ISTVÁN NORBERT (10, BALMAZÚJVÁROS)

Fontos dátum a június 2- a Norbi életében, hiszen eljött a nagy nap, amikor ő végezhette el a kezdőrúgást, a Balmazújváros - Ferencvárosi TC mérkőzés előtt. Mindez egybe esett a 11 születésnapjával!

Már jó egy órával a kezdés előtt találkoztam a szüleivel és a nővérével a stadion előtt.

Póth Andrea, a Balmazújváros Sport Kft. ügyvezetője biztosította számunkra a tiszteletjegyeket, amiket átvéve, az ülőhelyünkre siettünk, Nándi közben az új labdáját, amit tőlünk kapott, szorosan a hóna alatt szorította, ne hogy elpattanjon.

Dibusz Dénes jött velünk szembe, akivel sikerült közös képet készíteni, valamint a bemelegítésre kifutó Böde Dánielt is elkaptuk 1 fotóra, ahogy Thomas Doll-t is, a vendégcsapat edzőjét is.

15 perccel a kezdés előtt mi is a zöld gyepen voltunk, a játékoskijáróban, ahol a 2 csapat játékosaival is összepacsiztunk...

Szőts játékvezető a kivonuláskor Norbinak adta a labdát, így vonultunk ki a középkezdéshez.
Sigér Dávidhoz, a Balmazújváros csapatkapitányához passzolt Norbi, majd nagy taps közepette hagytuk el a játékteret, de várt Norbira még egy meglepetés:
Dr. Tiba István Elnök Úr a balmazújvárosi csapat Norbi nevével díszített hivatalos mezét ajándékozta a fiúnak.

/ 6





A mérkőzés 3-3 ra végződött, elképesztő izgalmak mellett. Sajnos a helyi csapat kiesett, de Norbinak örökké emlékezetes marad, reméljük a gyógyulását, ezzel is segíteni tudtuk.
Norbi kezdőrúgása itt látható.


Köszönjük Iszák Lászlónak a kapcsolatfelvételt, valamint a város és a futballcsapat vezetésének összefogását, dr. Tiba István országgyűlési képviselőnek, a Balmazújvárosi Sport Kft. képviselőjének, Koroknai Imre alpolgármesternek, és a Balmazújvárosi FC (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő) munkatársainak, valamint a játékosoknak, hogy kedvességükkel hozzájárultak Nándi öröméhez.

Köszönjük az Új Európa Alapítvány MOL Gyermekgyógyító Programjának, hogy 2017-es pályázati támogatásukkal egy újabb kisgyermek álmát váltották valóra!

http://www.ujeuropaalapitvany.hu/



Szövérfi János és Barthos Zoltán
kívánság-koordinátorok
Balmazújváros, 2018. június 2.

Archívum


Belépés