Ákos Jenő (17 éves, Molvány)



Ákos az elmúlt egy évben nagyon sok műtéten és kezelésen esett át, ezért már nagyon várta, hogy a szülőfaluja környékén kerekezhessen. Ehhez azonban egy szuper túrakerékpárra lett volna szüksége.

A kívánságteljesítésre jó néhány utánpótlás kerekező fiú és lány, köztük a Bike Express SE versenyzői és szülei fogtak össze, hogy együtt teljesítsék Ákos álmát. Megkeresték a KTM magyarországi képviseletét, ahonnan rövid időn belül meg is érkezett a szuper modell.

Már csak az átadást kellett megszervezni, így a gyerekek a Molványban élő fiút elhívták a budapesti Campona üzletház előtti parkolóban megrendezett Futafok egészségnapra, ahol a résztvevők különböző korosztályban versenyeztek, görkorival, futva és kerékpározva. Az ünnepélyes eredményhirdetésen azután végre eljött a pillanat, hogy a sok-sok résztvevő előtt együtt adhassák át a szuper kétkerekűt.

Ákos meghatódva köszönte meg, hiszen nem is gondolta, hogy ennyien fognak össze, hogy teljesülhessen az álma. Az autóhoz már ő vitte a kerékpárt, miközben persze is ki is próbálta. Azóta hallottuk, hogy nagyon sok kilométert tett meg vele és nagyon hálás a gyerekeknek.




Köszönjük a KTM magyarországi képviseletének az árengedményt, a Bike Express SE és az

utánpótlás kerékpárosoknak, valamint szüleiknek pedig az adományt, mellyel Ákos álma valóra válhatott.






Felkai Márta
Budapest, 2013. október 5.

Archívum


Belépés