Róbert (9 éves, Erdőtelek)


Robi kívánsága egy X Box játékgép volt, ami egy iskolai közösség összefogása által valósulhatott meg az ünnep előtt! Kedves támogatónk, Balogh Attila tanár bácsi így emlékezik a kívánságteljesítésre:


„Nincs tisztább cselekedet, mint mást helyezni magad elé.”


William Blake angol költő szavai jutottak eszembe akkor, amikor egy beteg gyermek saját, megtakarított zsebpénzével járult hozzá, hogy teljesülhessen egy másik beteg gyermek álma.

A Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola tavalyi 4.a osztálya elkezdett valamit. Karácsonyi jótékonysági cselekedetünknek híre ment iskolánkban, s sokan sajnálatukat fejezték ki, hogy nem csatlakozhattak hozzánk. Idén a 3. a-sok folytatták ezt az adománygyűjtő cselekedetet, s iskolánk sok osztályközössége és pedagógusa állt ügyünk mellé, s támogatott anyagilag.

A kisfiú egy igen komoly veleszületett betegséget hordoz már évek óta. Sok, életmentő műtéten esett át és még vár rá vizsgálat bőven. Messze a gyógyulás, de talán az idei karácsony előtt két nappal segíthettünk egy kicsit a lelki gyógyulásban is a családnak és Robinak.

Itt köszönöm meg az összes támogatónknak kisebb-nagyobb összegű adományait, mert így teljesülhetett Robi álma. Külön köszönet Gyökér Balázsnak és családjának, különösen az édesapának, aki még a szállításunkról is gondoskodott. Mert Robiék, bár Budapestre járnak kezelésre, mégis több mint 100 kilométerre, Erdőtelken laknak. Otthonukban látogattuk meg őket, s bár csak a szülők voltak beavatva, Robi megsejthetett valamit. Az időjárás és a forgalom miatt kis csapatunk hamarabb ért oda, így a várakozás perceit beszélgetéssel töltöttük. Megismerkedhettünk a család tagjaival és történetükkel. Az eddigi küzdelmeikkel és a rájuk váró nehézségekkel. Robiról kiderült, hogy nagyon szereti az állatokat és a Star Wars hőseit is. Imádja családját, és amiben tud, abban segít, de persze kímélni is kell őt. Végül befutottak az Csodalámpa Alapítvány önkéntesei is, József és kedves felesége egy hatalmas és egy kisebb ajándékcsomaggal. A nagyobb csomag Robi álmát rejtette, a kisebb pedig az X Box-hoz tartozó játékokat, amit testvérével együtt fog játszani. Reméljük, a testvéri szeretet gyógyító hatása is erőt ad Robinak a küzdelemben, és amúgy is bármilyen játékot többen jobb játszani…

Felemelő és egyben szívszorító volt látni, ahogy a kisfiú örült a hosszú kórházi kezelések alatt megismert, s eddig csak az álmaiban látott, saját X-Box-nak. Fülig szaladt szája az örömtől, boldogan kiabálva és ugrálva, végigölelt és puszilt mindenkit.

Mindent elsöprő boldogságának az óvó szülői figyelmeztetés szabott gátat:
Kisfiam, ne izgasd fel magad, tudod, nem bírja a szíved!

A mi szívünk, a Piros Iskola közösségének szíve bírja, és jövőre is célunk lesz egy beteg gyermek vágyának teljesítése. „


/ 4





Köszönjük a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola ismételt segítségét!


Hanzl Zsófia és Hanzl József
kívánság-koordinátorok
Erdőtelek, 2017.12.22.

Archívum


Belépés