Ákos (10 éves, Debrecen)

Csoda-e, ha két 10 éves srác ugyanazt kívánja?
És hogy az „ugyanaz” annyi, hogy a Párizs közelében lévő Disneyland-be szeretnének elmenni? Ugye, hogy nem...
Így történt, hogy a fiúk a reggel 6:30-kor induló párizsi gépen találták magukat…

Andrist Tamás bátyja kísérte az útra, ők Albertirsáról jöttek hajnalban a reptérre; a Debrecenből érkező Ákos és édesanyja szerencsére az indulás előtti éjszakát az Airport Hotel Budapest támogatásának köszönhetően ebben a pompás szállodában tölthették.

A két órás repülés és némi autózás után a szálloda buszával már robogtunk is Disneyland felé…

Az első benyomás?
Ragyogó meseváros, ahol jön szembe Hófehérke… azután a Jégvarázs hercegnője… persze mindez kicsiben, és jellemzően a szüleik kezét fogva.

A Csodalámpás gyerekeket azonban alapvetően a „mi mindenre lehet itt felülni” kérdés foglalkoztatta, így azután a klasszikus Disney meséket – pl. Pinokkió, Hófehérke - bemutató „szelídebb” szellemvasutaktól a sötétségben lezuhanó, meteorok kerülgetése közben a tengelye körül 360 fokos fordulatot tevő hullámvasútig szinte mindent kipróbáltak a rendelkezésünkre álló közel 3 nap alatt.
Persze azért közben más élmény is akadt, körbevonatoztuk Disneyland-et, igazi gőzmozdony vontatta klasszikus, vadnyugati stílusú vonaton, és megnéztük Csipkerózsika palotáját, repültünk Aladdin varázsszőnyegén, találkoztunk és fényképezkedtünk „élő” rajzfilmfigurákkal, lövöldöztünk Buzz Lightyear helyett a gonoszokra lézerpisztollyal…

A második estére terveztük, hogy mint afféle csúcspont, megnézzük a Disneyland Park este 11-kor kezdődő záróműsorát.
Fantasztikus fény- és tűzijáték: Csipkerózsika kastélya és közvetlen környezete csodás vetítővászonná változott, ahol a rajzfilmhősök mutatták be a jó és rossz örök küzdelmét…

Az utolsó napot a szomszédos Walt Disney Studios parkban töltöttük, ahol az 1. Stúdióból kilépve Walt Disney szobra fogadott minket.

Itt is akadt bőven kipróbálható csoda, pl. ejtőernyőztünk a Toy Story kommandósaival, vagy menekültünk a „L’ecsó” főszereplőjével a gonosz főszakács elől, 3D-ben és patkány méretben… És itt láthattunk egy nem mindennapi kaszkadőr show-t is, ami nemcsak a rendkívüli mutatványokért volt különlegesség (autós, motoros üldözések, égő ember), hanem mert néhány trükköt is elárultak... de ezeket megtartjuk magunknak.

És hogy a gyerekek hogyan érezték magukat? A fényképek mindennél többet mondanak…

/ 14



Ákos nevében is köszönjük a Walt Disney Magyarország Kft. munkatársainak a felajánlott belépőket továbbá az Airport Hotel Budapest és a MagNet Magyar Közösségi Bank szíves támogatását, mellyel hozzájárultak Ákos öröméhez.



Budapest, 2016.08.15.

Archívum


Belépés