2010-03

Norbert ( 8 éves, Csépa )

Mindig nagyon izgulunk, hogy az ajándékátadás jókor, jó időben történjen. Ezen a hétfő reggelen (2010. március 29-én) rajtunk kívül még egyvalaki várt izgatottan: a 8 éves Borsos Norbert, aki kérdezősködött, mikor teljesül a kívánsága. A kollégák semmit sem árultak el a titkos készülődésről, míg végül az átadásra készülő "csodalámpások" összegyűltek az alapítvány klinikai kívánság-előkészítő központjában, Lengyel Andrea apró szobájában. Itt szoktuk előre kipróbálni, ellenőrizni a kért technikai eszközöket, hogy átadásnál egészen biztosan működjenek. És itt hangoltak Czutor Zoliék, mielőtt Hubáéknak az elektromos gitárokat átadták.
A kívánság most nem laptop, nem is gitár. Az ajándék súlya nem csekély, reméljük, hogy gyógyító-boldogító hatása hatalmas lesz!

Amikor néhány perccel később beléptünk a szegedi gyermekklinikán Norbihoz, éppen tévét nézett - nem is tudtuk, merjük-e zavarni. A kérdés hamar megoldódott: Norbi kedvesen hátrapillantott, mi pedig megnyugodtunk.
Norbi még az ágyán ült, amikor ölébe tettük a kért X-BOX-ot, ő elmagyarázta nekünk, mire való egy ilyen doboz (ránézésre nekem leginkább DVD-lejátszó és számítógép keverékéhez hasonlít). Tovább nőtt Norbi lelkesedése, amikor előkerült a csomagolásból két játék, amelyeket ebbe az X nevű dobozba tesznek majd otthon (úgy tűnik, Norbi hamarosan hazamehet). Közben Norbi nagymamája is belépett a szobába.

Kértem az ünnepeltet, fotózzon le bennünket, ha esetleg ezekhez a gépekhez is ért egy kicsit. Erre Norbi fürgén kiszállt az ágyból, bevallotta, hogy egyelőre nem ért a fényképezőgépekhez, de pár pillanat múlva már fotózta is a kívánságait leső ismerősök és ismeretlenek csoportját.
Köszönjük szépen a képet, használd a CSODABOX-ot egészséggel, Norbi!

Köszönjük a British International School tanulóinak, hogy ismét örömet okoztak!

Kapás Csilla, Kapás Ferenc és Lengyel Andrea
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2010.03.29.

Levente ( 17 éves, Nyírpazony )

Levente 17 éves nagyfiú lévén nagyon vágyott már egy laptopra, kiválóan kezeli a számítógépet, így könnyen megbirkózott a laptoppal is . Pillanatok alatt kicsomagolta, beüzemelte a készüléket, majd kipróbálta. Arcán elégedettség tükröződött, nekem is jó volt látni a fiatalember örömét.

Reméljük, hogy ez a masina is segít majd a gyógyulásban!

Köszönjük a Dun & Bradstreet Corporation támogatását!

Bakonyi Joli
Kívánság-koordinátor
Budapest, 2010.03.25.

Donát ( 16 éves, Nagybajom )

A 2010. március 20-i hétvégén Donát kívánsága végre valóra válhatott, és részt vett élőben egy Dortmund focimeccsen Németországban.

Pénteken repülővel utaztunk Budapestről egyenesen Dortmundba. Szép időnk volt, így remek kilátásban volt részünk a magasból. A városba érkezve sétára indultunk. A csapat igen erős helyi szurkolói bázissal rendelkezik, így nem lepődtünk meg, hogy sok boltban lehetett dortmundos tárgyakat kapni. Mire a szállodába értünk, addigra Donát is begyűjtött egy igazi sárga-fekete Dortmund szurkolói sálat. Később pizzázni indultunk, mint kiderült ez Donát kedvenc étele, így egy hangulatos olasz pizzázót kerestünk. Korán pihenni tértünk, az utazás mindenkit kifárasztott, és erőt kellett gyűjtsünk a másnapra.
A nagy napra.

Szombaton reggeli után elindultunk várost nézni. Bár néha szemerkélt az eső, ez egyáltalán nem tántorított minket vissza. Felfedeztük a belvárost, sétáltunk a hangulatos kis utcákban, közben sok szurkolót láttunk és megannyi kirakatot dortmundos relikviákkal. Éhségünket gyros-szal csillapítottuk, mondanom sem kell, hogy a többi vendég is mind szurkoló volt. Szinte az egész város lázasan készült az esti meccsre.
Mielőtt a stadionba indultunk volna, egy kedves kötelességemnek tettem eleget, ugyanis a Csodalámpa a Wünsch Dir Was eV. német alapítványtól ("Kívánj valamit"; mely szintén kívánságteljesítéssel foglalkozik és németországi kívánságteljesítésben már korábban is segítségünkre volt) nem csak 3 jegyet kapott, hanem egy Dortmund mezt is küldtek, amit a játékosok maguk írtak alá. Donát természetesen nagyon meglepődött az ajándék láttám, és büszkén húzta fel a pólót, hogy abban jöjjön a mérkőzésre.
A stadion előtt már hosszú sorok álltak, mégis viszonylag hamar bejutottunk, és elfoglalhattuk helyünket az északi tribünön, a kapu mögött kissé jobbra. Óriási volt a hangulat Németország legnagyobb stadionjában, ráadásul teltház volt, 80.100 néző követte élőben a meccset. A Bundesliga élmezőnyébe tartozó Dortmund az eggyel előtte álló Bayer Leverkusent látta vendégül, így izgalmas estének néztünk elébe. Már az első félidőben is láthattunk izgalmas helyzeteket, de találat nem született. Nem így a második játékrészben, amikor az előttünk lévő kaput ostromolta a Dortmund. A (Hajnal Tamással játszó) csapat a szünetben megtáltosodott, és háromszor is eredményes volt.
A szurkolói ováció és a győzelem mámora teszik emlékezetessé ezt az estét Donát számára.

Vasárnap a pihenéssel töltött délelőtt után megebédeltünk a városban, majd a reptér felé vettük utunkat.
Hazafelé többször felidéztük a meccs emlékezetes pillanatait, és bátran állíthatjuk, hogy egy fergeteges és felejthetetlen élményben volt részünk.

Szabó Máté
kívánság-koordinátor
Dortmund, 2010. 03. 20.

A kívánsgot a CIB Bank Zrt. és a Wünsch Dir Was eV. támogatásával teljesítettük. Donát nevében is köszönjük.

Balázs ( 3 éves, Debrecen )

Balázska sírva érkezett az Osztályra. Nem értette, hogy miért kell átjönni, amikor csak egy vérképre jöttek, és az szerencsére szuper lett. Hiába próbáltuk vigasztalni, nem sikerült. Így gyorsan felvittük a játszószobába, ahol már várta őt a meglepetés. Először nem is hitt a kis szemének, de kicsivel később már hangosan követelte, hogy bontsuk ki.

Használd egészséggel kicsi fiú! Köszönjük!

Köszönjük a

támogatását!

Kiss Tímea
kívánságkoordinátor
Debrecen, 2010.03.29.

Ferenc ( 16 éves, Nyírgyulaj )

Feri kezelésre érkezett az Osztályra. Ennek megfelelően nem is volt túl jó kedve. Éppen az ágyát foglalta el, amikor a kis segítőmmel, Hannával megleptük őt. Rávettük, hogy mosolyogjon egyet, majd előkerült a meglepetés is. Ekkor már nem kellett tovább kérlelni mosolygott magától is.

Használd egészséggel nagy fiú!

Köszönjük!

Szilágyi Krisztina
Kívánságkoordinátor
Debrecen, 2010.03.23.

Dominik ( 4 éves, Alacska )

Domi számára ma eljött a várva várt nap!
Elkészült a kerti játszótér amire már nagyon régen várt.
Önkénes kis csapatunk felkerekedett, hogy a Borsod megyei kis faluba elutazzunk, felállítsuk és át is adjuka az óhajtott ajándékot. Ez nem volt más mint egy csúszdából, hintából, mászó falból és mászókából álló fa kerti játszó tér.
Volt is nagy meglepetés és határtalan öröm amikor az autók megálltak Dominikék háza előtt. Mi felnőttek - a szülők, a támogatók a csodalámpás önkéntesek - mind örömmel néztük ahogy Domi és kis húga birtokba veszik az új építményt.

Drága Dominik reméljük sok örömöd leled a szép új játszóteredben!

Tatárné Csonka Zsuzsanna,Gecse Attila és Pintér Bea
kívánságkoordinátorok
Miskolc, 2010. március.23

Tamás ( 13 éves, Budapest )

2010. március 14-én két gyerek, Tomi és Lóránt legfőbb vágya teljesült; eljutottak imádott futballcsapatuk, a Manchester United stadionjába egy bajnoki mérkőzésére.
Kívánságukat tavaly juttatták el a Csodalámpához, s azóta kellemes izgalommal készültek a nagy eseményre, a várakozás azonban megérte: mindkét gyerek felejthetetlen élményekkel tért haza Manchesterből.
Tomit és Lórántot is apukája kísérte el, a társaság vérbeli focirajongókból állt, manchesteres relikviákkal, mezekkel és persze magyar zászlóval felvértezve indultunk. A hosszú repülőút után éjjel érkeztünk a szálláshoz, mindannyian megcsodáltuk a Manchester szívében álló, elegáns négycsillagos szállodánkat, majd gyorsan lepihentünk a fantasztikusnak ígérkező hétvége előtt. Külön köszönjük Dr. Barabás Tamás úrnak, hogy várt a repülőtéren és kint tartózkodásunk ideje alatt autóval szállított bennünket, ezzel áthidalva a tömegközlekedés esetleges nehézségeit.
Másnap egy bőséges svédasztalos reggeli után keltünk útra, hogy meglátogassuk a Manchester United Múzeumot, és az „Álmok Színházát”, az Old Trafford Stadiont. Az ezernyi serleg és érem megcsodálása után a kis csapatot egy saját idegenvezető vitte körbe a világ egyik legnívósabb stadionjában, az óriási Old Traffordban. Különleges élményben volt részünk: bemehettünk a csapat öltözőjébe, beülhettünk az élő legendának, a csapat vezetőedzőjének, Sir Alex Fergusonnak a székébe a kispadnál.
A stadiont elhagyva a gyerekek még bementek MU ereklyéket vásárolni, volt itt minden a meztől kezdve a zászlón át a tollakig. Az esti vacsora után felültünk a manchesteri óriáskerekére, a Manchester Wheelre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. Egy rövid kis belvárosi séta után nyugovóra tértünk, hogy rápihenjünk a várva várt napra, a vasárnapi Manchester-Fulham mérkőzésre.
Másnap ismét várt az „Álmok Színháza”, hogy a két gyerek álma beteljesedhessen!!!

Már a focimeccs reggelén felbolydult a város, az utcákon tömegek sétáltak focimezben, sállal a nyakukban, majd amikor a stadion felé vettük az irányt, átérezhettük mekkora hagyománya is van a labdarúgásnak Angliában, azon belül is Manchesterben.
Kisgyerekektől egészen a nyugdíjasokig minden korosztály „képviseltette magát” a stadion körül, teljes „harci díszben”.
Tomi és Lóránt egyre izgatottabb lett, kívánságuk teljesülni látszott: hamarosan élőben láthatták kedvenc csapatukat a Manchester Unitedet focizni!
Elfoglaltuk helyünket az első sorban, az egyik szögletzászló mellett . Külön köszönet ezért!!Ha nagyon kinyújtottuk volna a kezünket, elérhettük volna némelyik játékost, persze nem tettük, hanem áhítattal néztük őket. Együtt éltünk a szurkolókkal; a gyerekek is becsatlakoztak a csapatot buzdító rigmusok éneklésébe, a góloknál egy emberként ünnepelt az egész stadion. Ezt az érzést, soha nem fogjuk elfelejteni!
A meccs után (ami természetesen 3-0-s manchesteri győzelemmel ért véget) a fiúknak még lehetősége adódott a Fulhamben játszó Gera Zoltánnal pár szót váltani, közös fényképet készíteni és értékes autogramokat begyűjteni tőle. Nagyon nagy élmény volt az egyik legjobb jelenlegi magyar futballistával találkozni, aki közvetlenségével, biztató szavaival erőt adhat a gyógyuláshoz.

A fantasztikus manchesteri kirándulás végül egy kis esti sétával, majd bevásárlással ért véget.

Lóránt és Tomi legfőbb vágya teljesült,ez a néhány nap örökké felejthetetlen élmény lesz számukra!

A kívánság teljesítéséhez nagyon sok ember összefogására, segítő szándékára volt szükség:
Köszönet a Robert Burns Alapítványnak, Magyar Zoltán úrnak, a meccsjegyekért, a múzeumlátogatás és stadiontúra, valamint a Gera Zoltán úrral való találkozó megszervezéséért.
Köszönet Phil Downnak, a Manchester United Disabled Supporters Association munkatársának,hogy kerekes székes gyermekünknek és kísérőjének biztosította a megfelelő helyet a meccs idején.
Köszönet a Budapest Marriott Szállodának, hogy együttműködésünk eredményeként a Renaissance Hotel Manchesterben megszállhattunk.

Külön köszönet az utazásért:

Köszönet:

Bakonyi-Kiss Gábor
Kívánság-koordinátor
…lélekben még Manchesterben, 2010.03.16.

/ 5

Lóránt ( 16 éves, Balatonboglár )

/ 4

Virág (17 éves, Pomáz )

Virág kontroll vizsgálatokra érkezett édesanyjával a Gyermekklinikára találkozásunk napján. Érdeklődéssel üdvözölt és bár már tudta, hogy hozom az ajándékát nagyon örült neki. Óvatosan bontotta ki a laptopot.

Nagyon szerényen fogadta a kívánsága teljesülését, elmesélte, hogy arra gondolt, vajon ő megérdemli-e, vagy másnak, a Csodalámpa ismertető füzetében súlyosabb állapotúnak gondolt gyermeknek kellene-e inkább kapnia. Megnyugtattam, hogy körültekintően választjuk ki azokat a gyermekeket, akik kívánhatnak tőlünk.

Virág következő gondolata pedig az volt, hogy ő is szívesen segítene alapítványunknak a zenetudásával, kézügyességével, önkéntes munkájával, hiszen jövőre már nagykorú és egyetemista lesz, mert viszonozni szeretné az ajándékot, amit most kapott.

Bíztattam, ezt majd megteheti, kedve és lehetősége szerint, szívesen fogadjuk és jót beszélgettünk az alapítványról. Úgy láttam így még nagyobb örömmel tudta elfogadni a tanulását segítő laptopot, hiszen az is kiderült, kitűnő tanuló betegsége ellenére is. Komoly tervei vannak a jövőjét és továbbtanulását illetően.

Örömmel hallottam ezekről és arról is, hogy az aktuális orvosi vizsgálatok jó eredményeket mutattak egészségi állapotáról, így a legjobbakat kívánva köszöntem el Virágtól és édesanyjától.

A kívánságot a támogatásával

teljesítettük, amit Virág nevében is köszönünk!

Halmos Judit
kívánság-koordinátor
2010.02.24.

Viktória (10 éves, Kismarja)

Vikit sokáig Debrecenben kezelték, majd Miskolcon csontvelő transzplantációja volt.

A transzplantáción ugyan túl van, de még nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy újra közösségbe mehessen, találkozhasson a barátaival. Talán ennek a szuper laptopnak a segítségével be tudjuk varázsolni a kinti világot a négy fal közé, és gyorsabban elrepül ez a hosszú idő.

Használd egészséggel Viki!

Egy újabb gyermek álma válhatott valóra a Csodalámpa segítségével. Köszönjük!

Köszönjük a Provident Pénzügyi Zrt. támogatását!

Szilágyi Krisztina
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2010. 03.08.

Tamás (15 éves, Tyukod)

A Csodalámpának ismét, sokadszorra is sikerült örömet szereznie!

Tamást a szakrendelésen leptünk meg, hogy az általa vágyott laptopot átadhassuk neki.

Remegő kézzel vette át a számítógépet és ezzel a szavakkal fejezte ki magát: "míg élek, vigyázni fogok rá".

Kedves Tamás!
Használd egészséggel a laptopod!

Köszönjük a Provident Pénzügyi Zrt. támogatását!

Gudorné Németh Gabriella
kívánság-koordinátor
Debrecen,2010.03.02.

Krisztián ( 14 éves, Dány )

Krisztián volt az első gyerek, akit megkerestünk a mozgásfejlesztő iskolában, hogy teljesítsük kívánságát. Sokat gondolkozott, hogy mi is lenne a legjobb, legokosabb dolog, amit kérhetne a Csodalámpa Alapítványtól. Több kívánság is elhangzott, míg végül a laptop mellett döntött. Amíg az iskolában a többi gyerek kívánságát teljesítettük, láttuk rajta az izgatottságot, alig várta, hogy ő is megkapja, amit szeretett volna.
Mikor már pontosan tudtuk, hogy másnap visszük neki a laptopját, és mondtuk neki, hogy hamarosan megkapja, gyermeki ártatlansággal mondta, hogy ő ráér, nyugodtan másnak is teljesítsük addig a kívánságát. Az amúgy nagyon szerény és visszafogott, az érzelmeit ritkán kimutató fiú láthatóan boldog volt, mikor végre ő is megkapta az ajándékát, a fotózásnál végig mosolygott.
Boldogság öntötte el szívét, és a miénket is...

Köszönjük a CIB bank támogatását!

Tunyogi Orsolya és Márk Judit
Kívánság-koordinátorok
Budapest, 2010. 03.03.

Kira (3 éves, Mezőfalva)

Keleti József Úrral, a Dun & Bradstreet Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával utaztunk le Mezőfalvára egy borongós csütörtöki napon átadni Kirának az ajándékot.
Illetve az ajándék már délelőtt óta ott várt minket Kiráék kertjében :összeállítva, "menetre készen" - ez ugyanis egy kerti játszóház volt, hintával, csúzdával, kis homokozóval.
Kira, egy aranyos, kezdetben szégyenlős 3 éves kislány , aki azon nyomban kipróbálta új játékát, s a hűvös idő ellenére hosszú ideig kint játszottunk a kertben - ahogy a képek is bizonyítják. Csúzdáztunk egy nagyot, hintáztunk sokat ,és egy aranyos fekete nyuszinak is megmutattuk az új szerzeményt!

Mégegyszer köszönjük a Dun & Bradstreet Hungária Kft.-nek, Keleti Úrnak a nagylelkű ajándékot.

Márkus Mónika
kivánságkoordinátor
2010.03.04.
Mezőfalva

/ 5

Gábor (11 éves, Újszentmargita)

A Csodalámpa ismét nagy örömet szerzett, mikor teljesítette Gábor kívánságát, aki egy computerre vágyott.

Gábort a szakrendelésen sikerült meglepnünk. Nem is számított arra, hogy ezen a napon megkapja a hőn áhított számítógépet.

Reméljük, hogy még sok hasznos, és kellemes percet töltesz majd a masina mellett.

Jó egészséget kívánunk a használatához!

Gudorné Németh Gabriella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 02.24.

Balázs Valentin (8 éves, Sopron)

Balázs ajándékának átadását teljes titoktartás mellett szerveztük meg, amelyre február 24-én került sor a Tűzoltó utcai kórházban.

A hétéves kisfiú gyanútlanul fogadott, és amikor megkérdeztem, hogy mit kívánna az alapítványtól, gondolkodás nélkül rávágta, hogy egy a PSP játékot.

Balázs elámult, amikor megkapta és kibontotta a kisméretű, de annál értékesebb meglepetést rejtő csomagot.

Öröme határtalan volt, édesapja segítségével rögtön elkezdte tanulmányozni a konzol működését és néhány perc múlva már mindenről elfeledkezve játszott az áhított készülékkel.

Köszönjük kedves magánfelajánlónk segítségét!!

Tomaj Ildikó
kívánság-koordinátor
Budapest, 2010.02.24.

Patrícia (10 éves, Székesfehérvár)

Patrícia kicsit szomorúan, a szokásos kontrollvizsgálatra érkezett a Tűzoltó utcai Klinikára.

Legnagyobb meglepetésére az aulában összetalálkozott a Csodalámpa dzsinnjével, aki megkérdezte tőle, mi az ő legnagyobb vágya.

Gyors válasz érkezett: rózsaszín laptop, és a kislány legnagyobb döbbenetére előkerült egy ajándékcsomag is.

Nem hitt a szemének, amint meglátta a teljes fényében és rózsaszín színében pompázó masinát, ami ez után az övé és csak az övé lesz.

Örültünk mi is, jó volt látni a rózsaszín pulóverben és szemüvegben tündöklő tinilány örömét!

Felkai Márta és Bakonyi Joli
Kívánság-koordinátorok
Budapest, 2010.02.17.

/ 3

Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. támogatását,

melynek segítségével újabb gyermek arca ragyogott a boldogságtól!

Fruzsina (12 éves, Kecskemét- Matkópuszta)

Fruzsi édesapjával már 9 órakor a klinikán volt, hogy a régen vágyott laptopot megkaphassa. Fruzsi persze a titkos tervünkről semmit sem tudott, de amikor meglátott bennünket, már biztosan sejtette, hogy valami készül!

Boldogan fogta kezébe a laptopját! Bekapcsoltuk, megmutattuk, hogyan tud netezni. Elégedetten állapította meg, mennyi mindent tud a gép.

Reméljük sok örömet fog számára szerezni!

A laptop a adománya.

Fruzsina nevében is köszönjük!

Tatár Ágnes és Lengyel Andrea
kívánság-koordinátorok
Szeged. 2010. 02. 04.

László (17 éves, Told )

Mit is kívánhatna egy nagyfiú, mint egy szuper laptopot!

Lacinak és Józsinak is ez volt természetesen a szíve vágya. Szinte minden nap megkérdezték tőlem, hogy megjött-e már.

És csodák csodájára egy szép napon tényleg megérkezett a várva várt szerkezet. A Csodalámpa segítségével így válhatott valóra újabb két gyermek álma. Köszönjük!

Használjátok egészséggel a laptopokat, fiúk!

Szilágyi Krisztina
Kívánság-koordinátor
Debrecen, 2010. 02.18.

Köszönjük a Provident Pénzügyi Zrt. támogatását!

József (16 éves, Egyek)

Mit is kívánhatna egy nagyfiú, mint egy szuper laptopot!

Józsinak és Lacinak is ez volt természetesen a szíve vágya. Szinte minden nap megkérdezték tőlem, hogy megjött-e már.

Belépés