Patrik (11 éves, Vizsoly)



A 12 éves Luca, a 13 éves Dominika és a 11 éves Patrik nemcsak korban, de álmokban is közel állnak egymáshoz. Mindannyian Disneylandbe vágytak. Ez alkalommal is a Cheyenne Szállodában helyeztek el minket, a szálloda-csoport vadnyugati, kisvárosi stílusban épült fogadó épületében.

Miután belaktuk szobáinkat először a park Studio részét néztük meg. Itt bepillantást nyerhettünk a Disney figurák világába, az első előadáson Minnie születésnapját ünnepeltük a fő figurákkal, majd egy hihetetlenül izgalmas történeti filmet láttunk a mozi fejlődéséről a Cinematique vetítőteremben. Egyik „nézőtársunk” egyik pillanatról a másikra átkerült a mozi őskorába, a némafilmek világába. Innen kalandos úton jutott el napjainkig, a Volt egyszer egy vadnyugat c. filmtől a Star Wars-ig mindenütt járt és harcolt, útján elkísérte a némafilmből megismert szerelme is. Igaz ugyan, hogy mobil telefonjával több filmen keresztül senki nem tudott semmit kezdeni, csak csodálták és azt is, hogy a végén visszakerült közénk, de jó hollywoodi mintára a szerelem győzött. A filmnézés után jó néhány órát töltöttünk a parkban, természetesen nem hagytuk ki Aladdint és varázsszőnyegét sem, de az összes pörgő-forgó játékra is felültek a gyerekek.

Másnap kora reggel már Csipkerózsikával, Hófehérkével és a törpékkel, Pinokkióval randevúztunk, rengeteg képet készítettünk a kastélyról. Ezután a Szépség és a Szörnyeteg rajzfilmből ismert csészékben forogtunk, Dumbóval repültünk, Alice csodalabirintusában kerestük a kivezető utat, több rajzfilmhőstől kértünk autogramot. Hihetetlen kalandokat éltünk át, barlangban hajóztunk (Pirates of the Caribbean) és Tom Sawyer nyomdokán (Thunder Messa Riverboat), Pán Péterrel repültünk London felett, hullámvasutaztunk a Big Thunder Mountain-ben, és a Phantom Manor csontvázai ijesztgettek minket.

A nap fénypontja a Parádé volt, itt a híres, ismert Disney mesefigurák megelevenedve, énekelve, táncolva vonultak előttünk a Fő utcán. A nap olyan gyorsan szállt el, hogy szinte el is felejtkeztünk az ebédről, vacsoráról, szerencsére Patrik mindig emlékeztetett minket az evés fontosságára! A Pirates of Caribbean éttermében nagyon finom ebédet kaptunk.

Természetesen minden csodalámpás gyermekünk kapott emléktárgyat is. Pólókkal, sapkákkal, hűtő mágnesekkel felpakolva 8 körül már alig álltunk a lábunkon, de amint meghallottunk, hogy este 10-kor még tűzijáték és fényjáték is lesz a palota falán, nem volt kérdéses, hogy maradunk.

Ha lehet egy napot megkoronázni, hát sikerült. Fantasztikus élményben volt részünk, mert az összes Disney figura visszaköszönt, táncolt, énekelt a palota kapuján és tornyain.

Amint vége lett a show műsornak, Patrik ismét kitett magáért, mert első kérdése az volt, még mire ülünk fel. Dominikával és Lucával mondtuk, hogy a buszra.

Vasárnap kora reggel Párizs felé buszoztunk, ott még sétálhattunk egy nagyot, szajnai hajóúton vettünk részt, így a csoport tagjai kis ízelítőt kaptak Európa egyik legszebb városából is.

Látva a boldog gyermek és szülői arcokat, reméljük, hogy Luca, Dominika és Patrik mielőbb meggyógyul és most már azt is tudjuk, hogy nem csak Párizs, de Disneyland is megér egy misét.




A kívánságteljesítésében nyújtott segítséget köszönjük:




Eric Pires úrnak és a Eurodisney Park vezetésének



a Gyöngyösmézes cégnek, akik fantasztikus, a park 20. születésnapjára készült mézeseket készítettek








Köszönjük a Földgázszállító Zrt. Támogatását!







Köszönjük az E.ON ZRt. támogatását!







/ 7






Mocsonoky Andrea és Patzauer Éva
kívánság-koordinátorok
Párizs, 2012. április 29

Archívum


Belépés