Zita (5 éves, Biatorbágy)


Zita az átlagosnál többet várt arra, hogy átélhesse azt, amiről álmodott, ugyanis kedvenceivel, a Kolompos zenészeivel szeretetett volna együtt énekelni. Csakhogy halasztódott a teljesítés a kezelések miatt, majd vártunk, hogy 6 éves legyen, azután pedig össze kellett egyeztetni mindenki idejét.


De eljött az a bizonyos péntek délelőtt, amikor a Kolompos együttes 5 tagja sok-sok érdekes hangszerrel felszerelkezve megérkezett Pátyra, Zita Körtés óvodájába. Nagyon izgatottan várta mindenki a vendégeket, s Nagy Zoltán és az együttes tagjai azonnal belefogtak a muzsikálásba. Megtanulhattunk néhány különleges hangszer nevét és a használatát, majd Zita rég várt pillanata következett, több dalt is együtt énekelhetett a Kolompossal.


A gyerekek nagyon élvezték a műsort, együtt játszottak, énekeltek és táncoltak. Igazi jó hangulatban telt el nagyon gyorsan ez a kis idő. Zita elhozta magával azt a tablót, amelyre egy-egy korábbi koncert képeit ragasztotta fel. S most a nagy pillanatban, az álom kellős közepén aláíratta a fiúkkal a kedves emléket. Szerintem a Kolompos együttes tagjai is nagyon jól érezték magukat, így mindenkinek egy kellemes, vidám élményben lehetett része.




Nagyon köszönjük Nagy Zoltánnak és a Kolompos együttes minden tagjának, hogy egy igazán kellemes délelőttöt töltöttek el Zitával, örömet, zenei élményt nyújtva a törékeny kislánynak, akinek így végre valóra válhatott az álma.


Felkai Márta
Páty, 2016. április 15.

Archívum


Belépés