ZOÉ (7 éves, PÁPA)


Zoé szereti hallgatni a ValMar együttes dalait, és nagy álma volt, elmehessen egy koncertjükre és találkozhasson, beszélgethessen Marics Petivel és Valkusz Milánnal. Nagyon készült a találkozóra, ajándékot is készített a fiúknak és azt is előre kigondolta, milyen kérdéseket tesz majd fel nekik.

A koncert egy fesztivál keretein belül került megrendezésre. Zoéval a bejárat előtt találkoztunk, ahonnan bevittek minket abba az épületbe, ahol a fiúk készülődtek. Kis várakozás után felmehettünk az emeletre, a nagy találkozó helyszínére. Marics Peti fogadott minket, kedvesen és barátságosan.

Beszélgetni kezdett Zoéval, a kislány pedig átadta a neki szánt ajándékot, ami csoki és kézzel készített, gyöngyökből kirakott ajándék volt. Péter mondta is, hogy az egyik kedvenc csokiját hozta Zoé. Majd leült a kislány mellé, aki feltehette kérdéseit, amire ő készségesen válaszolt, sőt, mesélt a hetükről és Milánnal való barátságáról is.

Később Milán is megérkezett, akinek így személyesen tudta átadni a neki szánt ajándékát Zoé. Készültek közös fotók, de ezután a fiúknak el kellett kezdeniük készülni a koncertre, kedvesen elköszöntek tőlünk, majd Zoé és anyukája megkapták a karszalagokat, amikkel be tudtak menni a koncertre. Elkísértük őket a bejáratig és elköszöntünk egymástól.

Másnap hallottuk, hogy a koncert is nagyon jó hangulatban telt, végig táncolták és nagyon élvezték. Zoé anyukája az alábbi üzenetet küldte: "Nagyon szépen köszönjük, életre szóló élmény volt! Zoé nagyon boldog! Köszönjük szépen a ValMarnak és a Csodalámpának az élményt!".




Köszönjük magántámogatóinknak, hogy megvalósíthattuk Zoé álmát!


Ludvig Mátyás
kívánság-koordinátor
Pápa, 2024.05.11.

Archívum


Belépés