Tamás (10 éves, Szigetcsép)





Tamás egyike azoknak a csodalámpás gyerekeknek, akik más kisbetegnek is segítenek, természetesen a szüleikkel közösen. Ez év márciusában Orsolyának ajándékoztak egy rózsaszín laptopot. Ezúton is köszönjük.

Tomi nagy Barátok közt-sorozat rajongó, ezért azt kérte a Csodalámpától, hadd nézzen bele egy forgatásba, láthassa, hogyan készülnek a jelenetek. Mivel ez már a harmadik barátok közt-kívánság, így mi már tudtuk, Tominak tetszik majd, amit lát. Böjte Piros fogadott bennünket, mint ahogy 2007-ben is már.

Sajnos sok mindent nem árulhatunk el a látogatás részleteiből, hiszen ez titok, de azért elmesélhetjük, hogy láttuk a lakásokat, ahol a jelenteket forgatják, találkoztunk néhány szereplővel, köztük négylábúakkal is. Végignézhettük, ahogy felvesznek egy jelenetet, s azt is elmesélhetjük, hogy mindez nagyon izgalmas volt. Akivel a forgatáson útközben találkoztunk, azzal készíthettünk közös képet, illetve megnézhettük azt a ruharaktárt is, ahonnan a szereplők nap mint nap felöltöznek, hogy a sorozatbeli embereket életre keltsék. A látogatás végén Tomi ajándékot is kapott, természetesen Barátok közt-sapkát, pólót, bögrét és legalább 20 szereplő aláírt fotóját.




Köszönjük a Barátok közt stábjának, a színészeknek és Böjte Pirosnak,

hogy közösen teljesítették Tomi kérését.



/ 3



Felkai Márta
Budapest, 2013. július 3.

Archívum


Belépés