Bence (16 éves, Bátonyterenye)


Bence kedves levélben meséli le barcelonai élményeit::


Kedves Csodalámpa!

Szeretnék köszönetet mondani Önöknek, minden munkatársuknak, az I. számú Gyermekklinika veseosztályának, Sallai Péter doktor úrnak, Kati nővérnek, hogy teljesítették a kívánságomat.

Kisgyermekkorom óta kedvenc csapatom az FC Barcelona, mindig vágytam rá, hogy saját stadionjukban lássam őket focizni. Tavaly áprilisban kaptam lehetőséget arra, hogy kérjek a Csodalámpától, és nem volt kérdés, mi lesz a kívánságom. Sajnos betegségem miatt kicsit elhalasztódott, ezért nagyon nagy meglepetés volt, hogy mégis mehetek, Sallai doktor úrnak hála, aki vállalta, hogy biztosítja az orvosi hátteret.

Február 23-án este 8-kor indult a gépünk Barcelonába, ahová elkísért még nagybátyám, Gergő is. Nagyon nagy élmény volt a repülés is, hiszen most ültem először repülőn. Fél 11-kor landoltunk Barcelonában, majd a reptéren meg is vacsoráztunk, majd taxival érkeztünk meg a szálláshelyünkre az Arenas Atiram hotelbe.

Szombaton első utunk a Camp Nou-hoz vezetett, ezen belül is a szurkolói boltba, nézelődtünk. Ezután a La Ramblán sétáltunk, majd a La Boqueria piacon ebédeltünk. Hatalmas választék volt mindenből, csak kapkodtuk a fejünket a sok tengeri herkentyűn. A spanyol emberek kedvesek, mosolyognak, mindig jókedvűek, mindenhol zene szól és gyorsan beszélnek. Megnéztük a Kolombus-szobrot is, majd visszatértünk a szállodába, ahol felkészültünk az esti meccsre.

20.45.-kor kezdődött a Barcelona-Girona mérkőzés, amit hihetetlen módon ÉLŐBEN fogok látni! A meccsen nagyon jó hangulat volt, rengeteg ember, 75.000-en voltunk a stadionban. Nagyon nagy élmény volt, hatalmas hangulatot csináltak a szurkolók. Csodás volt a Barca csapatát élőben látni, főképp Messit és Coutinhot. A jegyünk szinte a legjobb helyen volt nagyon jól láttunk mindent, a pályától kb.15 méterre élveztük a meccset. Izgalmas mérkőzés volt, a végeredmény 6-1 lett, természetesen a Barca javára.

Vasárnap reggeli után, ismét felkerekedtünk, célunk a Stadiontúra volt. Itt három órát töltöttünk, hatalmas élmény volt látni az üres stadiont, öltözőt, a rengeteg ereklyét, rálépni a stadion gyepére..., és leülni cserepadra, amin a játékosok is ülnek.

Ezután elmentünk a Sagrada Familiához, amely nagyon szép építmény. Bejártuk a Catalunyát is, ami szintén nagyon nagy élmény volt. Fáradtan tértünk vissza a szállodába, de tele élménnyel. Hétfőn az útra kapott reggelinkkel elindultunk haza, sikeresen megérkeztünk Budapestre délben.

Nagyon szépen köszönöm a Csodalámpának, ezeket a felejthetetlen napokat, amelyek egy életre szóló élményt jelentenek nekem.

Még egyszer köszönöm Sallai Péter doktor úrnak, hogy elkísért.

Köszönettel:…. Bence



/ 2





Bence nevében is hálásan köszönjük a Magyar Nemzeti Bank, a Jet Travel menedzsmentjének támogatását és az XpatLoop, a legnagyobb hazai xpat szervezet tagjainak és vezetőinek, hogy részben a Budapest Bonfire Night Party for Charity rendezvényen gyűjtött adományok révén teljesülhetett Bence kívánsága.

Köszönjük továbbá magántámogatóink segítségét!



2018. 02.24.

Archívum


Belépés