2011-03

Beszámolók/2011-03-31 Zsolt


Zsolti egy nagyon komoly és egyedi ajándékra vágyott, melynek a becsületes neve Colt M4-A1 Cqbr Air Soft puska arcvédővel és lövedékkel.

Mikor megérkeztünk ő nyitott kaput, mert azt hitte a barátai jönnek, de helyettük két hölgy volt a kapu előtt, és csak annyit mondott mit sem sejtve, hogy bemehetünk. Mint később kiderült, azt hitte biztosító ügynökök vagyunk, mert a szülei azt mondták neki, hogy otthon tudják tartani. Nem értette, hogy neki miért kell otthon maradjon ezért, hisz olyan ritkán megy el, és pont most nem mehet, amikor megbeszélte a barátokkal.

Mikor bementünk a házban, akkor már sejtett valamit, majd megkapta a várva várt ajándékot. Nagyon meglepődött, amit az arcán nem láthattunk, hiszen nagyfiú létére palástolni próbálta, de a szemei csillogása mindent elárult.
Ment is összeszerelni az alkatrészeket, mi pedig addig a kedves, mosolygós szülőkkel beszélgettünk és megtudtuk, hogy Zsoltinak komoly tervei vannak a jövőt tekintve, ezért van ilyen nagy érdeklődéssel az iránt, amit kért, jövőre már középiskolát kell választania, rendvédelmi szakra akar jelentkezni.

Összerakta a meglepetést, mi magunk is meglepődtünk, hogy mennyire komoly a szerkezet!

Kívánjuk Zsolti, hogy álmaid, vágyaid teljesüljenek és azt, hogy ajándékunk sok örömöt hozzon neked!




Illencsik Mária és Mátó Tünde
kívánság-koordinátorok
Szentes, 2011.02.26.

Beszámolók/2011-03-31 Nikolett






Niki hosszú kezelés előtt áll. Számára nagyon fontos a családjával, testvérével való kapcsolattartás. Kívánsága egy netbook volt, amelyet a betegágyban könnyen tud kezelni.

A nagy meglepetés számára a hétfői napon jött el, amikor teljesült kívánsága. Nagy szemekkel, mosolygósan, boldogan vette át a meglepetés csomagot.

Nagyon örült, és nagyon tetszett neki a kis fehér netbook, amelyet rögtön használatba is vett.

Reméljük sok önfeledt percet töltesz el ajándékunkkal!

Az alábbi kívánság a coke.hu felhasználók támogatásával valósult meg.









Lengyel Andrea és Túri Edit
kívánság-koordinátor
Szeged, 2011. február 28.

Beszámolók/2011-03-31 Kinga





Kingát Miskolcon, a GYEK-ben kezelik. Az volt a vágya, hogy a 12. születésnapjára legyen egy saját laptopja.

Ez a kívánsága teljesült a mai napon, amikor is Kinga kezelésre jött be az osztályra. Tágra nyílt a szeme, amikor bementünk a szobába, ahol kezelik. Tekintete a csodalámpás kis táskára vetődött, s onnantól kezdve egész arcáról meglepettség sugárzott, pedig titokban tartottuk előtte, hogy ma teljesül az álma.

Kedves Kinga!
Kívánunk Neked boldog szülinapot, s kívánjuk, hogy sok örömöd legyen a laptop használatakor.

Köszönjük az Ernst and Young Tanácsadó Kft. támogatását.







Tatárné Csonka Zsuzsanna és
Bodnárné Kati
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2011. március. 01.

Gerda (12 éves, Boldogkőváralja)






Gerda édesanyjával jött vissza a kórházba. Csak a kezelőorvosa és az asszisztensek tudták, milyen meglepetés vár rá.

A kívánságteljesítés egész ideje alatt nem tudott megszólalni a kislány a meglepetéstől! Ezért az édesanya mondta el sokszor elcsukló hangon és könnyes szemekkel, mennyire boldogok és hálásak a CSODALÁMPÁNAK, hogy Gerda álma valóra vált.

Most is- mint már olyan sokszor, amikor kívánságot teljesítettünk-, nagyon megható perceket éltünk át.

Gerdával és édesanyjával együtt örültünk annak, hogy boldognak láttuk a kislányt. Reméljük, hogy Gerdának sok öröme lesz álmának megvalósulásában.

Köszönjük az Ernst and Young Tanácsadó Kft. támogatását.







Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2011. február 21

Beszámolók/2011-03-30 Istvan



2011. február hetedikén egy 18 éves fiút leptünk meg az általa kért Playstation-nel. Istivel nem az átadás napján találkoztam először. Már egy ideje tudom, milyen önzetlen fiú. Örülök, hogy most végre tényleg az ő kívánsága teljesült.

Még tavaly egy szegedi könyvesboltban tartottunk játékos mesedélelőttöt a Gyermekklinika Onko-haematológiai osztályán kezelt gyerekeknek. A mesedélelőttön Isti is ott volt, a kicsikkel együtt nevetett Joel, a bohóc viccein.

Később beszélgettünk, kíváncsi voltam, ő milyen ajándékkönyvet választott magának a Libritől, de Isti nem magának választott. A testvérének vitt könyvet, mert tudta, örülne neki. Isti elmondta, mennyire hálás azoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik a betegsége idején kitartanak mellette.

Mivel Isti most már felnőttnek számít, maga írhatta alá a papírt arról, hogy hivatalosan is átvette az ajándékot. És megajándékozott bennünket azzal a mosollyal, amiért önkéntesnek lenni pótolhatatlan élmény.

Köszönjük magántámogatónk felajánlását!!






Kapás Csilla kívánság-koordinátor
Dr. Kapás Ferenc kívánság-koordinátor, az ajándék felajánlója
Csengőd, 2011. 02.07.

Beszámolók/2011-03-30 Gabor






Gábor nagyon várta, hogy mikor érkezünk, hiszen a megbeszélt időponthoz képest sajnos kicsit késében voltunk. Amikor megállt az autó a házuk előtt, azonnal sietett elénk a szüleivel együtt.

Boldogan nézte a nagy dobozt, amiben az a valami lapult, amire annyira vágyott, egy LCD televízió. Amint átadtuk neki, nyomban bontogatni is kezdte és együtt örült neki testvérével.

Mire elbúcsúztam tőlük, már be is volt üzemelve a masina!

Gábor, kívánom, hogy jól szórakozz azon a sok filmen és műsoron, amit az új televíziódon fogsz látni!

Köszönjük Mattia Aste magántámogatónk felajánlását!




/ 2







Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Nádudvar, 2011. 02. 09.

Beszámolók/2011-03-27 Peter


A 10 éves Péter egy net-bookra vágyott. Leginkább játszani, tanulni szeretett volna rajta. Másik kívánságtulajdonos gyermekünkhöz Bencéhez hasonlóan ő sem gondolta volna, hogy álma varázsütésre teljesül, hiszen szombaton a II. és XII. kerületi diákok, szüleik és tanáraik mind azért jöttek el a Városmajor utcai uszodába, hogy érte és Bencéért ússzanak.

Péter kora délelőtt csatlakozott a gyerekekhez. Igazi sporttársként fürdőnadrágban lépett az uszoda területére, ahol vagy 70 diák várta. Épp a nagy úszóversenyen voltak túl.

/ 5



Pétert persze rögtön körülvették, megtapsolták. Az ajándékot együtt nyitották ki. Azért, hogy még nagyobb örömet szerezzenek Péternek és emlékezetessé tegyék az ajándék átadását, „beparancsolták” a vízbe és egy kötelén a medence egyik végétől a másikra húzták. Péter úgy siklott, mint egy delfin.

Mi, Csodalámpások boldog mosollyal figyeltük a játékot, jó érzéssel töltött el minket, hogy itt mindenki együtt örült Péterrel és családjával.

Reméljük, hogy a net-book feledteti vele a kezeléseket és amikor bekapcsolja, néha eszébe jut , hogy milyen sok barátot szerzett ezen a napon.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk Péternek az II. Csodalámpa úszónap részvevői és szervezői, támogatói nevében is.

Budapest, 2011.03.26.

A kívánságok teljesítéséhez nyújtott támogatást nagyon köszönjük a diákoknak, tanáraiknak és szüleiknek, a Hegyvidéki Önkormányzatnak és Buborék Úszóiskolának is.


Bence (15 éves, Győrújbarát)


Bence álma egy igazi laptop volt, amit úgy a tanuláshoz, mint a kapcsolattartáshoz is használhat. Nem is merte remélni, hogy álma gyerekek jóvoltából ilyen gyorsan teljesülhet.

Szombaton igen sok lelkes II. és XII. kerületi diák, tanár és szüleik úsztak Bence álmának teljesítéséért.
Ő késő délelőtt érkezett szüleivel és testvérével, Ákossal a Csaba utcai uszodába.

Itt épp nagy játszás folyt a vízben, a kicsik a tanmedencében pancsoltak, a nagyobbak több hosszt úsztak, közben játékos feladatokat oldottak meg.

/ 5



Ahogy meglátták Bencét, köré csoportosultak és tapssal köszöntötték. A laptop persze csodaszépen be volt csomagolva, ezt már együttes erővel bontogatták.
Másik kívánságtévő gyermekünket, Pétert is odahívtuk egy közös fénykép erejéig, hiszen talán így még nagyobb volt az örömük.

Jó érzés volt látni a sok, sok mosolygó arcot, érezni, tudni, hogy nemcsak mi és önkénteseink, hanem az uszodában tartózkodó összes gyermek, tanár és szülő Bencével együtt örül.
Reméljük, hogy a laptop gyorsan feledteti vele a kórházat és kezeléseket.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk az úszónap részvevői és szervezői, támogatói nevében is.

Budapest, 2011. március 26.

A kívánságok teljesítéséhez nyújtott támogatást nagyon köszönjük a diákoknak, tanáraiknak és szüleiknek, a Hegyvidéki Önkormányzatnak és Buborék Úszóiskolának is.


Dóra (9 éves, Nagykőrös)


Dóri nagy Megasztár rajongó, az összes adást figyelemmel kísérte. Első számú kedvence Eszenyi Enikő, de „Pici bácsit”, „Fridi bácsit” és Tamást is kedveli. Úgy szeretett volna Enikővel személyesen is találkozni...

Tudva, hogy Enikő a Rómeó és Júlia c. előadás szombati bemutatójára készül, nem is mertük, merte remélni, hogy a találkozóra ilyen hamar sor kerülhet.

Amikor Dóri megtudta, hogy csütörtökön édesapjával a Vígszínházba hivatalos, el sem hitte. A találkozót izgatott készülődés előzte meg, Dóri szerda éjjel le sem hunyta a szemét, csütörtökön délelőtt ajándékot készített és persze az öltözködéssel és sminkkel is időre készen kellett lennie.

Késő délután egy igazi kis hölgy szállt ki a taxiból, aki magától értetődő természetességgel fogadta az őt körülvevő színészek, színházi dolgozók „hadát”.
A VIP vendégekhez hasonlóan a Művészbejárón keresztül léptünk be a színház épületébe.
Mindenkire kezdettől fogva mosolygott, de a legnagyobb mosolyt persze Enikő kapta. Megnéztük az öltözőket és miután a folyosók labirintusán is átjutottunk, a színpadra vezettek minket.
Nem mindennapi élmény volt a nézőtér „másik” oldaláról látni a színházat, a letakart üléseket, a sejtelmes fényben úszó termet. Bevonulásunkkor a kedves mosolyú „Rómeó” (azaz Varju Kálmán) várt minket és a próba máris folytatódott.

Dóri egy szót sem mulasztott volna el a rendezői utasításokból, kérésekből, izgatottan hallgatta, nézte azt, hogy is próbálják ki Enikő újabbnál újabb ötleteit, hogy követik a kollegák a technikai, vetítési instrukcióit. Egyszer csak hipp-hopp, Enikő ölébe ült Dóri, hogy innen jobban lássa a színpadképet, mondhassa el saját véleményét „segédrendezőként”, tetszik-e a készülő előadás.

Azután eljött egy pillanat, amikor azt hitte a fények játszanak velünk, hiszen egy kedves sétáló úr személyében Presser Gábor, azaz Pici bácsi közeledett felé a színpadon. Ha lehet még fokozni az örömet, hát ez a pillanat ez volt. Már nem csak Dóri szeme, arca, de egész lénye ragyogott.

Pici bácsi dedikálta Dórinak a Túl a Maszat-hegyen címlemezét, cserébe Dóri egy délelőtt készített rajzot adott másik kedvencének. Rövid beszélgetés, majd ismét a próbára, most a zenei részek próbájára koncentrált mindenki.
Egy idő múlva szünetet tartottak a színészek, hiszen ebben a nagy munkában mindenki elfáradt.
Dórira süti és sok apró meglepetés várt az igazgatói szobában, ahol az élményektől gazdagon rögtön vidám pogácsa-falatozásba és elmélyült beszélgetésbe kezdett Enikővel. Közben titkárság összes dolgozója be-bekukkantott, színészek jöttek-mentek, mindegyiküknek volt néhány kedves szava Dórihoz.

/ 8



Hogy kinek okozott nagyobb örömet, feledhetetlen élményt ennek az álomnak a teljesítése nehéz megmondani, az azonban biztos, hogy kevesen mondhatják, hogy igazi „ősbemutató” keretében találkozhattak kedvencükkel.

Dóri nevében is köszönjük Eszenyi Enikőnek, Presser Gábornak, Czobor Margit művészeti titkárnak és a Vígszínház összes színészének, munkatársának ezt a feledhetetlen délutánt.

Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. március 24.

Beszámolók/2011-03-18 Krisztian






Krisztiánnal egy bánatos februári délelőtt találkoztam a Madarász Utcai Gyermekkórházban. A kórházban éppen látogatási tilalom volt az influenza járvány miatt, de mikor bejelentkeztem a portán, hogy a Csodalámpa Alapítványtól jöttem kívánságot teljesíteni, az onkológiával történt gyors egyeztetés után szabad utat kaptam.

Krisztián és nagymamája vidékről utaztak fel egy négynapos kezeléssorozatra. Ezen a napon azonban a fájdalmas kezelés mellett örömteli meglepetés is várt a nagyfiúra.

Krisztián már régóta vágyott egy laptopra. Sok időt tölt a kórházban, és bizony a napok nagyon egyhangúan telnek. De most végre teljesülhetett kívánsága a Csodalámpa Alapítvány és támogatói segítségével.

Krisztián már izgatottan várta az érkezésemet. Mikor átadtam neki a laptopot, széles mosollyal arcán egyből birtokba vette a készüléket, bekapcsolta, és lelkesen próbálgatta a rajta levő különböző programokat. A környező világ megszűnt számára létezni, és boldogan feledkezett bele a játékba.

Az ajándékot a GE Healthcare támogatásával biztosítottuk, köszönet érte!












Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest,2011.02.21.

Beszámolók/2011-03-16 Krisztian



Krisztián már régóta szeretett volna egy PSP-t. Többször meg is kérdezte, hogy kaphatna-e egy ilyen játékot. Mindig csak türelemre intettem. Aztán egy napon a barátaim felajánlották, hogy ők megvennék a kisfiúnak az annyira vágyott ajándékot.

Krisztián éppen otthon volt a szüleivel és a testvérével, amikor megérkeztünk hozzá. Ajtónyitás után örömében többször körbe szaladta a lakást, mert amikor meglátott sejtette, hogy valami meglepetést hoztunk számára. A számára idegen emberek láttán kicsit zavarban volt ugyan, de ez pillanatok alatt elmúlt.

A kedves házaspár, aki felajánlotta a "csodalámpás gyermek" megajándékozását, átadta ajándékát. Ő azonnal kicsomagolta, és testvérével nagy egyetértésben már ki is próbálták a sok játékprogramot. Többé-kevésbé sikerült is, de néhányszor még igénybe vették a felnőttek segítségét is.

Krisztián folyamatosan mosolygott és vidáman válaszolt a kérdésekre. Reméljük, sok időt tud majd gondtalan játékba merülten tölteni és elfelejti a kezeléseket és kellemetlen vizsgálatokat arra az időre legalább.

Köszönjük az ajándékot a házaspárnak, aki ilyen nagy örömet szerzett vele!





/ 2







Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Pécs,2011.01.27.

Beszámolók/2011-03-10 Tamas







Tamás 16 éves nagyfiú, aki informatikusnak tanul, mindene a számítógép.

Alapítványunktól ezért egy laptopot kért, amit támogatóink segítségével hamarosan tudtunk is teljesíteni.

Használd egészséggel ezt a masinát!

Köszönjük az Ernst and Young Tanácsadó Kft. támogatását.







Kárászi Zoltán
kívánság-koordinátor
2011.03.04.

Zsanett Éva (11 éves, Budapest)


Zsanett 12 éves nagylány, aki a Csodalámpától asztali számítógépet kért iskolai tanulmányainak segítésére.

Örömmel hallottuk, hogy Zsanett állapota sokat javult, már tud iskolába is menni.

Otthon kerestük fel, ahol boldogan vette birtokba az ajándékát.

Használd egészséggel az új számítógéped, kedves Zsanett!


Dr. Jeney Tiborné és Boross Péter
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2011. 02.22.

Szebasztián (9 éves, Hajdúböszörmény)







Szebasztián 9 éves kisfiú nagy álma egy gyönyörű Ranger Fully kerékpár.

A kissé borongós és nagyon szeles szombati nap ellenére Szebasztiánnak mégis különleges nap lett a mai. Mikor megérkeztünk hozzá, nem is sejtette, hogy kívánsága teljesülni fog.

Bevittük a szobába a szép sárga-fekete biciklit, ami édes mosolyt csalt az arcára.

Kedves Szebasztián, reméljük, sok örömöt hoz az életedbe ajándékunk! Jó bringázást és kikapcsolódást! A legjobbakat kívánjuk Számodra!

Az alábbi kívánság a coke.hu felhasználók támogatásával valósult meg.









/ 3








Csahóci Emese
kívánság-koordinátor
Hajdúböszörmény, 2011-01-22

Beszámolók/2011-03-07 Istvan



Istvánka a Csodalámpa dzsinnjétől egy netbookot kért.

Az ajándék átadását késleltette az influenzajárvány miatti kórházi zárlat, de sikerült megszervezni egy orvosi vizsgálat alkalmával a találkozót.

Boldogsága határtalan volt!
Kérésére az ajándékozásról „kalapos” és kalap nélküli kép is készült, Istvánka kezében a „hőn áhított” netbook.

Köszönjük az E.ON ZRt. támogatását!






Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest, 02.23.

Beszámolók/2011-03-07 Ferenc



Ferike elmúlt 3 éves. Miskolcon a GYEK.-ben kezelik. Határozott elképzelése volt arról, hogy Ő nagyon szeretne egy kis autót, amibe bele is lehetne ülni, és ami kék színű, és az lenne a legjobb, ha a testvére is mellé ülhetne.

És megint megint megtörtént a csoda!
Pénteken korán reggel érkezett egy nagy csomag a GYEK.-be., s benne egy gyönyörű, kék autó. Olyan nagy volt az a csomag, hogy alig tudtuk az ajtón bevinni.

Délután 1 óra körül megérkezett az autót felajánló KPMG Tanácsadó Kft. képviselője Boros Mariann, s a gyermekosztály kis betegeinek és dolgozóinak ámulása közepette begurult az osztályra Ferike meglepetés autója.

A kisfiú még aludt, de édesanyja költögetésére felébredt s hirtelen azt sem tudta álmodik-e, vagy ébren van, mert meglátta álmai autóját. A meglepetéstől szólni sem tudott, de azért gyorsan birtokba is vette az új autót.

Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft. felajánlását








/ 2








Tatárné Csonka Zsuzsanna régióvezető
Bodnárné Kati kívánság-koordinátor
Miskolc, 2011. március. 04

Beszámolók/2011-03-07 Erzsebet


Erzsi kívánsága egy laptop volt, melyet teljesíteni is tudtunk.

Erzsébettel nem sokat sikerült beszélni, mivel eléggé visszahúzódó lány.

Reméljük, hogy mihamarabb meggyógyul, és a laptop segítségével tudja tartani a kapcsolatot a barátaival, a családtagjaival, és a tanulásban is segítségére lesz.


Beregi Györgyi és Havasi Éva
kívánság-koordinátor
2011. 03.07.

Beszámolók/2011-03-07 Daniel







Danit a GYEK.-ben kezelik. Határozott kívánsága volt a laptop, akár mennyit is kell várnia kell rá.

S eljött a várva várt nap!
Dani végre felébredt az altatásból - mert komoly beavatkozáson esett át -, s ott álltunk az ágya felett a laptoppal.
El sem akarta hinni, hogy teljesült az álma!

Kedves Dani!
Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen a laptop használatával, s reméljük, hogy a kívánságod teljesülése hozzásegít majd a minél hamarabbi gyógyulásodhoz.

Köszönjük az Ernst and Young Tanácsadó Kft. támogatását.








/ 3








Tatárné Csonka Zsuzsanna és Bodnárné Kati
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2011. február. 18.

Andrea (16 éves, Vállaj)


Andi kívánsága egy laptop volt, amin keresztül a testvéreivel, a családjával tudja tartani a kapcsolatot, amíg kórházban fekszik és tart a kezelése, majd a későbbiek során a tanuláshoz van szüksége rá.

Egy csütörtöki kora délután érkezett meg a laptop-ja az osztályra, amit nagy örömmel, arcán mosollyal vett át. Azonnal be is kapcsolta és belefeledkezett, hogy mi mindenre tudja majd használni.

Kívánunk Neked Andi jó egészséget és használd örömmel a laptopodat.




A kívánságot az Ernst&Young támogatásával

teljesítettük. Andrea nevében is köszönjük.







Miholetz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2011. 03.03.



Beszámolók/2011-03-04 Kristóf



Kristóf nagyon régen vágyott már egy laptopra, a 12. születésnapjára meg is „érkezett” az ajándék.

A család és önkéntesünk kooperálásának segítségével igazi meglepetést szereztünk a nagyfiúnak, mivel ő azt hitte, családi ügyintézésre jönnek Budapestre.

Kristófnak tátva maradt a szája, amikor megálltak az Art'Otel parkolójában, ahol Manuela Pellegrini várta őket, majd egy külön teremben a hotel képviselőjeként megvendégelte az ünnepeltet és családját.

Amikor előkerült a laptop, Kristóf már semmi másra nem figyelt!
Szinte „belebújt” a gépbe, arcán boldogság és elégedettség tükröződött!

A végén azért megkóstolta az ünnepi tortát, és megkínált mindenkit.

Köszönjük, hogy az Art'Otel ilyen kellemes körülményeket biztosított a kívánság teljesítéséhez!




Köszönjük a Happy Balloons Kft-nek, hogy lufi figuráikkal színesítették az ajándék átadását!





Az ajándékot a GE Healthcare támogatásával biztosítottuk, köszönet érte!








/ 4







Dr. Jeney Tiborné és Bakonyi Joli
kívánság-koordinátorok
2011.02.28.

Beszámolók/2011-03-03 Roland


Rolanddal délután kettő órakor találkoztunk a Madarász Utcai Gyermekkórházban. A kórházba lépve szülők és gyermekeik várakoztak az előtérben vizsgálatokra és kezelésekre. A kórházról általában azért kevésbé kellemes élmények juthatnának az ember eszébe, azonban ez a nap valakinek ma mást jelentett. A légkör is egészen más volt. Szinte megelevenedtek a falra rajzolt édes, játékos figurák, melyek nevetve mondogatták: "Ma valami jó dolog történik".

Roland 14 órára érkezett a kórházba édesanyjával és úgy tudta, hogy a a laboreredményeit kell megbeszélni. Ezen a napon nem a régóta tartó küzdelemről és a folyamatos megpróbáltatásokról volt szó! Ez a nap más volt! Ez a nap az öröm és a meglepetés napja volt Roland számára.

Régóta vágyott egy számítógépre, amellyel egy dédelgetett álmát valósíthatná meg, akvarisztikai honlapot készítene. A hétköznapi csoda megtörtént és készít is. Ez a kamaszodó fiúcska a Csodalámpa Alapítvány és támogatói segítségével megkaphatta álmát, a számítógépet.
Ez a számítógép másoknak nem túl nagy dolog, azonban Roland életében olyan eseményt jelentett, amit igazán akkor tud átérezni az ember, amikor látja, miként állják ezek a gyermekek a betegségükkel járó megpróbáltatásokat, és küzdenek a mindennapokban. A hála és öröm, amit Roland érzett nem szavakba foglalható.

Örülj, nevess és használd egészségben a számítógépet!


Az alábbi kívánság a coke.hu felhasználók támogatásával valósult meg.








Tankó Annamária,
Szandtner Györgyi
Ludányi Péter
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2011.02.21.


Belépés