2011-12

Viktória (5 éves, Kistótfalu)


Viki a betegsége miatt nagyon sok időt töltött a klinikán. Nagyon változó volt a kedve, hangulata, de inkább rossz volt. Kérdéses volt az is, hogy mikor mehet haza és karácsonykor vajon otthon lehet-e.

Már jó ideje, hogy beszéltünk a kívánságáról. Akkor nagyon fel volt dobva és este mikor a család többi tagjával beszélt telefonon már fel is vette a rendeléseket, hogy kinek mit főzzön, süssön majd az új konyhájában. Mondtam neki, hogy az lehet, hogy nem lesz meg olyan hamar.

Egy ideig nem is beszéltünk róla,nagy erővel csak azon dolgoztunk,hogy jobb legyen az állapota. Néha megemlítettem, hogy jó lenne már az a kis konyha és, hogy mit lehetne készíteni benne. Ekkor azért partner volt akármilyen lehangolt is volt előtte.
Elkezdtük hát nagyobb erővel "dörzsölni"a csodalámpát.

Aztán egyszercsak sikerült a Havervagy baráti társasága segítségével megvenni Viki nagy vágyát a "Party"elektromos babakonyhát.
A kislány állapota is jól alakult és a kezelés után haza is mehetett. Éppen karácsony, szenteste előtti nap volt és már késő délután lett, amikor hazaértek.

Nem sokkal később mi is megérkeztünk az aprócska házhoz, ahol anyuka már jött is ki elénk. A hatalmas dobozzal a kezünkben tessékelt be bennünket, ahol három kisgyerek nézett ránk csodálkozó tekintettel. Viki volt és két kistestvére.
Elöször a kislány csak nézett meglepetten és meg sem szólalt, de ez talán csak a pillanat töredéke volt. Aztán munkához is láttunk. Sok kis pici szorgos kezecske is segítségünkre volt, meg persze apuka, aki szintén nem sokkal előttünk ért haza hosszú napok után, amit a munkája miatt kellett a családtól távol töltenie. Együtt volt végre a család.

/ 6



Amikor kibontottuk a dobozt, hát kicsit megijedtünk, mert millió darabban volt az egész konyha. Nekiláttunk a hatalmas kíhivásnak és próbáltuk összeszerelni. Később szerencsére egy útmutató is előkerült igy kicsit könnyebbnek tűnt a szerelés. A nagy munka leginkább az apának jutott, aki nagy türelemmel és szeretettel szerelte és közben terelgette a gyermekeket.
Mi kicsomagoltuk a tartozékokat meg az edényeket, természetesen ki is próbáltuk őket a gyerekekkel. Ők is nagyon igyekeztek az apuka segítségére lenni. (na, ez persze nem mindig sikerült tökéletesen...) Rá kellett jönnünk arra is, hogy a mikro, az óra,a telefon, a tűzhely és még egy csomó dolog elemmel működik, de nekünk nem volt egy darab sem. Ez sem keserített el azonban senkit, mert anya mondta, hogy majd reggel vesz a boltban. Hiszen így is nagyon érdekes volt és még rengeteg szerelnivaló volt rajta. Esteledett már, de még volt mit szerelni a konyhán, pedig időközben apukának lett még egy felnőtt segítőtársa. A gyerekek sürögtek-forogtak és teljesen lekötötte őket a munka. Viki nagy szeretettel megengedte testvéreinek is, hogy kipróbáljanak mindent, persze ami már kész volt. Nagyon jó volt a hangulat és ezt az idilli családi szerelést nem is akartuk tovább zavarni. Elbúcsúztunk. Viki csak úgy ragyogott, pedig nagyon fáradt és náthás volt.

Reméljük már teljesen elkészült azóta új konyhája és az ünnepi ételeket ő is elkészíthette rajta testvéreinek és babáinak.

Köszönjük a Havervagy "haverjainak és haverináinak" ezt a nagyszerü felajánlást,
mely megszépíti egy súlyos betegséggel küzdő kislány mindennapjait.

Szabó László és Végh Tünde
kívánság koordinátorok
Kistótfalu, 2011.12.23.

Tamás (16 éves, Baja)


Az ilyen beszámolókat elkezdeni a legnehezebb, ahogyan az utazásoknak is mindig az eleje a legizgalmasabb – így én is tele voltam aggodalommal, hogy milyenek lesznek majd a gyerekek, élvezni fogják-e annyira az utazást amennyire mi szeretnénk, hogy élvezzék, eléggé jól megszerveztünk-e mindent, jó lesz-e a meccs, jó lesz-e az idő.... annyi mindenen elcsúszhat egy ilyen utazás. Aztán persze kiderült, hogy kár volt izgulni – röviden összefoglalva: ennél tökéletesebbre ez az utazás nem is sikerülhetett volna.

Pedig a hajnali negyed ötös ferihegyi találkozó nem sok jót ígért – fáradt, nyűgös gyerekekre és zsörtölődő apukákra számítottam. Ezzel szemben mikor találkoztam Tomival és Bencével, két ragyogó, mosolygós és izgatott sráccal találtam magam szemben, akiken nyoma sem volt rosszkedvnek, kialvatlanságnak – és főleg nem a betegségnek. És hogy egyből a végére, az összegzésre ugorjak: ez a Csodalámpa munkásságának egyik legfantasztikusabb eredménye – eléri azt, amire sem gyógyszer, sem terápia, sem orvosok nem képesek – pár órára vagy akár pár napra is elfeledteti a gyerekekkel, sőt, akár szüleikkel is, hogy egyébként szinte csak a betegségről szól az életük.

Már az odaút is különleges élmény volt, mert mint kiderült, egyik gyerek sem utazott még repülőn, így a biztonsági ellenőrzéstől kezdve a duty free üzletek csillogásáig minden pillanat egy teljesen új világot jelentett. Aztán amikor Barcelonában kiléptünk a terminál ajtaján és megéreztük az arcunkon a decemberi 20 fokos meleget (leírom betűvel is, hogy mindenki értse: a húsz fokos meleget), mindnyájan tudtuk, hogy nagyon, de nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Eltaxiztunk a hotelba, majd pár perccel később már úton is voltunk Barcelona híres állatkertjébe. A srácokkal közösen böngésztük a metrótérképet, együtt próbáltuk kibogozni, hogy vajon melyik a legideálisabb út és hogy mennyi jegyet is kell vennünk – látszott rajtuk, hogy ez az együtt tervezgetés, a közös felfedezés, a kaland élménye hihetetlenül fellelkesíti őket. Sikeresen meg is találtuk a metróállomást, jó helyen szálltunk le, sőt még az állatkert bejáratát is megtaláltuk – minden együtt volt az elégedettséghez. Aztán megtaláltuk az első narancsfát is, amiről egy kővel sikerült is pár narancsot lehajítani – ez az az élmény, amit egy Magyarországon felnőtt ember sohasem fog megszokni...

Némi magyar rafináltsággal sikerült bejutnunk a híres delfin-show-ra is: bevallom, sokat látott felnőttként még én is tátott szájjal, csillogó szemmel tapsikoltam a műsort végig - egészen elképesztő, hogy mennyire bonyolult és összetett mutatványokat hajtanak végre ezek a delfinek, olyan szorosan együttműködve egymással és az idomáraikkal, hogy attól az ember esze megáll. Az élménytől megrészegült gyerekekkel nagyot sétáltunk a pálmafákkal övezett belvárosban, lassan elértük a La Rambla-t, Barcelona Váci utcáját, minden magára valamit is adó turista úti célját, ahol mindent lehet kapni, de tényleg mindent – minket persze leginkább a Barcelona mezek és sálak érdekeltek, hiszen mégsem mehettünk az esti meccsre egyszerű, civil ruhában...

Már sötét volt, mikor valamivel 7 óra után, a tömeget követve megérkeztünk Európa legnagyobb stadionjához, a Camp Nou-hoz, a Barcelna-drukkerek imádva tisztelt szentélyéhez. A nagylelkű adományozók által felajánlott bérletekkel bejutottunk a monumentális épületbe, majd kb. 8 emeletet gyalogolva egyszerre csak felértünk a helyünkre és feltárult előttünk a stadion teljes méretében: olyan elképesztő térélménye volt itt, hogy az ember úgy érezte, legszívesebben felugrana és belerepülne az előtte tátongó mélységbe... borzalmasan nagy az a stadion, na. A srácok teljesen extázisban voltak, hiszen pont az a gyep, amit eddig a TV-ben láttak csak, pont ez az a hatalmas kijelző, azok a székek, azok a feliratok... és persze azok a játékosok!!!

Miután már elkezdődött a meccs és a Barcelona FC megszerezte az első gólt – na, azt hiszem, a fiúk ekkor kezdték csak igazán felfogni, hogy ők tényleg itt vannak. És hogy ezt minden ismerősük ugyanúgy a TV-ben nézi otthon, mint eddig, de ők itt ülnek a stadionban...
A félidőben, 1:0-ás vezetésnél aztán azt mondtuk, egy életünk, egy halálunk – egyszer vagyunk itt, úgyhogy megpróbáljuk – és a legtermészetesebb magyar pofátlansággal / leleményességgel (kívánt rész aláhúzandó) átlógtunk egy sokkal de sokkal jobb szektorba, és a második félidőt már onnan drukkoltuk végig – és nem is hiába jöttünk – a Barca még 3 (!) gólt rúgott, úgyhogy a 4:0-ás végső eredmény még a legmerészebb álmokat is túlszárnyalta. Olyan fáradtan értünk haza aznap este, hogy félő volt, mindannyian az aprócska liftben alszunk el. Pedig akkor még nem is sejtettük, micsoda élmények várnak ránk másnap.

Az előző napihoz hasonlóan közösen terveztük meg a programot és természetesen semmi nem lehetett olyan fontos, mint visszatérni a tegnapi fényes győzelem helyszínére, hogy befizessünk egy stadiontúrára. Azonban még a kapuig sem jutottunk, mert leragadtunk a hivatalos ajándékboltban – itt aztán tényleg volt minden, amire egy Barca rajongó valaha is vágyhat – sőt, még annál több is. Mert a minden fontosabb játékos nevével ellátott mezek az alapok, de volt itt labda, sima cipő, játékos nevével hímzett cipő, a vásárló nevével hímzett cipó, Barcelonás pohár, bögre, toll és ébresztőóra – sőt, Barcelonás elem a Barcelonás ébresztőórába... őrület volt. De olyannyira profin volt minden megcsinálva, hogy én, aki egyébként nem vagyok egy hatalmas focirajongó, mégis kedvet kaptam, hogy bevásároljak... hát, tudnak ezek a marketingesek.

/ 5



És az egész utazás csúcspontja még csak ekkor kezdődött – a stadiontúra. Annyira profi, annyira részlet gazdag, annyira felemelő ez az utazás, ahogyan végigvezetnek a klub több mint 100 éves történelmén és annak minden fontosabb vagy érdekesebb, meghatóbb pillanatán, hogy azt kell mondjam, a foci iránt a legkevésbé sem érdeklődők is hívő emberekként távoztak a „szentélyből”.

A mi srácaink meg, akiknek ezek az adatok, ezek a képek, ezek a felvételek a legjobb gólokról és ezek a kiállított mezek, cipők mind-mind jelentettek valamit, totális ámulatban vesztek el a rájuk zúduló hatások alatt. Mert mekkora már az az élmény, hogy besétálhattak a félistenként tisztelt játékosok öltözőjébe, hogy megnézhették az interjúszobát, amit már annyiszor láttak a TV-ben, de most ott állhattak élőben – nem volt hát meglepő, hogy ezek így együttesen sírás közeli állapotba juttatták őket. Mert ott és akkor tényleg egy álmuk vált valóra.

Közel 5 órát töltöttünk a stadionban – és őszintén mondhatom, mindannyian azt kívántuk, bár lenne még több időnk... de nem volt, mert nem akartuk kihagyni a Sagrada Familiát és legfőképpen pedig a tengerpartot nem. Úgyhogy metróztunk megint, meg loholtunk, meg ettünk nagyokat, meg fényképezkedtünk és nevetgéltünk. Közben nem volt rajtunk a kabát, és jó idő volt, és éreztük a tenger sós illatát a levegőben és mindannyian ész nélkül szuveníreket vásárolgattunk az otthon maradt szeretteinknek miközben azon beszélgettünk, hogy mennyire hihetetlen dolog az, hogy ők itt vannak, ez a két bajai ill. szombathelyi srác, akik bár már kb. 100x annyi időt töltöttek különféle kórházakban, mint más ember egész életében. Most mégis gondtalanul, felszabadultan, a téli ruhákat otthon hagyva Barcelona finom homokkal borított tengerpartján kergetőznek, és azokat a gólokat idézik fel, amit a kedvenc csapatukban játszó sztárfocisták lőttek a tegnapi estén – a saját szemük láttára, alig pár méterre attól a helytől, ahol ültek.

Hihetetlen ajándék volt ez az út – a gyerekeknek is, a szüleiknek is – és persze nekem is. A Csodalámpa működik, a csodalámpa varázsol, és tényleg csodát tesz – és nem csak kívánságokat teljesít, hanem életeket változtat meg – és tulajdonképpen ez a legnagyobb csoda.

Vivát Barcelona!

Madarász István
kívánság-koordinátor
2011. december 8. Barcelona

Köszönjük a meccsjegyeket a WORLD FOOTBALL Tickets-nek, Szövérfi János és Bartos Zoltán uraknak!








Köszönjük a Comgame "576" kft munkatársainak, hogy támogatásukkal hozzájárultak a kívánság megvalósításához.







A kívánságot a Kempinski Hotel Corvinus Budapest támogatásával megrendezett Kívánság-konyha résztvevői teljesítették.



Bence (11 éves, Baja)


Az ilyen beszámolókat elkezdeni a legnehezebb, ahogyan az utazásoknak is mindig az eleje a legizgalmasabb – így én is tele voltam aggodalommal, hogy milyenek lesznek majd a gyerekek, élvezni fogják-e annyira az utazást amennyire mi szeretnénk, hogy élvezzék, eléggé jól megszerveztünk-e mindent, jó lesz-e a meccs, jó lesz-e az idő.... annyi mindenen elcsúszhat egy ilyen utazás. Aztán persze kiderült, hogy kár volt izgulni – röviden összefoglalva: ennél tökéletesebbre ez az utazás nem is sikerülhetett volna.

Pedig a hajnali negyed ötös ferihegyi találkozó nem sok jót ígért – fáradt, nyűgös gyerekekre és zsörtölődő apukákra számítottam. Ezzel szemben mikor találkoztam Tomival és Bencével, két ragyogó, mosolygós és izgatott sráccal találtam magam szemben, akiken nyoma sem volt rosszkedvnek, kialvatlanságnak – és főleg nem a betegségnek. És hogy egyből a végére, az összegzésre ugorjak: ez a Csodalámpa munkásságának egyik legfantasztikusabb eredménye – eléri azt, amire sem gyógyszer, sem terápia, sem orvosok nem képesek – pár órára vagy akár pár napra is elfeledteti a gyerekekkel, sőt, akár szüleikkel is, hogy egyébként szinte csak a betegségről szól az életük.

Már az odaút is különleges élmény volt, mert mint kiderült, egyik gyerek sem utazott még repülőn, így a biztonsági ellenőrzéstől kezdve a duty free üzletek csillogásáig minden pillanat egy teljesen új világot jelentett. Aztán amikor Barcelonában kiléptünk a terminál ajtaján és megéreztük az arcunkon a decemberi 20 fokos meleget (leírom betűvel is, hogy mindenki értse: a húsz fokos meleget), mindnyájan tudtuk, hogy nagyon, de nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Eltaxiztunk a hotelba, majd pár perccel később már úton is voltunk Barcelona híres állatkertjébe. A srácokkal közösen böngésztük a metrótérképet, együtt próbáltuk kibogozni, hogy vajon melyik a legideálisabb út és hogy mennyi jegyet is kell vennünk – látszott rajtuk, hogy ez az együtt tervezgetés, a közös felfedezés, a kaland élménye hihetetlenül fellelkesíti őket. Sikeresen meg is találtuk a metróállomást, jó helyen szálltunk le, sőt még az állatkert bejáratát is megtaláltuk – minden együtt volt az elégedettséghez. Aztán megtaláltuk az első narancsfát is, amiről egy kővel sikerült is pár narancsot lehajítani – ez az az élmény, amit egy Magyarországon felnőtt ember sohasem fog megszokni...

Némi magyar rafináltsággal sikerült bejutnunk a híres delfin-show-ra is: bevallom, sokat látott felnőttként még én is tátott szájjal, csillogó szemmel tapsikoltam a műsort végig - egészen elképesztő, hogy mennyire bonyolult és összetett mutatványokat hajtanak végre ezek a delfinek, olyan szorosan együttműködve egymással és az idomáraikkal, hogy attól az ember esze megáll. Az élménytől megrészegült gyerekekkel nagyot sétáltunk a pálmafákkal övezett belvárosban, lassan elértük a La Rambla-t, Barcelona Váci utcáját, minden magára valamit is adó turista úti célját, ahol mindent lehet kapni, de tényleg mindent – minket persze leginkább a Barcelona mezek és sálak érdekeltek, hiszen mégsem mehettünk az esti meccsre egyszerű, civil ruhában...

Már sötét volt, mikor valamivel 7 óra után, a tömeget követve megérkeztünk Európa legnagyobb stadionjához, a Camp Nou-hoz, a Barcelna-drukkerek imádva tisztelt szentélyéhez. A nagylelkű adományozók által felajánlott bérletekkel bejutottunk a monumentális épületbe, majd kb. 8 emeletet gyalogolva egyszerre csak felértünk a helyünkre és feltárult előttünk a stadion teljes méretében: olyan elképesztő térélménye volt itt, hogy az ember úgy érezte, legszívesebben felugrana és belerepülne az előtte tátongó mélységbe... borzalmasan nagy az a stadion, na. A srácok teljesen extázisban voltak, hiszen pont az a gyep, amit eddig a TV-ben láttak csak, pont ez az a hatalmas kijelző, azok a székek, azok a feliratok... és persze azok a játékosok!!!

Miután már elkezdődött a meccs és a Barcelona FC megszerezte az első gólt – na, azt hiszem, a fiúk ekkor kezdték csak igazán felfogni, hogy ők tényleg itt vannak. És hogy ezt minden ismerősük ugyanúgy a TV-ben nézi otthon, mint eddig, de ők itt ülnek a stadionban...
A félidőben, 1:0-ás vezetésnél aztán azt mondtuk, egy életünk, egy halálunk – egyszer vagyunk itt, úgyhogy megpróbáljuk – és a legtermészetesebb magyar pofátlansággal / leleményességgel (kívánt rész aláhúzandó) átlógtunk egy sokkal de sokkal jobb szektorba, és a második félidőt már onnan drukkoltuk végig – és nem is hiába jöttünk – a Barca még 3 (!) gólt rúgott, úgyhogy a 4:0-ás végső eredmény még a legmerészebb álmokat is túlszárnyalta. Olyan fáradtan értünk haza aznap este, hogy félő volt, mindannyian az aprócska liftben alszunk el. Pedig akkor még nem is sejtettük, micsoda élmények várnak ránk másnap.

Az előző napihoz hasonlóan közösen terveztük meg a programot és természetesen semmi nem lehetett olyan fontos, mint visszatérni a tegnapi fényes győzelem helyszínére, hogy befizessünk egy stadiontúrára. Azonban még a kapuig sem jutottunk, mert leragadtunk a hivatalos ajándékboltban – itt aztán tényleg volt minden, amire egy Barca rajongó valaha is vágyhat – sőt, még annál több is. Mert a minden fontosabb játékos nevével ellátott mezek az alapok, de volt itt labda, sima cipő, játékos nevével hímzett cipő, a vásárló nevével hímzett cipó, Barcelonás pohár, bögre, toll és ébresztőóra – sőt, Barcelonás elem a Barcelonás ébresztőórába... őrület volt. De olyannyira profin volt minden megcsinálva, hogy én, aki egyébként nem vagyok egy hatalmas focirajongó, mégis kedvet kaptam, hogy bevásároljak... hát, tudnak ezek a marketingesek.

/ 4



És az egész utazás csúcspontja még csak ekkor kezdődött – a stadiontúra. Annyira profi, annyira részlet gazdag, annyira felemelő ez az utazás, ahogyan végigvezetnek a klub több mint 100 éves történelmén és annak minden fontosabb vagy érdekesebb, meghatóbb pillanatán, hogy azt kell mondjam, a foci iránt a legkevésbé sem érdeklődők is hívő emberekként távoztak a „szentélyből”.

A mi srácaink meg, akiknek ezek az adatok, ezek a képek, ezek a felvételek a legjobb gólokról és ezek a kiállított mezek, cipők mind-mind jelentettek valamit, totális ámulatban vesztek el a rájuk zúduló hatások alatt. Mert mekkora már az az élmény, hogy besétálhattak a félistenként tisztelt játékosok öltözőjébe, hogy megnézhették az interjúszobát, amit már annyiszor láttak a TV-ben, de most ott állhattak élőben – nem volt hát meglepő, hogy ezek így együttesen sírás közeli állapotba juttatták őket. Mert ott és akkor tényleg egy álmuk vált valóra.

Közel 5 órát töltöttünk a stadionban – és őszintén mondhatom, mindannyian azt kívántuk, bár lenne még több időnk... de nem volt, mert nem akartuk kihagyni a Sagrada Familiát és legfőképpen pedig a tengerpartot nem. Úgyhogy metróztunk megint, meg loholtunk, meg ettünk nagyokat, meg fényképezkedtünk és nevetgéltünk. Közben nem volt rajtunk a kabát, és jó idő volt, és éreztük a tenger sós illatát a levegőben és mindannyian ész nélkül szuveníreket vásárolgattunk az otthon maradt szeretteinknek miközben azon beszélgettünk, hogy mennyire hihetetlen dolog az, hogy ők itt vannak, ez a két bajai ill. szombathelyi srác, akik bár már kb. 100x annyi időt töltöttek különféle kórházakban, mint más ember egész életében. Most mégis gondtalanul, felszabadultan, a téli ruhákat otthon hagyva Barcelona finom homokkal borított tengerpartján kergetőznek, és azokat a gólokat idézik fel, amit a kedvenc csapatukban játszó sztárfocisták lőttek a tegnapi estén – a saját szemük láttára, alig pár méterre attól a helytől, ahol ültek.

Hihetetlen ajándék volt ez az út – a gyerekeknek is, a szüleiknek is – és persze nekem is. A Csodalámpa működik, a csodalámpa varázsol, és tényleg csodát tesz – és nem csak kívánságokat teljesít, hanem életeket változtat meg – és tulajdonképpen ez a legnagyobb csoda.

Vivát Barcelona!

Madarász István
kívánság-koordinátor
2011. december 8. Barcelona

Köszönjük a meccsjegyeket a WORLD FOOTBALL Tickets-nek, Szövérfi János és Bartos Zoltán uraknak!








Köszönjük a GE HEALTHCARE munkatársainak, hogy támogatásukkal hozzájárultak a kívánság megvalósításához.








A kívánságot a Corinthia Hotel Budapest támogatásával teljesítettük.






Martin (16 éves, Kesztölc)


Martin olyan betegséggel küzd, ami gyakran hosszabb időre kórházba kényszeríti.
Iskolába jelenleg nem járhat, magántanuló. Kórházi tartózkodásai alatt nagyon hiányoznak neki a barátai és a családja.
Kesztölcön lakik, így a szülei sem tudják minden nap meglátogatni.




Martin a kórházban is szorgalmasan tanul. Azért kérte a notebook-ot, hogy segítségével a kórházi kezelések idején is kapcsolatban maradhasson a szeretteivel. Türelmesen várta kívánságának teljesítését.

Amikor érdeklődtek tőle, hogy december 9-én biztosan itt lesz-e a kórházban a kontroll vizsgálaton, már sejtett valamit.
Amikor végeztek a vizsgálatokkal, szüleivel együtt meglátogatta sorstársát, Viktort, akivel hetekig egy szobában kezelték őket.

Óriási meglepetés és öröm volt számára, amikor az Ericsson csomagjával a kezemben betoppantam hozzájuk. Hát még, amikor kibontotta az ajándékot, és pontosan azt a típusú laptopot találta benne, amire annyira vágyott.

Ráadásként pedig a laptopon kívül egy egyéves ingyen mobilinternet-használatot is kapott ajándékba az Ericsson cégtől!
Mindannyian vele örültünk...



Martin nevében is köszönjük az Ericsson Magyarország Kft.-nek!




Orosházi Katalin
kívánság-koordinátor
2011.12.09.

Brigitta (4 éves, Budapest)


Nagy örömmel mesélem, hogy tegnap a kora esti órákban sikerült meglátogatnunk Brigittát az otthonában.

Elvittem Neki azt az ajándékot, amit még a kórházban a Csodalámpa Alapítványtól kért: egy Flufflings loco-t.

Ez a játék, egy BOLONDOZÓ, így nevezte el Brigi...

Nem csak én nem tudom kiejteni a játék nevét helyesen, hanem ezek szerint Ő sem, de a gyermeki lélek igen találékony, és már meg is született a játék magyar neve.

Brigitta nem tudta, hogy megyünk, így az érkezésünk és az ajándék is meglepetés volt. A kezdeti zavar után, könnyen összebarátkoztunk a kislánnyal. Igazán nyíltszívű, kedves, aranyos teremtés.

/ 4




Anyukájával elmesélték, hogy Brigi anyukáját kérte meg, hogy a Télapótól ő kérjen a kislányának havat, mert Brigi a Télapótól komolyabb ajándékokat szeretett volna kérni, de közben már szánkózni is nagyon szeretne.

Jó volt látni Brigi mosolygós tekintetét. Köszönöm, köszönjük, hogy ő is megajándékozott minket.



Köszönjük Bodacz Zsolt úr baráti társaságának, hogy ismételten örömet szereztek egy beteg gyermeknek!

Laza Ildikó, Sulija Anikó és Piacsek István
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2011.12.07.

Tamás (13 éves, Dunakeszi)



Tamással és édesapjával az Ilka utcai Bethesda Kórházban találkoztunk, ahova már szerencsére csak rövidebb kezelésre, kontrollra kell bejárnia a dunakeszi fiúnak.

Nagyon barátságosan fogadott bennünket, a súlyos betegség nyomai kívülről már alig fellehetők. Tudta, miért jöttünk, egy kis izgalom azért érződött a levegőben. Az adományozó KPMG képviselője, Szabó István meleg szavak kíséretében adta át az áhított „okostelefont”, nagy volt az öröm, a megilletődöttség.

És persze azonnal ki kellett próbálni, ami még további technikát és megbeszélést igényelt a hozzáértők között. Szó volt még a nagyfiú terveiről, a kommunikáció fontosságáról, a telefon hasznosságáról. És néhány jó tanács is elhangzott az életről, a jövőbeni lehetőségekről. Meghitt, éltető hangulat volt a ködös, szürke idő ellenére.

Egy nagyon kedves, kiegyensúlyozott fiúval volt szerencsénk megismerkedni, kívánunk Tamásnak mielőbbi teljes felépülést, jó tanulást és további szép hosszú életet családja körében!”




Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft. Támogatását!








/ 3






Benkóczy Márta és Magai Margit
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2011. november 28.

Erik Róbert (13 éves, Budapest)




A mi karácsonyi mesénk, így kezdődik: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy amatőr rock zenész, aki arról álmodott, hogy egyszer majd egy nemes cél érdekében fog játszani a nagyközönség előtt. Majd egy szép napon rátalált a Csodalámpa Alapítványra, s már világossá vált neki, hogy van mit, van kinek és van miért. Megszervezett egy jótékonysági rock koncertet két másik zenekar együttműködésével, s az ebből befolyt összegből Erik kívánságát teljesítették.

Egy szombati napon indultunk útra, hogy mesénkben a ”jó végre elnyerje jutalmát”, s valóra váljon egy álom. Balázs, a felajánló is már várakozással telve érdeklődött, hogy is szokott lezajlani egy ajándékátadás, míg végül megérkeztünk úti célunkhoz.

Egy fiatal fiú nyitott ajtót nekünk, de Ő nem a mi kis hercegünk volt. Eriket mire megpillantottuk, már maszkkal a szája előtt állt és nézett ránk izgatottan. Nagyon is tudta, hogy hozzá megyünk, s miért. Amint átadtuk az ajándékot, a szeme úgy ragyogott, mint a Csillagszemű Juhászé. Nem volt hát szükség mosolyra, örömtáncra, vagy zavarba hozó hálálkodásra, hiszen a szeme mindent elmondott arról, amit érzett. Nem hiába mondják, hogy „a szem a lélek tükre”. Azonnal birtokba vette a mi „Csillagszeműnk” az ajándékát, a keverőpultot, s még egy rövid saját szerzeménnyel is megajándékozott minket. Majd lassan búcsút vettünk a családtól.

Azt hiszem e napon két ember kívánsága vált valóra. Eriké, hogy megkapta a keverőpultot, és Balázsé, hogy a rockzene által segíteni tudott valakinek. S gondolatban már a következő koncertet tervezi.

Itt a vége fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána…




Köszönjük Károlyi Balázsnak és a Hetedik Bekezdés zenekar többi tagjának,

az Arcadia és a Tigroszlán zenekaroknak, valamint a Retro Dragon Tattoo

szalonnak a támogatását és segítségét!




/ 4






Pallag Erika, Takács Anikó kívánság- koordinátor
valamint Károlyi Balázs felajánló
Budapest, 2011. december 10.

Dávid (11 éves, Csögle)




Dávid egy 11 éves eleven kisfiú, aki nemcsak a kezeléseket, hanem az új otthonba való költözést is jól viselte.
Szeptembertől már az új lakóhelyén él és jár iskolába, ahol máris sok barátot szerzett.

Kívánsága egy LCD TV volt, amit a szombathelyi kórházban adtunk át. Dávid a kishúgát látogatta meg a koraszülött részlegen, de már nagyon várja, hogy kistestvére is otthon legyen.

Dávid, kívánunk sok erőt az előtted lévő feladatokhoz, műtéthez.


Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2011.12.03.

Barnabás (6 éves, Cserszegtomaj)



Csodalámpa és az Internet

A technika fejlődésének köszönhetően ma már a több ezer éves Csodalámpa Dzsinnjeinek munkáját az Internet is segíti. A gyerekek óhajai felkerülnek az alapítvány honlapjára, így megtekinthetők bárki számára, aki segíteni, szponzorálni szeretné a kívánság teljesítését.

Így történt ez most Barni kívánságával is. Új zalai önkéntesünk Veress Ágota szervező képességét dicséri, hogy a zalaegerszegi Göcsej Nyomda és a Decathlon Áruház összefogásával a kívánság teljesült.


Barni, egy 6 éves kisfiú, 3 éve él új vesével, mozgékony, izgága, cserfes kisóvodás. Cserszegtomajon lakik testvérével és szüleivel. Az ő kívánsága egy bicikli volt, amit közös csapatmunkának köszönhetően ez év november 30.-án birtokba is vehetett.

Míg mi „becsempésztük” a biciklit a lakásba, őt az édesapja a testvérével együtt elvitte „vásárolni”. Megérkezésünkkor nagy volt a meglepetés, de Barni biztosabbnak gondolta, hogy jobb, ha egy ideig a függöny mögött marad. Közben ki-kilesett, és mivel a kíváncsisága nagyobb volt, ezért kimerészkedett a függöny mögül. Szakértő szemmel vette birtokba ajándékát, majd biciklis felsőben és biciklis kobakban végig kerekezett a lakáson. „Megmutatta a bicajnak a lakást.”

A nyelve is hamar megeredt, és már játszani is hajlandó volt velünk. Estére járt már az idő, mikor elköszöntünk a családtól.

A kívánságteljesítés tapasztalata számomra nemcsak az az érzés, hogy adni jó, hanem az, hogy a gyógyult vagy beteg gyermeket nevelő családokban, milyen természetes a nyugalom, vidámság és a megértés.

Náluk szinte tapintható a szeretet. Tőlük nem hallani panaszt, nevetést viszont annál többet. Tanulhatnánk tőlük!



/ 2






Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Cserszegtomaj, 2011.12.06.

Zoltán (10 éves, Budapest)


Zoli sok időt tölt kórházban, ezért egy mobiltelefont kért alapítványunktól.

A kérés regisztrálása után találkoztunk a kórházi osztályon, és megkérdeztem, milyen telefonra gondolt, van-e konkrét elképzelése.

Mindegy, hogy milyen a telefon, csak okos legyen!- válaszolta a kisfiú nagy természetességgel.

Kedves támogatónk körüljárta a témát, és vásárolt egy „okostelefont”, amit egy hétfői napon vitt be a kórházba, és ünnepélyesen átadta a meglepett kis betegnek.


Köszönjük Pellion Ágnes ismételt felajánlását,

mellyel egy újabb gyermek arcára csalt mosolyt!!





Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. 11.21.

Beszámolók/2011-12-16 Adrian



Adrián piros kétkerekű bicikli szeretett volna.

Sajnos dzsinnünk nem talált „fiús” piros biciklit, így a választása egy Kawasaki színű (zöld-fehér) biciklire esett.

Adrián egyből nyeregbe pattant, nagyon örült a biciklinek. Egyfolytában csak mosolygott a képekről is ez tükröződik. Sőt titokban a folyóson egy kört is ment (csak a doktor bácsi meg ne tudja!!!)

Köszönjük a szombathelyi 4Sport boltnak a segítséget.





Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2011. december 6.

Tamás (6 éves, Pogány)




Ismét teljesült egy gyermek álma! Tamással a nyár elején találkoztam a Pécsi Gyermek Kórházban. Első találkozásunkkor nemigen tudta, mit feleljen erre a nagy kérdésre, hogy mit kívánna tőlünk. Édesanyja segítségével írt nekem egy levelet, amiben leírta, hogy mire vágyik.

Kívánságát igyekeztünk minél előbb teljesíteni. A segítségünkre sietett a Földgázszállító Zrt.

A szülőkkel egyeztetve a hétvégén sor is került az átadásra! Tamás meglepetten ült a kanapén, amikor bementünk, de rögtön tudta, hogy miért vagyunk itt. Segítő kezek azonnal elkezdték a szerelést, és perceken belül már mindenki csodálta az új TV-t.

Tamás arcán a mosoly bearanyozta a napunkat!




Ezúton is szeretnénk köszönetet nyilvánítani a Földgázszállító Zrt-nek, és

Koncz Balázsnak a Földgázszállító Zrt. munkatársának, hogy létrejöhetett a csoda!








Magasi Viktória
kívánság-koordinátor
Pogány, 2011.12.03.

Kristóf (14 éves, Rácalmás)





Kristóf a meccs előtt



2011. november 21-én a Csodalámpának köszönhetően Madridban jártam. Azzal, hogy kimehettem egy meccsre a madridi Santiago Bernabeu Stadionba, egy régi álmom vált valóra.

Hétfőn reggel elindultunk apával Budapestről Madridba. Az út három óra volt. Szép idő volt az égben. Láttuk az Alpok csúcsait. Leszálltunk a hatalmas madridi reptéren, tizenöt-húsz percet kellett gyalogolnunk, hogy elérjük a csomagátvevő szalagot.

Kint a reptér előtt várt minket Mónika, a Csodalámpa Alapítvány Madridban élő önkéntese. Nagyon kedves volt és azonnal elvitt minket egy autós madridi körutazásra. Megmutatott több nevezetes épületet, melyek valóban nagyon szépek voltak, de sajnos a legtöbbjük nevét hamar elfelejtettem, mert nem beszélek spanyolul. Amire emlékszem, az például a „Plaza del Toro” – az az aréna, ahol a híres madridi bikaviadalokat szervezik. Láttuk a híres Don Quijote és Sancho Panza szobrát is. Ennek az érdekessége, hogy ha az ember megfogja Sancho Panza szamarának a farkát, és gondol egy kívánságra, akkor a kívánság valóra válik. Ez majdnem olyan, mint a „Csodalámpa”.

Miután leraktuk a csomagokat a szállodában, elmentünk ebédelni, majd a stadionhoz metróztunk. Madridnak hatalmas a metróhálózata, több mint 10 vonala van, de nagyon hamar megtanultuk használni és könnyen eligazodtunk benne. A stadion kívülről gyönyörű volt. A stadion mellett van egy háromemeletes áruház, ahol „Real Madrid” feliratú sportfelszerelést lehet vásárolni. Minden tetszett abban a boltban, és végül sikerült meggyőznöm Apát arról, hogy vegyen számomra egy melegítőt, mert az elengedhetetlen a szurkoláshoz.

Este elmentünk a meccsre. A stadion belülről is hatalmas és a hangulat nagyszerű. A gólok nagyon gyorsan jöttek. A nyolcadik percben már 3-0 volt az állás. A végeredmény 6-2 lett. Nagyon pörgős volt a csapat és a meccs is. Fantasztikus volt közelről látni azokat a játékosokat, akiket eddig csak tévében láthattam. Könnyű volt követnem a játékukat, mert mindegyik játékos arcát és mozgását már régóta ismerem.

Szerdán indultunk haza. Most még tisztább volt az idő, ezért most a tenger is látszott.

Sajnos nagyon hamar véget ért ez a kirándulás.

Nagyon-nagyon szépen köszönöm.



..... Kristóf
Madrid,2011.11.23.





Köszönjük a meccsjegyeket a WORLD FOOTBALL Tickets-nek,

Szövérfi Jánosnak és Bartos Zoltánnak!








Köszönjük a MALÉV Zrt. támogatását!








/ 7




József (12 éves, Encs-Gibárt)


Józsi nagy álma egy igazi Mountain-bike volt.
Édesapja elmesélte, hogy nyáron szeretett bele ebbe a típusú bicajba, azóta is folyton arról álmodozott, hogy neki is lesz egyszer egy ilyen igazi fiús, sőt férfias kétkerekűje. Sorra nézte a katalógusokat, melyik is lehetne.

Mi Csodalámpások kezdettől fogva szerettük ezt a kívánságot, mert ez olyan "igazi" gyerekkívánság; gondolom, ezért is választották ki az AISB felső osztályos diákjai Józsi álmát.

Nem túlzás azt mondani, hogy szerdán az iskola összes diákja és tanára lázban égett. Tudták, hogy nem is egy, hanem három Csodalámpás gyermek érkezik hozzájuk, hogy bemutatkozzanak és hogy kölcsönösen megismerjék egymást. Szokás szerint tárt karokkal vártak minket, volt dal, kedves szavak, filmvetítés a többi már valóra vált kívánságról, csillogó gyermekszem, meghatott taps és persze sok, sok öröm.

Józsi, amikor meglátta a csodaszép piros szerkezetet, meg sem tudott szólalni, csak csendben mosolygott.

Hogy ki kinek okozott nagyobb örömet, majd elmesélik a képek, egy biztos a színházteremben ünneplő összes diák látva a szuper bicajt nyeregbe pattant volna.

/ 4



Persze Ditta Leához hasonlóan Józsi is készült a nagy napra, mézest sütött a gyerekeknek és tanáraiknak, sőt a tanárok mindegyike kapott egy-egy papírangyalkát is. Józsi és családja abban reménykednek, hogy az iskola karácsonyfáját díszítik majd.

Kívánjuk Józsi, hogy nagy örömed legyen a bicajban és sokat kerekezz otthon. Néha küldj képet is, hogy a diákok is láthassák és részt vehessenek örömödben.

Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
Nagykovácsi, 2011. november 30.


Ditta Lea (10 éves, Budapest)


Lea kívánsága egy net-book volt.
Kérdésemre, miért is ezt választotta, elmondta, hogy több testvére van, viszont otthon csak egy laptop, így csak kevés lehetősége van ezen tanulni, olvasni, játszani.

Lea kívánságát a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola diákjai teljesítették. Persze ez is meglepetés volt Leának, mint a finom ebéd, sütik, mandula is.

Nem túlzás azt mondani, hogy az iskola összes diákja és tanára ma lázban égett.
Tudták, hogy nem is egy, hanem három Csodalámpás gyermek érkezik hozzájuk, hogy bemutatkozzanak és kölcsönösen megismerjék egymást.

Szokás szerint tárt karokkal vártak minket, volt dal, kedves szavak, filmvetítés a többi már valóra vált kívánságról, sok csillogó gyermekszem, meghatott taps és persze sok, sok öröm.

/ 5



A képeken látni, mennyire örült Lea, amikor Marc Lavoie tanár úr diákjai átadták a csodaszép, piros net-bookot.

Lea rutinosan és ANGOLUL köszönte meg az ajándékot és édesapjával egy csodaszép kánont énekelt. A végén még az általa készített emléklapot is átadta Marcnak. A felsős diákok teljes csapata állva köszönte meg Ditta ajándékát.

Kedves Lea! Kívánjuk, hogy mielőbb meggyógyulj és sokáig élvezd (néha egyedül is...) a net-bookodat.

Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
Nagykovácsi, 2011-11-30.


Judit (14 éves, Cigánd)



Judit hosszú kezelés elé néz Miskolcon.
Régi vágya volt, hogy kapjon egy laptopot. Ezt a kérését még Debrecenben mondta el az ottani csodalámpás önkéntesnek. Ahogy azonban átkerült Miskolcra, már nem is bízott benne, hogy valaha boldog tulajdonosa lesz egy laptopnak.

De megint megtörténhetett a csoda, s a Csodalámpa teljesítette Judit álmát.

Sem Judit, sem az édesanyja nem tudott róla, hogy milyen meglepetés éri a nagylányt. Judit először el sem akarta hinni, hogy valóban az övé a szép fekete táskában lévő laptop. Édesanyja sírva fakadt az örömtől, s már ketten álltunk Judit mellett örömtől csillogó szemekkel.




Köszönjük a KPMG Kft. támogatását!







Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2011. október 26.

Hanna (3 éves, Dunakeszi)



Hanna 3 éves kicsi lány, aki nagyon mozgékony, eleven kislány, így a trambulin igazán jó ajándék a számára.

Egy Dunakeszin élő család jelentkezett, hogy szívesen megvásárolja a szerkezetet.

Hosszas egyeztetések után, végül megérkezett az ajándék, és a két család egy szombati ebéd keretében együtt szerelte össze a trambulint.

Arról nem szól a fáma, hogy kinek jelentett nagyobb élményt ez a nap, Hannácskának, vagy kedves támogatóinknak.




Köszönjük a felajánlást magántámogatóinknak!




/ 4






Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Dunakeszi, 2011.11.12

Dániel (4 éves, Izsák)




Az izsáki Danika kívánsága egy kerti trambulin volt, amelyet, mint kiderült, nem is annyira egyszerű összeszerelni.

Nagy volt az izgalom, hogy még sötétedés előtt elkészüljön, és úgy tudjuk neki átadni, hogy ott azonnal kipróbálhassa.

Aztán minden a lehető legjobban alakult, mert a támogató gondoskodott róla, hogy olyan hozzáértőket küldjön, akik pillanatok alatt elkészülnek a szereléssel. Sőt, az átadásra a vezető asszony, Bundula Erika is megérkezett.

Így a kis Dani délutáni alvása után rögtön rácsodálkozhatott a gyönyörű trambulinjára. Örömében mindenkinek kekszet osztogatott, és fülig érő szájjal mesélte, hogy pont ilyent szeretett volna. A végén nagyon sajnálta, hogy besötétedett, és aznap már nem ugrálhat.

Hatalmas puszikkal köszönte meg az ajándékát.

A család ezúton is őszinte háláját fejezi ki, amiért valóra válhatott a kisfiú álma.




Köszönjük a FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását, és a kollégák személyes segítségét a szerelésben és az átadásban!







/ 4






Zsombori Erzsébet
kívánság-koordinátor
Izsák, 2011.09.16.

Beszámolók/2011-12-01 Balazs



Balázs nagyon vágyott egy saját televízióra, mivel sok időt tölt kórházban, illetve otthon a saját szobájában, a barátoktól távol.

Egy pénteki napon érkeztünk a támogatóval Balázshoz, aki nagyon örült a meglepetésnek.

Szívesen bontogatta, nézegette az ajándékát, de a készülék beüzemelésében természetesen az édesapja segítségére is szüksége volt.



Köszönjük Hausz Gyula úrnak, a FŐTAXI vezérigazgatójának, hogy

személyesen adta át a cég ajándékát a kisfiúnak.







/ 2






Tihanyi Sándor
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.10.21.


Belépés