Bence (5 éves, Eger)

A 6 éves Bencének mindene a LEGO. Ezért igazán magától értetődő volt, hogy legót kért a Csodalámpától.

Kérése a Fundamenta SZEB csapatának támogatásával teljesült, akik így emlékeznek a kívánságteljesítésre:

"10 órára érkeztünk ma a miskolci kórházba, ahol nagyon kedvesen fogadott minket Zsuzsanna (Csodalámpás önkéntes, egyébként pedagógus).
Aztán felmentünk az osztályra Bencéhez, aki egy nagyon édes kisfiú!
6 éves lett most december elején, imádja a legokat és nagyon-nagyon örült a vonatnak, amit tőlünk kapott.
Rögtön ki is bontotta, és el is kezdte összeépíteni a sihuhut.

/ 3



Timi vett még gyümölcsöket, illetve Sallai Ildike hozott 3 darab mesekönyvet, azt is odaadtuk Neki, azoknak is örült!

Túlzás nélkül: tényleg egy tünemény volt a kissrác, olyan kis huncut! Nem sokat beszélt, mert lefoglalták az ajándékok, de ha kérdeztünk valamit, válaszolt nagyon aranyosan, mosolygósan. Arról nem is beszélve, hogy kb. negyedóra alatt addig jutott a vonat összeszerelésben, ami nekünk 1 hétig tartana, szóval kis ügyes!

Minden esélye megvan a teljes gyógyulásra hála az égnek, úgyhogy szurkoljunk Neki!"

Bence, ahogy megkapta ajándékot, nagy örömmel és hozzáértéssel azonnal hozzá is kezdett a megépítéséhez.
Pár óra elteltével készen is lett a nagy mű, és Bence boldogan irányította a legóból készült vasutat a kórteremben.

Bence nevében is köszönjük a Fundamenta Személyi Bankár ismételt támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2014. december 17.

Archívum


Belépés