Zsolt (16 éves, Szeged)


Két nagyfiunk vágyakozott arra, hogy élőben, a saját stadionjában láthassa kedvenc focicsapatának a meccsét!

Ezért elkezdtük a szervezést, megvásároltuk a meccsjegyeket a Santiago Bernabeu Stadionba április 29-re, a Real Madrid –Sevilla találkozóra. A két fiúnak az izgalma határtalan volt, mind a ketten nagyon nehéz, betegséggel töltött hónapokon voltak túl, hittük, ez a kikapcsolódás a gyógyulásukat segíti majd.

Az utazásra Zsoltiék így emlékeznek:

„Elsőként is szeretném megköszönni az alapítványnak ezt a csodálatos utazást, hogy egy ilyen probléma és nagy műtét után elmehettünk oda, ahová már régóta vágyakozott Zsolti. Késő éjszaka érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép és kényelmes volt. Az étkezés bőséges és változatos volt, igen ízlett minden.

Első nap a stadion múzeumi részét és a pályát nézhettük meg. Nagy élmény volt Zsoltinak, hisz mindent le kellett fényképezni és kamerázni. Már csak azért is, mert Ronaldo rajongó!!

Másnap a reggeli után hamarosan megnéztük a meccset, mivel délben kezdődött. Hát leírni alig lehet ezt az élményt, hisz 80000 emberrel együtt szurkolhattunk!

Teljesen a hatalmába kerített minket a boldogság, szinte leírhatatlan. Ráadásul, elég közel ülhettünk a pályához, és így elég jól lehetett látni mindent, még Ronaldot is, a kedvencet. A meccs volt az, ami igen sok minden jót kihozott Zsoltiból. Hiszen a műtét után probléma lett a rövid távú memóriájával, és nagyrészt mindent elfelejt. De a meccset nem felejtette el, sőt még a gólokat is tudja. Ez számomra egy remény, hisz van esélye, hogy újra olyan gyerek legyen, mint amilyen volt. A meccs után kirándulni mentünk városnéző busszal, hol le, hol felszálltunk, fényképezgettünk, kameráztunk, sétáltunk, egyszóval jól éreztük magunkat.

Harmadik nap elmentünk a Prado Múzeumba, nagyrészt Goya képeket néztünk. Szeretném megköszönni, hogy ide is bemehettünk, nagyon kedves volt velünk Mónika, az idegenvezető hölgy. A múzeumi látogatás után összepakoltunk és indultunk ki a reptérre.

Nagyon szépen köszönünk mindent Benyó doktornak is.
Számunkra egy élmény volt! Köszönjük szépen!




Zsolt és anyukája Andi”




Köszönjük Dr. Benyó Gábornak, hogy vállalta a csapat kísérését, így Csodalámpa önkéntesként ő is átélhette a gyerekek örömét!! A dokumentáció, a kiváló fotók is az ő munkáját dicsérik.

Köszönjük a Madridban élő önkéntesünknek, Teschler Mónikának, hogy a Prado Múzeumban vendégül látta a gyerekeket, és egy színes idegenvezetéssel örvendeztette meg őket.

Az „égieknek” nincs mit köszönni, az időjárás nem volt kegyes.




Köszönjük a Földgázszállító Zrt. Támogatását!







/ 5




Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012. 05.07.

Archívum


Belépés