2021-12

ZSOLT (14 ÉVES, Tiszatenyő)

Karácsony előtt, 12.23-án teljesült Zsolti kívánsága, ami egy televízió volt. Tiszatenyőn látogattam meg őt.
Házhoz érkezett a televízió a családhoz, mely az érkezés után rögtön felkerült a falra Zsolti nagy örömére.
Zsolti imádja a kutyákat és a meséket, amiben a televízió nagy segítséget nyújt majd, hiszen széles vásznon néheti azokat. Kedvenc meséje a Lego mese, látogatásom alatt is éppen ezt nézte. Szereti nézni a videó játékok live-jait is.
Lelje örömét Zsolti minden nap a mesék nézésben a nagy tévé képernyőjén!


Köszönjük az BI-Ka Logisztika Kft. támogatását, segítségükkel nagy örömet szerezhettünk egy beteg gyermeknek!

Ficzere Edina
kívánság-koordinátor
Tiszatenyő, 2021. december 23.

BETTINA (16 ÉVES, HAJDÚBÖSZÖRMÉNY)

Bettina álma egy vidám és nőies kerékpár volt. Ki is nézett magának egy rózsaszín biciklit, hozzá ugyancsak rózsaszín kiskosárral. Vágyát megosztotta velünk, mi pedig örömmel teljesítettük kívánságát.
A nagylány boldogan vette át ajándékát, és azóta - ahova csak lehet - a vágyott rózsaszín biciklijével közlekedik.
Bettina, használd örömmel a bicajt!


Köszönjük az American International School of Budapest diákjainak és tanárainak ismételt támogatását!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Hajdúböszörmény, 2021. 11.04.

EPERKE DONNA (5 ÉVES, ZALAEGERSZEG)

Eperke imádja a Peppa Pig mesefigurákat, rengeteg Peppa plüss malackája van, ezekkel szeret a leginkább játszani. Habár, szobájában mindenfelé megtalálni kedvenc mesefiguráit, még hiányérzete volt a kislánynak, és a Csodalámpa dzsinnjétől egy Peppa Pig gyerekágyat kért.
Kívánsága egykettőre teljesült, így már éjszaka is vele lehetnek kis kedvencei.



Köszönjük magántámogatónknak, Pusztai Péter úrnak,
hogy teljesíthettük a kislány vágyát!


Gárdos Erika
kívánságkoordinátor
Zalaegerszeg, 2021.12.21.

Soma (16 éves, Pécel)

Soma gimnazista és nagyon jól megy neki a tanulás. Gyermekkora óta nagyon szereti az állatokat, főként a madarakat.
Egy madarásztáborban találkozott egy solymásszal, azóta solymászkodással is foglalkozik. Szívügye a természetvédelem, a védett állatok megmentése. Tanulmányait ezen a területen szeretné folytatni, a jövőben állatorvosként szeretne dolgozni.
A Csodalámpától egy mobiltelefont kért, amelyen szeretne természetfotókat készíteni, amikor a szabadban jár.


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy segítségükkel teljesíthettük Soma kívánságát!


Ivády Éva
kívánságkoordinátor
Budapest, 2021.12.21.

Rómeó (12 éves, Abony)

Rómeó sokszor kimarad az iskolai oktatásból, mivel rendszeresen kórházi kezelésre szorul.
A Csodalámpától egy laptop volt a kívánsága, hogy ne maradjon le az iskolai tanulmányaiban, és hogy tarthassa a kapcsolatot az osztálytársaival és a barátaival. Persze szabadidejében a kedvenc játékaival is játszik majd rajta.


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy segítségükkel teljesíthettük Rómeó kívánságát!


Koczkáné Hovanyecz Ilona
kívánságkoordinátor
Budapest, 2021.12.19.

NORBERT (17 ÉVES, SZIGETSZENTMIKLÓS)

Norbi kisgyermek korában veszítette el látását. A Vakok és Gyengénlátók Iskolájában tanul, évekkel ezelőtt itt szerzett tudomást arról, hogy létezik egy színfelismerő készülék. Hát ez nagyon megragadta a képzeletét és azóta is nagyon vágyott rá.
A Csodalámpa Alapítvány nagylelkű támogatóinak köszönhetően éppen Karácsony előtt megvalósult az adományozás.
Szigetszentmiklóson találkoztunk Norbival, meglepetés volt számára a látogatás. Nehéz leírni azt a csendes boldogságot, amikor megtudta, hogy az övé a színfelismerő, és teljesült szíve vágya. Azonnal elemezni kezdte a közelében lévő tárgyak színét. Ez egy megunhatatlan játék annak, akinek évekig nem volt kapcsolata a korábban még látott színekkel.


Szívből köszönjük Fehérvári Ottónak, hogy kampányával és az alapítványunkat segítő magántámogatóinkkal közösen Norbert ilyen csodás karácsonyi ajándékban részesült!


Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Szigetszentmiklós, 2021. 12. 17.

MÁRKÓ (15 ÉVES, PIRICSE)

A nyírségi kis településen szeretetteljes családi környezetben nevelkedik 3 beteg fiú.
A szülők minden tőlük telhetőt megtesznek gyerekeikért, de jól jött a Csodalámpa segítsége, így pár nappal karácsony előtt valóra is válhatott mindhárom kamasz fiú álma.
Márkónak mindene a zene. Vágya egy olyan szintetizátor volt, melyen örömmel zenélhet és egyúttal fejlesztheti zenei tudását.

A kívánság teljesítését követően a családtól az alábbi, szívhez szóló levelet kaptuk:
"Kedves Csodalámpa Munkatársak!
Csütörtökön megérkezett a három kisfiúnak a nagyon várt ajándék. Már szinte hajnalban ébredtek, készülődés, várakozás. A szokásos délelőtti zsivaj, játék elmaradt, ültek egymás mellett és nagyon izgultak.
Eljött a tíz óra, megérkezett Doktor úr. Az örömtől még szinte felállni is nehéz volt nekik, csak fogták a kezükben az ajándékokat és bontották volna fel és már használták volna is, de egy fénykép erejéig még várniuk kellett. Nagyon szépen köszönték Doktor Úrnak, aztán jött a búcsúzkodás. Mikor Doktor Úr elment, aztán vége lett a csendnek, nyugalomnak, jött a beszéd, hangoskodás, öröm a felső fokon. Azt sem tudtam,hogy melyik gyereknek állítsam be a laptopot, tab-ot vagy a szintetizátort. Délután lett mire végeztünk, estére pedig már a szintit is félig-meddig kiismertük, már ment a zene, éneklés.
Kedves Alapítvány és támogatók, akik segítettek, részt vettek a gyermekeim álmainak megvalósításában, nagyon hálásak vagyunk Önöknek. Szavakban elmondani, kellőképpen meghálálni Önöknek nem lehet. Az az öröm, hála a gyermekeink arcán - soha nem felejtjük el, és ezt Önöknek köszönhetjük. Még soha nem volt ilyen szép Karácsonyunk. Köszönjük Önöknek.
Szeretnénk Önöknek kívánni nagyon szép, boldog, békés Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új Évet.
Szeretettel a Rézműves család"


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy megvalósíthattuk Márkó álmát!

Külön köszönet a Mezzoforte Hangszeráruház-nak, ahol a hangszert kedvezményesen vásárolhattuk meg.

Boris Péter
kívánság-koordinátor
Piricse, 2021. december 16.

LEVENTE LÁSZLÓ (14 ÉVES, GÖD)

Ismét egy olyan nap, amikor boldogan teljesítettünk egy kívánságot! Mindig izgulunk, sok minden kavarog a fejünkben, de ahogy belépünk a kívánságot váró családhoz, valahogy mindig minden egyértelmű lesz.


Levente kint várt a kapuban, nem látszott rajta, hogy izgul. Komoly fiatalember állt előttünk, aki magabiztosan fogott kezet velünk és büszkén mutatta merre menjünk, ahol át tudjuk adni az ajándékot.
Mosolyogva, boldogan szemlélte kívánságát, majd lazán rögtönzött nekünk egy kis rockabilly-t a zongorán. Öröm volt hallgatni és közben látni, hogy mennyi erő és életvidámság van Leviben.
Levi köszönjük ezt a délutánt, nekünk is erőt adsz és boldogok vagyunk, hogy örömet okozhattunk neked!

Major Kriszti és Hoschek Dóra
támogatók, kívánság-koordinátorok
Göd, 2021.december 20.

Köszönjük magántámogatóink, Major Kriszti és Hoschek Dóra segítségét, általuk válhatott valóra Levente álma!


LEONARD (16 ÉVES, PIRICSE)

A nyírségi kis településen szeretetteljes családi környezetben nevelkedik 3 beteg fiú.
A szülők minden tőlük telhetőt megtesznek gyerekeikért, de jól jött a Csodalámpa segítsége, így pár nappal karácsony előtt valóra is válhatott mindhárom kamasz fiú álma.
Leonard vágya egy laptop volt, melyen tarthatja a kapcsolatot barátaival, szörfözhet az interneten, filmet nézhet, zenét hallgathat.

A kívánság teljesítését követően a családtól az alábbi, szívhez szóló levelet kaptuk:
"Kedves Csodalámpa Munkatársak!
Csütörtökön megérkezett a három kisfiúnak a nagyon várt ajándék. Már szinte hajnalban ébredtek, készülődés, várakozás. A szokásos délelőtti zsivaj, játék elmaradt, ültek egymás mellett és nagyon izgultak.
Eljött a tíz óra, megérkezett Doktor úr. Az örömtől még szinte felállni is nehéz volt nekik, csak fogták a kezükben az ajándékokat és bontották volna fel és már használták volna is, de egy fénykép erejéig még várniuk kellett. Nagyon szépen köszönték Doktor Úrnak, aztán jött a búcsúzkodás. Mikor Doktor Úr elment, aztán vége lett a csendnek, nyugalomnak, jött a beszéd, hangoskodás, öröm a felső fokon. Azt sem tudtam,hogy melyik gyereknek állítsam be a laptopot, tab-ot vagy a szintetizátort. Délután lett mire végeztünk, estére pedig már a szintit is félig-meddig kiismertük, már ment a zene, éneklés.
Kedves Alapítvány és támogatók, akik segítettek, részt vettek a gyermekeim álmainak megvalósításában, nagyon hálásak vagyunk Önöknek. Szavakban elmondani, kellőképpen meghálálni Önöknek nem lehet. Az az öröm, hála a gyermekeink arcán - soha nem felejtjük el, és ezt Önöknek köszönhetjük. Még soha nem volt ilyen szép Karácsonyunk. Köszönjük Önöknek.
Szeretnénk Önöknek kívánni nagyon szép, boldog, békés Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új Évet.
Szeretettel a Rézműves család"

Köszönjük az Erste Bank Hungary Zrt. támogatását, segítségükkel valósíthattuk meg Leonard álmát!







Boris Péter
kívánság-koordinátor
Piricse, 2021. december 16.

DOMINIK (18 ÉVES, PIRICSE)

A nyírségi kis településen szeretetteljes családi környezetben nevelkedik 3 beteg fiú.
A szülők minden tőlük telhetőt megtesznek gyerekeikért, de jól jött a Csodalámpa segítsége, így pár nappal karácsony előtt valóra is válhatott mindhárom kamasz fiú álma.
Dominik vágya egy tablet volt, melyet bárhova magával vihet, internetezhet, játszhat rajta, filmet nézhet, zenét hallgathat.

A kívánság teljesítését követően a családtól az alábbi, szívhez szóló levelet kaptuk:
"Kedves Csodalámpa Munkatársak!
Csütörtökön megérkezett a három kisfiúnak a nagyon várt ajándék. Már szinte hajnalban ébredtek, készülődés, várakozás. A szokásos délelőtti zsivaj, játék elmaradt, ültek egymás mellett és nagyon izgultak.
Eljött a tíz óra, megérkezett Doktor úr. Az örömtől még szinte felállni is nehéz volt nekik, csak fogták a kezükben az ajándékokat és bontották volna fel és már használták volna is, de egy fénykép erejéig még várniuk kellett. Nagyon szépen köszönték Doktor Úrnak, aztán jött a búcsúzkodás. Mikor Doktor Úr elment, aztán vége lett a csendnek, nyugalomnak, jött a beszéd, hangoskodás, öröm a felső fokon. Azt sem tudtam,hogy melyik gyereknek állítsam be a laptopot, tab-ot vagy a szintetizátort. Délután lett mire végeztünk, estére pedig már a szintit is félig-meddig kiismertük, már ment a zene, éneklés.
Kedves Alapítvány és támogatók, akik segítettek, részt vettek a gyermekeim álmainak megvalósításában, nagyon hálásak vagyunk Önöknek. Szavakban elmondani, kellőképpen meghálálni Önöknek nem lehet. Az az öröm, hála a gyermekeink arcán - soha nem felejtjük el, és ezt Önöknek köszönhetjük. Még soha nem volt ilyen szép Karácsonyunk. Köszönjük Önöknek.
Szeretnénk Önöknek kívánni nagyon szép, boldog, békés Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új Évet.
Szeretettel a Rézműves család"



Köszönjük magántámogatóink, köztük a a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjainak, tanárainak és szüleiknek ismételt támogatását,

segítségükkel valósíthattuk meg Dominik kívánságát!


Boris Péter
kívánság-koordinátor
Piricse, 2021. december 16.

Barnabás (7 éves, Fertőd)

Barni idén kezdte el az első osztályt, de betegsége miatt nem járhat még közösségbe.
Nagyon szereti az autókat, a Csodalámpától egy távirányítású kisautó volt a kívánsága.
Az egyik kontrollvizsgálat után tudtuk átadni neki a hatalmas dobozt, benne a Ford Pick-up autóval.
Barni alig várta, hogy hazaérjenek és kibonthassa, kipróbálhassa ezt a csúcs szuper kisautót.


Köszönjük az MVM Energetika Zrt. támogatását,
amellyel Barnabás kívánságát teljesíthettük!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.13.

LAJOS (6 ÉVES, BAGAMÉR)


Lalika imád hintázni, és ez a tevékenység számára nem csak szórakozás, de terápiás lehetőség is, ugyanis a hintázás jelentősen fejleszti egyensúlyérzékét.
A kisfiú nagyon örül a hintának, legszívesebben ki sem szállna belőle. Boldog, hogy ezentúl bármikor hintázhat, amikor csak kedve tartja, és még a játszótérre sem kell kimennie.



Köszönjük a Nagykovácsi Általános Iskola 7.b osztályának, hogy teljesülhetett Lalika kívánsága!


Dr. Nagy Beáta
kívánságkoordinátor
Debrecen, 2021.december 3.

Ádám (17 éves, Bugyi)

upload:Beszamolok/4778_Kalman1.jpg

Ádámnak sajnos sokszor kell kórházban lennie, és ezekben az időszakokban kimarad az iskolai oktatásból.
A Csodalámpától éppen azért kért laptopot, hogy tanulmányaiban ennek ellenére se maradjon le.
Kórházi kezelése alkalmával sikerült átadnunk az áhított készüléket, amellyel igazán nagy örömet szereztünk neki.


Köszönjük a segítséget magántámogatóinknak, köztük Briginek és Robinak, általuk teljesíthettük Ádám kívánságát.

Koczkáné Hovanyecz Ilona
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.14.


Blanka (14 éves, Dombóvár)

Blanka egy nagyon kreatív lány, szeret rajzolni, festeni.
A Csodalámpától egy Panasonic fényképezőgépet kért, mert a fotózás is nagyon érdekli, és természetfotósként képzeli el a jövőjét.
Külön öröm számunkra, hogy még karácsony előtt átadhattuk Blankának a kívánságát.
Ígéretet kaptunk tőle, hogy mi is láthatjuk majd, az ezzel a géppel készült fotóit.


Köszönjük a támogatást a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nek, valamint azon felhasználóiknak, akik most váltottak elektronikus vízdíjszámlára – segítségükkel teljesíthettük Blanka kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.16.

Anna Luca (14 éves, Cegléd)


Anna Luca vágya egy laptop volt, melyet sokrétűen tud majd használni: segítségére lesz a tanulásban éppen úgy, mint a szabadidő eltöltésében.
Bár a nagylány arcát maszk takarta, csillogóan mosolygó szemei egyértelműen tükrözték örömét.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Budapesti Corvinus Egyetem harmadéves hallgatóiból álló hat fős csapatnak, valamint Csipak Péter úrnak, a Fashion Street tulajdonosának és kollegáinak, a kiállítást támogató művészeknek és természetesen a csodalámpás gyermekeknek, hogy műveikkel létrehozták azt a fantasztikus kiállítást, melynek keretében magántámogatóknak köszönhetően teljesülhetett Anna Luca vágya.

Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.15.


ZALÁN (8 ÉVES, HAJDÚBÖSZÖRMÉNY)

Zalán egyik kedvenc elfoglaltságát az XBox játékok jelentik. Szívesen játszik XBox konzolján, és hogy fokozza az élvezeteket, egy hozzávaló kormányt és játékokat kért a Csodalámpa Alapítványtól.
Az ajándék még karácsony előtt megérkezett, így a téli szünetben Zalán már autóversenyzőként is kipróbálhatja magát.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Budapesti Corvinus Egyetem harmadéves hallgatóiból álló hat fős csapatnak, valamint Csipak Péter úrnak, a Fashion Street tulajdonosának és kollegáinak, a kiállítást támogató művészeknek és természetesen a csodalámpás gyermekeknek, hogy műveikkel létrehozták azt a fantasztikus kiállítást, melynek keretében magántámogatóknak köszönhetően teljesülhetett Zalán kívánsága.

Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.12.17.


CSABA (12 ÉVES, DÁVOD)


Csabi ellenőrzésre jött, ekkor nyílt alkalmunk átadni neki az áhított mobiltelefont.
Kezelőorvosa is izgatottan várta a kívánságteljesítés pillanatát. Miután befejeződött a vizsgálat, a doktornő szólt, hogy jöhet a meglepetés.
Nagyon meglepődött Csabi, amikor megkapta ajándékát, szélesen mosolygott.


Köszönjük magánadományozóinknak, hogy segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánságát teljesíthettük!


Nagy Andrea
kívánságkoordinátor
Szeged, 2021.december 9.

DÁVID CSABA (6 ÉVES, FADD)

/ 4



Dávid nagyon szereti az állatokat, az ezekkel foglalkozó könyveket, filmeket, de persze legjobban azt élvezi, ha élőben veheti őket szemügyre. Mindezt most megtehette a Nyíregyházi Állatparkban, ahol élményekben gazdag 2 napot tölthetett el családjával, miközben többszáz állat "szomszédságában" élvezhette a Pangea Hotel különleges vendégszeretetét. Kihasználva az Állatparkba való korlátlan belépés lehetőségét, Dávidnak alkalma nyílt a legkülönfélébb állatok tanulmányozására, de egyéb, más szórakozásban is része volt. Találkozott dinoszauruszokkal és jókat játszott a Pangea Hotel kalandos dínójátszóterén.
Biztosak vagyunk benne, hogy az élmények sokáig megmaradnak a kisfiúban, és tovább mélyítik édeklődését az állatok csodálatos világa iránt.


Köszönjük az MVM Energetikai Zrt., valamint a Pangea Hotel támogatását,
segítségükkel válthattuk valóra Dávid vágyát!

Alagi Enikő és Alagi János
kívánság-koordinátorok
Nyíregyháza, 2021.10.20.

ZSOMBOR (7 ÉVES, ÉRD)


Zsombi vágya egy szép, nagy okosTV volt, amelyen élvezettel nézheti kedvenc műsorait, meséit.
Nagyon örült a kisfiú az ajándéknak, lelkesen bontogatta a hatalmas csomagot, és alig várta, hogy a felnőttek beüzemeljék az ő saját TV készülékét.
Zsombi, jó szórakozást kívánunk!


Köszönjük a BNP Paribas Magyarországi Fióktelepe támogatását, segítségükkel szerezhettünk örömet Zsombornak!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Érd, 2021. december 7.

Zita (3 éves, Andornaktálya)


Zita egy saját játszóteret kért a Csodalámpa Dzsinnjétől, amit - nagy örömünkre - még a karácsonyi ünnepek előtt birtokba is vehetett ez a pici lány.
2021 negyedik adventi vasárnapján találkoztunk a hamarosan 4 éves Zitával, az otthonuk kertjében, ahol már állt a kültéri játszótér, ami Zita kívánsága volt. Édesanyja elmondása szerint Zita kedvence a játszótér vár része, ahonnan Zita ránk is mosolyogva tekintett le. Nem, egyáltalán nem félt a magasban lenni, sőt, örömmel nézelődött a magasból a játék távcsővel is.
Zita eddig nem szerette az öltözködést és a hidegben kint tartózkodást, ám amióta az otthonuk udvarán áll a játszótér, naponta háromszor is kéri édesanyját, hogy öltözzenek fel és menjenek ki egy kis időre játszani.
A család nagyon hálás az alapítványnak és a támogatónak, amiért megvalósulhatott Zita kívánsága!
Nekünk is nagy élmény volt látni Zita örömét és mosolyát, mi is köszönjük, hogy részesei lehettünk!

Zita anyukájának szavait idézzük:
Hálásan köszönjük a szuper kívánságteljesítést. Akkora öröm volt, hogy csuda! Zitát még este sem tudtuk bevinni a házba, mert kinn akart maradni a várában!!!!
Hálásan köszönöm!!!!!!!!



Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Zita kívánságát!


Dr. Kiss Edit és Pap Ferenc
kívánság-koordinátorok
Andornaktálya, 2021.12.19.


Soma (10 éves, Rábatamási)



Sajnos Soma régóta van kórházban, mostanában nem mehetett haza. Időtöltésként nagyon szeret videókat, meséket nézni, jelenleg más lehetősége nincs is a kikapcsolódásra. A szülei szoktak még neki meséket olvasni, azt is nagyon szereti.

Ezért is van szüksége a laptopra, mert eddig mindezeket telefonon nézte, de sajnos az nem volt túl kényelmes számára, mert megfogni, megtartani sem tudta egyedül. A laptopról segítség nélkül tudja nézni a meséket, az apukája vagy anyukája fel tudja tenni egy kis asztalra.

Nagy örömet szereztünk Somának ezzel a laptoppal!


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Laczkó Gábornak és Letenovics Rolandnak, valamint barátaiknak, hogy segítségükkel teljesülhetett Soma álma.


Bagó György
kívánságkoordinátor
Budapest, 2021.12.14.


Soma édesapja köszöszönetnyilvánító levéllel örvendezetett meg bennünket:




Tisztelt Csodalámpa!

Soma apukája vagyok. Nagy köszönetet szeretnék mondani azon csodálatos tevékenységükért, amit a beteg gyermekekért tesznek. Egyszerűen leírhatatlan számomra az az érzés, ahogy gyermekem kívánsága is teljesült. Sajnos nem épp úgy képzeltük el az elején, hogy a kívánság teljesítése épp az intenzív osztályon fog teljesülni.

De azt mondják, ne a negatív oldalról közelítsük meg a dolgot. Ezt szerintem már Soma születése óta megtanította velünk az élet. Mivel policisztás vesebetegként született, ilyenkor az a kérdés alakul ki az emberben, miért én, miért ő valamint, hogy miért beteg. Na, ezek a kérdések számunkra átalakultak az idő folyamán olyan pozitív gondolatokká, mint például hála isten nem tolószékes vagy hogy nem értelmi fogyatékos.

Visszakanyarodva az intenzív osztályon töltött időkre, ami kb. 4.5 fél hét volt és ami során túléltünk egy szepszist, majd egy agyvelőgyulladást, elmondhatatlan érzés, hogy bár szegény Soma még nem volt teljesen magánál amikor megkapta az ajándékát, DE MEGKAPHATTA ÉS HASZNÁLHATJA. Azóta hála Isten jól van. Bár még hosszú az út, de nem térünk le róla és megcsináljuk. Ebben a sétában óriási segítség az önök és a támogatók munkája.

Mivel személyesen nem sikerült a támogatókkal találkozni, ha lennének kedvesek nevemben, illetve Soma nevében is megköszönni a Segítséget vagy jelen levelemet eljuttatni részükre köszönetünk, illetve örök hálánk jeléül.

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN:

Béla és Soma


ANDZSELÓ (4 ÉVES, KÖRMEND)

A kisfiú iegyik kedvenc időtöltése a mesenézés.. Kívánsága is ehhez kapcsolódott: egy tabletet kért, amelyet bárhova magával vihet, így nemcsak otthon, de a kórházban is nézheti rajta a meséket.
Andzseló boldogan vette át ajándékát, és izgatottan várta, hogy a képernyőn feltűnjenek kedvelt meseszereplői.


Köszönjük magánadományozóinknak, hogy segítségükkel egy újabb beteg gyermek arcára varázsolhattunk mosolyt!


Ivády Éva
kívánságkoordinátor
Budapest, 2021. 12. 10.

Vencel (5 éves, Budapest)

Vencel imádja a dínókat és már komoly plüss gyűjteménye van otthon a különböző plüss állatkákból.
A Csodalámpától – ennek ellenére – dínó plüssöket kért, amihez kapott még sok-sok dinoszauruszos játékot: dínótojást, dínós adventi naptárt, könyvet a dínókról…
A sok-sok meglepetést, a kórházban tudtuk neki átadni, amikor kezelésre érkezett.
Reméljük, hogy a dínó plüssök vigaszt tudtak nyújtani Vencelnek a kezelések alatt.


Nagyon köszönjük magántámogatóinknak, köztük a budapesti Madách Imre Gimnázium diákjainak, tanárainak és szülői munkaközösségének a támogatást, akiknek összefogásával teljesülhetett a kisfiú kívánsága!

Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.06.


MARCELL (17 ÉVES, BÁTASZÉK)


Marcell már nagyon várt bennünket. Ablakból figyelte mikor érkezünk. Öröme csak nagyobb lett, amikor meglátta a kért laptopot. Azonnal kicsomagolta és bekapcsolta, és már egyik kedvenc zenéjét hallgatta.
Csak mosolygott és mosolygott és köszönte. Önfeledten belemerült újabb zenék keresésébe. Karácsonyi számokkal meghitt hangulatot teremtett.
Mi is boldog ünnepi hangulatba kerültünk, mert láttuk, hogy nagyon jó helyre került az ajándék.
Újból sikerült egy igazi nagy mosolyt varázsolni egy beteg gyermek arcára!




Köszönjük a Budapest Marriott Hotel vezetőségének és dolgozóinak támogatását,
segítségükkel válhatott valóra Marcell álma.



Szabó László és Szilvágyi Erzsébet
kívánságkoordinátorok
Bátaszék, 2021. december 09.

Benedek (12 éves, Budapest)

Beni egy kemény kis srác, aki hősiesen állja a megpróbáltatásokat, hiszen ebben a nehéz helyzetben számos akadályt kellett leküzdenie a gyógyulás útján. Bizakodva írom, hogy az aktív kezeléssel hamarosan végez.
Bár több ideig eltartott mire kigondolta, mit is kérne szívesen, egy vezeték nélküli fülesre és egy JBL hangszóróra esett a választás.
Az ajándék a legjobbkor érkezett, mivel most bizonytalan ideig karanténba került, de minden bizonnyal olyan hangerőn dübörögtetheti a zenét, amilyen hangosan csak szeretné.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Budapesti Corvinus Egyetem harmadéves hallgatóiból álló hat fős csapatnak, valamint Csipak Péter úrnak, a Fashion Street tulajdonosának és kollegáinak, a kiállítást támogató művészeknek és természetesen a csodalámpás gyermekeknek, hogy műveikkel létrehozták azt a fantasztikus kiállítást, melynek keretében magántámogatóknak köszönhetően teljesülhetett Benedek vágya.

Áchim Boglárka Flóra
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.06.

Barnabás (12 éves, Budapest)

Barnabás jó tanuló, főleg az informatika érdekli, matek-infós osztályba jár.
Az állatokat is nagyon szereti, amikor majd nagyobb lesz, szeretne hüllőket tartani otthon.
Nagyon szereti a Minecraftot és az XBoxon, valamint Nintendón játszható játékokat.
A Csodalámpától olyan Nintendo játékokat kért, amik még hiányoztak a készletéből.


Köszönjük a támogatást a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nek, valamint azon felhasználóiknak, akik most váltottak elektronikus vízdíjszámlára – segítségükkel teljesíthettük Barnabás kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.01.

Zsanett (14 éves, Lesencetomaj)


Zsanettnek sok időt kell kórházban tölteni, távol a családjától és a barátaitól.
A Csodalámpától egy tabletet kért, hogy a kórházban töltött idő alatt tudjon rajta zenét hallgatni, vagy megnézni a kedvenc filmjeit.


Köszönjük a támogatást
Dr. Hopp Lászlónak, aki korábban gyermek nefrológusként gyógyított. Segítségével teljesíthettük Zsanett kívánságát!



Bernhardtné Kati
kívánságkoordinátor
Budapest, 2021.12.10.

Fédra (11 éves, Csepreg)


Fédrának még sok ideig kell kórházban maradnia. A Csodalámpától egy laptop volt a kívánsága, melyre azért volt nagy szüksége, hogy azon tudjon filmeket nézni, a családtagjait felhívni video chat-en. Eddig a telefonján intézte ezeket a dolgokat, de az azért sajnos nem annyira kényelmes. Szeret utazni, filmezni, és nagyon ügyes a kézműves dolgokban, például nemrég készített egy gyönyörű adventi koszorút is, amit magával hozott a kórházba is, hogy kicsit otthonosabbá tegye a kórtermet.


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy segítségükkel teljesíthettük Fédra kívánságát!


Bagó György
kívánságkoordinátor
Budapest, 2021.12.02.

Botond (18 éves, Kistarcsa)

„Tisztelt Csodalámpa Alapítvány! Kedves Éva!
Megkaptam ma az ajándékot, a JBL hangszórót és a társasjátékokat! Már régóta vágytam rá, és most Önök teljesítették a kívánságom! Nagyon szépen köszönöm Önöknek, hogy még szebbé varázsolják a karácsonyom! És remélem, hogy a sok társasjátékkal az osztályon fekvő gyereknek is picit könnyebben telik majd el a bent töltött idő!
Mindenkinek nagyon köszönöm, aki hozzájárult a kívánságom teljesítéséhez!
Boldog karácsonyt kívánok az alapítvány minden tagjának és a szponzoroknak!
Botond”


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Lego Csoport dolgozóinak, valamint Kálmán Zoltán úrnak és vendégeinek a támogatást, mellyel teljesíthettük Botond kívánságát.


Mina Katalin és Ivády Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021.12.10..

Márk (7 éves, Budapest)

Márk egy nagyon okos kisfiú, sok minden érdekli. Mostanában a Titanic körül forognak a gondolatai, minden érdekli, ami ezzel kapcsolatos.
Szereti az állatokat is, van egy cicája és egy kutyusa.
Nagyon szeret focizni, de persze mesét is szeret nézni szabadidejében. Egy tabletet kért a Csodalámpától, hogy azon nézhesse ezentúl a Spongya Bobot és az Állati küldetést.


Köszönjük a támogatást a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nek, valamint azon felhasználóiknak, akik most váltottak elektronikus vízdíjszámlára – segítségükkel teljesíthettük Márk kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.11.

MÁRK (9 ÉVES, CSÁSZÁRTÖLTÉS)


Márk nagyon szereti a zenélős, világítós játékokat, így a Csodalámpa Alapítvány olyan játékokkal lepte meg a kisfiút, melyek mindegyike zenél vagy / és világít. Márk izgatottan figyelte, amint egymás után kerültek elő a csomagból az érdekesebbnél érdekesebb ajándékok.


Köszönjük az MVM Energetikai Zrt. támogatását,
amellyel Márk kívánságát teljesíthettük!


Zsombori Erzsébet
kívánság-koordinátor
Császártöltés, 2021.11.27.

ELIZABET (17 ÉVES, MESZES)

Lizához meglepetésként érkeztem, nem számított rá, hogy a kívánsága teljesülni fog. Az öröme határtalan volt.

Íme Liza levele a Csodalámpához:
„Kedves Csodalámpa Alapítvány!
Hatalmas öröm számomra, hogy teljesítették a kívánságomat!
Nagyon szépen köszönöm, hogy az Alapítványnak köszönhetően teljesült az álmom és megkaphattam egy általam kiválasztott laptopot.
Nincsenek szavak mennyire hálás vagyok.
Köszönöm szépen
Elizabet"


Köszönjük magánadományozóinknak, hogy valóra válthattuk egy kedves nagylány álmát!


Benedekné Ferencsik Éva
kívánságkoordinátor
Meszes, 2021. 12. 09.

Csanád (13 éves, Jánossomorja)


Csanád aktívan él, sportszerető: szeret focizni, ping-pongozni. A kézügyessége is nagyon jó, barkácsolni is szokott otthon.
Nagy rajongója a lego játékoknak is. A Csodalámpától egy komoly, LEGO Porsche versenyautó modell volt a kívánsága, amit a kórházban tudtunk neki átadni, de hazaérve rögtön hozzá fog látni az összerakásához.


Köszönjük a támogatást a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nek, valamint azon felhasználóiknak, akik most váltottak elektronikus vízdíjszámlára – segítségükkel teljesíthettük Csanád kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.09.

A versenyautó összerakva

upload:Beszamolok/4766_Csanad5.jpg

BENCE (9 ÉVES, Sajólászlófalva)

Bence hosszas vívódás után egy laptopot kért a Csodalámpától. Nagyon szeret számítógépes játékokkal játszani, és persze meg is van a kedvenc játéka. Ahhoz, hogy a játék élvezetes legyen, bizony egy jó laptopra is szükség van.
A vizsgálatra, amelyre érkezett, már ott is volt számára a várva várt készülék. Nagy volt az öröm, amikor meglátta, hogy mit rejt a csomagolás. Most már nemcsak játszani, hanem tanulni is sokkal könnyebb lesz.


Köszönjük magánadományozónknak, Dr. Jenei Tibornénak, hogy teljesíthettük Bence kívánságát!


Benedekné Ferencsik Éva
kívánságkoordinátor
Miskolc, 2021. 11. 25.

Balázs (4 éves, Budapest)

Balázs egy TV-t kért a Csodalámpa Alapítványtól, mivel a kórházi kezelések miatt nem járhat oviba, és otthon szívesen nézné TV-ről a kedvenc meséit.
Az egyik kezelés után tudtuk neki átadni az okos TV-t, aminek nagyon örült és hazaérve rögtön üzembe is helyezték az apukájával, amiről képet is küldtek nekünk.


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy segítségükkel teljesíthettük Balázs kívánságát!


Ivády Éva
kívánságkoordinátor
Budapest, 2021.12.07.


Attila Máté (15 éves, Öcsény)

Máté csendes nagyfiú, aki nagyon szereti az elektromos, távirányítós játékokat. Ehhez kapcsolódóan a LEGO összeszerelés is kedvenc tevékenységei közé tartozik. Így e kettő hobbyát összekapcsolva, megálmodta, majd kívánta a Csodalámpa Alapítványtól ezt a különleges, telefonnal irányítható LEGO dózert. Tudta, hogy komoly kihívás és sok türelem kell az apró LEGO kockák összeszereléséhez, de a kívánsága komoly és megfontolt volt.

A héten kedvetlen volt, nem szeretett volna se tanulni, se játszani. Ekkor jött az üzenet : teljesíthető Máté kívánsága.
Ez alkalomból, nem sikerült, "a zsebemből elővarázsolni ", "hátam mögé dugni " az ajándékot, sőt komoly segítséggel tudtam bemenni a kórterembe. Még ekkor sem értette Máté, mi ez a hatalmas doboz a kezemben. Majd , amikor említettem , hogy megérkezett a Csodalámpa ajándéka, felcsillant a szeme.
" Tényleg az enyém?" Egyből felült az ágyban, és helyet csinált maga mellett a hatalmas doboznak.
" Köszönöm szépen" csak ezt tudta hajtogatni.
A héten minden nap behívott, hogy nézzem meg , milyen jól halad az összeszereléssel.

Köszönjük a Budapest Marriott Hotel vezetőségének és dolgozóinak támogatását, segítségükkel válhatott valóra Máté álma.



Russay Ildikó
kívánságkoordinátor
Pécs, 2021. november 30.

MIHÁLY (14 ÉVES, KARCAG)


Misi egy okostelefont kért, hogy tarthassa a kapcsolatot barátaival, családtagjaival a kórházban töltött, valamint az otthoni lábadozás időszakában. Szabadidejében pedig játszhasson rajta, vagy böngészhessen a világhálón.
Kívánsága teljesült, a nagyfiú immár egy szép, új készülék tulajdonosa.


Köszönjük az MVM Energetikai Zrt. ismételt támogatását!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.12.03.

LEVENTE (15 ÉVES, Szentantalfa)


Betegségéből kifolyólag Levente jelenleg egyéni tanulói munkarendben végzi a gimnáziumot, így nagy segítséget jelent majd neki a tanulásban a laptop, melyet a Csodalámpa Alapítványtól kapott.
Levente, jó tanulást és jó szórakozást új laptopodhoz!


Köszönjük a támogatást a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nek, valamint azon felhasználóiknak, akik most váltottak elektronikus vízdíjszámlára – segítségükkel teljesíthettük Levente kívánságát!


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2021.november 30.

ZOLTÁN MÁTÉ (14 ÉVES, BUCSA)


A nagyfiú már régóta kinézett magának egy okostelefont, így nem sokat gondolkozott azon, mit is kérjen a Csodalámpától. Boldogan vette át ajándékát, és alig várta, hogy közelebbről is megismerkedjen új telefonjával.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Thermal Hotel Visegrád vendégeinek nagylelkű támogatását, mellyel most Máténak szerezhettünk örömet!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.11.10.

Péter (16 éves, Szigetszentmiklós)

/ 3





Péter birkózó Európa bajnok 2. helyezett volt U14-ben, csapatával pedig a dobogó legfelső fokán állhatott. U16-ban pedig 3. helyezést ér el egyéniben is és csapatversenyben is az Európa bajnokságon. Tehetséges birkózó, akinek a betegsége közbeszólt az edzésekre és a versenyekre való részvételekben. Péter azonban leküzdött mindent és most már egészségesen újra a szőnyegre léphetett.
A csodalámpától birkózó mezeket kért, melyekben versenyezni tud majd. Az átadást követően utazott is Lengyelországba, hogy képviselje és küzdjön azért, amiért nagyon sokat dolgozott.
Sok sikert kívánunk!
Köszönjük magántámogatóinknak a segítséget, mellyel teljesíthettük Péter kívánságát.



Szilvágyi Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.11.13.

NOEL (4 ÉVES, SZAKOLY)


A klinikán - ahol Noelt is kezelik - egy beülős rendőrautó a kisfiúk egyik kedvenc játéka. Noel kívánsága az volt, hogy neki is lehessen egy ugyanilyen rendőrautója. A Csodalámpa Dzsinnje tehát akcióba lépett, és a rendőrautó mását Noel otthonába varázsolta.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Keresztes Fanninak és családjának,
hogy valóra válthattuk a kisfiú vágyát!



Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Szakoly, 2021.10.25.

LILIÁNA (17 ÉVES, SÁLY)


Liliána kívánsága egy iPhone volt, régi telefonját szerette volna lecserélni egy modern készülékre. Nagy volt az öröm, amikor a soron következő vizsgálat alkalmával megkapta a Csodalámpa Alapítvány ajándékát, az áhított iPhone-t.



Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Thermal Hotel Visegrád vendégeinek nagylelkű támogatását, melynek köszönhetően Huba álma is valóra válhatott!


Nagy Edina
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2021.11.18.

ELINA (4 ÉVES, Hajdúszovát)


Elina kívánsága egy tablet volt, melyen jókat játszhat, és meséket nézhet, akár otthon van, akár a kórházban kezeléseken. Nagyon örül a tabletnek, hiszen így kedvenc mesehősei mindenhol vele lehetnek.


Köszönjük a The British International School Budapest diákjainak támogatását!


Sütő Beatrix
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.11.15

MÁTYÁS (12 ÉVES, DÖBRÖNTE)

Matyi, mint a korabeli fiúk, odavan a számítógépes játékokért. Ahhoz viszont, hogy igazán élvezetes legyen egy játék, jó gépre van szükség. A kisfiú vágya egy olyan laptop volt, melyen kíválóan működnek kedvenc játékai. Boldogan vette át a Csodalámpa Alapítvány ajándékát, és sietett is haza, hogy mielőbb kipróbálhassa.
Matyi, sok örömöt az új laptophoz!


Köszönjük a PannErgy Nyrt. támogatását, segítségükkel ismét mosolyt
varázsolhattunk egy beteg gyermek arcára!


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2021.11.25.

DÓRA (18 ÉVES, BÉKÉS)

November végén utaztunk Békésre, ahol egy nagylánynak, a 18 éves Dórinak vittünk ajándékot. Tudta, hogy menni fogunk, de hogy mikor, melyik napon azt nem. Így igazi meglepetés volt az érkezésünk.
Dóri – az örömtől - sikongva nevetett, nem rejtette véka alá meglepetését és boldogságát. Ritkán látunk ilyet, ez a nagylány is igazi gyermeki rajongással nézte és várta, hogy mit csomagolunk ki a dobozból.

A LAPTOP nemcsak csodaszép volt, de a paraméterei és az extra szolgáltatása lenyűgöző volt.

Dóri grafikusnak készül, és ez a gép a grafikus szoftverre is alkalmas!!
Dóri elmesélte, hogy hol tanulja ezt a szakmát most az érettségi után, milyen tervei vannak, és mesélt néhány várható grafikus elképzeléséről is.

Igazi öröm volt Dórit hallgatni, és megtapasztalni, hogy milyen segítséget hoztunk Dóri életébe, vágyai, tervei megvalósításához.

Dóri és a család is megköszönték az Alapítvány segítségét, mellyel hozzájárultak a nagylány tanulásához és tervezett jövőjének előkészítéséhez.

Boldogan utaztunk haza, a szívünkben örömmel és boldogsággal.


Köszönjük a Hesse Trade Kft. támogatását,
segítségükkel teljesülhetett Dóri kívánsága!


dr. Kapás Ferenc és dr Márkusné dr Nász Julianna
kívánság-koordinátorok
Békés, 2021.11.26

LILI (18 ÉVES, KAKUCS)


Lili tetováló művész szeretne lenni, saját grafikákat is tervez már. Ehhez a kreatív tevékenységhez egy digitális rajztáblát kért a Csodalámpától, aminek segítségével pontosan meg tudja rajzolni az általa elképzelt mintákat.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Budapesti Corvinus Egyetem harmadéves hallgatóiból álló hat fős csapatnak, valamint Csipak Péter úrnak, a Fashion Street tulajdonosának és kollegáinak, a kiállítást támogató művészeknek és természetesen a csodalámpás gyermekeknek, hogy műveikkel létrehozták azt a fantasztikus kiállítást, melynek keretében magántámogatóknak köszönhetően teljesülhetett Lili vágya.

Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.12.01.


LIZA (17 éves, SZOMBATHELY)


Liza álma hamarosan teljesül: a nagylány jogosítványt szeretne szerezni, mégpedig minél hamarabb. A Csodalámpa és Liza mindent megtesznek a cél elérése érdekében. A sikeres KRESZ vizsga után már a gyakorlati oktatásra került a sor.
Hajrá Liza, csak így tovább!


Köszönjük a támogatást a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nek, valamint azon felhasználóiknak, akik most váltottak elektronikus vízdíjszámlára – segítségükkel teljesülhet Liza álma!


Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.november 22.

Archívum

Archívum


Belépés