Dániel (15 éves, Budaörs)

Dániel kívánsága az volt, hogy tereprallyzhessen. Örömmel láttunk a szervezésnek, hiszen ilyen kívánságunk még nem volt. Dolgunkat az élet megkönnyítette, hiszen a Kandi Európa Kft. stábja éppen most forgat dokumentumfilmet a TV2 részére az alapítvány munkájáról.
Kiderült, hogy az operatőr, Borszéki Ferenc sokat forgat rally versenyeken, így "bennfentesként" pillanatok alatt megszervezte, hogy Liszi László úr és csapata teljesítsék Dani álmát.

A helyszínre érve egy klassz sárga terepjáró fogadott minket.

/ 7




Mivel sok más kívánságtévő gyermekünkhöz hasonlóan Dani sem tudta, mi készül, először is elbújtattuk az autót egy épület mögé.
Vajon ki volt izgatottabb, a Csodalámpa önkéntesei vagy a kívánság teljesítésén ügyködő külsős "dzsinnek"? És azt sem tudjuk meg, ki lepődött meg jobban a fejleményeken: mi vagy Dani.
Dani szüleivel egy meglehetősen sáros terepjárón érkezett, és kiderült, hogy édesapja off-road versenyek aktív szereplője. Az már szinte természetes volt, hogy amikor kiszálltak, Bagics Róbert (Uniszer Team kft), a versenyautó tulajdonosa ismerősként rázott kezet Dani édesapjával, Zsolttal.

Dani egyik ámulatból a másikba esett. Beültettük a versenyautóba és indulás...

Liszi László persze aktív közreműködésre kérte fel Danit, "mitfahrer"-ként kellett itinierrel - az útvonal részletes leírásával - a kezében "diktálnia" az útvonalat.

Bár tudtuk, hogy László nagyon fogja figyelni Dani reakcióit és csak olyan tempóban vezet, ami Daninak is jó, szinte kezdettől fogva éreztük, nem lesz itt probléma. Magától értetődő volt, hogy 100 km/h sebességgel porzottak el mellettünk, alaposan beborítva az összes mosolygó nézőt porral.

A meglepetéseknek még nem volt vége. Amikor Dani kiszállt, Lászlótól autós kesztyűt és dedikált könyvet kapott László és csapata, a Hungarian Dakar Team túrájáról, és az erről készült filmet is ajándékba kapta.
Mi pedig egy sárga marcipánból készült terepjáróval leptük meg a fiút.

Hogy miért is lepődött meg ezen mindenki? Nos, a marcipán terepjáró színe ugyanolyan sárga volt, mint a rally-autó, amiben Dani száguldott.
Arra a kérdésre, hogy honnan tudtuk, hogy sárga lesz a kocsi, hiszen mi is csak a helyszínen találkoztunk a csapattal és az autóval, mi "szerényen" csak azt válaszoltuk: - Egy kis jövőbelátás meg sem kottyan a Csodalámpásoknak...

A kívánság teljesítésében segítségünkre voltak: Liszi László tereprali versenyző, Sebess László és Bagics Róbert urak. Köszönjük nekik!

Patzauer Éva, Ujfalusi Ildikó

2006.05.31.


Archívum


Belépés