Réka (9 éves, Bácsalmás)

Réka kívánsága nem más volt, minthogy eljuthasson édesanyjával az Állatkertbe valamint a Vidámparkba.

Szerencsénkre az idő is nekünk kedvezett hisz az egész hetes esőzések után, péntekre, a kívánság teljesítés napjára, kisütött a nap is. Réka és anyukája számára korai volt a kelés, hogy időben Budapestre érjenek, és minél több időt tölthessen kedvenc játékai, és állatai közt.

A Budapest Taxi buggy-ja egy órára be is ért Rékával együtt az Állatkert elé, ahol a kislányt még egy nagy lufi is várta.
Az Állatkertben sok néznivaló akadt, ami Rékát nagyon lekötötte. Többek közt, az elefántokra, az oroszlánokra és a zsiráfokra volt nagyon kíváncsi.
Habár az időjárás nekünk kedvezett, de az állatok alvási szokásai a melegben nem igazán, így a legtöbb állatot a délutáni sziesztáján nézhettük csak meg.

Az Állatkertből délután négy órára át is értünk a Vidámparkba, ahol Réka felnőtteket megszégyenítő módon, mindenre fel mert ülni, és mindent ki is próbált.

Az estét a vacsora zárta, hazaúton betértünk a McDonald’s egyik éttermébe.

Réka élményekkel teli tért haza a kirándulásból, ahol még éjjel kettőig is az egész napos kalandról számolt be a család többi tagjának…

Köszönet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, a Budapesti Vidám Park Zrt-nek támogatásukért és a rendelkezésünkre bocsátott ingyenes belépőkért.

Szatmáry Eszter, Kovács Edina, Tihanyi Sándor
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2007.08.31

Archívum


Belépés