Donát (13 éves, Érd)


A 13 éves nagyfiú alapítványunktól azt a lehetőséget kérte, hogy megszerezhesse a kismotorra a jogosítványt. Otthona közelében, Érden megkezdte a tanfolyamot, és mint megtudtuk, az egyik leglelkesebb tanuló volt. Sikeres elméleti vizsgákon van túl, amint az időjárás és egészségi állapota engedi, valószínűleg csak tavasszal, tovább halad a jogosítvány felé.

Édesanyja így emlékezik:

„Hálás szívvel köszönjük a Csodalámpa Alapítvány támogatását, hogy Donát álma valóra válhat és megszerezheti a kismotoros jogosítványát és megfelelő védőfelszereléssel motorozhat. Nagyon sokat jelentett Donátnak a lábadozás ideje alatt és most is, hogy célja van, amit nagyon szeretne elérni és ebben Önök támogatást, segítséget nyújtottak.”


Donát levele:

„Nagyon szépen köszönöm támogatásukat! Kis korom óta nagyon érdekelnek a motorok, így nagypapám 13. szülinapomra meglepett egy SIMSON kismotorral. 1 éven keresztül csak bütyköltem, szerelgettem a motort és rengeteget gondoltam arra, hogy milyen jó lenne megszerezni a jogosítványt és végre motorozni.

Nem tudtam, erre mikor lesz lehetőségem, mert komoly műtét előtt álltam. Ez év tavaszán megműtöttek és sajnos komplikációk adódtak a műtét során. 49 napot töltöttem a kórházban és ez idő alatt kaptam a Csodalámpa Alapítvány önkéntesétől a felkérést, hogy írjak Önöknek levelet, mi lenne az, amit a legjobban szeretnék. Persze, hogy a motorozás jutott rögtön az eszembe! De azt is tudtam, hogy megfelelő védőfelszerelés nélkül ez számomra fokozottan veszélyes.

Az elméleti vizsgákat már sikerrel teljesítettem és nagyon igyekszem, hogy a gyakorlati vizsgám is sikerüljön, és végre felülhessek a motoromra. Nagyon szépen köszönöm még egyszer, hogy támogattak és segítettek!”




Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!

Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.07.31.

Archívum


Belépés