2014-07

Níla (3 éves, Darány)





Nila egy kerti játszóteret kért a Csodalámpától, melyen két hinta, mászóka és csúszda van, ami akár vizes csúszda is lehet. Az ajándékozás napján nagyon kíváncsi volt mitől van zaj már reggel az udvarukban. Szülei próbálták megnyugtatni, hogy a nagykaput javítják. Ő csak-csak kíváncsiskodott, de mondták, nem lehet kimenni, mert esik az eső.

Kora délutánra összeállították a játékokat, a szülők pedig végre kihozták Nilát a kertbe. Lett is hatalmas csodálkozás és öröm, mikor meglátta a hintát és a csúszdát. Hiába esett az eső, természetesen azonnal ki kellett próbálni a játékokat. A kislány természetesen azonnal hívta testvérét is, hogy ő is jöjjön hintázni.

A Csodalámpának újból sikerült nagy örömet és mosolyt varázsolni egy gyermek arcára.
A fényképeken látszik, hogy milyen is az igazi nagy boldogság.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!




Szabó László
kívánság-koordinátor
Darány, 2014. 07. 10.

Máté (4 éves, Hajdúböszörmény)







Máté sokat gondolkodott mit kérjen a Csodalámpa Alapítványtól. Egy nap ihletet kapott: sétarepülésen szeretne részt venni. A támogató, Bánréti Attila felajánlotta, hogy segít teljesíteni Máté kívánságát.

Egy szép napsütötte szombat délelőtt Hajdúszoboszlón találkoztunk Attilával. Máté kicsit visszahúzódó kisfiú, meglepődve csodálta a repülőt, sokat gondolkodott, hogy kivel repüljön, végül is apukáját választotta, hogy elkísérje a sétarepülésre.

Be is szállt a repcsibe, öv becsatolva, irány a kék égbolt! Máté nagyon élvezte a repülést, hamar feloldódott, csacsogott a levegőben egész idő alatt. Megnézték az otthonukat a magasból, integettek ismerősöknek, akik várták már, hogy Máté Hajdúböszörmény felett repüljön. Végül csillogó szemmel, vigyorogva szállt ki a repülőből, nagyon jól érezte magát.

A leszállás után beülhetett a pilóta helyére és megfoghatta a kormányt is. Köszönjük kedves támogatónknak, Attilának ezt az élménydús repülést, amit szerintem Máté sohasem fog elfelejteni. Számomra is nagy öröm volt, hogy részt vehettem a kívánság teljesítésében, az örömöt és a mosolyt az arcán sohasem felejtem el!

Jó egészséget, és örömteli perceket, órákat, napokat és éveket kívánunk neked Máté!!


Köszönjük a pilótának, Bánréti Attilának a személyes segítséget, valamint a

Csalló Transnak, az Aero Club Esztergomnak és a Budapest Taxinak, hogy megvalósulhatott ez az álom.




/ 4




Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Hajdúböszörmény, 2014. 07. 19.

János (16 éves, Debrecen-Nagymacs p.)







Jancsi egy laptopra vágyott, melyet egy forró nyári napon adtam át neki. Épp egy PET-CT vizsgálaton volt túl, és nagyon aggódtak az Édesanyjával együtt, hogy nehogy valakire káros legyen a sugárzás a környezetükben, értem is izgultak, de elmondtam, hogy vállalom a kockázatot.

Sikerült meglepni őket, és mosolyt csalni a nagyfiú arcára. Még puszit is kaptam. Azóta én is „sugárzom” a boldogságtól.

Nagyon szépen köszönjük Csodalámpa!


Köszönjük az E.ON támogatását!


Szilágyi Krisztina
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2014. július 16.

András (14 éves, Újfehértó)





Andris 14 éves, aki betegsége miatt sok időt tölt kórházban, távol a testvéreitől. A Csodalámpától egy laptopot kért, aminek segítségével tarthatja a kapcsolatot a szeretteivel és a kezelések alatt is tartalmasabban, gyorsabban telik az idő, ha tud filmet nézni, játszani és böngészni az interneten.

Kívánjuk Andris, hogy leld örömöd a laptopodban!



Köszönjük a Karnyújtásra a Csoda címmel a KM5 Önvédelmi Iskola és a Kettlebelledzés Kft. által 2013 év végén megrendezett

jótékonysági rendezvény szervezőinek, támogatóinak az általuk összegyűlt adományt, melyből teljesülhetett András kívánsága.

Külön köszönjük a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, hogy helyet adott a jótékonysági rendezvénynek!




Miholetz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2014. 07. 08.

András (12 éves, Csemő)







Andrissal először a Madarász utcai kórház gyereknapján találkoztam. Csak annyit tudtam, hogy van bent egy 12 éves kisfiú, aki nem jöhet ki játszani a többiekhez, de mi maszkban meglátogathatjuk. Az elején csak az járt a fejemben, hogy mivel fogok én lekötni egy 12 éves fiút?... Aztán beléptem az ajtón, és már a mosolyából tudtam, hogy nem lesz itt baj. Egy nagyon közvetlen, aranyos, barátságos fiút ismertem meg a személyében az első pillanattól kezdve, akivel nagyon hamar meg lehet találni a közös hangot (és nagyon jól lehet vele társasjátékozni, bár akárhányszor játszottam vele, mindig ő nyert).

Andris elég hamar kitalálta a kívánságát, egy laptopot szeretett volna. Nem sokkal a kérés regisztrálása után már hívtak is a Csodalámpától, hogy Andrisnak át is adhatom az ajándékát. Amikor meglátott a kórházban, még nem is tudta, hogy mivel érkeztem, máris megölelt – igazi csupaszív nagyfiú. Aztán előkaptam a hatalmas Csodalámpás zacskót...

A kívánságteljesítés óta is találkoztam vele, nagyon elégedett a kapott laptoppal!


Köszönjük az E.ON ismételt támogatását!


Keskegy Zsuzsa
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. 07.08.


Tamás (10 éves, Mátészalka)





Tamás rajong a fociért, így kívánsága is ehhez kapcsolódott! Álma volt, hogy Messitől kapjon egy igazi, személyesen dedikált labdát… Próbálkoztunk, de tudtuk, ez majdnem megvalósíthatatlan kérés!

Barcelonából „csak” egy olyan focilabdát sikerült beszereznünk, amire a sztár fényképe, és aláírása van rányomtatva. Bár Tamás ennek is nagyon örült, a szüleivel egyeztetve kigondoltuk: az ajándékot kiegészítjük egy igazi Barca-szettel.

Egy szép délután a klinikán meglepetésként megkapta a Barca mezt, a hozzá való cipőt és egyéb kiegészítőket. Nagyon boldog volt, szeme csillogott. Megkértem, ha hazamegy, öltözzön be és készítsenek fotókat is.

A képek elkészültek, stílusosan a focipályán, ahol Tamás maga is focizik és eddig sok sikert ért el megyei szinten. Gratulálunk!!

Remélem, sok örömöd és sikered lesz az életben és a fociban is!!!


Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2014.06.24.

Krisztofer (12 éves, Kapuvár)







Krisztofer rendszeresen jár művese-kezelésre Budapestre. Az egyik ilyen alkalomkor mentünk el Németh Judittal, a Hard Rock Cafe munkatársával, a kórházba Krisztofer kívánságát teljesíteni.

Laptopot kért és kapott a nagyfiú. Bár tudta, hogy jövünk, nagyon csöndes volt, talán zavarban volt érkezésünktől és a kezelés alatt egyébként sem mozoghatott nagyon, nyugodtan kellett feküdnie. Így a laptop beüzemelése, birtokba vétele is csak otthon történhetett meg.

Nem is akartunk sokáig zavarni, hisz a nővéreknek sok dolga volt a betegek körül, és a többi gyermeknek is nyugalomra lehet szüksége, ezért egy kis közös fotózás után elköszöntünk.

Használd egészséggel a laptopod, Krisztofer!


Támogatónknak, a Hard Rock Cafe-nak köszönjük a segítő elköteleződést

és az ajándékozáson a személyes jelenlétet.




Halmos Judit
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.07.02.

Dzsenifer Tímea (3 éves, Tápiószele)





Hatalmas öleléssel fogadott Dzsenike anyukája hétfőn délben, amikor megérkeztem hozzájuk.

A gyönyörű, igényesen elkészített kerti játszóteret gyorsan birtokba vette a kislány és bátyja. Le sem lehetett őket szedni a csúszdáról, a hintába csak többszöri kérésemre ültek bele. Aztán a képek elkészülte után már másztak is fel, hogy lecsúszhassanak, újra, meg újra...

Mielőbbi gyógyulást, jó egészséget kívánok Dzsenikének, sok szeretettel!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!



Czakóné Bálint Judit
kívánság-koordinátor
Tápiószele, 2014.07.14.

Dzsenifer (14 éves, Algyő)





Őzet, nyuszit és gémet is láttunk az úton, ami Algyő felé, Dzseniékhez vezet. Az ajándékozás alkalmából összegyűlt a család apraja-nagyja… Dzseni mit sem sejtve várt a konyhában, próbálta kitalálni, kik az idegenek a titokzatos fekete dobozzal.

Gyorsan elárultuk, hogy a Csodalámpától jöttünk, átadtuk, együtt kibontottuk, kipróbáltuk az ajándékot: az új HP laptopot! Dzseni megmutatta a rajzait, a rokonok, gyerekek körbevettek bennünket, volt kép Lady Gagáról, szép lányokról, divatos ruhákról… Pedig egyelőre Dzseni informatikusnak tanul, nem grafikusnak.

Jól éreztük magunkat, köszönjük a vendéglátást! Használd egészséggel a laptopot a tanulmányaidhoz és a hobbidhoz is!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!





Kapás Csilla és Dr. Kapás Ferenc
kívánság-koordinátorok
Algyő, 2014. július 11.

Dominika (12 éves, Felsőpakony)





A 12 éves Dominika (Felsőpakony) laptopot kért a Csodalámpától. A kislánnyal és szüleivel a budai Auguszt cukrászdában találkoztunk. Méhes Krisztián is eljött, hogy személyesen adhassa át a laptopot, ami a Mikulás kocogás résztvevőinek összegyűjtött nevezési díjaiból került megvásárlásra.

Dominika mit sem sejtve eszegette süteményét, miközben beszélgettünk. Úgy tudta, hogy a szemészeti vizsgálat miatt utaztak fel Budapestre. Amikor Krisztián előkapta a nagy Csodalámpás zacskót a szék alól, és Dominika kezébe nyomta, teljes volt a meglepődés és ámulat, nagy örömmel kapcsolta be a szép új számítógépet, Krisztián pedig segített a beállításokkal.

Hamarosan minden működött, mi pedig búcsút mondtunk a sugárzó Dominikának és szüleinek.


Külön köszönetet szeretnénk mondani Méhes Krisztiánnak, a Mikulás kocogás főszervezőjének, és a

futás minden résztvevőjének, hogy segített Dominika álmának megvalósításában.


Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. 05.15.

Dominik (15 éves, Zalaegerszeg)





Dominik - mint sok más korabeli fiú - szeret biciklizni, ezért kért egy Mongoose típusú kerékpárt. Az ajándékba kapott kerékpár talán álmait is felülmúlta, a nagyfiú nehezen találta a szavakat, mikor meglátta a biciklit.

A fekete- fehér- narancssárga színösszeállítású kerékpár minden elképzelést, igényt kielégít, tudja használni városban és túrázni is lehet vele. A kívánság teljesítésének helyszínén - a sportboltban - több vevő is megcsodálta a masinát.

Használd egészséggel ezt a szuper bringát, Dominik!


Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását, valamint a 4 Sport Bolt újbóli segítségét!



Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2014. július 04.

Blanka (16 éves, Budapest)







A 17 éves Blanka szeret tanulni, már túl van egy nagyon sikeres latin elő-érettségin, imádja a könyveket, a történelmi meséket, minden vágya az volt, hogy az Országos Széchényi Könyvtár tagja lehessen, és ott olvashassa a jobbnál jobb, híresebbnél híresebb könyveket. Blankával együtt mi is olyan régi dokumentumokat, térképeket, kiadványokat láthattunk és érinthettünk, amelyek többségét átlagolvasóként lehetetlen lenne… és a Csodalámpa az OSZK-val közösen megpróbálta a lehetetlent.

A könyvtárban mindenki nagyon kedvesen fogadta Blankát és próbált a saját részlegéről minél több információt átadni az új beiratkozónak. Amellett, hogy hivatalosan is beiratkozhatott, bepillantást nyerhetett a különleges gyűjteményekbe is. Sági Ilona és Elbe Isván a könyvtár vezetése nevében röviden bemutatták az intézmény nagyon izgalmas történetét, majd elvezettek bennünket az épület egyik raktárába, ahova nemcsak az olvasók, de még a könyvtár dolgozói se mind léphetnek be. Írók, költők, politikusok magánkönyvtárait őrzik ott, a gyűjtemény felbecsülhetetlen értékű. A polcokon ismert neveket olvashattunk: Kisfaludy, Kossuth, Kölcsey. Az igazgató úr Blanka kezébe adott egy könyvet, és együtt betűzték ki a latin szövegből: ez bizony Petőfi Sándoré volt, egy német-magyar szótár. A vándorévei során adta el 1 forintért Kisfaludy Sándornak.

Blanka áhítattal hallgatta a történeteket és fogta a kezében a nem mindennapi könyveket, az 1848-as 12 pont egyik eredeti példányát, megnézhette a legrégebbi magyar nyelvemlékekről (Halotti Beszéd és az Ómagyar Mária Siralom) szóló kiadványokat, belelapozhatott néhány középkori kódexbe, de még Ferenc József algebrakönyvét is olvasgathatta. Ezután még a térképtár, a zeneműtár, a kötészet és a restauráló részleg mindennapjaiba is bepillanthattunk. A nap végére mindenki kellően elfáradt, de élményekkel gazdagodva tértünk haza. Hogy Blanka valami emléket is vigyen magával, a Csodalámpa Alapítvány kérésére a könyvtár összeállított egy a születési évéből származó folyóiratokból álló születésnapi kiadványt.


Nagyon köszönjük a könyvtár minden munkatársának a segítséget, az igazán érdekes látnivalókat, és a

felajánlott egy éves látogatói jegyet, amit Blanka vélhetően teljesen kihasznál majd.

/ 3




Felkai Márta
Budapest, 2014. június 12.

Kristóf (4 éves, Nyíregyháza)





Kristóf személyében egy kedves, csodálatos, bátor és rendkívül barátságos, közvetlen kisfiút ismerhettünk meg. Kívánsága egy fenyőből készült, autós gyermekágy volt, melyet össze is szereltek, így birtokba is vehette Kristóf.

Örömmel és büszkén újságolta, hogy az előző éjszakát már az ágyában töltötte. Kívánjuk, hogy sok-sok csodaszép álmot álmodjon Kristóf az ágyában és ezek hatalmas erőt, bátorságot adjanak neki a betegséggel szemben.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!!


Dr. Magyar Judit és Alaginé Petrus Enikő
kívánság-koordinátorok
Nyíregyháza, 2014.06.13.

Johanna (16 éves, Debrecen)





Johanna 16 éves nagylány, akinek a fotózás a szenvedélye és leginkább a portré- és természetfotózás érdekli. Így a Csodalámpától nem volt kérdés, hogy mit kíván, egy objektívet és egy vakut a fényképezőgépéhez, hogy még profibb képeket tudjon készíteni.

Hétfő délelőtt kontrollra érkezett Johanna a klinikára, amikor is átadtam a várva várt ajándékát. El sem akarta hinni, nem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt megérkezik a profi kiegészítő a gépéhez. Johanna júliusban megy a Balatonra és izgult, hogy addig megérkezzen a vadonatúj vaku és az objektív.

Kívánjuk Johanna, hogy leld sok örömöd a fotózásban!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!!


Miholecz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2014.06.30.


Gergő (10 éves, Karcag)





A tízéves Gergő egy életerős „nagyfiú” aki sok mindenen ment keresztül az elmúlt hónapokban. Egy szép délutánon beléptem hozzá a kórterembe, átadtam neki azt a laptopot, amit régóta várt már.

Mivel Gergő semmit sem sejtett előre, szeme felcsillant és csak mosolygott. Azonnal be is kapcsolta a masinát, nagy örömére mindent rendben talált, azonnal elmerült a játékban.

Remélem sok örömöd lesz benne! Jó egészséget és kitartást kívánok neked!


Köszönjük a Britannica International School támogatását!


Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2014.05.28.


Bence (6 éves, Buzsák)





Amióta Bencét ismerem, mindig Legókkal teli ágyban látom a kórteremben. Órákig, napokig képes építeni a különböző Lego autókat, várakat. Az elkészült alkotásokkal nagyszerű szerepjátékokat játszottunk.

Igazából nem ért meglepetésszerűen, hogy a CSODALÁMPÁTÓL is ilyen játékot szeretett volna. Hamar kiderült, hogy elképzelése is van arról, hogy pontosan mit kérne: Arkham Asylum legót.

Június 26-án megérkezett a pécsi onkológiai osztályra a hatalmas LEGO doboz. Alig vártam a megfelelő pillanatot, hogy a Csodalámpa képviseletében átadhassam a kért ajándékot. A mindig cserfes Bence egy új arcát mutatta, a meglepetéstől meg sem tudott szólalni. Csak nézte a hatalmas dobozt, majd elmosolyodott, és azt kérdezte: „ Apa, összerakjuk most?”

Másnap már az új BATMAN- LEGO volt az ágyában, így ezekkel újra jót játszottunk. Köszönjük a Csodalámpa Alapítványnak, hogy ismét vidámabbá varázsolták a kórterem hangulatát.


Köszönjük a LEGO Manufacturing Kft-nek a támogatást, amivel újabb gyermeknek szereztek örömet!!




Russayné Szabolcsik Ildikó
kívánság-koordinátor
Pécs, 2014. 06.27.


Dominik (7 éves, Monor-Monori erdő p.)





Ezen a pénteken Dominik nem tudta, miért nem indulnak azonnal haza a kórházból a kezelés után, de szülei nem árulták el, hogy meglepetés legyen számára kívánsága teljesítése. A kisfiú X BOX-ot kért alapítványunktól, amit kedves támogatóink jóvoltából meg is kapott!!

Támogatónk, Kapin Boglárka személyesen adta át az ajándékot, amit Dominik kissé meglepődve, de nagy-nagy örömmel bontott ki. A beszélgetés során kiderült, sportot kedvelő fiatalemberrel van dolgunk, így támogatónk elmesélte neki, hogy egy sportrendezvény szervezésével gyűjtötte össze a szükséges összeget az ajándékhoz.


Így ír a rendezvényről, valamint az ajándékozás élményéről a támogatónk:

„2014. április 27-én első alkalommal került megrendezésre a JóNap, ami egy jótékonysági sportrendezvény, méghozzá a legjobb magyar fitneszoktatók közreműködésével! Ezúttal a Csodalámpa Alapítványnak gyűjtöttünk, akik keményen dolgoznak azért, hogy beteg gyerekek kívánságait teljesíthessék. A 92 résztvevő adományaiból és egyéb felajánlásokból 193 000 forintot sikerült összegyűjtenünk, amire én nagyon büszke vagyok! Örülök, hogy ennyien eljöttetek, és tőletek tudom, hogy nagyon jól éreztétek magatokat! Az oktatók (magamat is beleértve) szintén nagyon élvezték ezt a napot, így azt hiszem, hogy mindenki jól járt. Egyik kedvenc szólásomat megint elsütném: sok kicsi sokra megy. Ez megint bebizonyosodott.

Dominik régóta vágyott egy X BOX-ra és most a mi összefogásunkkal és a Csodalámpa Alapítvány közbenjárásával teljesült a kívánsága! Az ajándékot személyesen én adtam át és azt a boldogságot nem is tudom elmesélni nektek, amit ennek a nagyon aranyos kisfiúnak az arcán láttam. Ekkor jöttem rá csak igazán, hogy miért is dolgoztunk annyit az áprilisi rendezvényen, és hogy mennyire fontos az, hogy néha "jó" dolgokat is tegyünk. Azért nem mondom, hogy önzetlen dolgokat, mert ezek nem teljesen önzetlenek... Hiszen ha segítesz másoknak, ez neked is rengeteget ad! Feltölt pozitív energiákkal és előtérbe helyezi az emberi dolgokat az életben.

Rohangálunk eleget a saját boldogulásunk érdekében (tanulunk, dolgozunk, ügyeskedünk, próbáljuk kikaparni a saját gesztenyénket)... Néha szakítsunk időt és energiát arra is, hogy megfogjuk mások kezét és átsegítsük őket életük egy nehezebb szakaszán. Én remélem, hogy Dominik rengeteg örömét leli majd az új X BOX-ában és biztos vagyok benne, hogy az ilyen boldog és vidám pillanatoknak gyógyító erejük van! Minden jót és mihamarabbi gyógyulást kívánok neked, drága Dominik!

Kapin Boglárka szervező, adományozó”


Halmos Judit
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. 05.23

Cintia (11 éves, Kápolnásnyék)





Cintia, mint a hozzá hasonló korú 11 évesek, a Csodalámpa dzsinnjének megsúgta, hogy szeretne egy rózsaszínű laptopot és hozzá egy színben illő táskát.

Június 4-én meglepődött, amikor katonai gyakorlóruhába öltözött “dzsinneket” látott az ágya mellett a „Csodalámpa” feliratú tasakkal és benne a hőn áhított ajándékkal. Cintia arcán széles mosoly jelent meg, hamarosan barátságot kötött az ezredes úrral és a „katonalányokkal”.

Kapott még ludovikás bögrét, tollat, sapkát és trikót és igazi barátságot a katonáktól. Sikerült a laptop beüzemelése, majd ezt követően a kislány fáradt, de boldog mosollyal köszönt el a kis csapattól.


Köszönjük a Karnyújtásra a Csoda címmel a KM5 Önvédelmi Iskola és a Kettlebelledzés Kft. által 2013 év végén megrendezett

jótékonysági rendezvény szervezőinek, támogatóinak az általuk összegyűlt adományt, melyből teljesülhetett Cintia kívánsága.

Külön köszönjük a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, hogy helyet adott a jótékonysági rendezvénynek!






Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.június 04.


Bernadett Renáta (6 éves, Tatabánya)





Bernadett, mint minden 6-7éves kislány, ha babázni szeretne, Monster High babákkal játszik, így a Csodalámpától is ilyen babákat kért. Június 11-én látogattam meg a kislányt, aki éppen Harry Potter filmet nézett laptopján, amikor meglátott a kezemben Csodalámpás táskával, azonnal tudta, hogy a dzsinn elhozta a hőn áhított babákat.

Gyorsan el is kezdte a kicsomagolás nem egyszerű műveletét, ami kis segítséggel sikerült. Vidáman kacagott, amikor kezdte a babákat sorba rendezni, mosolyát, felhőtlen örömét a fényképek is mutatják.

Berni, jobbulást kívánunk, sokáig maradj ilyen vidám, önfeledt kislány.


Köszönjük a budapesti Thomas Mann Gimnázium támogatását!





dr.Jenei Tiborné
kívánság- koordinátor
Budapest, 2014.06.11.


Aletta (4 éves, Mezőkövesd)





A négyéves Aletta - akit Miskolcon a GYEK-ben kezeltek-, nagyon szeret hintázni, csúszdázni, meg mindenre felmászni, amire csak lehet. Olyan igazi örökmozgó, folyton csacsogó kislány. Jó ideig még nem mehet közösségbe, de mozgásigénye elég nagy, ezért jó ötletnek tűnt, hogy a Csodalámpa Alapítványtól egy kerti játszóteret kérjen.

Szülei teljes titokban tartották előtte, hogy mikor is lesz az a várva várt nap, amikor az udvaron ott lesz a hinta, a mászóka és a csúszda. Amíg a készítő, lelkes támogatóink, Fidrich László és Réti Rudolf segítségével beállította a játékokat, a kislány az apukájával a városban sétált, s csak akkor jöttek haza, amikor már minden készen volt.

A meglepetéstől szóhoz nem tudott jutni a csöppség! Csak akkor indult el a kertajtóból a csúszda felé, amikor elmondtam, neki, hogy itt marad minden az udvaron, örökbe az övé, nem visszük már el innen. De azért még megkérdezte:
"Ugye, éjszaka is itt marad?"

A számára megnyugtató igen válaszom után hamar felmászott a létrán, de a csúszdán először még óvatosan, az apukája kezét fogva csúszott le. Aztán kipróbálta a hintát is, és legvégül a mászófalat. Aztán, már sokkal bátrabban, kezdte elölről az egészet.

Kedves Aletta!
Nagyon örülünk, hogy láthattuk, hogy már jól érzed magad, és a kórházi, nem mindig jó élményeket feledve önfeledten játszol: hintázol, csúszdázol, és ügyesen felmászol a csodaszép mászófalon, amit külön kértél.


Köszönjük a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft.támogatását,

kollégáiknak a személyes segítségét!






Tatárné Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Mezőkövesd, 2014. június 13.



Belépés