Renáta (5 éves, Szeged)


Reni komoly betegséggel küzdött, de már otthonában gyógyul és erősödik. Kívánsága egy kombinált emeletes ágy volt, ami alatt szekrény és íróasztal is helyet kap.

A kívánsága teljesült a Hírös Mester Kft. segítségével. Nagy kihívás elé állította a támogató dolgozóit a bútor-összeszerelés, de annak ellenére megoldották, hogy nem szakmájukba vágott a feladat. Nem kevés időnkbe került, míg összeraktuk az építményt. A kft. igazgatójától is segítő irányítást kaptunk a feladat teljesítéséhez, és mi önkéntes lányok is szerepet vállaltunk az összeszerelésben, amely nagyon jó hangulatú csapatmunkává vált.

Végül 5 órás szerelés után a kész mű a helyére került, és Reni csillogó nagy barna szemmel rögtön birtokba vette az emeletes ágyat. Megnézte minden fiókját és rejtett zugát a szekrénynek.


Ezúton köszönjük a támogatást a Hírös Mester Kft-nek és kollégáinak az összeállításban nyújtott segítséget.



Nagy Andrea és Illencsik Marcsi
kívánság-koordinátor
Szeged, 2014. december 10.

Archívum


Belépés