Nikoletta (8 éves, Hódmezővásárhely)

Niki még soha nem nyaralt tóparton és az utolsó percig álomnak tűnt számára, hogy Hódmezővásárhelyről egyszer eljuthat a Balatonra. Igazán csak az tudja elképzelni ragyogó kis arcocskáját és boldogságtól csillogó szemét, aki látta őt kiszállni a Budapest Taxi által rendelkezésünkre bocsátott kocsiból a Balatonparton, Zamárdiban - ahol Niki egy hetet tölhetett családjával.

A ragyogó napsütéses időben egész nap a vízben lubickolt kishúgával, igy a "most már igazán kifelé a vízből" fellhangzó szigorú szülői parancs sokszor elhangzott mire a kis huncut vizitündérek maguk körül jó nagy hullámokat kavarva és arcukat iszappal bekenve - végre kijöttek a vízből.

A sok mozgástól a család jó étvággyal fogyasztotta minden nap a Food Express támogatásával kapott ebédet, és ezt a támogatást ezúton is szeretnénk megköszönni a Food Express-nek.

Hamar eltelt az egy hét és mikor újra megjelent a Budapest Taxi autója hogy hazaszállítsa a kis csapatot, bizony nehéz volt a búcsú a Balcsitól, de Niki mosolygó arcocskája elárulta, hogy bár a Balatontól el kellett búcsúznia, az emlékek még sokáig benne élnek majd.

Köszönjük a támogatását, mert nélkülük ez a hosszú és fáradtságos út nem valósulhatott volna meg.

Sipos Zsuzsanna és Tihanyi Sándor
kívánság-koordinátorok

/ 4



Archívum


Belépés