Róbert (10 éves, Gyomaendrőd)


A rock zene szeretetét Robi édesapjától örökölte és így vált a család kedvenc együttesévé a Hooligans.

Évente több koncertjükre is elmennek, de személyesen még nem találkozott a zenészekkel, ezért azt kérte a Csodalámpától, szeretne velük megismerkedni. Azt mesélte nekünk, minden koncerten próbálta elkapni a nézők közé repülő dobütőket, de soha nem sikerült. Mivel az együttes korábban már segítette a munkánkat, ezért a fiúk most is nagy izgalommal vártak bennünket.

Egyik koncertjük előtt történt a találkozó, ahol Robinak a zenekar összes tagja aláírta a hőn áhított ütőket, sőt még egy pólót is kapott ajándékba. Ezután még boldogabban hallgatta végig a családjával a klassz dalokat.




Hálásan köszönjük Maszler Lászlónak és a zenekar összes tagjának, hogy Robi álmát valóra váltották.

Köszönjük továbbá a Gyöngyös Mézes Manufaktúra támogatását!


Beregi Georgina
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. augusztus 16.

Archívum


Belépés