Csenge (4 éves, Nádasdladány)





Csenge egy tünemény kislány, aki bár több súlyos betegségen is átesett, a napokat csakis játszva tudja elképzelni. Sürgölődik a fészerben az édesapja körül, segít az édesanyjának a konyhában, és nagyon szeretne minél többet hintázni, csúszdázni.

Mostantól ezt is megteheti, méghozzá a saját álomjátszóterén, melyet szakemberek segítségével a József Attila-díjas író Grecsó Krisztián és Zatykó Péter, az AEGON Magyarország vezérigazgatója, valamint marketinges kolléganői közösen szereltek össze. Csenge izgatottan várta már, mikor áll össze a játszótér, hogy minél előbb birtokba vehesse. Egy-két közös fotózás és mi felnőttek már csak kívülállók lehettünk, s nézhettük, ahogy a nádasdladányi kislány önfeledten csúszdázik.



Külön köszönet Bodnár Rékának, hogy rendezvényszervezésével a Csodalámpát támogatja.

2013 tavaszán az AEGON Művészeti Díjas író, Grecsó Krisztián 9 állomásos országjáró körútra indult Dés Andrással és Dés Lászlóval, ahol az író a Mellettem elférsz című könyvéből olvasott fel részleteket, amelyekre a zenészek improvizáltak. Az estek bevételéből a művészek és a fő támogató AEGON Magyarország a Csodalámpa Alapítványnak ajánlottak fel adományt, melyből Csenge kívánságát teljesítették. Nagyon köszönjük a támogatásukat.





/ 2






Bakonyi Joli és Felkai Márta
Nádasdladány, 2013. május 31.

Archívum


Belépés