Tibor Alex (9 éves, Szeged)




Örömmel, némi izgalommal készültünk 2016. május közepén egy súlyos beteg kisfiúhoz, aki élve a Csodalámpa Alapítvány adta lehetőséggel, egy laptopot kért magának.

Nem csak mi készültünk izgalommal, hanem a család is: Alex szülei, testvérei, még a nagymama is, és hát természetesen a kis ünnepelt Alex is.

Gyorsan ment az üdvözlés, a dobozbontás, és Alex pillanatok alatt a bekapcsolt gépen szörfözött az interneten. Elmondta, hogy betegsége miatt sokat van a klinikán, így a laptop segíti a tanulását, a társakkal való kapcsolattartást és a szórakozását is biztosítja számára. Magabiztosan kezelte a gépet, látszott rajta, hogy ismeri a használatát, és nagyon örült, hogy most már neki is van saját gépe, nemcsak a testvérének.

Gyorsan elszaladt az idő, az ünneplésnél velünk volt a Fundamenta két munkatársa is, készültek a képek, így e kedves kis ünnepség emléke is megmarad mindenkinek, aki részt vett rajta.

Örülünk, hogy segíthettünk, és örömet vittünk Alex életébe. Jó egészséget és eredményest tanulást kívánva búcsúztunk, nekünk is megszépült a napunk a kisfiú öröme láttán.


Köszönjük a Fundamenta SZEB szegedi csapatának az adományát!


Dr. Márkusné Dr. Nász Julianna
kívánság-koordinátor
Szeged,2016. május 12.

Archívum


Belépés