggel készült el ez a fejlesztő játszótér, amelyet 2025. június 18-án adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának (GYEK) udvarán. De, ami a legfontosabb, hogy a gyerekek azonnal birtokba is vették mindenki nagy örömére! 😊

Az eseményről a kórház is beszámolt honlapján, melyet ide kattintva olvashat el.

  • A munka meghozta gyümölcsét. Egy hét elteltével újabb segítséget nyújthattunk. Egy szabadtéri fejlesztőtér és egy szenzoros terápiás szoba létrehozásában segítettük a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Ibolya utcai rehabilitációs központját.

„A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján gyógyuló gyerekeket évek óta támogatjuk. Az elmúlt 22 évben több mint 600 gyereknek szereztünk így örömöt, maradandó élményt és reméljük, hogy ezzel egy kicsit a gyógyulásukhoz is hozzájárulhattunk. Most pedig egy pályázat révén örömmel támogattuk a park létrehozását” – jelentette ki Patzauer Éva, a Csodalámpa Alapítvány ügyvezetője.

Az átadásról a Debreceni Egyetem és a DTV Híradó is beszámolt, a híreket ide, illetve ide kattintva olvashatja el.

  • A Lélek-Hang-Játék program támogatójának jóvoltából 2025-ben módunk nyílt arra, hogy egyes kórházak által, gyermek betegeiknek szervezett nyári táborok költségeit támogassuk.

Az első helyszín Szanazug, a Déméter Alapítvány Gyöngyháza volt. Itt egyrészt egy játszóteret adtunk át, másrészt a Heim Pál Kórház által szervezett táborokat is támogathattuk. A támogatás révén a lábadozó gyerekek, esetenként testvéreik és szüleik is elfeledkezhettek a betegségről, kórházról, a közös programok, játék és kirándulások mellett pszichológiai támogatást is kaphattak problémáik megbeszéléséhez. A tervezett négyből az első táborozáson 14 gyermek és 4 kísérő vett rész, itt és a további alkalmakkor is öt-öt család számára biztosítunk kikapcsolódási lehetőséget.

/ 6







A táboroztatás ötlete persze más kórházakban sem újdonság, csak éppen a finanszírozáshoz nem árt a segítség. Támogatónk jóvoltából ezen a módon járultunk hozzá a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekrehabilitációs, Gyermeklélektani és Pszichoszomatikus Részleg nyári rehabilitációs táborának sikeréhez. A táborban 16, 10-16 év közötti páciensük vehetett részt a közös programokban. Ezek mindig ügyességet, logikát, figyelmet és kitartást erősítő csapatfeladatok voltak. A program nagyon sokrétű volt: gyógytestnevelés, szakpszichológus által vezetett önismereti csoportok, művészetterápia, süti díszítés, zenei programok, csapatépítő programok... A nemrégiben a Csodalámpa támogatásával átadott új játszótér is hatalmas sikert aratott.

/ 5



Hadd idézzük a tábor ötlegazdájának, és vezetőjének összefoglalóját:

Összességében egy jókedvű csapattá formálódtak a gyermekek az egy hét alatt, mely programokban, izgalomban, mozgásban és mérhetetlen sok örömmel telt.Köszönjük a Csodalámpa Alapítványnak,hogy sok eszközzel és külsős terapeuták óradíjának fizetésével,ebéddel stb. hozzájárultak a táborunk megszervezéséhez a DE.Gyermekrehabilitációs,Gyermeklélektani és Pszichoterápiás Részlegünk Járóbeteg szakellátást biztosító épületében.

Prof.dr Nagy Beáta Erika egyetemi tanár részleglegvezető
Balabás Katalin vezető gyógytornász




A SE Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlege és a Heim Pál Kórház közös, "Hapiland" táborát Tihanyban rendezték meg támogatásunkkal.

A tábor programja nagyon változatos volt, a tihanyi apátság meglátogatásától a sziklamászásig és persze a Balaton adta lehetőségek kihasználásig (lubickolás, kajakozás, SUP) sok minden belefért a pár vídám napba. A tánorozáson összesen 50 gyermek és 16 kísérő vehetett részt.






A Budai Gyermekkórház nyári táborában (melyet a kórház területén belül rendeztek meg) színes programok várták a gyerekeket és szüleiket egyaránt. A gyerekek buborék show-n, élményfestésen és Mikola Péter vidám koncertjén vehettek részt, miközben külön a szülők számára szervezett programok biztosították a számukra is a feltöltődést és kikapcsolódást. A tábor célja az volt, hogy minden korosztály számára kikapcsolódást és maradandó élményeket nyújtson – együtt és külön is.
A táborozáson hetente 30 gyermek vett részt.




Támogatásunkkal Fonyódligeten, a DAN hotelben rendezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Veleky László Gyermekegészségügyi Központ GYERE Gyermekrehabilitációs Alapítványa idei ún. rekreációs - integrált táborát, melyen 17 - többségükben szegény sorú - gyermek vett részt.

A miskolci táborban a gyerekek strandoltak, fagyiztak, cirkuszba látogattak, és vidám napokat töltöttek játszótereken. A kreatív programok között volt táska festés és tánc is, amelyek segítették a szabad önkifejezést és az alkotás örömét. A tábor élményekben gazdag, mozgalmas hetet nyújtott minden résztvevőnek.

Csak néhány a táboroztatás kitűzött céljai közül: kapcsolatteremtés, csapatmunka, önismeret, motiváció, kreativitás fejlesztése, tehetségkutatás, kommunikációs készségek javítása és a TV, PC, tablet, telefon HELYETT gyermekközösség létrehozása.

És hogy ebből mi valósult meg a Gyere Alapítvány beszámolója szerint:

  • A gyermekek készségeiben fejlődés jött létre.
  • A csapatmunka elősegítette a kapcsolatteremtő készség fejlődését.
  • A technikai eszközök helyett inkább a közös játékot választották a gyerekek és jól is érzik magukat egymás társaságában.
  • Az egymás felé fordulás segít nekik önmaguk megismerésében, rejtett értékeik felfedezésében.
  • A versenyek, csapatmunka felkeltett érdeklődésüket, motiváltabbak leszttek.
  • A rejtett képességek felszínre kerülése pedig egyedi megoldásokat vont maga után.

"Nagyon hálásak vagyunk minden adományozónak és támogatónak, hogy színvonalas és tartalmas programokkal teli 5 napot tudtunk eltölteni a Balaton partján.
Köszönettel:
Gyere Alapítvány vezetősége és segítői"







Bízunk benne, hogy az elkövetkező években jónéhány szülő, gyermekklinika, és középiskola élvezheti a Morgan Stanley támogatásának köszönhetően a Lélek-Hang-Játék "csodalámpás" projekt előnyeit és Önök is támogatásukra méltónak találják a kezdeményezésünket.

Belépés