Bálint (3 éves, Budapest)



Bálint, vagyis ahogy a szülei becézik, Boni nagyon kicsi fiú, aki már sok-sok kezelésen esett át, és az állapota miatt még hosszú ideig nem mehet a többi gyerek közé játszani, pedig nagyon szeret hintázni és csúszdázni. Épp ezért a Csodalámpától egy kis házikós játszóteret kért a kis kertjükbe, hogy így a bátyjával közösen sok-sok vidám órát tölthessen el.

Azon a bizonyos péntek délelőttön Bálinték kertje már kora reggel megtelt felnőttekkel, először a játszótér késztői, építői érkeztek, majd a kívánságot támogató MAVIR ZRt. kommunikációs osztályáról, Hackl Mónika osztályvezető, Dávid Lívia munkatárs és Toroczkai Zsolt főmunkatárs.

Bár Boni nagyon kíváncsi volt a játszótérre, de a sok felnőtt látványa kissé megzavarta és bizony eltörött a mécses. Így a támogatók Boni édesanyjának adták át az ajándékcsomagot, amit a két gyermeknek hoztak. Miután a helyére került a csúszda és a hinta is, mi felnőttek elbúcsúztunk, majd Boni is kimerészkedett és amint a képeken is látszik, önfeledten vette birtokba a kis játszóteret.




Köszönjük a MAVIR ZRt.-nek, hogy támogatták a Csodalámpa Alapítvány működését,

valamint segítségükkel teljesülhetett Bálint álma.







A játszótér készítője Géczy Zoltán immár második alkalommal ajánlotta fel támogatását azzal,

hogy árengedményt adott a játékból, amiért nagyon hálásak vagyunk.




/ 2




Felkai Márta
Budapest, október 18.

Archívum


Belépés