Sándor (16 éves, Lőkösháza)





Sanyi nagyon szereti a mulatós zenét, ezért azt kérte az alapítványtól, hogy Fásy Ádámmal találkozhasson és beszélgessen vele egy keveset. A tavalyi évben sajnos ez nem jöhetett létre, mivel a találkozó szervezése közben Sanyi új vesét kapott, így a műtét miatt el kellett halasztani a kívánságteljesítést. A lökösházi nagyfiú azóta már jól van, így ebben évben sikerült a nagy találkozás.

Izgatottan vártuk az estét, amikor is nagyon eláztunk a hatalmas esőtől, de a kedvünket ez sem rontotta el. Szeged mellett Szőregen a Rózsa fesztivál ünnepén adott koncertet a közönségnek Fásy Ádám, aki nagy örömmel fogadott bennünket.

A kedves beszélgetés és fogadtatás után Sanyi dedikált CD-t és egy kis szakácskönyvet vehetett át a művész úrtól és a leányától. A koncert elkezdődött, Sanyi és családja pedig az első sorból élvezték a zenés műsort.




Köszönjük Fásy Ádám úrnak és a műsor szervezőinek, hogy megvalósították Sanyi álmát.




/ 4







Felkai Márta és Lengyel Andrea
Szőreg, 2013. június 22.

Archívum


Belépés