Ramóna Aranka (3 éves, Kistelek)



Rami a kezeléssorozata után ugyanolyan életteli, aktív kislány, mint betegsége előtt. Szülei elmondása szerint mindig is örökmozgó volt. Kívánsága egy trambulin lett, amin majd kedvére ugrálhat.

Ahogy megérkeztünk, kissé meglepetten fogadott minket a kicsi lány, de mikor megkérdeztük, mi is volt a kívánsága, azonnal rávágta a „helyes” választ! A szerelés megkezdésekor már közvetlen és bizalommal teli volt felénk.

Mivel a Morgen Stanley segítségével teljesült a kívánsága, a cégtől két fiatal munkatárs is lejött a kívánságteljesítésre, Hegedűs Ádám és Réti Rudolf segédkezett a trambulin összeszerelésében. Rami is aktívan részt vett az ajándéka körüli munkákban… Még nem épült fel teljesen az ugráló, de a kislány már rögtön birtokba is vette, bár én folyamatosan attól féltem, leesik. De nem! Felnőtteket zavarba hozó ügyességgel szökdécselt, mint a képeken is látszik.

Az idő kedvezett egy darabig, de utána nagy zivatar vette kezdetét. Az ugrálásban Rami elfáradt és mivel kimaradt a délutáni alvása, így lefeküdt. A zivatar után a hálót még köré építették a fiúk, és így mi próbáltuk ki, hogy elég biztonságos lesz-e a kicsi lánynak. Mindannyiunk számára emlékezetes, kellemes délutánt töltöttünk Kisteleken.




Köszönjük a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft.támogatását!




/ 4





Lengyel Andrea
kívánság-koordinátor
Kistelek, 2013. 06.11.

Archívum


Belépés