Dóra (11 éves, Várpalota)

Ismét a Fundamenta Lakáskassza dolgozói siettek egy csodalámpás gyermek megsegítésére:


2014.12.13. nevezetes nappá vált az életemben.
Először vettem részt Basa Gábor régióvezető és Vingl Kata területvezető kollégámmal személyesen egy kívánság teljesítésében.

Általunk egy olyan kislány vágya teljesült aki még pár hónapja önfeledten játszott sportolt és fel sem merült benne, hogy a betegség egy fiatal szervezetet is kikezdhet.
Leukémiát diagnosztizáltak nála.

Szédülök ahogy hallgatom a történetét és csodálom a hihetetlen nyugalmát.Dóra mosolyogva meséli ,hogy már jobban van. Magántanárok járnak hozzá és éppen ötöst kapott mielőtt jöttünk talán történelemből.

Itt egy pillanatra elméláztam mert Gáborra és Katára néztem és láttam rajtuk, hogy feszülten figyelnek és lenyűgözi őket is ennek a kislánynak a rendkívüli ereje.Kiválóan teljesít miközben infúziós állvány és betegágy és elsuhanó maszkos nővérek, orvosok, fel-fel csendülő gyereksírás a környezet. Átfutott rajtam, hogy egyébként a Tűzoltó utcai Klinika a maga módján rendkívül színes és barátságos hangulatot áraszt.

Belépésünkkor éppen a Csodalámpa önkéntesei karácsonyi ihletésű díszítéseket pakoltak. Na gondoltam ez hála az égnek nem tűnik kórháznak. Pedig kő keményen az. Mellettünk egy jóval kisebb fiúcska fájdalmasan felsírt és visszazökkentett újra Dóri világába.
Felé fordulva átadtam neki egy plüss róka lányt azzal, hogy ez egy varázslatos erejű kabala a találékonyság szimbóluma, erőt ad a gazdájának. Rám mosolygott jelezve, hogy ő már nagylány ám és a hó fehér laptopot amit a kívánságát teljesítendő hoztunk, megsímogatta.

Mindjárt el is mesélte mik a kedvenc számítógépes játékai és már el is törpült minden probléma arra a pár percre. Felállt mellénk egy közös fotó erejéig és felélénkülve mesélte anyukájával, hogy bizony nem is olyan rég még a lépcsőn se tudott feljönni. Egyszóval javul szerencsére és fel se tünt egyikőnknek se az, hogy azért még ott van az a bizonyos állvány.

Búcsúzóúl határozott pacsit váltottunk és megígérte, hogy a rókalánynak is lesz neve és vigyáznak egymásra. Gábor és Kata közben az anyukájától megtudta, hogy azért van problémája a kis testvérének is és van mit javítani a lakáskörülményeiken is.

Hazafelé jövet volt mit átgondolni. Köszönöm, hogy segíthettünk. Köszönjük Csodalámpa!

Kosztyu László


Köszönjük a Fundamenta-SZEB ismételt támogatását!



dr.Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2014.dec.13.

Archívum


Belépés