Fanni Zsófia (12 éves, Budapest)

Április 19-én délután, a Liszt Ferenc repülőtéren állva sem tűnt úgy, hogy Fanni és Ákos pontosan felfogta volna, hogy álmuk teljesülni fog. Kézzel fogható volt a feszültség és minden várakozással töltött pillanat hosszú percnek tűnt.

Késő este landoltunk Barcelonában, és a taxi ablakából kifelé leskelődve lehetett érzékelni, hogy kezdenek hinni a szemüknek, kezdenek hinni a csodában, az álmuk megvalósulásában: egy Barcelona meccsre eljutni a "szentélybe", a Camp Nou-ba, azaz a Barcelona stadionjába.

Szombat délutánra volt meghirdetve a meccs, de már szombaton reggel átmentünk a stadionhoz, szemügyre venni az esti program helyszínét. Annyira szerencsés pillanatban érkeztünk, hogy még az edzésre érkező játékosokat is volt szerencsénk látni, amint autójukkal a mélygarázsba lehajtottak. Itt már az eufória jelei érezhetőek voltak, még ha a sokszor sötétített üvegen keresztül csakis a helybéli szurkoló csapat név bekiáltásaira tudtunk hagyatkozni.

Amikor eljött az este és a meccsre való indulás pillanata, nos ott már én is, nem foci rajongó létemre, elkezdtem átvenni a Fanniból és Ákosból sugárzó izgatottságot. Ákos esetében, aki kisgyerek kora óta mai napig is focizik, nem volt kérdés a rajongása a csapatért. Gyakorlatilag ő "idegenvezetett" nekünk is sok focis, történelmi és aktuális kérdés kapcsán.

Fanni esetében nagy várakozással voltam jó magam is, hogy miért pont a foci, és miért pont a Barcelona. Nos, mikor a meccs kezdete előtt Fanni állva énekelte végig a Barca indulót, nos akkor mindent megértettem. Ez a kislány egy igazi, megszállott Barca-, és azon belül is Messi rajongó. Meccset követő napon jutott idő egy kis városnézésre, az Ócenárium meglátogatására és természetesen sok mókára és kacagásra is!

Fanni, Ákos, szeretném nektek megköszönni az élményt, mely nekem is egy életre szólt, és kívánom, hogy nektek is kitartson hosszú életetek során, és minden kihívással teli pillanatban tudjatok töltődni belőle, újra és újra!

Lusztig Noémi
kívánság-koordinátor
Barcelona, 2013.04.20.

Fanni Csodalámpának írt levelét itt olvashatják.

Köszönjük a WORLD FOOTBALL Tickets, Szövérfi János és Bartos Zoltán urak, valamint az E.ON Hungária Kft. továbbá a KPMG és Ságodi Attila úr támogatását!





Archívum


Belépés