Tamás (13 éves, Dunakeszi)


Tamással és édesapjával az Ilka utcai Bethesda Kórházban találkoztunk, ahova már szerencsére csak rövidebb kezelésre, kontrollra kell bejárnia a dunakeszi fiúnak.

Nagyon barátságosan fogadott bennünket, a súlyos betegség nyomai kívülről már alig fellehetők. Tudta, miért jöttünk, egy kis izgalom azért érződött a levegőben. Az adományozó KPMG képviselője, Szabó István meleg szavak kíséretében adta át az áhított „okostelefont”, nagy volt az öröm, a megilletődöttség.

És persze azonnal ki kellett próbálni, ami még további technikát és megbeszélést igényelt a hozzáértők között. Szó volt még a nagyfiú terveiről, a kommunikáció fontosságáról, a telefon hasznosságáról. És néhány jó tanács is elhangzott az életről, a jövőbeni lehetőségekről. Meghitt, éltető hangulat volt a ködös, szürke idő ellenére.

Egy nagyon kedves, kiegyensúlyozott fiúval volt szerencsénk megismerkedni, kívánunk Tamásnak mielőbbi teljes felépülést, jó tanulást és további szép hosszú életet családja körében!”




Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft. Támogatását!








/ 3






Benkóczy Márta és Magai Margit
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2011. november 28.

Archívum


Belépés