Gabriella (7 éves, Budapest)


Egy igen jó hangulatú, izgalmas és sportos kívánságot teljesíthettünk!

A 7 éves Gabriella oktatással egybekötött falmászó bérletet kért a Csodalámpa Alapítványtól. Gabi a tavalyi évben próbálta ki a falmászást, és mondhatni „szerelem volt az első mászásra”, de betegsége miatt a kívánság teljesítésére várnunk kellett, azonban az öröm, így most még nagyobb volt!!!

Gabi a kívánságteljesítés napján annyit tudott csak a szüleitől, hogy lemennek a falmászó klubba. Amikor az ajtón beléptek, egy lelkes kis csapat fogadta az érkezőket és őszintén mondhatom, hogy bennünk igen-igen nagy volt az izgatottság! Gabi a felnőttek komolyságával hallgatta végig, hogy TATA Consultancy Services Limited munkatársai azért küzdötték végig az Ultrabalaton versenyt, és gyűjtöttek mikro adományokat, hogy az Ő kívánsága teljesülhessen! Gabi széles mosollyal az arcán, felnőttes kézfogás kíséretében a jelenlévő futóknak egyesével megköszönte az ajándékot.

A Spider Club vezetője, Tasi Gábor a beszélgetés végeztével egy kis falmászásra invitálta a csapatot, amire mindannyian igent mondtunk, de a beülő szerkezetet végül csak Gabi és Rosas Jorge húzta magára és kezdetét vehette a „megmérettetés”!

Gabi olyan lendületesen és hihetetlenül ügyesen mászott, hogy a Club vezetője - aki a mászást a földről biztosította - elismeréssel adózott a teljesítmény láttán! Jorge is teljesítette a távot, sőt Gabi „kihívta” a következő szakaszra is, amit szintén sikeresen végrehajtottak!

Kívánjuk Gabinak, hogy az egyéves bérleti időszak alatt nagyon sok alkalma legyen részt venni az oktatásokon! Várjuk a képes beszámolót, hogy milyen kihívásokat tudott maga mögött hagyni.


/ 4




Hálásan köszönjük a TATA Consultancy Services Limited futó csapatának, hogy zászlajukra tűzték Gabi kívánságának teljesítését és köszönet a Spider Clubnak támogatásukért és rendkívül rugalmas hozzáállásukért!


Mormer Csilla
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. június 27.

Archívum


Belépés