DZSENIFER GRÉTA (12, GÖRBEHÁZA)


2018. június 16.-án reggel a repülőtéren találkozott Cintia (15 éves) és Dzsenifer 12 éves), valamint mindkettejük édesanyja a Liszt Ferenc repülőtéren, hogy Londonba induljunk, álmaik színhelyére.

Egyikőjük sem ült még repülőn, ezért maga a repülés is fantasztikus élmény volt számukra.
A Luton reptérre való érkezés után vonattal mentünk be London belvárosába. A vonatúton ízelítőt kaptak az angliai kisvárosok képéről, hangulatából.

A szállodai szobák elfoglalása és pici pihenés után metróra szálltunk és kis idő elteltével már a Buckingham palotánál találtuk magunkat. A lányok ámulattal nézték az angol királynő rezidenciáját és gondolatban felidézték, milyen is lehet, amikor az angol uralkodó személyesen is megjelenik ott. Aztán elsétáltunk a Trafalgar térre, ahol a Nelson emlékművet néztük meg.

Vasárnap délelőtt városnéző buszra szálltunk, és első utunk a Kings Cross pályaudvarra vezetett, ahol a Harry Potter filmekből jól ismert 9 és 3/4-es vágányt néztük meg. A Griffendale sálba öltözött és varázspálcás lányokról természetesen fotók is készültek a helyszínen.
További utunk a busszal a Tower-hez vezetett, amit alaposan körbesétáltunk. Egy rövid kávézás után hajókáztunk a Temzén, ahonnan csodás épületeket nézhettünk meg a folyó két oldalán. A Leicester téren a Lego world áruház és kiállítás, valamint a világ legnagyobb M&Ms áruháza varázsolt el minket.

Útközben az új Scotland Yard épületét és a királyi lovas gárda garnizonját is megnéztük, ahol a bejáratot 2 lovas gárdista őrzi meglehetősen mereven - ez a lovakról már nem mondható el annyira.

A kalandok sora hétfőn délelőtt a London Eye-on folytatódott. Ezt egyszer mindenkinek ki kell próbálni! Nem győztünk forogni a fülkében és ámulattal néztük a csodás londoni panorámát, a rengeteg látnivalót. Olyan biztonságos ez az óriáskerék, hogy aki korábban kissé félt a magasságtól, az is szinte rátapadt az ablakokra.
Leszállás után rövid sétával elértük a Big Bent, ami a felújítási állványok ellenére is impozáns látványt nyújtott, akárcsak a Parlament épülete. Mivel nagyon közel voltunk, megnéztük a Downing street 10.-t is, az angol miniszterelnök asszony rezidenciáját. Majd következett a Westminster Abbey és a Westminster katedrális. Szinte befogadhatatlanul sok látnivaló, csodás díszítések, szobrok, ablakok, hatalmas boltívek, arany és márvány.

/ 3



Utolsó napra maradt a Madame Tussaud Panoptikum, ahol kb. 2 órát töltöttünk. Rengeteg fénykép készült és elcsodálkoztunk, mennyire élethűek ezek a viasz szobrok. Láttuk a királyi család tagjait, híres írókat, festőket, államférfiakat a múltból és a jelenből, színészeket, sportolókat.És természetesen mindenki kedvencét, a Star Wars szereplőit. A kisvonattal - amely a mi csodalámpásunk emblémáját viselte☺ - végigjártuk London utcáit az 1700-as évektől napjainkig, ízelítőt kapva a város hangulatából minden korban.

Visszatérve a szállodába sikerült pihenni még egy kicsit a hazaindulás előtt. (köszönet érte a szállodának, amely igazán kényelmes, barátságos és vendégszerető ellátást biztosított nekünk ott-tartózkodásunk alatt). Átbeszéltük a rengeteg élményt, a látnivalókat és ezt a csodás négy napot. A lányok lelkesen, boldogan idézték fel, mennyi csodát láttak és mennyi élményben volt részük, amit majd hosszasan fognak mesélni a családnak, a barátnőiknek és szeptemberben az iskolatársaknak.

Éjfél után fáradtan, de élményekkel telten szerencsésen megérkeztünk Budapestre.

Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. és magántámogatóink, továbbá a British International School diákjainak és tanárainak támogatását, közöttük különösen a 1st Budapest Brownies Unit of BISB cserkészcsapat tagjainak segítségét!



Solti Judit
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.06.16.

Belépés