2024-06

VIKTOR (15 éves, IZSÓFALVA)



Viktor nem is sejtette, hogy már megérkezett az iPhone, amit kért. Úgy tudta, vizsgálatra érkeznek édesanyjával a mai napon. Biztosan vérvétel lesz megint, gondolta.

Aztán, amikor a vérvételi csövek helyett elővettem egy csomagot, már sejtette, hogy az az övé lesz. Nagyon meglepődött, hogy ilyen hamar megkapta az iPhone-t, amire annyira vágyott.


Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. ismételt támogatását, segítségükkel nagy örömet szerezhettünk Viktornak.


Misó Péterné
kívánság koordinátor
Miskolc, 2024.06.24.

MÍRA PANNA (16 éves, BUDAPEST)

upload:Beszamolok/5433_Mira_1.jpg

Míra kívánsága is egy találkozás volt a Carson Coma együttessel. A zenekar az MVM Dome-ban koncertezett áprilisban, így a koncert előtt lehetősége volt, hogy pár szót beszéljen a zenekar tagjaival, illetve, hogy közös fotót készítsenek együtt. Később a koncertet is végig nézte.

Míra nagyon sajnálta, hogy nem volt nála semmi, amit dedikáltathatott volna velük, de szerencsére ezt utólag sikerült teljesíteni és reméljük végül nagyon örült az ajándékának.


Köszönjük Fejes Fanninak, hogy segített összehozni a találkozót és a zenekarnak is köszönet, hogy Mira találkozhatott velük.


Szilvágyi Erzsébet
kívánság koordinátor
Budapest, április 6.

MILÁN (6 éves, SZÁRFÖLD)


Milán egy nagyon okos kisfiú, szinte felnőttes választékossággal válaszolgatott a kérdéseimre. Szereti az Xboxot, főként a focis játékokkal játszik. A Csodalámpától egy olyan hosszú hétvége volt a kívánsága, amikor a családjával kipihenheti az elmúlt időszak fáradalmait.

A Kolping Hotelben sok élmény vár rá: fürdés, játszóház, gokart és még megannyi csoda! Nem is raboltam az idejét sokáig. Irány a medence!!!




Köszönjük a Kolping Hotel Spa & Family Resort támogatását, mellyel teljesíthettük Milán kívánságát!


Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2024.06.07.

LILI (3 éves, LITÉR)


Egy nagyon meleg nyári délután találkoztam Lilivel. Egy gyönyörű nagyszemű Napsugár Lili. Édesapja szivárványnak mondja, ami ráillik Lilire, hisz aki látja, elmosolyodik, akárcsak a szivárvány láttán. Barátkozó, vidám kisleány.

Lili kívánsága a Csodalámpától egy nyaralás volt a családjával. Nagyon tetszettek neki Bobóország kínálta játékok, lehetőségek. Egy nap nem elég még végig járni sem. Természetes volt hát, hogy a nagy melegben és annyi csoda közt, már fürödni vágyott.

Nagyon jó volt látni együtt a családot, akik egy hétvégére csak Lilire és egymásra figyelhettek. Pihenhettek. Betegségről, szomorúságról nem esett szó, hisz épp azt hagyták maguk mögött, és utaztak el a Kolping Hotelbe. Szerintem Liliék még el fognak újra jönni ide!


Köszönjük a Kolping Hotel Spa & Family Resort támogatását, mellyel teljesíthettük Lili kívánságát.


Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2024.06.07.

JÁZMIN (11 éves, DUNAÚJVÁROS)


A Kolping Hotelben Jázmint keresve Csodalámpás pólómat hívtam segítségül. Bevált. Végig sétálva Bobóországon, a medence partján szólítottuk meg szinte egyszerre egymást az édesanyjával. Igen, ők jöttek a Csodalámpa Alapítvány által Bobóországba.

Jázmint otthon is csodálatos környezet veszi körül, kutyussal, cicával. Kedves és szép kislány, komolyabbnak tűnt korosztályánál. Szeretett mesélni magáról. Itt Bobóországban a legjobban az ugrálódomb, a gokart és a csúszda tetszett neki...és még mennyi felfedezni való vár rá. Még ovis, de hamarosan kezdi az iskolát. Azt hiszem, hogy lesz mit mesélnie társainak Bobóországról!

El is köszöntem, mert a következő program már várt rá. Gyere Dzsinn, hazamegyünk. Ismét örömet hoztál a kisgyermekek életébe.




Köszönjük a Kolping Hotel Spa & Family Resort támogatását, mellyel teljesíthettük Jázmin kívánságát!


Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2024.06.08.

ISTVÁN (16 éves, JÁSD)


István gimnáziumba jár és szabadidejében sokat sportol. Rendszeresen úszik, crossmotorozik és a helyi csapatban, a Jásd SE-ben focizik.

A Csodalámpától egy szuper NIKE stoplis focicipő volt a kívánsága, amiben majd újra rúghatja a labdát.

Gyors gyógyulást, jó edzést és sok győztes meccset kívánunk Istvánnak!


Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük István kívánságát.


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.19.

DORKA (16 éves, BUDAPEST)


Dorka szeret sportolni, úszni és lovagolni, de ideje nagy részében rajzol és fest. Művészeti iskolába jár és grafikusnak készül. A Csodalámpától rajzfüzeteket, egy 150 darabos rajzceruza készletet és akrilfestékeket kért.

Dorka büszkén mutatta meg alkotásait, köztük azt, amit már ki is állítottak az erzsébetligeti Corvin Művelődési Házban.


Köszönjük a Diplomata Jótékonysági Vásár szervezőinek, a Budapesti Diplomata Házastársak Szervezetének és magántámogatóinknak, hogy segítségükkel sikerült valóra váltanunk Dorka kívánságát.


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.16.

DOMINIK (16 éves, SÁLY)



Dominiknek eddig a napig nem volt telefonja, de ez már a múlt! Nagy örömmel, büszkén vette át a Samsung okostelefont a tartozékokkal, amelyet a Csodalámpa Alapítványtól kapott.

Ezentúl sokkal könnyebb lesz a kapcsolattartás a családdal, a barátokkal, de zenét hallgatni, internetezni, fotózni, és játszani is lehet majd ezzel a szuper készülékkel.


Köszönjük a DM Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Dominik kívánságát!


Dr. Baloghné Lekka Edit
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2024.06.07.

BÉLA MÁRK (12 éves, KISLÁNG)


Béci vidáman játszott apukájával mikor meglátogattam őket. Fantasztikus élményben volt részük egy hosszú hétvégén. A Csodalámpától egy balatoni nyaralást volt a kívánsága, hogy a családjával együtt kipihenhesse az elmúlt időszak fáradalmait.

Nagy örömmel mesélte a hajókázást, a strandolást, a füredi Annabella szállodában töltött idő elvarázsolta őt és testvérét. Itt mindenről megfeledkezve fedezték fel az ismeretlent.

Maradjon szép emléked erről a hétvégéről! Jó egészséget kívánunk!




Köszönjük az Danubius Hotels Group támogatását, mellyel teljesíthettük Béci kívánságát.


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2024.06.23.

ANNA (18 éves, TESKÁND)



Anna kívánsága az volt, hogy találkozhasson kedvenc magyar zenekarával, amely a Carson Coma. Az MVM Dome-ban koncerteztek áprilisban, így a koncert előtt lehetősége volt, hogy pár szót beszéljen a zenekar tagjaival, illetve, hogy közös fotót készítsenek együtt.

Később a koncertet is végig nézte -és bár akkor nem teljesült a vágya, hogy elkérhesse a dobostól a dobverőket-, de ezt később tudtuk orvosolni, így végül Anna egy névre szóló meglepetést kaphatott, utólag is nagyon örült az ajándékának.


Köszönjük Fejes Fanninak, hogy segített összehozni a találkozót és a zenekarnak is köszönet, hogy Anna találkozhatott velük.


Szilvágyi Erzsébet
kívánság koordinátor
Budapest, április 6.

TAMÁS MILÁN (11 éves, KONDOROS)



Tamás rajong a dínókért, minden érdekli, ami a dinoszauruszokkal kapcsolatos. A Csodalámpától egy laptop és egy DVD író volt a kívánsága, ami a tanulmányaiban nagy segítség lesz a számára.

A Jurassic Park a kedvenc filmje, a hozzá kapcsolódó játékaival pedig szabadidejében játszik majd a laptopján. Jó szórakozást kívánunk Tamás!


Köszönjük a PannErgy Nyrt. támogatását, mellyel teljesíthettük Tamás kívánságát.


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.17.

ELIOT (7 éves, PILISBOROSJENŐ)


Eliot sokoldalú kisfiú, sok mindennel foglalkozik nap mint nap. A természet közelében lakik, gyakran játszik az erdőben a barátaival. Otthon segít az állatok gondozásában. 3 D tollal tervez különböző tárgyakat vagy az elektromos építőkészletével játszik. Szereti a matekot, feltaláló vagy robotkészítő szeretne lenni.

Mostanában egy új hobbit választott magának, szeretne megtanulni gitározni. Ehhez kérte a Csodalámpa segítségét, egy akusztikus gitár és egy tok volt a kívánsága.

Nagyon jó szórakozást és gyors tanulást kívánunk Eliotnak!


Köszönjük Surján Péter és a Budapesti Vonósok, valamint magántámogatóink segítségét,
mellyel örömet szerezhettünk Eliotnak!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.05.29.

BÁLINT (16 éves, PÁPA)


Bálintnak ez a vasárnap nem mindennapi volt. Ő erről mit sem sejtett. Anyukájával titokban tudtuk tartani, hogy ezen a napon kézben tarthatja, lábára veheti a Csodalámpától kívánt szuper AIR JORDAN sportcipőt, ami régóta nagy vágya volt.

Bálint mosolya, szemeinek csillogása mindent elárultak, mekkora boldogságot okoztunk. Kedves Bálint, használd sokáig egészséggel és ugyanilyen örömmel a várva várt cipődet!


Köszönjük a Batthyány Lajos Alapítvány támogatását, segítségükkel teljesíthettük Bálint kívánságát!


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Pápa, 2024.06.02.

RAJMOND CSABA (5 éves, PÉTFÜRDŐ)


Rajmi egy igazi örökmozgó, mosolygós és nagyon jószívű fiú, aki hamar megbarátkozott velünk, amikor ellátogattunk hozzájuk egy szép nyári délutánon. Miközben a szülőkkel és a bátyjával beszélgettünk, megmutatta nekünk a focis kártyáit és a matricagyűjteményét, később pedig a szobájában a matchboxait is megnézhettük, amelyek közül kettőt rögtön fel is ajánlott nekünk.

A sok játék között a legmenőbb azonban minden kétséget kizáróan az a hófehér elektromos Lamborghini Sián volt, ami a nappali egyik sarkában várakozott. Mint megtudtuk az anyukájától, Rajminak fülig ért a szája, amíg apukájával együtt beüzemelték a Csodalámpától érkezett csodamasinát, majd boldogan ölelte magához, ahogyan az az egyik fotón is látszik. Kérésünkre a kis sofőr megmutatta nekünk, mi mindent tud a futurisztikus sportverda – megcsodálhattuk az oldalra felnyíló ajtajait, a világító műszerfalat a fel- és lekapcsolható lámpákkal, az élethű hangeffektusokat, az elegáns műbőr ülést, és még zenét is kapcsolt be nekünk, amire rögtön táncolni is kezdett. Végül az udvaron is ment néhány kört a klassz járgánnyal, ahol vagányan beparkolt két autó közé.

Kedves Rajmi, nagyon örülünk, hogy megismerhettünk téged és a kedves családodat. Kívánjuk neked, hogy szerezz sok-sok élményt a vágyott szuper autóddal!




Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. segítségét, mellyel teljesíthettük Rajmi kívánságát!


Lakatos Edina és Pradarics Tamás
kívánság-koordinátorok
Pétfürdő, 2024.06.06.

KLEOPÁTRA (11 éves, TARPA)


Kleopátra szeret babázni, boltost játszani és főzőcskézni. Az iskolában a matek a kedvenc tantárgya. Anyukájának is szokott segíteni az igazi konyhában a sütésben-főzésben.

A Csodalámpától egy lila színű mobiltelefon volt a kívánsága, hogy a kórházban töltött időben is kapcsolatban maradhasson a családtagjaival és a barátnőivel.

Kedves Kleopátra, reméljük, sok örömöt okoz az új telefonod!


Köszönjük a DM Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Kleopátra kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.11.

KITTI NAOMI (9 éves, MÉRK)


Kitti szeret tanulni, szívesen jár iskolába. A mozgásában korlátozott kislánynak viszont gondot okozott, hogy kerekes székével nem tudott odaülni az osztályukban lévő asztalhoz. Egy állítható magasságú, dönthető lapú íróasztal volt a vágya, amelynél kényelmesen tanulhat.

Kinézett egy szép, fehér-rózsaszín íróasztalt, és kívánságát továbbította nekünk. A Csodalámpa Dzsinnje pedig Kitti osztálytermébe varázsolta az áhított asztalt. Jó tanulást kedves Kitti!


Köszönjük a Budapest British International School tanárainak és diákjainak,
hogy valóra válthattuk a kislány kívánságát!



Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Mérk, 2024. június 10.

HELLA SZÓFIA (3 éves, SAJÓKERESZTÚR)


A kis Szofinak a csúszda és a hinta a mindene! Amikor édesanyjával játszótéren járnak, haza sem akar menni onnan, mert mindig azt mondja, hogy még egyszer és még egyszer… és még sokszor szeretne hintázni, és lecsúszni a csúszdán. De ezt nem mindig tudja megengedni Szofi édesanyja, mert a közös játszótér nagyon messze van a lakásuktól, és hát az igazat megvallva a lakótelepi játszótéren egy időben több kisgyerek is szokott várakozni a hintára és a csúszdára.

Hogy ne kelljen többet elmenni a messzi játszóterekre és ott sok-sok időt várakozni a játékokra, ezért úgy gondolta a Csodalámpa Dzsinnje, hogy Szofiék udvarára varázsol egy játszóteret, mégpedig a kislány harmadik születésnapjára. Teszi ezt azért, hogy ezen túl a kicsi lány már bármikor és bármennyi ideig játszhasson a saját játszóterén.

Kedves Szofi! Boldogságos szülinapot, kívánunk és azt, hogy legyen sok örömöd ajándékodban!




Köszönjük a Budapest British International School támogatását,
mellyel valóra válthattuk Hella Szofi álmát!



Adorján-Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Sajókeresztúr, 2024.05.21.

FANNI LUCA (7 éves, SZEGED)



Fanni kívánsága a Csodalámpától egy olyan ágy volt, ami kinyitható. A Dzsinntől egy gyönyörű nagy ágyat kapott, amelyben még az alvás is jobban esik. Kívánjuk neki, hogy szép álmai legyenek az új ágyában és jó nagyokat aludjon és pihenjen.


Köszönjük magántámogatóink segítségét, mellyel teljesíthettük Fanni kívánságát!


Nagy Andrea és Tatár Ágnes
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2024.05.31.

DÁVID (6 éves, BATÉ)


Dávid nagyon szereti az autókat, szívesen néz autós meséket is, de a Mancs őrjárat és a Bing nyuszi is a kedvencei közé tartozik. Apával labdázni is szokott, de nagyon szeretett volna apával biciklizni is.

Épp ezért a Csodalámpától egy terápiás tricikli volt a kívánsága, amivel ezentúl együtt tekereghetnek apával. Ezentúl csak az időjárás szabhat határt a kültéri programoknak…




Köszönjük a CHARITIES AID FOUNDATION OF AMERICA támogatását,
segítségükkel teljesíthettük Dávid kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.10.

SZONJA (4 éves, TISZAFÖLDVÁR)


Szonja nagyon szeret a kistestvérével játszani az udvarukban, a homokozóban sokat főzőcskéznek és mindenfélét építenek. Az igazi konyhában is szokott segíteni, a panírozásban mindig nagy segítségére van az anyukájának.

A Csodalámpától egy pillangós, fehér-rózsaszín négykerekű bicikli volt a kívánsága, hogy a nyarat és a jó időt biciklizéssel tölthesse majd. Külön öröm volt Szonja számára, hogy elöl egy kis kosár és a babájának egy hátsó ülés is lesz a csodaszép biciklijén.


Köszönjük a Batthyány Lajos Alapítvány támogatását, segítségükkel teljesíthettük Szonja kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.06.

MARTIN ATTILA (7 éves, VESZPRÉM)


Martint a Csodalámpától egy leopárdgekkót és egy terráriumot kért. Anyukája néhány sora a nagy örömről:

„Kedves Klára néni,

Pár sort írnék Martin ajándékának átvételéről.

Martinnal elmentünk az állatkereskedésbe, mert ott még soha nem jártunk. Martin nem tudta mi fog történni. Mikor tudatosult benne, hogy a vágya teljesülni fog nagyon boldog volt. Kiválaszthatta melyik gekkót szeretné és ő a legkisebb mellett döntött. Hála istennek a gekkók sokáig élnek, így felnőtté válásáig elkíséri. Mikor haza értünk, letettük az ágya mellé és csak ült és nézte-nézte "Rambót" a terráriumban.

Köszönjük szépen még egyszer!”

Mi pedig szívből kívánjuk: legyen sok-sok örömben részed az új családtaggal, kedves Martin!


Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását,
mellyel teljesíthettük Martin kívánságát.


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2024.06.06.

LILI (17 éves, MÁTÉSZALKA)


Lili kívánsága a Csodalámpától egy olyan hétvége volt, amit a családjával együtt tölthet egy szép helyen, ahol fürödni és kirándulni is lehet.

Lili, a szülei és ikertestvérei is nagyon jól érezték magukat a Thermal Hotel Visegrádban és ki tudták pihenni az elmúlt időszak fáradalmait.




Köszönjük a Thermal Hotel Visegrád és magántámogatóink segítségét,
mellyel teljesíthettük Lili kívánságát.


Szerencsés Tamás
kívánság-koordinátor
Visegrád, 2024.06.02.

BOGLÁRKA (3 éves, AGÁRD)


Bogi a Csodalámpától Playmobil játékokat kért, hogy a kórházban töltött napok gyorsabban teljenek. Nagyon nagy lelkesedéssel vette át Bogi a kívánságát és rögtön kibontásra került az összes doboz.

Anyukája segítségével elkezdődhetett a sok-sok játék összerakása: a gyermekkórházé, a mentőautóé és a mentős csapaté. Jó szórakozást kívánunk Boginak a Playmobil játékokhoz!


Köszönjük a Kontron Kft. támogatását, amellyel egy újabb beteg gyermek vágyát válthattuk valóra!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.05.30.

BENETT (4 éves, FEKETEERDŐ)


Benett imádja az autókat, különösen Hot Wheels kisautókkal szeret játszani. A Csodalámpától egy Hot Wheels City-Ultimate Garage volt a kívánsága, mert ezzel már teljes lett a játékkészlete.

Benett nagy örömmel ölelte át a hatalmas dobozt, amibe a garázst csomagolták és sietett haza, hogy rögtön összeszerelhesse apa segítségével és kipróbálhassa. Jó szórakozást kívánunk Benettnek!




Köszönjük magántámogatóinknak és a Thomas Mann Gymnasium-Deutsche Schule Budapest
tanárainak, diákjainak és szüleiknek, hogy segítségükkel teljesíthettük Benett kívánságát is!



Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.04.

BENDEGÚZ (8 éves, KEREPES)


Bendegúz egy pörgős kisfiú, aki szeret mozgalmasan élni. A Csodalámpától egy speciális tricikli volt a kívánsága, amivel még több időt tölthet a szabadban.

Ezentúl a családi programok része lesz, hogy anyukája fut Folti nevű kutyusukkal és Bendegúz mellettük teker a Duna parton. Jó szórakozást kívánunk Bendegúznak!


Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Bendegúz kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.02.

ANNA (9 éves, PÉLY)



Annácska kedves, bájos kamaszlány. Már egy jó ideje kórházban van, ágyban fekszik. Naponta olvasunk fel neki meséket, igaz történeteket, humoros anekdotákat. Hallgattatunk vele relaxációs és más zenét. Élvezettel, és nagy érdeklődéssel hallgat mindent. Nagyon szereti, ha foglalkozunk vele. Szerettük volna, ha a kórházban töltött idejét hasznosan töltené el, s kicsit komfortosabban érezné magát. Arról beszélgettünk, hogy mit szokott, szeretett otthon csinálni s mi lenne az, amire itt a kórházban vágyna, és boldoggá tenné.

Arra jutottunk, hogy nagyon szeretne már beszélgetni a szeretteivel, barátnőivel, és osztálytársaival. Ehhez viszont egy eszköz kellene, amivel ezt megtehetné. Összedugtuk hát a fejünket: Annácska, anyukája és a gyógyító team és arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne, ha a Csodalámpa Dzsinnje Annácska ágyához varázsolna egy tabletet.

És az álom pár napon belül teljesült! Anna boldog tulajdonosa lett egy tabletnek, amire rengeteg mese, humoros történet relaxációs zene lett feltelepítve. És persze a YouTube és a Messenger is elérhető rajta. Így már Anna bármikor beszélgethet azzal, akivel csak akar és hallgathat azt, amit épp szeretne!

Drága Annácska!
Szeretettel kívánunk neked minél hamarabbi gyógyulást, s azt, hogy sok örömöd legyen ajándékodban.


Köszönjük a DM Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük a kislány kívánságát!


Adorján- Csonka Zsuzsanna és Nagy Katalin
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2024. június 6.

ZSÓFIA (15 éves, ÓNOD)



Zsófi vágya egy okostelefon volt, amely mindig vele lehet, amelyen a telefonálás mellett internetezni is tud, zenét hallgatni és fotózni. Boldogan vette át ajándékát, amelynek használatához sok örömöt kívánunk!


Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. támogatását, amellyel nagy örömet szerezhettünk Zsófinak!


Dr. Baloghné Lekka Edit
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2024. május 28.

ZENTE (4, éves MÁLYI)



Zente pici korától nagyon szereti a vízzel kapcsolatos játékokat, és imád vízben lubickolni. Ezért a Csodalámpától is valami „vizes dolgot” szeretett volna kérni. Először mindenféle vizes játékok jártak a kis fejében. Végül aztán kívánsága egy kerti medencére esett, amibe a testvérével együtt a játékait is beviheti akkor, amikor csak szeretné, és persze az időjárás is engedi, hogy a két testvér kedvükre lubickoljon nyáron a Nap melengette, de mégis hűs vízben.

Nagy volt a meglepetés és persze az öröm is, amikor Zente meglátta a hatalmas csomagot, és megtudta mi lapul a dobozban. A medence összeszerelését természetesen Zente és testvére is végigasszisztálta.

Kedves Zente! Kívánunk Neked nagyon jó egészséget és azt, hogy jókedvvel használd a medencédet minél több Napsütötte napon!


Köszönjük magántámogatónknak, hogy teljesíthettük a kisfiú vágyát!


Adorján - Csonka Zsuzsanna és Nagy Katalin
kívánság-koordinátorok
Mályi, 2024. május 28.

NATASA (16 éves, DEBRECEN)



Natasa egy telefont kért a Csodalámpától. Szeret zenét hallgatni és youtube videókat nézni. Sokat van kórházban és így tudja tartani a kapcsolatot a családtagokkal is.

A mai napot is a kórházban töltötte, amikor megleptük az ajándékával. Nagy volt az öröme, amelyben mi is osztoztunk, valamint még számtalan ilyen boldog napot kívánunk!


Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. támogatását, amellyel teljesíthettük Natasa kívánságát!


Miholecz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2024. május 30.

LILLA (4 éves, SZOMBATHELY-HERÉNY)


Lilla nagyon szereti az állatokat, kedvencei a gyűrűsfarkú makik. Kívánsága az volt, hogy Nyíregyházán a Pangea Hotelben tölthessen el pár napot szüleivel és testvéreivel, és ez idő alatt bármikor átmehessen az Állatparkba, ahol a sok érdekes állat között természetesen kedvencei is megtalálhatók.

Lilla nagyon élvezte a programot, rengeteg időt töltött az állatkertben, többször előfordult, hogy célirányosan a gyűrűsfarkú makikhoz sietett, etette, simogatta őket, fotózkodott velük. A kislány nagyon boldog volt, hogy kívánsága pont úgy teljesült, ahogy azt ő megálmodta.


/ 3





Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. támogatását, amellyel nagy örömet szerezhettünk Lillának.


Kanyári Liza
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2024. május 23.

ISTVÁN (10 éves, FARKASLYUK)



István tabletet kért a Csodalámpától. Legfőképpen azért, hogy kórházi kezelései alatt is tudjon kommunikálni a szeretteivel és a barátaival. Olyan tabletet szeretett volna, amihez egy speciális toll is tartozik, mert ez megkönnyítené István beszélgetéseit.

Hatalmas volt a kamasz fiú öröme, amikor megpillantotta az ajándékát. Boldogan bontotta ki a dobozt, arca kipirult, s még a szeme is mosolygott! Azonnal meg is kezdte a tab beüzemelését.


Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük István kívánságát!


Adorján-Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2024. június 4

Archívum

Archívum


Belépés