Mátyás (14 éves, Kaposvár)



Matyi és a Manchester City nagy napja

A családdal és Matyival már indulás előtt néhány nappal felvettem a kapcsolatot, hogy megbeszéljük az esetleges igényeket kérdéseket, és hogy ne az indulás napján találkozzunk először. Azt beszéltük meg, hogy Matyit édesapja fogja elkísérni az utazásra és a meccsre, mivel – mint később megtudtam – komoly focistamúltra tekint vissza, így érdeklődése szakmai alapú is.

Az indulás napján kora délután, a megbeszélt időpontban autóval mentem értük, majd felérve a reptérre, a levegőben folytatódott az utazás. Az autóban való beszélgetés közben megtudtam, hogy Matyinak ez élete első repülési élménye. A szállodába már késő este érkeztünk, így egy gyors vacsorát követve hamar aludni tértünk, mivel a meccs másnap volt kora délután. Érdekes véletlenként hamar kiderült, hogy a recepciós fiatalember éppen magyar, és nagyon segítőkész, ami által hamar otthonos hangulata lett a szállodának.

Mint előző nap megbeszéltük a meccs előtt egy-két órával hamarabb kimentünk a stadionhoz, melynek méretei mindannyiunkat lenyűgöztek. A meccs kezdete előtt a szervezők gondoskodtak arról, hogy legyen program. Koncertek, labdazsonglőrök, a stadion kabala- űrlényei gondoskodtak a szórakozásról. Fő attrakciónak a játékosok busszal történő megérkezése számított, akiket riporterek és szurkolók hada várt.

A meccsen a helyünket hamar elfoglaltuk, a pályához nagyon közel voltunk, jól láttunk mindent. Ahogy gyűltek a nézők, egyre inkább érezni lehetett a minket körülvevő hangulatot. A stadion több mint 40.000 ember befogadására képes, és ez a meccs teltház előtt zajlott. Kezdés előtt a pályán is színes program szórakoztatta a nagyérdeműt. Kezdőrúgás után a közönség rögtön kapcsolódott a játékhoz, melynek szinte minden mozzanatát támogatólag kommentálta, folyamatosan biztatta a csapatát. A meccs elején a házigazdák kaptak egy gólt, amit két percen belül viszonoztak is, megalapozva a meccs rendkívül izgalmas alaphangulatát. Matyi végig nagyon élvezte a meccset, látszott rajta, hogy szemét le sem tudja venni a játékról. Végül a hazai csapat még két gólt lőtt, így szerencsénkre egy győztes meccset ünnepelhettünk aznap este.

Másnap bejelentkeztünk egy stadion- és klub- túrára, ahol a stadion olyan részeibe is bejuthattunk, ahová egyébként külsősöket nem engednek be. Betekinthettünk a több mint 100 éves csapat múltjába, mindennapjaiba, személyes helyszíneibe, tárgyaiba. Láttuk a csapat öltözőjét, bemelegítő termét, sajtószobát, a VIP páholyt, beülhettünk fontos emberek székébe, és végezetül a gyephez is kimehettünk. A délután hátralévő részét Manchester város nevezetességei megtekintésével, és természetesen a Manchester City FC saját boltjában történő souvenirek vásárlásával töltöttük.

Hazautazáskor Matyinak már élete második repülése következett, melyet szintén nagyon élvezett. Úgy gondolom, sikerül számára egy fantasztikus élményt adni, melyre egy életen át emlékezni fog.




Köszönjük az és az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását és külön köszönjük a Telenor Magyarország Zrt. segítségét, hogy adománygyűjtő felhívásuk és egy jótékonysági koncert szervezésével támogatták Matyi kívánságát!











/ 5





Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Kaposvár - Manchester, 2013. 10.07.

Archívum


Belépés