Barnabás (13 éves, Budapest)

Már a repülőtéren érezhető volt az izgalom mindenki részéről, amikor előszőr találkoztunk Barnabással, illetve anyukájával, Edittel.
Arra felkészültünk, hogy a késői repülőjáratok mellett némi álmosság is kísér majd bennünket, de az izgalom mindent legyőzött.

Vasárnap reggel érkeztünk a parkba, ahol több csodálatos látvány fogadott.
Még mielőtt bementünk volna a Delfináriumba, közel egy tucat piros Ferrari kígyózott be a parkba. Aznap (szerencsénkre) Ferrari klubnap volt és a parkon belül körbekerítve lehetett csodájukra járni egyész nap. Több kép elkészítése után beültünk egy első műsorra, ahol műugrók fogadtak bámulatos előadásukkal. A végén már olyan magasról ugrott az egyik úr, hogy szinte alig láttuk a vízbe csobbanása előtt.

Maga a park felkészült kerekesszékben közlekedő vendégek fogadására, így könnyen tudtunk minden előadást megközelíteni.



Az műugrók után jött a madár-bemutató, ahol teljesen a szabadban több sassal, bagollyal és öreg tokás gólyához hasonló madárral kápráztattak el miközben a fejünk fölött röpködtek.
Ezt követően jöhettek a fókák, akik jókedvükkel nevetteték meg a nézőket.

Majd jött a meglepetés, ugyanis délután 16:30-ra voltunk bejelentve a delfinsimogatásra, de váratlanul hamarabb tudtak fogadni és így egyből bementünk a "magánelőadásra".

Itt csak velünk foglalkozott az oktató: elmondta hogyan képzik a delfineket majd átkísért a fotó-emelvényhez és lehetőség nyílt King névre hallgató delfint simogatni, ill. ezt megörökíteni. Barnának láthatóan tetszett, ahogy a delfin selymes bőrét megérintette. A fiú nagyokat kacagott miközben King a széles mosolyával rabul ejtett.
Az este elégedetten, de fáradtan estünk ágyba.

Hétfő reggel célba vettük a Colosseumot, ill. az "Igazság száját"... Tartalmas és emlékezetes két napot töltöttünk Rómában.
Ennél azonban nagyobb élményt jelentett számunkra Barnabással és anyukájával való találkozás, ők a mindennapi élet igazi hősei. Köszönjük!



Ezúton is köszönjük az Abbvie Kft. támogatását, mellyel hozzájárultak Barnabás álmának a valóra váltásához.







Benkő Nóri, Benkő Dávid, Benkő Vilmos
kívánság-koordinátorok
Róma, 2013.06.18.

Archívum


Belépés