Bence (5 éves, Érd)


Bence Erdélyből érkezett édesanyjával Magyarországra egy hosszan tartó kezelés-sorozatra. Nagyon hiányzik 2 testvére, akik az édesapával otthon élnek. Amikor Bence megtudta, hogy kívánhat valamit, egy elektromos beülős kisautó lehetősége nagy izgalommal töltötte el.

Az átadásra Érden került sor, ahol jelenleg jó barátoknál laknak, hogy a napi kórházi kezelésekre be tudjanak járni. A ház melletti játszótéren a kisfiú először nagyon zárkózott volt. A korábban kiszállított, a garázsban tárolt óriási autó-dobozt felismerve ugrott egy nagyot, (ahogy a kis vékony lábacskái engedték) és kiáltotta, hogy elektromos autó!!! Aztán persze sikerült megfelelő szomszédi segítséget szerezni a szereléshez, amit Bence több-kevesebb türelemmel és figyelemmel követett. Végül összeállt a gyönyörű színű (szerencse, hogy nem rózsaszín – mondta) álom-autó.
Bence kijelentette, hogy először Borókát, a kishúgát engedi beülni maga mellé.

Később megkaptam a jelzést, hogy minden kiválóan működik, nagy a boldogság. Reméljük, az öröm kitart a gyógyulásig és még sokáig azon túl.

Köszönjük a Thomas Mann Gimnázium diákjainak a támogatását!



Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Érd, 2015. 05. 12.

Archívum


Belépés