2025-12

Zoé (7 éves, Gyál)


A mai nap Zoénak, vittünk egy nagyon csajos biciklit, amit már nagyon várt. Az átadás elején Zoé visszahúzódó volt: kabátban, sapkában, egészségügyi maszkban, de anyukája segített nekünk.

Megérkezett Rebeka, Odaadtuk a biciklit Zoénak. Bevittük és azt mondta: már nagyon várja, hogy kipróbálja.


Köszönjük a Colgate-Palmolive Kft. támogatását, segítségükkel valóra válhatott Zoé álma!



Kovács Richárd
önkéntes-koordinátor
Gyál 2025.11.26.

Péter Benjámin (Vámosújfalu)



Petike egy igazi örökmozgó kisfiú. Minden érdekli, mindent látni és hallani akar. Szeret szaladgálni, homokozni, csúszdázni és hintázni. Peti még egy jó ideig nem mehet közösségbe, ezért édesanyja nem tudja őt közös játszótérre vinni, amiért Petike nagyon szomorú lett. És akkor jött a nagy ötlet Petike kis fejéből, hogy ha ő nem mehet játszótérre, akkor az édesanyja vigye neki haza a játszóteret!

Aztán nagy volt Peti öröme, amikor végre hazamehetett a kórházból és ott állt a játszótér az udvarukon! Először el sem akartra hinni a kisfiú, hogy ez a saját hintája és csúszdája, s nem kell visszavinni a közösségi térre. Csupán annyi a változás, hogy nem a közös játszóteret hoztuk Petiék udvarára, hanem a Csodalámpa Dzsinnje varázsolta Petiék háza mellé a játékokat. Peti anyukájának elmondása szerint kisfia szinte egész nap kint szeretne játszani az udvaron, mióta saját játszótere van! És elmondja mindenkinek, akivel csak találkozik, hogy azért, mert ő jó fiú volt, vitt neki a Dzsinn csúszdát és hintát, és azt vissza se kell adni!:-)

Kedves Peti! Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen ajándékodban és gyógyulj meg minél hamarabb.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Szilviának és Balázsnak,
hogy segítségükkel teljesíthettük a kisfiú kívánságát!


Adorján – Csonka Zsuzsanna
kívánság- koordinátor
Vámosújfalu, 2025.december 4.

Márk János (17 éves, Pápateszér)



Márk már nagyon rég vágyott egy autóra, de ehhez az első lépés a jogosítvány megszerzése. Így egy régi álma teljesülhetett amikor a kívánsága teljesült. Nagyon hálás volt, amikor lehetősége lett kívánni és amikor a sikeres vizsga meglett, csak annyit mondott: most már tényleg vezethetek és köszönöm a Csodalámpa Alapítványnak, hogy újra erőre kapattam a kívánság által!

Jó utat kívánunk kedves Márk!


Köszönjük magántámogatóinknak és a GAL SynergyTech Zrt. támogatását,
segítségükkel teljesíthettük egy újabb gyermek kívánságát!


Salák Alexandra
önkéntes-koordinátor
Pápateszér, 2025.12.09.

Liána (7 éves, Nyíregyháza)



Liána már iskolás, de betegsége miatt sok időt tölt kórházban. Kívánsága egy laptop volt, amely segíti őt a tanulásban, hogy ne maradjon le a társaitól, együtt tudjon haladni velük.

Ajándékát nagy örömmel vette át.


Köszönjük a Pesti Házak Ingatlanfejlesztő Zrt. támogatását, segítségükkel teljesíthettük a kislány kívánságát.


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2025.12.16.

Levente (19 éves, Szeged)



Levente biztonsági őrnek készült, de betegsége következtében végül szociális gondozó-ápolónak tanul és sok gyakorlati képzésen vesz részt. Szeret sportolni, sokat kosárlabdázik. Kívánsága egy PS5 konzol volt, amin szabadidejében jókat játszhat majd. Ajándékát jókedvűen vette át, nagyon örült neki.

Jó szórakozást kívánunk, kedves Levente!


Köszönjük a Konzol Stúdió támogatását, általuk teljesíthettük Levente kívánságát!


Nagy Andrea
kívánság-koordinátor
Szeged, 2025.december 15.

János Enzó (6 éves, Zalalövő)



Enzó sok időt töltött kórházban, így végtelenül boldog volt, hogy egy fantasztikus hétvégét tölthetett el szüleivel és kistestvérével együtt az elegáns MenDan Magic Spa & Wellness Hotel-ben.

A kisfiúnak és családjának hatalmas élmény volt egy kicsit együtt lenni és élvezni a szállodát. Sokat fürödtek, nagyokat sétáltak, finomakat ettek. Pár napra elfeledkeztek a mindennapok gondjáról, a betegségről, és élvezték az ottlétük minden pillanatát.


Enzo és családja nevében is nagyon köszönjük a MenDan Magic Spa & Wellness Hotel
vezetőségének és dolgozóinak a csodálatos hétvégét.


Kemendy Henriett
kívánság-koordinátor
Zalakaros, 2025.12.15.

Benett (9 éves, Csorvás)



Benett az Xbox játékához kért kormányt, pedált, váltót. Éppen kontrollra jött, amikor megérkezett a csomagja, így még aznap át tudta venni. Nagyon örült, hiszen így sok ajándék lesz a karácsonyfa alatt, és a nagy testvérével tudnak majd vele játszani.

Jó szórakozást és mielőbbi gyógyulást kívánunk!


Köszönjük az IL DIVERSO Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Benett kívánságát!


Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2025. december 08.

Ágoston (6 éves, Szolnok)



Ágoston számára egy vulkán játék átadására került sor, amely már az első pillanattól kezdve különleges jelentőséggel bírt. Az ajándék átadásakor személyesen jelen voltunk, és érkezésünket követően Ágoston azonnal nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal kezdte kibontani a meglepetést. Lelkes reakciója rögtön megteremtette a pillanat meghitt és örömteli hangulatát.

Ágoston végig rendkívül életvidám és nyitott volt. Mosolya és érdeklődése minden jelenlévő számára felemelő élményt jelentett. A vulkán játék teljes mértékben lekötötte a figyelmét, láthatóan örömét lelte benne, és hosszabb időn keresztül foglalkozott vele. A játék nemcsak szórakozást nyújtott számára, hanem segített abban is, hogy gondolatai egy időre elszakadjanak a körülötte zajló eseményektől.

Az ajándék átadása során megélt pillanatok jól mutatták, milyen nagy ereje van egy aprónak tűnő, de szeretettel adott meglepetésnek. Ágoston őszinte öröme és lelkesedése mindenkit megérintett, és megerősítette bennünk, hogy egy ilyen alkalom valódi támogatást és pozitív élményt jelenthet egy gyermek számára.

A kívánság teljesülése nemcsak Ágoston számára volt fontos, hanem számunkra is maradandó emlék marad. Ez az átadás egy olyan meghitt és emlékezetes pillanat volt, amely hosszú időre velünk marad.


Köszönjük a Colgate-Palmolive Kft. támogatását, segítségükkel nagy örömet szerezhettünk Ágostonnak.



Musicz Tamás Kristóf & Salák Alexandra
önkéntes-koordinátorok
Budapest 2025.12.09.

Roland (13 éves, Sárospatak)


Roland régóta dédelgetett vágya teljesült: élőben láthatta kedvenc csapatát, a Real Madridot! A meccset egy fantasztikus helyről izgulhatta végig – ráadásul már a városban beszerzett, vadonatúj Real Madrid mezben érkezett a stadionba, igazi szurkolói hangulatban!

Nemcsak a mérkőzés volt felejthetetlen, hanem a négy órás stadiontúra is, ahol minden szegletét bejárhatta a legendás arénának. A madridi karácsonyi kavalkád varázslatos hangulata, a fények és a nyüzsgő utcák külön élményt adtak. Volt városnézés, sok séta és nevetés, valamint vásárlás: mez és foci relikviák kerültek a táskákba. Megkóstoltuk a híres, friss churrost is.

Ez az utazás különleges volt: Roland élete első repülése, és mindezt anyukájával együtt élhette át. Egy álom vált valóra, tele örömmel, izgalommal és emlékezetes pillanatokkal.





Köszönjük a Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. és az IBIS Styles Budapest Airport hotel támogatását,
segítségükkel válthattuk valóra Roland régóta dédelgetett vágyát.


Körtvélyesi Brigitta és Teschler Mónika
kívánság-koordinátorok
Madrid, 2025. december 5.

Pamela (6 éves, Vizsoly)



Pamela egy csendes, kedves kislány. Az idén iskolás lett. Sokszor van kórházban, s akkor kedvenc időtöltése mesék, zenék hallgatása.

Pamela nem lát jól, a televíziót is csak hallgatni tudja. Ezért szeretett volna egy tabletet, amin nemcsak hallgathatná, hanem látná is a meséket, és játszani is tudna rajta. A Csodalámpa Dzsinnje hamar teljesítette Pamela kívánságát, így a kislány boldog tulajdonosa lett egy tabletnek.

Kedves Pamela! Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen ajándékodban és gyógyulj meg minél hamarabb!


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. támogatását,
segítségükkel teljesíthettük Pamela kívánságát.


Adorján – Csonka Zsuzsanna
kívánság koordinátor
Miskolc, 2025. december 12.

Dzsenna (10 éves, Devecser)



Dzsenna szeret görkorizni, rollerezni, bicajozni, olvasni, focizni.

Eddig még nem volt saját telefonja, így mi mást kívánhatott volna a Csodalámpától, mint egy okostelefont. Boldogan vette át ajándékát, nagy örömet jelent számára a saját telefon.


Köszönjük magántámogatónknak, Zsófiának, hogy teljesíthettük a kislány kívánságát.


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Devecser, 2025. december 6.

Dorina (15 éves, Devecser)



Dorina szociális gondozónak tanul, szabadidejében pedig nagyon szeret főzni, sütni, focizni.

Eddig nem volt saját telefonja, így nagy-nagy öröm számára a Csodalámpától kapott okostelefon.


Köszönjük a Colgate-Palmolive Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Dorina kívánságát.



Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Devecser, 2025. december 6.

Dóra Éva (12 éves, Létavértes)



Dóra boldogan vette át a Csodalámpa ajándékát, az áhított laptopot, amely segítségére lesz a tanulásban, de persze szórakozásra is fogja használni. Reméljük, sok örömöd leled benne!


Köszönjük a Colgate-Palmolive Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Dóra kívánságát.



Fárbásné Lugossy Gabriella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2025. december 04.

Boglárka (10 éves, Kesznyéten)



Bogikát már nagyon régen ismerem. Most újra kórházban kezelik. Bogi egy bájos, kedves, csacsogó kislány. Minden vágya az volt, hogy legyen egy tabletje, amin meséket és zenét nézhet, játszhat, és a szeretteivel beszélgethet.

Bogi vágya még karácsony előtt teljesült. Szép nagy barna szemeiben örömkönnyek csillogtak, arca ragyogott a boldogságtól, amikor megpillantotta a kezemben a dobozt, amiben a tablet lapult. Mi, akik tanúi voltunk Bogi örömének, mi is boldogok voltunk, hogy láttuk, mennyire örül a kislány az ajándéknak. Ez a látvány ad erőt a mindennapokban, hogy SZERETETTEL, HITTEL, EMPÁTIVAL VÉGEZZÜK MUNKÁNKAT a beteg gyerekek között!

Kedves Bogi!
Szeretettel kívánjuk, hogy gyógyulj meg minél hamarabb és sok szép mesét nézz és jó kis zenéket hallgass a tabon, amit a Csodalámpa Dzsinnje vitt neked.


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. ismételt támogatását,
segítségükkel teljesíthettük a kislány kívánságát.


Adorján–Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2025. december 13.

Zsolt (15 éves, Zákány)


Liverpooli utunk során elkísértem Zsoltot és édesapját az első repülőútjára, amit izgatottan várt. Manchesterbe érkezés után vonattal mentünk tovább Liverpoolba, a hotelben leadtuk a csomagokat, majd együtt fedeztük fel a várost. Megkóstoltuk a híres helyi rántott csirkét, megnéztük a karácsonyi vásárt, és sok közös képet készítettünk.

Másnap egy rövid hajókiránduláson vettünk részt, majd ebéd után készülődtünk a Liverpool meccsre, ami a kisfiú nagy kívánsága volt. A stadionban Ted fogadott minket, és egy ajándékcsomaggal lepte meg Zsoltit, benne egy Szoboszlai Dominik által aláírt mezzel. Bár a mérkőzés döntetlennel zárult, a kisfiú hatalmas örömmel élte meg az egészet, a család pedig nagyon hálás volt ezért a felejthetetlen élményért.

Édesapa írta:
„Kedves Erika!

Szeretném kifejezni őszinte hálámat a Csodalámpa Alapítványnak azért a csodálatos lehetőségért, amelyet a fiam, Zsolti kapott. A háromnapos liverpooli utazás, amelynek keretében részt vehetett a Liverpool bajnoki mérkőzésén, számára életre szóló élményt jelentett.

A program nemcsak a futballmérkőzés izgalmát nyújtotta, hanem a városnézés során rengeteg új benyomással gazdagodott. Ezek az élmények örökre emlékezetesek maradnak számára.

Köszönöm, hogy részt vehettem az utazáson! Szeretném kiemelni kísérőnk, Nur munkáját, aki végig mellettünk volt. Angol nyelvtudásával és kedvességével minden helyzetben profi segítséget nyújtott, így Zsolti és én is biztonságban és nyugodtan élvezhettük a programokat.

Hálásak vagyunk Önnek és az Alapítványnak, hogy lehetővé tették Zsolti számára ezt a felejthetetlen utazást. A Csodalámpa Alapítvány munkája valóban csodát tesz, és öröm számunkra, hogy részesei lehettünk ennek.




Köszönjük a támogatást Ted Morris úrnak, az IBIS Styles Budapest Airport hotelnek, a Pro Filii Alapítvány-nak, a Corinthia Budapest-nek, azArago Befektetési Holding Zrt.-nek, valamint magántámogatóinknak, köztük Annának és Évának, hogy valóra válthattuk Zsolti álmát!



Nur Ebrahimzadeh
kívánság-koordinátor
Liverpool, 2025.12.02.

Gábor (16 éves, Érd)



Gábor egy igazán jó kedélyű fiatalember, aki betegsége előtt vízilabdázott. Ameddig újra formába lendül, addig a Csodalampa által adományozott PS5 segítségével a legújabb FIFA játékkal fog játszani leginkább.

Bízunk benne, hogy nemsokára már személyesen a barátaival is rúghatja a labdát!


Köszönjük 4M Frigo Kft támogatását, segítségükkel egy újabb gyermek kívánsága válhatott valóra!


Zelkó Csaba
kívánság-koordinátor
Érd, 2025.12.05.

Fédra (14 éves, Dány)



Amikor beszéltem Fédrával és kérdeztem, hogy mit kívánna, egyből a telefont mondta, mert már olyan rég vágyott egy modern saját telefonra. 😊 Mindig az anyukája telefonját vette el játszani és netezni, így most édesanyának is visszakerült a telefonja, Fédrának pedig lett egy szép csajos mobilja.

Használd egészséggel és leld benne örömöd, kedves Fédra!


Köszönjük 4M Frigo Kft támogatását, segítségükkel teljesíthettük Fédra kívánságát!


Solti Judit
kívánság-koordinátor
Budapest, 2025.12.05.

Dániel (15 éves, Érd)



Dani nagy szerelmese a pingpongozásnak így a kívánsága nem is lehetett volna más, mint egy pingpongasztal. Amikor megérkezett az asztal, egyből össze akarták rakni, de sajnos behívták őket a kórházba. Viszont annál nagyobb volt az öröm, mikor hazajöhettek és a pingpongasztalt már használatba is tudta venni.

Nagyon jó játékot kívánunk neked, kedves Dani. Szerva itt!


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. támogatását,
mellyel teljesíthettük Dani kívánságát.


Salák Alexandra
önkéntes-koordinátor
Érd, 2025.11.24.

Zsófia (3, Érd)


A Mikulás már az erkélyen van


Zsófi nagy kéréssel fordult hozzánk...

Amikor csak lehet, szeret ugrabugrálni, így azt mondta nekünk, hogy számára a legnagyobb öröm az lenne,
ha kaphatna egy igazi, NAGY trambulint.

Kezelőorvosaival egyeztettünk, mivel engedélyezték, így írtunk a Mikulásnak, segítsen nekünk minél előbb
megvalósítani ezt az álmot is.

És hogy mikor a legjobb az ilyen álom teljesítése? Hát Mikulás napján, december 6-án!

Zsófi és családja izgatottan készült a Fashion Street hagyományos, ünnepi délutánjára, ahol egyrészt a Mikulással tudott találkozni, másrészt több más gyermekkel együtt felkapcsolhatta az ünnepi fényeket a Deák Ferenc utcában, azaz a Fashion Street-en.


Igen nagy örömet szerezhettünk a kislánynak, aki a legjobb helyről nézhette, ahogy a Mikulás leereszkedik az utcára,
helyesebben a kiálított hatalmas Mercedes G Klasse tetejére.

Természetesen finomságokkal is kényeztettük a családot.

Hisszük, hogy Zsófi csillogó szeme a legszebb köszönet mindannyiunknak.

Nagyon köszönjük a Fashion Street Kft. vezetőinek, köztük Csipak Péter úrnak és a Pappas Auto ügyvezetőjének, Pais József úrnak megtisztelő támogatását.



Patzauer Éva és Ratimorszky Bea
kívánság koordinátorok
Budapest, 2025. december 6.

József (4, Fehérvárcsurgó)

A 4 éves Józsika eredeti kérése egy játszószoba volt. Több testvére van, ők különböző korúak és bár nagyon szereti őket, azt kérte, hogy legyen egy, ami csak az övé! 😊

Mivel szülei háza még nincs teljesen kész, egy-az-egyben nem tudtuk volna relatív rövid időn belül megvalósítani a kívánságot, így amikor azt kérdeztem, várna-e vagy inkább a belső szobát kihelyeznénk külső játszótérként, rögtön lelkes lett. Nem könnyű egy ilyen kisfiúval telefonon beszélni, de ahogy kommunikált, hihetetlenül aranyos volt.

Kérdéseimre a „hüm” vagy „ühüm” választ kaptam, mert félt is kicsit, de ahogy édesanyja mondta, közben ragyogott a szeme.

Mamáját megkérte, mutasson néhány teljesített kérést, ahol játszótér van, így amikor visszahívtam, arra kérdésre mit is szól, a „hüm-hüm” és „ühüm-ühüm” válasz jött.

Mai telefonhívása teljesen feldobott minket az irodában, elhangzott a köszi szó is, de önmagához hűen az „ühüm-ühüm” is.

Hisszük, hogy a játszótér nagy örömet szerez Józsikának, testvéreivel is tud játszani itt, a jó levegő és sok mozgás segíti gyógyulását.

Józsika nevében is hálásan köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását!



Patzauer Éva
Fehérvárcsurgó
2025. december 4.

Armandó (8 éves, Rásonysápberencs)


Armandó egy kedves, csendes, szerény fiú. Régi vágya volt egy PS 5 játékgép. Így nem volt kérdés, hogy amikor arról beszélgettünk, mit szeretne a Csodalámpától kérni, azonnal a PS 5 volt a gondolatában, de először nem merte mondani. Aztán mégis elmondta, hogy mi az ő nagy álma. S most pont jól is jön Armandónak ez a játék, mert előreláthatólag sok időt fog még kórházban tölteni, ahol főleg édesapja van mellette, és nekik kettőjüknek remek időtöltés lesz ez az ajándék.

Hatalmas öröm és boldogság látszott Armandó arcán, amikor megpillantotta a nagy dobozt, amiben a játékkonzol volt. Gyorsan ki is bontottuk és apukája be is üzemelte, így fél órán belül már tudtak is játszani!

Kedves Armandó! Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen ajándékodban és gyógyulj meg minél hamarabb!


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Szilviának és Balázsnak, hogy segítségükkel
egy újabb beteg kisgyerek kívánságát válthattuk valóra!


Adorján - Csonka Zsuzsanna
kívánság – koordinátor
Miskolc, 2025. december 3.

Arabella Ketrin (3 éves, Aranyosapáti)



Ketrin kívánsága egy tablet volt, hogy a kórházban töltött idő alatt is nézhesse kedvenc meséit és játszhasson a táblagépen.

Ketrin nagyon örül az ajándékának, és izgatottan várja az első mesét.


Köszönjük a GAL SynergyTech Zrt. támogatását, segítségükkel teljesíthettük a kislány kívánságát!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2025.12.07.

Szonja (5 éves, Balatonlelle)


A mai délelőtt csodálatos, felemelő érzés volt, ugyanis most teljesült Szonja kívánsága.

A kislány kedvenc mesehősével, Bing Nyuszival szeretett volna találkozni, és azt kérte, a nyuszi egyik barátjával együtt látogasson el az óvodájába, ezzel örömet szerezve nem csak saját magának, de kis ovis társainak is.

Bing nyuszi örömmel tett eleget a kérésnek, és fergeteges hangulatot teremtve szórakoztatta a kisgyerekeket. Szonjának és barátainak is hatalmas élményt jelentett ez a délelőtt.





Köszönjük magánadományozóinknak, köztük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak a támogatást, segítségükkel válhatott valóra Szonja álma!


Horváth Éva
kívánság-koordinátor
Kaposvár, 2025.11.17.

Archívum

Archívum


Belépés