Nóra (3 éves, Budapest)

Nem kis időbe telt, hogy megszervezhessük Nóri meglepetését, mivel a szinte állandó kórházi kezelések egy kisbicikli átadásának nem igen kedveztek.

A szeptember hónapban megrendezésre került "Séta a beteg gyermekek álmaiért" rendezvény adományozóinak hála beszerzett bicaj átadását a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjai ugyanolyan izgatottan várták, mint – reményeink szerint - Nóri.

Egyszer csak kaptam édesanyától egy hívást, hogy eljött az alkalom és meglephetjük a kislányt (igaz a kórházban) délelőtt, még a kezelés előtt.

A gimnáziumból Nagy Aranka tanárnő, Bátonyi Luca és Sipiczky Petra kísértek el, és vittük közösen a biciklit az osztályra.
Annyira nagy volt a lelkesedés, hogy még nekünk kellett pár percet várni Nórira és szüleire, azonban ez pont jól alakult, hiszen a meglepetés valóban nagy volt.

A liftből kiszálló kislány szóhoz sem jutott, és csak nagy győzködések árán ült fel a biciklire, elhinni sem tudta, hogy ez most már valóban az övé.

A nagylányok sem nagyon tudtak mit mondani a pici lány tétovázására, csak próbálták terelni a bicikli felé, és mutatták neki a csengőt és a lámpát, hogy oldják a meglepetés izgalmát.

Végül a lámpa győzött, és hamarosan fő sláger lett a kapcsolgatása, legfőképpen fel...

Kovács doktor bácsi is hamarosan bekerült a „Nóri új kétkerekű kék biciklije” rajongói táborba, és ő is csak dicsérni tudta a kórházi folyosón biciklijén ülő kislány új kincsét.

Kívánjuk Nóri, hogy nagyon sok boldog órát tölts a biciklin, és járj be vele nagyon sok szép helyet!



Köszönjük a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanulóinak, hogy hozzájárultak Nóri kívánságának megvalósításához.


Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.10.24.

...és a folytatás: Nóri édasanyja írt nekünk

Archívum


Belépés