REGŐ (12, TISZAFÜRED)



Regő nagyon kedves, illemtudó fiatalember. Hamar a szívembe lopta magát! Betegsége előtt versenyszerűen kajakozott, sok-sok érmet nyert és mivel a Tisza mellett lakik, így érthető, hogy a vízi sportok vonzzák. E mellett, mint minden kamasz, ő is szereti a számítógépes játékokat. Élénken érdeklődik a számítástechnika iránt, sőt informatikus szeretne lenni.

Mivel egy jó ideig nem mehet ki a szabadba, így nagy vágya volt egy XBOX, hiszen azon a barátaival együtt is tudnak játszani, ez pedig a kórházi kezelések alatt is segít neki, hogy jobb kedve legyen.

A játékokat is hamarabb ki tudja így próbálni, hiszen a számítógépes verziók később jelennek meg.
Sőt, ezen a gépen még kajakozhat is a kórteremben.

Köszönöm, hogy én lehettem, aki átadta és láthattam az örömöt az arcán. További jó egészséget kívánok neked kedves Regő itt is :)


Köszönjük a Budapest Park vezetőinek és munkatársainak a segítséget, hogy összefogásukkal, valamint a médiában megjelent felhívásuk hatására a park látogatóival, valamint a Pöttömkert családi rendezvény résztvevőivel közösen összegyűjtött adományokból sikerült Regő álmát valóra váltani.



Nagyné Szabó Éva
kívánságkoordinátor
Debrecen, 2018. augusztus 6.

Archívum


Belépés