Zselyke (16 éves, Szekszárd)

A Budapesten megrendezésre került Atlétikai Világkupa 3 napos rendezvénysorozatán részt vehetett Zselyke és Martin is. Nagyon élvezték a versenyt, hiszen mindkét gyermeknek mély kötődése van az atlétikához, hiszen betegségük előtt mindketten sikeres atléták voltak.
Mindhárom napot nagyon élvezték, drukkoltak a világcsúcs kísérletekhez, valamint izgultak kedvenceikért. Zselyke Kozák Lucával, míg Martin Molnár Attilával, kedvenc magyar atlétáikkal is találkozhattak.
Mindkét gyermek számára nagyon nagy öröm volt részt venni a 2026-os atlétikai világkupán és reméljük egyben felejthetetlen élmény is marad számukra!


Lutz Katalin
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.11-13.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.11-13.
Tamás (15 éves, Budapest)


Tomi egyik kedvenc videójátéka az autóversenyzés, így nem volt meglepetés, hogy azt kívánta, hadd mehessen egy Ferrarival pár kört. A Ferrari Budapest telephelyére volt megbeszélve a találkozó és hamarosan elő is állt egy gyönyörű autó.
Tomi zárkózott, csendes fiú, de a szeme rögtön felcsillant, ahogy meglátta. Még el is mosolyodott a motort hallva. Megilletődve szállt be és kezdődhetett is a kaland. Az autó maximális sebességét ugyan nem érték el, de az egy órás út így is nagy élmény volt számára.
"Levezetésképp" körbevezettek minket a szervizben, ahol sok szebbnél szebb autót csodálhatott meg.
közreműködésükkel egy újabb beteg gyermek álmát válthattuk valóra!

Kis Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.15.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.15.
Szabolcs (13 éves, Jászjákóhalma)

Szabolcs kívánsága egy laptop volt, amin a kórházi kezelések ideje alatt tarthatja a kapcsolatot a barátaival, nézheti a kedvenc sorozatait és a tananyaggal sem marad le. Szabolcs egy rendkívül kedves, intelligens és okos fiú, így biztos vagyok benne, hogy a laptop a lehető legjobb helyre került.
a BME Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, a Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum
diákjainak, tanárainak és szülői munkaközösségének, illetve magántámogatóinknak,
hogy összefogásukkal teljesülhetett Szabolcs kívánsága!


Bogár Judit
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.18.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.18.
Martin Olivér (16 éves, Sándorfalva)

A Budapesten megrendezésre került Atlétikai Világkupa 3 napos rendezvénysorozatán részt vehetett Zselyke és Martin is. Nagyon élvezték a versenyt, hiszen mindkét gyermeknek mély kötődése van az atlétikához, hiszen betegségük előtt mindketten sikeres atléták voltak.
Mindhárom napot nagyon élvezték, drukkoltak a világcsúcs kísérletekhez, valamint izgultak kedvenceikért. Zselyke Kozák Lucával, míg Martin Molnár Attilával, kedvenc magyar atlétáikkal is találkozhattak.
Mindkét gyermek számára nagyon nagy öröm volt részt venni a 2026-os atlétikai világkupán és reméljük egyben felejthetetlen élmény is marad számukra!


Lutz Katalin
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.11-13.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.11-13.
Fatima (17 éves, Balaton)


Fatima kedvenc sorozata a Kara Sevda- Végtelen szerelem című török sorozat. Kívánsága az volt, hogy eljusson Isztambulba és megnézhesse Kemal Soydere családi házát és azokat a helyszíneket, környezetet, ahol a sorozatot forgatták.
Négy nap alatt megismertük Isztambul ezer arcát gyalogosan, villamossal, hajózva és a levegőből is. Megcsodáltuk az ikonikus Kék mecsetet, jártunk a Grand Bazarban, hajóztunk a Boszporuszon vacsora közben élveztük a táncműsort majd a végén mi is táncra perdültünk örömünkben.
Jártunk a Galata toronynál, sétáltunk a Taksim téren. Élveztük az utcák hangulatát miközben Fatima minden nap tesztelte a helyiek által készített kedvencét, a főtt kukoricát. Még Törökország legnagyobb mecsetébe, a Camlica-mecsetbe is ellátogattunk, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik Isztambulra. Pihenésképpen megkóstoltuk a baklavát és a török teát.
Öröm volt megélni Fatimával és édesanyjával ezt a fantasztikus utat, a sok élményt, nevetést, beszélgetést. Fatima édesanyja azt mondta, vissza szeretnének menni a családdal is Isztambulba egyszer.
Kívánjuk, hogy az a kívánsága is úgy teljesüljön majd, ahogy ez a felejthetetlen út, ami a Csodalámpa Alapítvány által sikerült.
/ 5
valamint magántámogatóinknak, hogy valóra válthattuk Fatima álmát.




Bogár Judit
kívánság-koordinátor
Isztambul, 2026. szeptember 13.
kívánság-koordinátor
Isztambul, 2026. szeptember 13.
Attila Ferenc (9 éves, Dévaványa)

Attila régóta vágyott egy olyan biciklire, amelyet betegsége ellenére is biztonságosan használhat. A Csodalámpa Dzsinnjétől ezért egy számára megfelelő, speciális biciklit kért.
Nagy örömmel fogadta az új kerékpárt, hiszen ez lehetőséget ad számára, hogy a szabadban mozoghasson és ő se maradjon ki a közös családi biciklizésekből.
Gyöngyösiné Goller Erika
kívánság-koordinátor
Dévaványa, 2026.09.13.
kívánság-koordinátor
Dévaványa, 2026.09.13.
Sanel (7, Hajdúszoboszló)

Sanel kívánsága egy tablet volt, amin játszhat, mesét nézhet. A készülék vele lehet a klinikán is, így gyorsabban és élvezetesebben telik majd a kezelések közötti idő. Sanel nagy mosollyal, boldogan vette át ajándékát.

Sipos Adrienn
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2026.09.16.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2026.09.16.
Teodor (7 éves, Ferencszállás)


Teo nagyon várta a kiskutyát – igazán különleges, gyógyító ajándék volt ez neki.
Anyukája mesélte, hogy amikor a korábbi kutyus, Samu hozzájuk került, a kezelések miatt Teo még nem simogathatta őt. Akkor megígérték neki, hogy ha egyszer eljön az idő, lehet majd neki is egy saját kiskutyája.
Már ott ugrált a kapuban, amikor megérkeztem, majd befutott Roland, a tenyésztő is a kis francia bulldoggal. Az együtt töltött idő alatt Teo és a kiskutya szépen összebarátkoztak, sokat játszottak, és Teo egyszer csak kijelentette:
„Már nagyon szeret engem!”
Szívet melengető volt látni ezt a találkozást és azt az őszinte örömöt, ami közöttük született. A neve végül Darwin lett, bár Steve-nek indult. Legyen még nagyon-nagyon sok közös, boldog pillanatuk, és legyenek egymásnak igazán nagy örömforrásai!


egy újabb beteg kisgyereknek szerezhettünk nagy boldogságot.

Mórocz Veronika
kívánság-koordinátor
Ferencszállás, 2026.08.28.
kívánság-koordinátor
Ferencszállás, 2026.08.28.
Letícia Erika (11, Budapest)

Letícia betegsége miatt hosszú hónapokra kórházi kezelésre szorult. Már ekkor felkeltette figyelmét Jákob Zoli közösségi médián is átszűrődő közvetlensége, így a Csodalámpa dzsinnjétől a Zolival való személyes megismerkedést kérte.
A találkozó napján Letícia már hajnalban ébredt, az izgalomtól nem tudott aludni - Zoli azt is felajánlotta, hogy a megismerkedésen túl autóznak egyet majd Budapesten. A máskor cserfes kislány megilletődötten mutatkozott be Zolinak és szállt be a piros, nyitott tetejű Ferrariba a járókelők nézelődése közepette.
Örömét csak fokozta, hogy menet közben végig kedvenc zenéje szólt a hangszóróból. Arra már végképp nem számított, de Zoli még ajándékkal is kedveskedett neki az autózás végén.

Kis Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.08.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.08.
Lénárd (8 éves, Gyömrő)

Lénárd kívánsága egy családjával közösen eltöltött hosszú hétvége volt a Kolping Hotelben. A kifejezetten gyermekbarát szálloda számos lehetőséget kínált a kikapcsolódásra és a közös családi programokra.
A gondtalan napok alatt Lénárd sokat játszott, fürdőzött, de legfőképpen a Bobo Fun Park nyűgözte le. Nagy lelkesedéssel próbálta ki a különböző játékokat és programokat. A család számára is öröm volt látni, hogy Lénárd önfeledten szórakozik, és a közösen töltött idő alatt sok szép emlékkel gazdagodtak.

Kemendy Henriett
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2026.09.06.
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2026.09.06.
Hanna Hóvirág (6 éves, Algyő)

Amikor Hannához érkeztem a Bethesda Kórházba, éppen pónijával játszott a közösségi térben. Mielőtt átadtam neki a laptopot, megkérdeztem, emlékszik-e még, mit kívánt a Csodalámpa Dzsinnjétől.
Hanna mosolyogva, gondolkodás nélkül válaszolta, hogy egy laptopot szeretett volna, amin pónis meséket nézhet. Nagyon örült a laptopnak és boldogan üzemelte be édesanyjával.
Kívánjuk Hannának, hogy sok vidám pillanatot és pónis mesét tartogasson számára az új laptop!
egy újabb beteg gyermek kívánságát teljesíthettük!

Pataki Sára
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.10.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.10.
Bence (5 éves, Erdőtelek)

Bence kívánsága egy laptop volt, amelyen a kórházi kezelések alatt nézheti kedvenc meséit. Az átadáskor egy igazán kedves, mosolygós és vidám kisfiút ismertem meg személyében, így biztos vagyok benne, hogy a laptop jó helyre került.
Kívánjuk Bencének, hogy a laptop sok örömteli pillanatot szerezzen neki a kórházi tartózkodás alatt!
egy újabb beteg gyermek kívánságát teljesíthettük!

Pataki Sára
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.11.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.09.11.
Zoltán (8 éves, Lakitelek)


Zozó kívánsága egy balatoni nyaralás volt, amelyre az utolsó nyári hétvégén került sor. A tóparton töltött napok remek lehetőséget adtak a pihenésre, fürdőzésre és a gondtalan kikapcsolódásra.
A nyarat búcsúztató hétvége így igazán különleges és emlékezetes élménnyel zárult Zozó és családja számára.

ismét valóra válthattuk egy beteg gyermek álmát!

Pataki Sára
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2026.08.30.
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2026.08.30.
Júlia (14 éves, Fót)

Julcsi rendkívül kreatív kislány. Rajzol, kézműveskedik, zenét ír, táncol és anyagozik egy ideje. Ahhoz, hogy az agyagozásban kiteljesedjen, szeretett volna egy égető kemencét. Sikerült találni egy céget, akik ilyen kemencét készítenek és vállalták a nagyon kedvezményes áron való elkészítést és házhozszállítást. Az Alapítványnak sikerült az egyik legrégebbi szponzor cégünket megnyernie a kemence megvásárlásához szükséges összeg felajánlásához, mint támogatás.
Amikor megérkeztünk Julcsiékhoz a kemence készítő cég és a támogatók képviselőivel, a kislány nagyon boldogan fogadott minket. Elmesélte, mi mindennel foglalkozik, megmutatta kézműveskedésének számtalan eredményét, a tárgyakat, amik már csak az égetésre várnak, majd megnéztük a kemencét, amit örömmel csomagolt ki, és mutatott meg nekünk. Elmondta, hogy kinél tanult az agyagozásról és milyen tervei vannak ezen a területen. Készült egy kis tánc-bemutatóval, aminek a koreográfiáját és a tánc közben dúdolt dallamot is ő készítette.
Büszkén mutatta meg a rengeteg oklevelet, elismerést, amit az elmúlt évek során kapott a különféle rendezvényeken, táborokban, az iskolában. Számtalan pályázaton indult, ahol a kreativitását, az ügyességét tudta megmutatni és ezt oklevelekkel jutalmazták. Betegségében ezek az elismerések nagyon sokat jelentenek. Most, hogy már égető kemencével tudja befejezni az agyagos tárgyakat, nagy örömmel tölti el, hiszen ez régi vágya volt. Boldogan köszönte meg a gyártó, a szponzor és az Alapítvány segítségét, hogy az álma valóra válhatott.
Hosszan beszélgettünk a családdal a kislány mindennapjairól, nehézségekről, megpróbáltatásokról és örömökről, nehezen jöttünk el tőlük. Igazán derűs időt töltöttünk náluk. Azt gondolom, mindannyian feltöltődtünk.

segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánságát válthattuk valóra!


Solti Judit
kívánság-koordinátor
Fót, 2026.09.08.
kívánság-koordinátor
Fót, 2026.09.08.
Dorka (5 éves, Márianosztra)


Dorka egy tündéri kislány. Családja nem először jár Nyíregyházán. Korábbi látogatásuk alkalmával annyira megtetszett nekik az állatpark, hogy mindenképpen szerettek volna visszatérni. Akkor még nem készült el a Jégvilág, így most kifejezetten azért érkeztek, hogy ezt is felfedezzék, és természetesen a jegesmedvéket is megnézzék.
Dorka nagy állatbarát, otthon van egy kutyusa is. Különösen a lovacskákat szereti, ezért nagyon várja, hogy az állatparkban őket is megnézhesse, és ha lehetősége lesz rá, meg is simogathassa.
A mai napjuk pedig már délelőtt élményekkel indult. Ellátogattak a Múzeumfaluba, ahol gyertyaöntésen is részt vettek, ahol gyönyörű gyertyát készítettek és nagyon jól érezték magukat.
segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánságát válthattuk valóra!

Kanyári Liza
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2026.08.26.
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2026.08.26.
Botond (3 éves, Fót)

Botond kívánsága az volt, hogy családjával együtt a debreceni Aquaticumban tölthessen néhány gondtalan napot. A közös nyaralás során sokat fürödtek, játszottak és élvezték a szálloda és a fürdő nyújtotta lehetőségeket.
A családdal együtt töltött idő igazi kikapcsolódást és feltöltődést jelentett Botond számára, miközben rengeteg csodálatos élménnyel gazdagodtak.
Kívánjuk Botondnak és családjának, hogy még sok hasonló és vidám élményben legyen részük!
segítségükkel ismét valóra válthattuk egy beteg gyermek álmát!

Boris Péter
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2026.08.25.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2026.08.25.
Benigna (14, Nyíregyháza)


Benigna kívánsága egy családi nyaralás volt a Balatonon. Nagy öröm volt számára, hogy szeretteivel együtt néhány gondtalan napot tölthettek a tó partján. A közös fürdőzés, a játék és a sok együtt töltött idő igazi kikapcsolódást jelentett az egész család számára. A nyaralás során számos közös élménnyel gazdagodtak, amelyek sokáig szép emlékként maradnak meg bennük.
Kívánjuk Benignának és családjának, hogy még sok boldog, élményekben gazdsag közös nyaralásban legyen részük!
ismét valóra válthattuk egy beteg gyermek álmát!

Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2026.08.23.
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2026.08.23.
László Csanád (19 éves, Gyál)


Laci az édesapjával érkezett a BMW gyárhoz, egyszerre érkeztünk a parkolóba. Rövid bemutatkozás és beszélgetés után bementünk a gyárba, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Szép kis delegáció várt minket.
Golfkocsival jártuk be az egész gyárat. Egy olyan kétórás körbevezetésen vehettünk részt, amelyet majd ősztől vehetnek igénybe a látogatók díj ellenében. Mint kiderült, még a város vezetése sem kapta meg ezt a lehetőséget. Nagyon élveztük és igazán azt kapta a család, amire csak vágyott.
Fantasztikus élmény volt kísérőként is és ami még öröm volt, hogy a korábbi féloldali bénulás, amivel kezelték Lacit mára már csak egy enyhébb sántikálássá változott. Nagyon örültünk ennek mindannyian.

Sasi-Szabó Boglárkának valamint Jenei Rékának a fantasztikus szervezésért!
Boris Péter
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2026.08.14.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2026.08.14.
Kornél (8 éves, Budapest)

Kornél kívánsága egy tablet volt, amely nagy segítséget jelent számára a kommunikáció fejlesztésében. Az eszközt a mindennapokban is használhatja, így játékos formában gyakorolhatja a kapcsolatteremtést és a kommunikációt.
Kívánjuk Kornélnak, hogy az új tablet sok sikerélményt és örömteli pillanatot hozzon számára, és segítségével egyre magabiztosabban tudja kifejezni magát!

Lutz Gabriella
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.08.23.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2026.08.23.
Fruzsina (16 éves, Sajókeresztúr)

Fruzsina nagy álma volt, hogy személyesen is találkozhasson kedvenc zenekarával, a Tankcsapdával. A kívánsága végül Egerben teljesülhetett, ahol szüleivel együtt egy felejthetetlen estét tölthetett el.
A koncert napján Fruzsi és szülei először bejárták Eger városát, majd elfoglalták a szállásukat. Fruzsina már nagyon várta az estét és azt a pillanatot, amikor végre találkozhat kedvenceivel.
A koncert előtt sor került a várva várt találkozásra is. Fruzsi közös fotókat készíthetett a zenekar tagjaival, és kedvenc ajándéktárgyait is aláírathatta velük. A találkozásra a család sem érkezett üres kézzel: egy kis ajándékkal készültek a zenekarnak, aminek a tagok nagyon örültek.
Ezután kezdetét vette a koncert, ahol Fruzsi egy igazán jó hangulatú estén vehetett részt. Különösen várta az „Ez az a ház” című dalt, így amikor felcsendült, még nagyobb lett az öröme. A színpad előtt a rengeteg pogózó rajongó látványa is lenyűgözte. Fruzsi rögtön el is árulta, hogy ha nagyobb lesz, ő is szeretne majd ott pogózni a többiekkel.
A koncert végül egy csodálatos, élményekkel teli estével zárult. Fruzsi és szülei sok szép emlékkel térhettek vissza a szállásukra, Fruzsi pedig egy olyan élménnyel lett gazdagabb, amelyre biztosan sokáig emlékezni fog.

Hajdu László
kívánság-koordinátor
Eger, 2026. augusztus 21.
kívánság-koordinátor
Eger, 2026. augusztus 21.
Korábbi bejegyzések
- Zselyke (16 éves, Szekszárd)
- Tamás (15 éves, Budapest)
- Szabolcs (13 éves, Jászjákóhalma)
- Martin Olivér (16 éves, Sándorfalva)
- Fatima (17 éves, Balaton)
- Attila Ferenc (9 éves, Dévaványa)
- Sanel (7, Hajdúszoboszló)
- Teodor (7 éves, Ferencszállás)
- Letícia Erika (11, Budapest)
- Lénárd (8 éves, Gyömrő)
- Hanna Hóvirág (6 éves, Algyő)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2026
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004